Harangszó, 1931
1931-12-20 / 51. szám
1931 december 20. HARANGSZÓ 403 erőkkel és figyelmét az égi Atya iidvakarata felé fordítja. Telítsük meg mi is lelkünket erőkkel és fordítsuk figyelmünket az égi Atya iidvakarata felé s énekeljük: „Har- matozzatok Égi Magasok“ e földre szeretetet, hogy „békesség legyen földön, a jó akaratú embereknek“. Szeretném, ha azzal, amit itt leírtam, be tudnék hatolni,minden érző szívbe, hogy benne tüzet gyújtva áldozatot hozzon a könyörület oltárára. Szeretném, ha a nehéz magyar sors legalább egy napra feledésbe merülne, a szeretet hangjának varázslatos ereje által. Ünnep van a küszöbön, szent Karácsony ünnepe . .. Készüljetek fel tehát az ünnepre nemeslelkü emberbarátok! Ajándékaitokat vigyétek a betlehemi jászol elé! „Adjatok, adjatok, amit Isten adott!“ így lesz a jóságnak és emberszeretetnek igaz ünnepe a Karácsony! A címben feltett kérdésre tehát: a szeretetnek tettekben megnyilvánuló gyakorlása legyen a felelet. „Oh, jönne húr — bár jönne végre Bús sorsunk könnyfelhős egére Szelíd szivárvány enyhe hídja. Mely megnyugvás révébe hívna, Hogy élni tudnánk nyugton, csendben, Feloldva bajtól, gondtól menten!... Bandi. Mennyi földjük van Somlaiéknak? Soha nem érdeklődtem utána. — Ötszáz hold jut egy leánynak. — Feleli Bandi s figyeli Pál arcmozdulatait. Pál legyint a kezével: — Nem sok, de érdekel a dolog. Szépek azok a lányok? Még sohse láttam őket. Eddig oly távol estem tőlük, de ma lehetne a dologról beszélni. Nem gondolod, Bandi? Benősülök. Mit szólsz hozzá? — Merész ötleteid vannak, Pali, — szól Bandi —- nem is hittem, hogy a gyakorlati érzék ennyire van kifejlődve nálad. Már képes lennél elveid ellen cselekedni. — A szükség törvényt bont, — mondja emelkedetten Pál s új életkedvet érez vibrálni ereiben — neked be kell hozzájuk jutni intézőnek s már is mi vezetjük az asszonynépet. Most iúntózúgás hallatszik az udvarról. — Valószínű, István öcsém jön. Az éjjelt s a holnapi napot még itt akarja tölteni a kastélyban. Szegény. Jobban sajnálom, mint engem. Jó fiú s törekvő. Megél a jéghátán is. Őt nem kell félteni. De megyek eléje. István már ott van az ajtóban. Határozott vonalú fiatalember, kinek nyugodt arcáról tettrekészség sugárzik. Kezet fog bátyjával, szemébe néz, két nagy könny gördül le arcán s hangtalan zokogással Pál mellére dobja magát. Némán üdvözli Krisztust visszavárok serege. Krisztus Urunk visszajövetelével sokan és sokféleképen foglalkoztak már. Az adventisták a 2300 nap átértékelésével napjainkra úgy mutatnak rá, mint az utolsó percekre. Peig Dániel ezt Antióhius Epifáneszre értette, aki 2300 napig, azaz 6 évig, 3 hónapig és 18 napig szentségtelenítette a templomot, míg azt Judás Makkabeus meg nem tisztította. (I. Makk. I. 21; 4, 52 ). Krisztus Urunk az ilyen számítgatá- sokat azzal az egy kijelentésével mindörökre elintézte, midőn azt mondja hátrahagyott tanítványainak: „Nem a ti dolgotok tudni az alkalmakat és az időket, melyeket az Atya a maga hatalmába helyezett“. (Csel. I. 7.) Azonban ő mégsem hagyott tájékozatlanságban bennünket. Hagyott bizonyos jeleket, amelyekről eljövetelének közeliségére következtethetünk és így állandóan készen lehetünk. Lukács evangéliuma 21. részében a nap elsötétedéséről, a hold fényének megszűnéséről, a csillagok leeséséről, a tenger hullámzásáról és az ég megrendüléséről beszél. Aztán hozzáteszi: „Jelek lesznek ... mikor pedig ezeket látjátok, emeljétek fel a ti fejeiteket.. Ezek tehát a jelek. Azonban Máté ev. 24. részében ezt mondja Krisztus Urunk: „Amint Noé napjaiban ettek, ittak, házasodtak ... és semmit sem vettek észre, míg csak egyszerre itt volt az özönvíz, úgy lesz majd az Ember Fiának visszatérése is.“ Miként lehetséges, hogy a szempillantás alatt történő világösszeomlás előjeleit az egyik ember észreveszi, a másik nem? Ki ne venné észre a világon, hogy pl. a nap elsötétedett? Ki nem Bandit. Alig tud szóhoz jutni. Nem tesz bátyjának szemrehányást, habár volna miért, inkább vigasztalja. Őnéki különben is határozott céljai vannak. Néhány évig külföldre megy, hogy gyarapítsa tudását s akkor Isten segítségével majd itthon elhelyezkedik. Istvánnak bizakodó megnyilatkozása nyugtatólag hat Pálra. Csodálatos az Istenbe vetett hit, kiárad a hivő szívéből s békességgel tölti meg az aggodalmaskodónak lelkét. István, szülei sírboltját akarta meglátogatni. Pál még nem gondolt rá, de most kapva kap rajta s mintha a jövő megoldását találná a szülők sírjánál, belekarol a testvér s a jó barátba s viszi őket. A kastélytól nem messze, a parknak lehajló árnyas fái alatt van a sírbolt. Ide van temetve a Horvai-család múltja. Ezt siratja a két testvérben a jelen. A jövő egyedül a reményé. Hangosan mondják el a „Mi Atyánkot...“ Együtt mondja velük Bandi is. Ráborulnak a sír száját fedő hideg kőre s így sírják el gondolataikat. Ne kérdezd, miről beszélgettek a porladó szülőkkel, minden gondolatukat az Istenhez küldték. Ő tudja s érdem szerint számon tartja azokat. Azután felmentek a kastélyba. Felkeresték gyermekkori szobájukat, hol édesanyjuk csókolta őket. Lefeküdtek azzal a tudattal, hogy e meghitt, szent helyen utoljára. venne tudomást arról, hogy a csillagok a földre zuhantak? Arról, hogy ezeket az egyik ember észreveszi, a másik meg nem, arra lehet és kell következtetnünk, hogy Krisztus Urunk ezeket a jeleket nem a tényleges égitestekre vonatkoztatta, hanem lelki értelemben, hasonlatot mondott, mert csak így történhetik meg az, hogy az egyik észreveszi, a másik nem. A nap a szeretet. A szeretet napjának holdja az igazság. A szeretettől nyeri a létét az igazság, mert szeretet nélkül nincsen igazság, amikép a hold a nap nélkül nem fénylik. Ez a szeretet „hült" ki, ahogy Pál apostol is előre jelzi. Ez a kihűlés szülte a világháborút és a mai igazságtalanságokat. Ezt bizonyítja Ezsdrás is, (apók. iV., XIV. rész) mikor azt írja, hogy idők végén az igazság eltávozik és előretör a hazugság, úgy, hogy az egész föld (népe t. i.) nyögni és sírni fog a nyavalyák miatt... Mik a csillagok? Dániel VIII. 10 verse csillagoknak nevezi a vallásos, kegyes tanácsadókat, vezéreket, tanítókat, akik az igazságot, a szeretetet, a tisztaságot és más erényeket prédikálnak. Az égi csillagok, — Krisztus igaz bizonyságte- vői — vagy, ha úgy értelmezzük — az erények (a hűség, tisztaság, szívesség, jóság, becsületesség, mértékletesség stb.), melyek ma már csak lehullott csillagok, amelyeken a mai ember lábbal tapos. A hitetlen, látszat keresztyének most már maguk is megijednek a különféle szabadjára engedett bűnök mindent betemető hullámverésének láttára. Megpróbálkoznak saját erejükből útjába ál- lani a bajoknak. Szerződésekkel, tanácskozásokkal, népszövetséggel stb. próbálkozunk segíteni. Ámde hiába. A felszabadult ösztönök sokkal erőIII. Somlaiéknál már nem igen látszott a nagy gyász, ha csak nem Évának titkon kisirt szemében. Irén elemében volt s mindenben rendezkedett. Eliz rabszolgájává lett nővére szeszélyeinek. Alapjában véve nem volt romlott természet, de gyenge akaratú s így Irén befolyása alá került. Amália nénit meg ellágyította a kedveskedő modor. Ezt a gyengéjét ismerték a testvérek — olyan volt e tekintetben, mint atyjuk — s émelygős hizel- gésiik nem is tévesztette el célját. Éva napról-napra jelentéktelenebb lett Amália néni előtt s mert hízelegni rém tudott, az őszinte, egyenes lelkű szeretetet pedig nem értette meg, lassanként a rejtett gyűlölet érzése kezdett kibontakozni a néninek Éva iránti viselkedéséből. Irénnek szenvedélye volt a lovaglás. Míg atyja élt, nem volt neki megengedve, de most annál nagyobb odaadással hódolt szenvedélyének. Eliznek is vele kellett tartani, habár egyáltalán nem volt Ínyére s inkább szenvedett, mint élvezett mellette. De Irén unatkozott egyedül s így meg kellett tenni. Éva ezalatt majdnem cselédmunkát végzett. Mintha csak tönkre akarták volna tenni gyengébb szervezetét. Szólni nem mert s így csak tűrt. (Folytatjuk.) Terjesszük a „HARANGSZÓ“-t!
