Harangszó, 1931
1931-12-27 / 52. szám
414 HARANGSZÓ 1931 december 27. nek, az emberi szív legmélyebb sóvárgását elégíti ki. krisztus megtanított bennünket arra, hogy higyjunk önmaguntc- ban, amiaon Isten birouaimának a tukaic kinyilatkoztatta számunkra. Aki ez ellen tusakoaik, önmaga ellen tusakodik. r,^i hiszen, szeret es remei, az eljut önmagahoz. Először bizony tusakodunk az ellen a nagy világosság ellen, ameiy önnön sö- tétsegünkoen kigyulladt: Jézus eilen es evangéliuma ellen. Mindenekelőtt közönséges Hétköznapi emberek vagyunk, akikben csak értelmük tölüieti fényé világit, akik nem tuanak magasságról es melységről, hanem csupán a loiszin kellemes Kitérjeaeseről. Egyedül az az igazság szamunkra, amit a szemünk lat, a íüiunk hail, amit értelmünk egytive rak. Minden puszta benyomás, puszta tárgy, puszta számtani loiauat szamunkra, játszunk a holt nagyságokkal, merünk, mérlegelünk, összehasonuiunk, kiszámítunk es spekulálunk — es ezt etetnek nevezzük! A kózepszerííség emberei vagyunk. A végleteket szürke egyveleggé Keverjük össze. Egy kis hitet egy kis m- tetlenseggei; egy kis széretetet egy kis gyűlölettel; egy kevés eget, egy kevés pokollal, kel eiet az eletunk! Es mindehhez fontoskodó képet, ünnepies arcot vágunk, mintha örök igazságokat kellene megszólaltatnunk. Nevetséges és veszedelmes ingerlekenyseg el bennünk, mintha állandóan úgy éreznők: rajtakaptak azokon az ostobaságokon, amiknek igyekezetünket szenteltük, mintha lépten- nyomon leolvasnák rólunk a bennünk lappangó rossz lelkiismeretet. íme, ez a mi világunk! Bizony eljön az idő, amikor igazságosság, lenyesség, szeretet, igazság többe mar nem puszta eszmények, amelyek komor valónk peremet aranyszegéllyel sugározzák be, hanem életünk szelleme és ereje lesznek majd. Eljön az idő, amidőn az erős törődik a gyöngével, amikor a szegény szemét újból eltölti a bizoda- lom. Eljön az idő, amidőn kiapadnak a könnyfolyamók, elnémul a szegények kiáltozása, vigassággá változik a rabszolgaságra karhoztatottak jajveszékelése. Eljönnek a napok, amidőn a kőszivek újból megpuhulnak, az elkeseredett lelkek ismét tölderiilnek. Szorongás és borzalom bizodalommá és szeretetté oldódnak. Látnak a vakok, járnak a sánták, kiegyenesedik a meggörbedt, leomlanak a hegyek, fölemelkednek a völgyek. Mindenfajta rejtély, titok eltűnik a világosságban, amely mindeneknek fé- nyeskedik. Megszűnik minden mentség és kibúvó, minden kétség. Nagy boldogság áramlik át szivünkön. A gazdag elhagyja majd büszkeségét, magaslatát, a nagy nem lesz többé nagy és a kicsiny nem lesz többé kicsiny. Senki sem járja többé egyedül önmaga választotta útjait, senki sem zárkózik el szíve kétségbeesésében felebarátjától. Senkinek nem lesz szüksége többé arra, hogy elrejtözköd- jék. Ami az egyest mozgatja, mozgat majd mindeneket. Ismeri, megérti, szereti egymást mindenki. Fogalmak és tantételek engednek az élmény nyomásának. Istenről való gondolatok helyén maga Isten. Mint amilyen büszke sokaságban suhannak el a mélységek fölött a tenger tajtékzó hullámai, azonképen árad majd át lelkűnkön az Ur megismerése. És felcsendül a karácsonyi üzenet: Dicsőség mennyben az Istennek, békesség a földön és az emberekben jóakarat! Btnzing István. Székács püspök és Podmaniczky báró bevonulása Békéscsabára. Podmaniczky Frigyes báró naplótöredékeiből. A magyar közéletben nagy szerepet játszó baio, aki több even át a banyake- ruieti evangélikusoknak is felügyelője volt, nagyon eruekes Napiótöreuc-keiben (111. k. iyu.) mond el egy vioam esetet, amelyben nem a világi, nanem a szokástól eiteroieg az egynazi elem került felül. Hada monoja el maga a báró úr. „18ö2-ik évi okt. 11.-en levék szen- vedoieges szereplője egy oly eseménynek, amelyre ha most (i«87.) annyi evek múltán is visszagondolok, mindig mosolyra fakad barmi komolyan nangolt keaelyem. Egy egyházi ügy kiegyenlítése céljából kísértem Orosnázára püspökünket, ar. Székács József regi jó barátomat s lelki atyámat, aki által részesültem először az urvácsorájában. Én mint a békési esperesseg felügyelője, hivatalból valók jelen s vevek reszt a tárgyaláson, amely, hogy jól sikerült s barátságos véget ért, mindnyájunk nagy örömere szolgált. Nagy ünnepelyesseggel búcsúzánk el Orosházától s egy vízözön előtti csé- zában elhelyezkedve, Orosháza község .ogatán ügeténk Csaba felé, ahol nagy előkészületek tétettek a püspök fogadására. Beesteledett, mire Csabán a nagy vásártért elértük s már tartottunk attól, nogy a koromsötét éj aligha fogja emelni az ünnepélyes fogadtatás díszét. A csabaiak azonban jó előre gondoskodtak mindenről, mert mire a várost szegélyező úton áthajtva, elértük a város belsejét, egy szálas csabai gazda odaugrik kocsinkhoz s meggyőződvén, hogy csakugyan püspöke toglal abban helyet, el- Kiauja magát fennhangon: „uzs!" En épen Székácstól tudakozódni akartam e vezényszó értelme felől, midőn az úttól jobbra-balra összehordott két felmagasló szalmapetrence, mintha villámcsapás érte volna, kigyúlad, fényesre megvilágítván a kétoldalt felállított lovas bandériumot s a fogadásunkra élénkbe jött kocsisort. Egy hatalmas éljen-kiáltás után elindult gyorsan ügetve a kocsisor, azt követve pedig s bennünket megelőzve a lovas-bandérium. Az ezen felvonulás által felkevert por a mi kocsisunkra nézve végzetessé vált, mert a többiek után siető fogatunknak kormányzása lehetetlenné vált. S csakugyan mire a Vásártér ellenkező oldalán álló házsor elé akart volna hajtani, utat tévesztve s neki hajtván egy pandáinak, a cséza felborult. A kocsi baloldalra fordulván, Székács reám zuhant s rendkívül megijedt. Én ellenkezőleg e krahwinkel-szerű tragikomikus jelenet által annyira felvidultam, hogy hangos kacajra fakadtam. Székács e hilaritásomat zokon vette, azt mondván, mialatt poros helyzetünkből felocsúdtunk: — Az nem felebaráti eljárás, más ember baján kacagni. Mire en azt válaszolám: — Engedd meg, püspököm, de kettőnk közül én vagyok a sújtott, fél, mert te nehezedtél énreám és nem én tereád. A kocsisor, meg a bandérium elsiettek és senki nem is gyanította, hogy a főtisztelendő püspök es segédlete mily leverő állapotnak örvendünk. Nem maradt más hátra, mint látva, hogy semmi komolyabb bajunk nem esett, gyalog vonulni be a városba. Végig sompolyogtunk tehát a járdán a püspököt varó nép nép által képezett sónál mögött. Mindenki leste, mikor jön mar a püspök. A gyorsan eiőre száguldó bandérium már visszafelé tartott, megkeresendő az ünnepély hősét. Mi természetesen mindezt hallottuk s láttuk, de szót sem szólva haladtunk, senki által észre sem véve. Végre így észrevétlenül értük; el a papiakot s annak mellekajtaján hatoltunk be az udvarra s onnan a lelkészlak ebédlőjébe. Itt senkit sem találánk, mert mindenki a papiak előtti téren egytjese- regelve várta a főtisztelendő püspök urat. Váratlanul s ellenkező Oldalról, mint deus ex macluna, jelent meg a püspök a körben és csak ezután vette kezdetét az ünnepély, melyet e mosolyra derítő véletlen esetnek elbeszelesével fűszerezett jóizü közvacsora követett. Vacsora közben tudtam meg, hogy e szó „uzs“ magyarul annyit jelent: „most!“ És ez az időhatározó a petrencek felgyujtására vonatkozott.“ Eddig van Podmaniczky báró napló- töredéke. Csak irigyelnünk lehet az akkori két házi gazdát, a tudós Haan Lajos és Szeberenyi Gusztáv békéscsabai lelkészeket (ez utóbbi később püspök), akik szem- és fültanui voltak a mindig vígkedélyü és szellemes Podmaniczky Frigyes báró asztalfeletti humoros előadásának. De Székács alig tartotta a régi bárka feldülését programmszerünek és a püspöki dekórumhoz illendőnek. Tapasztalnia kellett itt is, hogy aki püspökséget kíván, nem csak jó, hanem nehéz munkát is kíván. Közli: Sincerus. A gyermekek karácsonya. A karácsony mindnyájunknak örömet hoz, mert akkor született számunkra a Megváltó, de legtöbb örömet mégis csak a gyermekeknek jelent. Ezen a napon minden jólelkü ember azon van, hogy legalább karácsonyra tudja megörvendeztetni a gyermekeket. Ezzel kapcsolatban a gyermekes szülők figyelmét hadd hívjuk fel három dologra: Először is tegyük a karácsony estét minél meghittebbe és kedvesebbé. Ezen a nagy napon ne halljon a gyermek vitatkozást, panaszkodást, vagy olyan hangot, ami ünneprontó lenne. így a gyermekeknek egész életükre megmarad a boldog karácsony-est emlékezete. Ez az emlék növelni fogja bennük a családias érzést, amelyre manapság olyan nagy szükség van. Aztán szenteljük meg a gyermekek karácsonyát, mert egy ünnep sem olyan alkalmas a gyermek vallásos érzésé-
