Harangszó, 1931
1931-09-06 / 36. szám
1931. szeptember fi. HAfcANGSZó 293 rendben. — Bengel mondta egyszer: „Általában azt gondolják, hogy munka- közben az ember legtávolabb van a meg- igazulás Htjától. Pedig sokszor ekkor van hozzá a legközelebb. Jézus is éppen a halászás munkája közben hívta el egynéhány tanítványát.“ Egy tipikus jelenség az imádság és munka helytelen viszonyában az is, amikor imádsággal akarják elintézni azt, amit a kezükkel elmulasztottak, vagy elhibáztak. Ziegler igazgató szokta elmesélni az iskolában a következő kis me- sécskét: Egy mohamedán úrnak a szolgája nyugovóra tér a sátorban: „Megkötötted a tevét?“ — kérdi tőle az ura. „Nem, — felelte a szolga — de az imádságomban Allah oltalmába ajánlottam.“ „No, akkor csak eridj szaporán és kösd meg előbb, azután ajánld az Allah oltalmába!“ — felelte neki az ura. Ezzel szemben azt is megtapasztalták már igen sokszor imádkozó szívű dolgozók, hogy igaz Luther mondása: „Buzgó imádság félig megtett munka“. Egy hivő szolgálót pl., aki megszokta minden kis ügyét az Úr elé vinni, kiküldtek egyszer a szőlőbe valami munkát elvégezni, amit még soha életében nem tett. Ura ezt nem tudta és így nem is adott neki semmi utasítást. Nagy zavarában letérdelt ott a szőlőben s a Megváltót kérte, segítse ki és adjon néki böl- cseséget a munkához. Alig, hogy Áment mondott, eszébe jutott, hogy megnézi a szomszéd szőlőt, hátha ott már elvégezték ezt a fajta munkát. Azon tanulmányozhatja s aztán az Úr segedelmével majd csak utánacsinálja ő is. így is tett és a munkát gazdája legnagyobb megelégedésére végezte el. — Ugyanilyen esetet emlegetnek egy Hehn János nevű kádárlegényről is. De azonkívül sok-sok számos kisebb tapasztalatról majdnem mindenki számot tud adni, aki a Megváltó erejét és közellétét komolyan veszi. „A munka nemesít“, mondta már a görög bölcs: Hesiodus is (Kr. e. 800 körül). Ez a mondás különöskép az igaz keresztyének életében válik valóra, akik a munkát nem célnak tekintik, hanem eszköznek az Úr kezében, amely által fi maga készíti el lelkűket az örökkévalóságra. Az örökkévalóság levegőjét hozzák belé a munkába s ez nemcsak a maguk életét teszi napfényessé, hanem mérhetetlen áldására van azoknak is, akik velük együtt dolgoznak. Sok-sok eset beszél arról, hogy szíveket, akiket az evangélium legerőteljesebb hirdetése sem tudott megragadni, egy egyszerű munkás élet szemlélése ragadott meg és vitt az Úrhoz. Azok az igazi „nemesek“, akiknek az életéből ilyen nemesítő hatás árad ki. Wörner Eberhard egyszerű öreg pamutgyári munkás volt egy Stuttgart melletti gyárban, de élete oly áldások forrása volt, hogy Knapp Albert, a hires württembergi költő így nyilatkozott róla a többi munkásoknak: „Abban az egyszerű zsákruhában egy arkangyal járt közöttetek“. Ha a modern idők lélektelenné mechanizálódott tömegmunkájára gondolunk, vagy ha elénk áll a bolsevisztikus törekvés, a munkának, mint „szükséges rossznak“ a legminimálisabbra való leszorítása, esetleg teljes kiirtása, akkor érezzük csak igazán mily nagyon kellene hozzánk is egy olyan csöndben dolgozó sereg, akinek az élete napnál világosabban mutatná meg a világnak, mily áldás a munka ott, ahol imádkozva teszik. A felekezeti béke a képviselőházban. Gróf Károlyi Gyula miniszterelnök aug. 27-én a képviselöházban programjaként ezt mondotta: „Minden félreértés elkerülése végett le akarom szögezni úgy egyéni, mint kormányom fölfogását abban a tekintetben, hogy az országban felekezeti szempontból különbséget tenni nem szabad. Ha különbséget teszek, azt nem felekezeti, hanem azon az alapon teszem, hogy az állampolgárok mennyiben felelnek meg a haza iránti kötelességüknek.“ Erre a kormánynyilatkozatra Ru- binek István, az egységespárt nevében ezt válaszolta : „A felekezeti béke biztosítása a nemzet évszázados hagyománya és ha voltak is kilengések, azok soha nem feleltek meg a nemzet meggyőződésének. “ A keresztény gazdasági párt nevében Wolff Károly szólt hozzá a programhoz: „A miniszterelnök elveivel szive mélyéből egyetért, de egyetért abban is, hogy a felekezetek között békét kell biztosítani, mert az igazi keresztény alapon az áll, aki a felekezeti kérdésben az egyenlőség alapján áll.“ Szép nyilatkozatok. Reméljük, hogy nem csak nyilatkozatok maradnak. Finn vonaton. Egy hálókocsi szomszéd fülkéjében harsányan rákezdett három férfihang egy reggeli énekre. Még korán van. Alig hét óra. A takarító és felügyelő asszony ijedten szalad oda és kérleli őket: „Ne énekeljenek még kérem ilyen korán, hiszen mindenki felébred?!' — Az ének elhallgat, de az egyik férfi csendesen megjegyzi: „Hiszen mi is épen azért énekelünk, hogy felébredjenek" — értett alatta természetesen lelki felébredést. De ekkor a harmadik fülkében már a második versbe kezdtek bele. * Viipuriban tartották a fölébredtek nagy nyári ünnepét, amelyen közel nyolcezer ember vett részt. Messze északról külön hajók és vonatok szállítják a hivő népet. A robogó vonat zaját is túlharsogja a vonatban ülök fáradhatatlanul erős éneke. Egész nap, egész éjjel énekelnek. A vonat olyan mint valami robogó templom. Ha erdőn, mezőn megy át a vonat, a künn dolgozók kénytelenek tudomásul venni a bizonyságtevést. Fölébredtek épen szénakaszálásban vannak. Látják a vonatot, hallják az éneket, de csak könnyezve dúdolják tovább, mert ezen a nyáron nem mehetnek a fölébredtek ünnepére. A vonat régen elment, de a kaszasuhintás mintha sokáig adna vissza még valamit a belső, a közösség után vágyakozó hangból. * Vége az ünnepségeknek. Most is ugyanaz történik hajón és vonaton. Énekelnek újra. A mi vonatunkon is utaznak néhányan. Velünk jött egy főesperes, országgyűlési képviselő. Szabadjegye volt a második osztályra, de velünk és a többiekkel jött, hogy résztvehes- sen az éneklésben. A kocsiban néni volt több, mint 10—12 fölébredt s ugyanakkor vagy harminc más utas. A harmadik ének után azonban már többen kértek énekeskönyvet, hogy velünk együtt énekelhessenek. íme egy föesperes, aki nem találja „alkalmatlan" alkalomnak énekelni a vonaton. íme egy országgyűlési képviselő, aki lemond a második osztály kényelméről azért, hogy az éneklő parasztokkal együtt lehessen. OLVASSUK A BIBLIÁT. Mindennapi áldás. Szeptember 7. A világosság. Zsoltár 19, 3. Ma reggel is felkelt a nap és mi ezt olyan természetesnek tartjuk, hogy nem is tartjuk áldásnak. Istennek azonban az a célja, hogy a világosságot legnagyobb áldásnak tartsuk. Egyszülött fiát világosságul küldte a földre, hogy mindenki világosságot nyerjen Tőle. Ha az Övé vagyok, én sem maradok a halál sötétségében. Akkor fénylik világosságom, ha „Te vagy, óh Jézusom, Én napom s világom!“ Szeptember 8. A látás. Máté 6, 22. A vaknak kínzó gyötrelme a világosság, mert nem birja felfogni. Milyen áldás a két szemed, hogy ma is világosságban fürösztheted. Mire használod ma testednek lámpását? Az Úr azt akarja, hogy