Harangszó, 1931
1931-08-02 / 31. szám
254 HARANG SZÓ 1981. augusztus 2. OLVAS SÜK A BIBLIÁT. Kísértéseink. Augusztus 3. Ez ci világ. I. Péter 5; 6—1Ö. jánós í. lev. 2; 15—17. vers. A keresztyén ember úgy tekint erre ä világra, mint egy ellenséges területre, amelyben a sátán uralkodik. Azért a keresztyén embernek egész élete állandó harc, küzdelem — amelyben nincsen fegyverszünet. A sátán az Istenkénét csúfolja meg az emberben. A bűn által egész lényét, testét-lelkét mesrrontja s ez a világ, amit Isten szépnek, jónak teremtett, sátánivá lesz. Isten az embert a maga számára teremtette s az ember csak akkor lehet igazán boldog, ha Istennek szolgál. Augusztus 4. A gonosz munkája. Ma'té té 4; 1—11. Efezus 6: 10—13. A gonosz életünk örökkévaló céljától akar eltéríteni minket. Mint áhogv az Űr Jézust, minket is megkísért. Mindenki szembe találja magát vele és senki el nem kerülheti. Nem mindig azonegv álarcban jelenik meg, hanem mint a színész, folyton változtatja alakját. Sokszor nem is mt. visszataszító formájában, hanem igézőén jelenik meg, a bűn édes gyönyörét kínálva fel nekünk. Sokszor nem is vesszük észre —: titkon végzi munkáját — s későn ébredünk tudatára annak, hogy egv félelmetes, sötét hatalom űzte gonosz iátékát velünk. Nézzük azért, milyen kísértéseink vannak, amelyekkel naponként meg kell küzdenünk. Augusztus 5. A pénz. a gazriaersár' kísértése. Máté 6; 19—24. I. Timoth fi: 6—12. A mai kor bálványa a pénz. Ma mindenki ezt hajszolja, ezért töri. zúzza magát, mert mindenki azt mondja: ha pénzem van. mindenem van!“ Megértjük ezt az okoskodást ott, ahol az a nár fillér is hiányzik, amelyen a mindennapi kenyeret lehet megvásárolni, de mit szóljunk ott, ahol van s ahol éppen azért, mert van. sohasem elegendő! Mit szóljunk ott, ahol dúslakodó gazdaságok mellett éhen pusztulnak a koldus Lázárok. És mindez egy keresztyén társadalomban történik meg! Az egész világon pénzügyi és gazdasági válságról beszélnek. Amiként minden társadalmi bajból, betegségből, úgv a gazdasági válságból is az egyetlen kivezető út: Krisztus és az ö evangéliuma. Augusztus 6. A test kisértései. Máté 5; 27—32. Efezus 5: 1—5. Az embernek Istentől való eltávolodása nagy megha- sonlást idéz elő az emberben magában. A test és a lélek között nincs meg a helyes kapcsolat. Nem a lélek uralkodik a test felett, hanem a test a lélek fölött! Testi vágyaknak, kívánságoknak lesz a rabjává. A testi szenvedély elhatalmasodik felette, kergeti újabb és újabb bűnözésre s vakságban nem gondol arra, hogv nemcsak olyanokat, akik már megvannak fertőzve, de ifjú, tiszta lelkeket vezet a bűn útjára. Szenvedélye teljesen hatalmába ejti s végül is már csak a testi gyönyöröket, érzéki élvezeteket hajszolja. Eközben nem gondol arra, hogy lelke mindjobban nyomorodik, torzzá, sátánivá aljasodik, egész lénye élő halottá, roncscsá lesz! Égő sebeket ejt nemcsak a lelkén, hanem a testén, amelyeknek következményeit egy egész életen keresztül hordozza. Augusztus 7. A hiúság. Prédikátor könyve 2; 1—12. Efezus 5; 6—13. Aki csak a testnek él, az — akár férfi, akár nő — már természeténél fogva hiú ember. Tetszeni, hódítani akar, ázérf fényűzően öltözködik, hogy már puszta megjelenésével magára vonja másoknak a figyelmét, feltűnést keltsen. A férfi hiúsága az öltözködés mellett inkább abban van, högv túlnagyot gondol önmagáról. Mások előtt mindig többnek akar látszani, mint amennyi valóságban s ennek megfelelőleg hazudik, képmutatóskodik. De euyszer csak lehull az álarc s a lélek ott áll a maga rútságában, rrtezítelensé- gében. Minden akart lenni, azért semmi sem lett belőle. Ismerd fel a hiúságot á üágban, de mindenekelőtt önmagadban, küzdj ellene, tekintetedet befelé fordítsd, önmagadba s lelki-javakat gyüjtsél, lelked művelésén fáradozzál! Augusztus 8. Az alkohol. Ézsaiás 5; II—22. Efezus 5: 14—21. Egv másik bűn, ami pusztítja az emberiség életét, az alkohol és a kábítószerek élvezése. Csak a vak nem látja, hogy az iszákossá? bűne milyen pusztító munkát végez népünk életében is. A munkáscsaládok két legszomorubb napja a szombat és a vasárnap, amikor a munkásanva sápadt, snvánv félig mezítelen gyermekeitől körülvéve, félve és remegve várja az urát haza fa nyomortanyára) azzal a féltő gondolattal, hogy vajion keresetéből mennyit hoz haza. Ki tudja-e majd abból fizetni a már amúgy is hitelre vásárolt újabb hitelt?! De így van falun is, ahol a fiatal:, de az idősebb férfi is egész vasárnap délutániát a korcsmában tölti s amikor a felesége érte megv, fenyegetőzik s ha mégis sikerül hazavonszolni, a legdurvább szavaktól egészen az ütlegelésig mindenre el lehet készülve. Az elválásoknak oka igen sokszor az iszákos- ság bűne. És e bajnak, betegségnek a csiráját már akkor vePk el. amikor tudatlanságból még egészen kicsiny (pár éves) gyermekeknek bort és pálinkát adnak. Minden keresztyén embernek feladata, kötelessége felebarátján segíteni, különösen . akkor, ha bajban, veszélyben van. Mert nem nevezhető keresztyén embernek, aki nem érez felelősséget embertársaival szemben! Augusztus 9. Védőpajzsunk a kísértésekkel szemben. János 8; 29—36. 31. zsoltár. Mindezekkel a kisértésekkel szemben, amelyekkel naponként meg kell küzdenünk, egyetlen menedékünk, oltalmunk és erősségünk van; Jézus Krisztus, aki megkisértetett mindenekben, hozzánk hasonlóan. Ő mindvégig melgállott a kisértésben, Ő rajta nem volt a bűnnek hatalma, ereje, azért segíthet mjrajtunk is. Az Úr Jézus az ö Szentleikét közli velünk, a Szentlélek ereje, az <3 ereje mibennünk, amellyel küzdhetünk a bűn, a gonosz hatalmával szemben. Azért kell nekünk is megteljesednünk Szentlélekkel, hogy lelkiemberek legyünk s ne a test, de lélek szerint járjunk. Vizez/ János. Terjesszük a „HARANGSZÓT“-t! Az én utam. Az én utam — a keskeny utak útja, Bánat-tövis szegi — úgy haladok rajta. Fel, fel visz ez az út közelebb, közel Uram, /Hozzád. Oh, de ne fordítsd el — szegény szolgálódtól, [Te szentséges orcád! Szeretném az útat — végesvégig járni. Türelem rózsáját szivemben ápolni. Könnyeket, fájdalmat elrejteni mélyen, Amig odafennt majd — letörlőd a könnyem — Te jóságos Isten! Stoll Ernöné. HETI KRÓNIKA. A kormányzó nagy beszéddel megnyitotta az országgyűlést. — Budapesten a főkapitányság csendrendeletet adott ki, mely szerint este tíz óra után tilos zenével, vagy énekkel megzavarni a lakosok nyugalmát. — Csongrádmegyében tízezer hold termést pusztított el a sáska és más gabonaféreg. — Az új gabonaértékesítési rendelet szerint a kormány az eddigi 3 pengős bolettát 6, illetve 1Ö pengőben határozta meg. Ez összegből 6 pengő a gazdáé, a többi a kincstáré. — Egy kassai görögkatholikus plébános agyonszurt egy kanonokot. — Németországban enyhült a pénzügyi válság. — Qraf Zeppelin, a németek kormányozható léghajója, sarki útra indult. KARCOLATOK. Értsük meg egymást. Pusztul közöltünk a megértés. Egyre idegenebbek lesznek az emberek egymás számára. — Nyomorult béna hadirokkant bekopogtat a hatalmas bankigazgatóhoz. Ceruzát árul, hogy eltengesse sápadt életét. Ideges szóval, haragosan kidobják. Hol van az embertársi megértés? * Budapesten a múlt évben 2600 válóper foglalkoztatta a bíróságot. Emellett hány család lehet Budapesten, Magyarországon és az egész világon, amelyekben válóper nélkül is szétszakadt a lelkek köteléke. Pedig minden házaspár esküt tesz arra, hogy megértéssel hordozzák az egymás terhét. Hol van a házastársi megértés ? * Legutóbb egyik vár ősi állami középiskola cserkészcsapata csapat-zászlót szerzett be. A zászlót csak katholikus templomban áldották meg. Hiába hivatkoztunk arra, hogy a csapat fele evangélikus, hiába hivatkoztunk a békesség megóvásának fontos érdé-