Harangszó, 1931

1931-02-01 / 5. szám

36 HARANGSZÓ 1931 február 1. sem szóltam hozzá sohasem és na­gyon is nehéznek találom. Mindig valami félelem fog el ettől Én egy­szerűen nem tehetem meg, amit te kívánsz. Még sohasem hallottam, hogy leányok ilyen összejövetelen beszéljenek és imádkozzanak. Arra kell godolnom, hogy igaza van Pál­nak, amikor azt írja: az asszony hallgasson a gyülekezetben. Én nem hiszem, hogy ifjú emberek ígéretet tegyenek arra, amit te ide írtál. Ha lelkészük felesége nem teheti meg ezt, mit várhatsz akkor tőlük? A többi dologgal én is egyetértek, de ezt sohasem tudnám elfogadni. Sajná­lom, de én ebbe nem mehetek bele. Hagyj fel inkább az egésszel." Elha­tározóban fordult el, mint aki mon­danivalóját befejezte. A lelkész azonban nemcsak jó, hanem bölcs ember is volt. A lapot minden további magya- rázgatás nélkül az asztalra tette és így szólt: „Jó, még egyszer gondolkozom a dolog fölött“. Ezzel visszatért a dolgozószo­bájába, közben letört magának egy darab kalácsot és az asz- szonyt kalácsaira és lelkiisme­retére hagyta. Clarkné ott állott a konyha közepén és döntetlen csatát vívott a lelkiismeretével, nem gondolva a sütőben levő ka­lácsra. Végre a lelkiismeret győzött, a kalács pedig össze­égett Nagyon kijózanodva vette ki végre a szénfeketére sült kalácsot a sütőből, új kovászt tett, de mindig arra az Ígéretre gondolt, amit le kell majd ten­nie, és erőért imádkozott, hogy meg is tarthassa Vacsora után az ifjabbak ha­zamentek, de több ifjú és leány, mintegy 58 személy, a lakószobában gyűlt össze Vi­dáman csevegtek és azt talál­gatták, hogy micsoda új tervei vannak lelkészüknek. Nem gon­dolták, mily komoly indítványt terjeszt majd eléjők és milyen hatással lesz az életükre és ifjú emberek millióinak életére. Egy általános megbeszélés után a gyülekezet munkáiról és a Krisztusnak minden kínálkozó alkalommal való megvallásáról előadta dr. Clark (bizo­nyos szorongással, mint később megvallotta) annak a szövetségnek tervezetét, melyet belőlük remélt alkotni. Nem lehet csodálni, hogy ez új szövetség tervezete először zavarba hozta a fiatal embereket Kínos csend ült az összejövetelre. Ezek a világos feltételek első pillanatra többek vol­tak, mint amit vártak. Úgy látszott az első pillanatokban, mintha a szö­vetség meghalt volna, mielőtt meg­születik és mintha nem lett volna más, mint egy légvár a lelkész kép­zeletében De Isten másként határo­zott. A csapatban ketten voltak, kik­nek nagy befolyásuk volt a többiekre és értettek hozzá, hogy a hajócskát vízre bocsássák W H Pennell úr és a lelkész felesége voltak ezek. Amint úgy látszott, hogy a dolog nem fog sikerülni, különösen az estén nem, Pennell úr így szólt néhány ifjúhoz, akik mellette ültek: „Én aláírom, ha ti is megteszitek. „Rövid megfontolás után igy válaszoltak: „Ha te, akkor mi is megtesszük.“ Clarkné pedig missziói koszorúcskája leányainak megmagyarázta, hogy ez nem is olyan borzasztó ígéret, mint amilyennek először látszik. Elmondta nekik, hogy minden komoly ifjú keresztyénnek ez elvek szerint kell előrehaladni és kijelentette, hogy ő maga is tag akar lenni. Az aláírások azután^ gyorsan meghozták az eredményt, úgy, hogy az első szövetség 57 tagot foglalt magában. Senki sem gondolta, hogy ennek a kicsinyke eseménynek oly nagy következményei lesznek és hogy a szövetség hatása a gyülekezetre nem maradhat észrevétlenül. Néhány öre­gebb, szürkülő „ifjú" helyett, akik az összejövetel egész idejét maguk­nak foglalták le, az ifjúsági szövet­ségórának most már igazán ifjú tag­jai voltak. A lelkész csak úgy hátul ült és örült az összejövetelnek, telve hálaadással és áldott meglepetéssel Legfeljebb csak az óra végén foglalta össze még egyszer a főgondolatokat. A tervezetben kijelölt munkabizottsá­gok azonnal megkezdték tevékeny­ségüket és a szövetség nem­csak a lelkész, hanem az egész gyülekezet számára erőforrássá vált Dr. Clark 1881. augusztus 24-én cikket írt a „The Congre- gationalist‘-ben. Ez volt a címe: „Hogyan gondozza az egyház az ifjúságát?“ Már 1881. okt. 18-án Newbury portban meg­alakult a második szövetség és még ebben az évben kettő vagyhárom következett ezután. A következő év júniusában a már meglevő szövetségek egy unióban egyesültek és elhatá­rozták, hogy évenként egy kon­ferenciát tartanak, abban a re­ményben, hogy ezáltal jobban elő fog haladni az ifjúság éb­redése és lelki gondozása. Ebben az időben Clark egy két oldalas lapot is kiadott. Clark első ilyen Írásai vol­tak az első lépések a C. E. világhódító útján. Lapját sok lelkésznek küldte New-Éngland- ba és más á'lamokba és oly sok kérdéssel árasztották el, hogy ő és Stevenson, a szö­vetség jegyzője, alig győzték a feleleteket. Az első öt év alatt lassan fejlődött a dolog, de aztán mindgyorsabban támad­tak a szövetsgeké ezrei, nem­csak a ref., hanem minden evangéliumi egyházban. 1887-ben lemondott lelkészi hivataláról s egé­szen a szövetségi munkának szentelte életét. Sokat utazott. Magyarországon is négy Ízben járt, 1927-ben halt meg. Ma 8100 szövetség van 4 millió taggal. Dr. Clarknak az volt a vágya, hogy a szövetség munkásokat képezzen Isten országa számára és Isten ke­Dr. Clark lelkész, a C. E. munka megindítója.

Next

/
Thumbnails
Contents