Harangszó, 1931
1931-11-29 / 48. szám
1931 november 29 HARANGSZÓ 379 gatni, akikben ez a reménység él, maguk igyekszenek megtagadni és megalázni magukat, hasonlatossá lenni a Bárányhoz. Az Úr Jézus várása hozzátartozik az „első szeretethez“ is. Nemcsak abból áll ez az első szeretett, amit mi gondolunk rajta, mert hisz ez mind megvolt az efezusi gyülekezetben. Tízszeres dicséretet is nyer érte az Úrtól (Jel. 2, 1—7.), de ezután mégis csak egy „de“ következik: „elhagytad“ az „első szeretetedet“. Az előzőket nem is lehetne „elhagyni“, mint inkább „elveszíteni“. Mi az hát, amit „elhagyott?“ Benne van abban: „hamar .eljövök' ellened". Elhagyta az Úr Jézus eljövetelének élő reménységét, kezdett nem törődni többé a „meny- nyei vőlegény" eljövetelével, tehát elhagyta az „első szeretetet". Mit szólnánk egy olyan mennyasszonyhoz, aki minden mást várna a vőlegényétől, csak őt magát nem várná? Éz a reménység különösen az utolsó években lobogott fel erősen a közösségben. Átvette már tőlük a theológia és az egyházi igehirdetés is, aki pedig az utolsó '4—5 évtizedben majdnem kiküszöbölte ennek a reménységnek a hirdetését. De manapság az egész világkrizisnek a fejlődésé is arra mutat, hogy az utolsó idők küszöbére léptünk. Azok a jelek kezdenek mutatkozni, amelyeket az Úr az utolsó idők jeleinek mondott. A mai szakadást és világválságot semmi emberi erő, rendszer nem tudja már orvosolni. A sátán seregének öntudatos, nyílt támadása és tombo- lása készülődik. Itt más megoldás nincs, mint mindig készen lenni és várni az Urat, aki a megoldást és szabadulást hozza az övéinek. A másik oldalról meg olyan jelek is mutatkoznak, Vagy a hitetlenekhez csatlakozom és Krisztus ellenségei közé lépek. De közönyösen sem húzhatom meg magam Krisztus egyházában, hogy rontsam annak hitelét a világ előtt, mint a mai ke- resztyénség nagy közönyös tömege. A közösségekben ez a döntés már megtörtént. Ok tudják, hogy krisztuséi és várják Ot minden napon, hogyha éjjel, álmuk idején jönne is el, mert „senki sem tudja az órát vagy a napot", ők mindig készen legyenek elébe menni. Ózd. A trianoni határ közelében van a Rimamurányi-Salgótarjáni Vasművek Rt. erőteljesen működő gyártelepe, amelynek középpontja az ózdi vasgyár, mely mellett a borsodnádasdi lemezgyár és négy bányatelep foglalkoztat szép számú munkásságot. Az ú. n. Rimatelepek képezik az ózdi egyházközség gerincét. Mellettük még Putnok, Bánréve, Királd-bányatelep érdemel említést, amelyek kiemelkedő pontok a nagy szórványterületen. A lendületes gyári élet szükségessé tette az evangélikus egyház- község megalakulását. 1899-ben missziói körré fejlődik a korábban Sajókazához tartozó „leányegyháznak“ mondott fiókegyházközség, majd 1924-ben rendes anyaegyházközségé alakult át. Alig alakult meg, nyomban építkezési tervei vannak: templomra és parochiára van szüksége. A támogató részvénytársaság által adományozott telken felépíti a templomot és a paplakot 1902-ben. Derék lelkésze, Turóczy Pál föesp. fáradhatatlanul szervezi tovább az egyházat. Gondoskodik a vallástanításról s Az ózdi ev. templom. zom és akkor a hitemből nemcsak, hogy az életemnek, de talán az „életemmel", mártír véremmel kell bizonyságot tenni. hogy nemsokára elmúlik az az idő, amikor egészen közönyös, hitetlen, alvó szívvel is kényelmesen vallhatja magát valaki Krisztus egyháza tagjának. Most majd oly idők következnek, amikor dönteni kell: vagy Krisztus nyájához tartovalójuk van. Arra hivatkoztak, hogy az Úr maga bizta Péterre juhárnak legeltetését. Kérték, hogy mindjárt elsőnek őket legeltesse, megbocsátva bűnbánó lelkűknek, hiszen a múlt éjszakán ők is kételkedő szívvel ültek a hajóba s alkalmasint azért maradt üresen oly soká a háló. — De hiszen ti magatok is legeltetitek majd az Úr juhait! —7 Igen, majd ha lesz, mi is legeltetjük, de legeltetni is az tudja legjobban az Úr juhait, akinek magának is volt része legeltetésben. Természetesen hamar rendbe jött minden. Igen boldog órákat töltöttek együtt. Hazafelé menet arról beszélgettek, mi volt ma a legnehezebb. — Azt igazán nem tudnám megmondani, — felelt Péter. — Én megmondom, ha megengeded. Igaz, hogy csak félfüllel hallottam, ti ketten a Mesterrel előttem mentetek. De úgy megszoktam már az én Uram szavát, hogy félfüllel is mindent meghallok. — Hogy-hogy? -— kérdezte Péter. — Arra gondolok, mikor az Úr arról beszélt, hogyha megöregszel, majd más övez fel téged s odamész, ahová nem akarsz. — Úgy, azt gondolod, hogy nekem ez nehéz volt? Hogy majd meg kell halnom, ott és úgy, ahogy nem akarok. Az Úrért meghalni, hiszem, nem lesz nehéz és hidd el, annak is csak örülök, hogy te más véget nyersz. Elvégre te nem tagadtad meg az Urat s igazán mást érdemelsz. — De hiszen meghalni az Úrért, kivált kereszten, nem szebb ez mindennél? Nekem ép ez nehéz, hogy reám nem ez vár. — Valóban én is úgy gondolom, nagv dicsőség ránk nézve a kereszt. De ha az Úr neked mást szánt, rád nézve az a legjobb. Úgy látszik, még a keresztnél is van szebb. Te legelteted legtovább az Úr nyáját s te szerzel majd Neki legtöbb juhocskát. — Az előbbi lehet, az utóbPit nem hinném. — Miért? Ha meg kell halnom, mégis csak te veszel át mindent! — Igen. De közben még sok minden történhetik. — János, te valamire gondolsz! Mondott talán valamit az Úr? ' i — Mondani nem mondott, de mintha azt éreztette volna, hogy Judás helye üres s közben támasztani fog valakit, aki az <“) hűséges követője és hatalmas bizonyságtevöje legyen. Valakit, akit mi még nem is ismerünk, aki az Urat már csak meg- dicsöíilt formájában fogja megismerni, aki az Úr ellen nem vétkezett úgy, mint mi.-— Mi az? Hát te is vétkeztél Ellene? — Nem emlékszel? Egyszer Jakabbal együtt azért ostromoltuk az Urat. hogy éppen mi ketten lehessünk az elsők az Ö jobb keze felől. Az anyánk ... — öh, az semmi. Az Úr különben is megbocsátott mindent. — Ugyanazt mondhatnám én is neked ... Hidd el, jönni fog utánunk, mellénk, közénk valaki... — Lehet! — szólt elhalkítva hangját Péter. — Ha jobban fogja dicsőíteni az Urat. Aki a keresztfán meghalt értünk, én csak nagyon örülni tudok. — Én is. — Ugy-e Jakab, Tamás, ti is? Mikor megértették miről van szó, ők is boldogan adtak viszhantrot: „Én is! Én is!" Útjuk a Bethsaida-i fiigefa-liget mellett vitt el. Péter meirállt. Rágondolt arra az árnyas fügefára, amelynek lombjai alatt azon a forró napon Jánossal egviitt volt. Meeszorította a lános kezét. Ugv érezte, ha akkor nem lett volna Jánossal az a titkos és szent órája, nem jöhetett volna mindaz, ami történt a Samária-i fügefától eddig a mostani fügefa-ligetig. (Vége.)
