Harangszó, 1931

1931-11-15 / 46. szám

362

HARANGSZÓ

1§31 november 15.

A dunánínnení evang. egyházkerület közgyűlése.

A dunáninneni evangélikus egyház- kerület közgyűlése október 16.-án volt a salgótarjáni evangélikus templomban. A közgyűlést az egyház és a bányatársulat látta vendégül.

Előtte volt október 14.-én a nógrádi egyházmegye új felügyelőjének, Lasz- káry Gyula johannitarendi lovag, rom- hányi földbirtokosnak s az új másodfelügyelőnek, Horváth Sándor balassagyarmati polgármesternek ünnepélyes beiktatása, akiket Okolicsányi Gyula tb. egyházkerületi felügyelő, Kiss István püspök, Balogh István esperes és Meskó Károly egyházmegyei főjegyző üdvözölt.

Október 15.-én az egyházkerület lelkészei értekezletre gyűltek össze Kiss István püspök elnöklésével. Irásmagya- rázatot Csővári Dezső kétbodonyi lelkész tartott, Furia Zoltán csákvári lelkész és Limbacher Zoltán kisterenyei lelkész a szekták elleni védekezésről, Szekey András egyházasdengelegi lelkész a falusi pap belmissziói munkájáról beszélt, Csengődy Lajos salgótarjáni lelkész az egyházmegyei papi gyűlésekről számolt be.

Maga a közgyűlés okt. 16.-án volt.

Eadgyas Aladár komáromi és dr. Csengődy Lajos salgótarjáni lelkész ol- tári szolgálata s Kiss István püspökelnök imája után dr. Sztranyavszky Sándor ny. belügyi államtitkár, egyházkerületi felügyelő-elnök mondotta a megnyitó beszédet:

— A felekezeti békéről különösen jól esik itt, Salgótarjánban beszélnem, ahol az összes egyházak nemcsak szóban, de tettekben is^ bizonyítói egy magasabbrendű értelemnek, éber lelkiismeretnek, finomult felelősségérzetnek. Itt, ahol tőke és munka egymásrautaltan végzik a termelés életfeladatát, itt, ahol annyi kísérlet történt a különböző termelési tényezők szembeállítására, ahol munkás és munkaadó arcán egyaránt látjuk a közös aggodalom redőit, itt érzi minden gondolkodó ember, hogy az egymásra utaltak szembeállítása természetellenes s csak pusztító hatású lehet.

Javasolta, hogy a kormányzót táviratban üdvözöljék. Megemlékezett a protestáns egyházak vezéreinek kitüntetéséről, jubileumairól, üdvözölte Le- possa Dániel egyházfelügyelőt és Wenk Károly esperest, negyvenéves egyház- szolgalatuk alkalmából s annak a reményének adott kifejezést, hogy az isteni örök igazság érvényesülni fog és jobb jövőhöz segíti a magyar nemzetet.

Kiss István püspök-elnök fejezte ki a gyűlés nagyrabecsülését Sztranyavszky egyházkerületi felügyelő iránt.

Kiss István püspök jelentése a következő helyzetképet festette meg:

— Az évek óta tartó nehéz helyzet az utóbbi időben válságosra fordult — úgymond —, egyik válság követte a másikat s valamennyi súlyosan érintette egyházunkat. A gazdasági válság, amely a katasztrofálisan alacsony búzaárakban jelentkezett, anyagilag bénította meg híveinknek azt a kiterjedt, széles rétegét, amelynek leginkább nehezedik vállaira az egyházfenntartás gondja. A pénzválság a kereskedelmet, a nagyipart s általában a vagyonosabb osztályt ejtette rémületbe és nyugtalanítja szüntelen. Mindezekhez járult az állam- háztartás egyensúlyának megrendülése, amely a dolog természeténél fogva maga után vonta az eddig figyelmen kívül hagyott legnagyobb takarékosságot s ez reánk nézve azzal a súlyos hátránnyal járt, hogy az amúgy is mélyen leszállított államsegélyeink további redukciónak vettetnek alá.

— Egyházközi viszonyok tekintetében, a római katholikus egyházzal való kapcsolatokat kellemetlenebb incidens nem zavarta meg. A református egyházhoz való viszony állandóan jó, sőt, mintha évről-évre nyerne melegségben.

örömmel számolt be Prónay Róza és Irma bárónők kétszázharmíncezer pengős szeretetház-alapítványáról és Szigyártó Lenke négyszáztizenkéthol- das alapítványáról.

A közgyűlés sajnálattal vette tudomásul, hogy Balogh István esperes, egyházkerületi lelkészi főjegyző ez utóbbi tisztéről lemondott. Szolgálatainak jegyzőkönyvbe iktatása után az egyházkerüPéier és János.

Irta: Gáncs Aladár. 8.

Az ember azt várná, hogy ilyen éjszakán minden mély álomba merül s a számítás csődöt mond, mert ez az az éjszaka, amikor előjönnek a terhek, a gondok, a lét nagy kínjai s az idegeken rángatózni kezdenek a múlt rozsdás vaskolon- cai. Az ember ilyenkor kaphatóbb a kétségbeesésre, hagyja halványulni jó reményei s tehetetlenül kiszolgáltatja magát a sötétnek, az értelmetlennek, a borzalmasnak. Jaj, ha egy ilyen éjszaka akkor terpeszkedik és fekszik két térdével reád, amikor amúgyis nagy feszültségben, kritikus ponton van az életed.

Heten szálltak hajóba.

Elsőnek egy nyugodt, biztos lépésű alak. Péter. A hajó orrában foglalt helyet. Utána a többiek árnyéka már tétová- zóbb volt. Volt, aki azon bizonytalankodott, hogy hova üljön. Mindenki inkább az evezőkre, mint a hálókra pályázott. Az egyik meg is botlott s a már ülő Péter ölébe bukott. Felszisz- szenö hangja elárulta Nathánaelt. Ezen a terepen, úgy látszik, ő volt a legjáratlanabb.

Sokáig nem szólt senki, csak mikor az első háló-merítés üresen jött fel, kezdte meg Jakab.

— Hallottad, Péter, mit mondott a szomszédunk, Sémei, mikor az este eljöttünk a házuk előtt? Látta a hálót és azt mondta: „Milyen jó, hogy az ember este megy halászni, sötétben nem látni az arcát. Ezek sem mertek volna fényes nappal egész Betshaida szemeláttára vízre menni! Lám az éjszaka leple nemcsak a tolvajnak jó, szégyenbe jutott emberek is veszik néha hasznát!!

— De jó, hogy Sémeinek Sémei a neve. Csak az a kár, hogy nem gondol arra, hogy volt már egy gúnyolódó Sémei s annak nem lett igaza, később keservesen kellett megbánnia, hogy felemelte szavát. Azt, aki ellen felemelte szavát, azt az Ür végül is igazolta s az ma is Izráel népének legnagyobb büszkesége. Ne bántsd, Jakab csak hadd gúnyoljanak az emberek! Mi csak arra vigyázzunk, hogy meg ne tagadjuk a Mestert s kenyérrel dobjuk vissza a követ.

— Igen ám, de már azt is mondják, hogy meghasonlás van a tanítványok között. Annak, hogy András nincs közöttünk, holnap nagy hire lesz Betshaidában. Azt mondják, hogy téged csak az atyád beszélt rá, hogy vedd fel a régi mesterséget s magának Andrásnak sem tetszik, hogy ezt hagytad.

— Igazad van, Jakab, nekem is fáj, hogy András nincs velünk. De bizom, hogy mielőtt még ennek hire mehetne, holnap reggelig nagy dolgok történnek. András, mint egykor Tamás, sajnálni fogja, hogy nem volt közöttünk.

— Nagyon biztosra veszed a dolgokat, Péter, majd megint nagyot fogsz bukni! — szólt újból Jakab. Látszott, hogy az ő szivét is kikezdte a bizalmatlanság.

— Hidd el, Jakab, nem embernek engedtem. Ha tudnám, hogy embernek engedtem azzal, hogy itt vagyok ebben a pillanatban a tengerbe vetném magamat, itt hagynám a halászhajót s mennék ki a partra, oda, ahol az Úr akar látni. Mert én most már csak ott akarok lenni, ahol az Ür akar látni.

A háló megint üresen jött fel, éppen nem volt alkalmas arra, hogy Péter szavának hitelét fokozza. Kínzó, nyugtalan csend kígyózott közöttük, de csak rövid időre. Nathánael próbált pár szóval Péter mellé állni.

— Olyan fiiUesztő meleg van. Talán azért maradtak mélyen a halak. Az Úr végül is nem fog szégyenbe hagyni! Ha nem tettünk jól, hogy ide jöttünk, értésünkre adhatja simában is. Csak nem fogja megszerezni a hitetlen Betsaidaiaknak azt az élvezetes látványt, hogy a Mester hét tanítványa reggel üresen vigye haza a hálót. Talán az a baj, hogy sokat dörmö- günk — beszélünk, azért nem jönnek a halak.

A csend megrendelhető volt. De a halak nem. Üresen jött fel ezután is a háló.

— Neked kellene a kezedbe venni, Péter! — indítványozta az éjszaka harmadik részében Tamás. — Te voltál a kezdeményező, neked adta a gondolatot az Úr, bizonyosan a te kezedhez van fűzve az áldás.