Harangszó, 1931

1931-07-19 / 29. szám

236 HARANGSZÓ 1931. július 19. Az Otthon házirendje szerint reggeli ébresztő télen-nyáron fél hétkor van. — Napközben 12—14 és 18—20 óra között szabad a bennlakóknak látogatókat fo­gadni, illetve egymást látogatni, ■— a többi idő: munkaidő (silentium). Este háromnegyed 10-kor közös áhítattal zár­juk le a napot. Megemlítjük, hogy a reg­geli áhitat a hittudományi kar összes hallgatói részére a theol. facultáson szo­kott lenni az előadások kezdetekor, reg­gel 8 órakor. Egyről, sajnos, az eddigiekben nem tehettünk említést, arról, hogy mikor van az Otthonban az étkezés ideje. Er- föl azért kellett haliíratnunk, mert anya- gj nehézségek miatt mindeddig még nem nyújthattunk bennlakóink részére a t Otthonban élelmezést. Bennlakóink ezért még mindig á lyceum alumneumá- han étkeztek, ami kétségtelenül nagy jó­téteményt jelentett, de viszont nem kis nehézséget is — a távolság mia,tt. Je­lenleg minden igyekezetünk oda irányul, hogy az 1931—32. tanévre biztosítsuk az Otthonban az élelmezést is s reményünk van arra, hogy Isten segítségével ez si­kerülni is fog. Végezetül megemlítjük, hogy az Ott­honban 65 férőhely van. Ezek között a legtöbb kedvezményes (évi 400 P), fél- dijas (évi 275 P) és ingyenes hely. A tel­jes díjas helyért egy évre 550 P-t kell fiz.etni,. Ezt a jótéteményt Otthonunk csak ;gv tudja nyújtani, hogy élvezi a' egyetemes egyház, az egyházkerületek, néhány esperesség és sok egyházközség, nemkülönben híveink ezreinek a támo­gatását. Nyaranta az Otthon szupplikán- sai szokták a híveket felkeresni, hogy adományokat kérjenek szegénysorsú theologusok támogatására. Ajánljuk itt is híveink támogató szeretetébe. Volna még mondani valónk az Ott­hon életéről, szólnunk kellene arról: mi­ként adományozott már eddig is sok nő­egylet, s leányegylet függönyöket, ágy­takarókat stb., több gyülekezet képeket (mely a templomot vagy az iskolát áb­rázolja) az Otthon számára; beszélnünk íellene azokról, kik kéretlenül is küldtek pénzbeli vagy ruhaadományt intéze­tünknek. De azt hisszük, ez alkalomra elég volt ennyi. Maid egy más alkalom­mal mondjuk el a többit. Sorainkat azzal a kéréssel végezzük: gondoljanak kedves olvasóink imádságos szeretettel s áldo­zatkész támogatással egyházunk féltett szeretetintézményére: a Theológusok Otthonára. Új evangélikus templom. A székesfehérvári evangélikus gyüle­kezet évtizedes álma végre a megvaló­sulás stádiumába lépett. A város által adományozott telken, a törvényház mel­letti kis fás ligetben e hó elején megtet­ték az első kapavágást a templom épít­kezéshez. Ez a lélekszámban kicsiny (mindössze 300 adófizető), de hitében erős gyülekezet szinte példaadó módon fogott a templomépítés nemes munkájá­hoz. 17 évvel ezelőtt már együtt volt a templom, papiak és kultúrház felépíté­séhez szükséges összeg, de az építkezés megvalósítását megakadályozta a kitört világháború. Az egyházközség akkori ve­zetősége évtizedek hangyaszorgalmával összegyűjtött templomépítési alapot ha­dikölcsön alakjában letette a másik édesanya — a haza oltárára. Az orszá­gos összeomlással romba dőlt a temp­lom után vágyódó evangélikusok re­ménysége is. A szinte fillérenként össze­gyűjtött — mai szemmel nézve szinte óriási tőke, nagyobbrészt hadikölcsön alakjában teljesen elveszett. A templom felépítéséhez szükségesekhez nem ma­radt meg más — csak az Istenbe vetett erős hit. És hogy ez a templomépítésnek nemcsak szükséges, de elégséges felté­tele is, azt legjobban bizonyítják azok a kapavágások, amelyekkel a templom­építkezést megkezdték. A hivek áldozat- készségén kívül az egyházközség bölcs vezetőségéé az érdem, hogy ez megtör­ténhetett. Jövő tavasszal lesz 10 eszten­deje, hogy Köhler Jenő törvényszéki ta­nácselnök került az egvháztagok egy­hangúlag nyilvánult bizalma folytán az egyház felügyelői székébe. Hogy az egy­ház jól választott, a legjobban mutatja a 10 évnek ez a legszebb és maga nemé­ben páratlan eredménye — az épülő új templom. És ha annak idején hallgata­gon mennénk is el Köhler Jenő tízéves felügyelői jubileuma mellett az új tem­plom a maga karcsú (40 m. magas), az Ég felé mutató tornyával jelezné Köhler Jenőnek, hogy honnan és kitől várja nemes munkálkbdásórt az elisme­rést, a jutalmat. De bűnt követnénk el, ha meg nem emlékeznénk a felügyelő méltó' elnök- és munkatársáról, az egy­házközségnek közel 6 év óta itt működő lelkészéről, irányi Kamillról, akit annak idején szintén egyhangú bizalom nyilvá­nítással hivott meg az egyház. Ha azelőtt vágya volt az egyháznak a templomépítés, most — Irányi Kamill működése folytán, — parancsoló szük­séggé lett, mert az igehirdetés után vá­gyódó szomjas lelkek befogadására szűknek bizonyult a megyeházutcai imaház. Nincs két esztendeje, hogy a tem­plomépítés ügye újabb erős lendületet kapott — az öskoronázó város nemes polgársága megfelelő templomtelekkel ajándékozta meg az evang. hivek áldo­zatkészségét. Rövid másfél év alatt majdnem tisztán önerejéből összegyűj­tötték ezt a tökét, amely a tempiom- építés megkezdéséhez szükséges. A más­fél évvel ezelőtt engedélyezett országos gyűjtés az adott gazdasági viszonyok közt csak itt helyben és Haniffel Sándor ev. lelkész elismerésre méltó ügybuzgó- sága folytán Sárszentmiklóson járt igen kedvező eredménnyel. E két helyről töb­bet eredményezett az országos gyűjtés, mint egyébként az egész országban. De hálátlanok volnánk, ha meg nem emlí- tenök Zsupanek Sándor katonai főlelkész bölcs vezetése alatt álló helybeli protes­táns katonai egyházat, amelynek tagjai nemes áldozatkészséggel fizetésük 1 százalé­kát ajánlották fel az épülő templom részére. Az egyházközség tagjain — akiknek jelmondatát „Erős várunk az Úristen“ hirdetni fogja az új templom főbejárata feletti felírás és az említetteken kívül a különböző ev. egyházak, gyámintézetek, a németországi Gusztáv Adolf Egylet és akit első helyen kellett volna említeni, Akóts János helybeli gözmalomtulajdo- nos és földbirtokos igen jelentékeny adományai tették lehetővé, hogy Sándy Gyula műegyetemi tanár nemes áldozat- készséggel készített tervei szerint meg­kezdődhetett az építkezés. OLVASSUK A BIBLIÁT. A Krisztushoz való viszonyunk. Július 20. A keresztyén élet. János 15, 1—10. A keresztyén élet legbensöbb lé­nyege, mivolta szerint Krisztusban való élet. Beoltattunk a Krisztusba, mint ve­nyigék a szőlőtőkébe, hogy általa és Őbenne éljünk. Ez a kép kifejezi azt a gondolatot, hogy milyen benső, szoros lelki-kapcsolat, közösség van az Úr Jé­zus és az övéi között. Vizsgáljuk meg önmagunkat, hogy venyigék vagyunk-e a szőlőtőkén? Avagy életünk inkább ha­sonlít a tökéről lemetszett, elszáradt ve­nyigéhez? Vizsgáljuk meg, milyen a Krisztushoz való viszonyunk, mert ke- resztyénségünket (élő-e, vagy holt!) mindig az határozza meg, milyen a mi viszonyunk hitünk fejedelméhez, a Jézus Krisztushoz. Július 21. A Krisztus hivó szava. Luk. 5, 27—32. Apóst. Csel. 9, 1—7. vers. A keresztyén élet ott kezdődik, mikor meghalljuk Krisztus hivó szavát, aki nevünkön szólít s mint Mátét és Saulust, minket is hív az ö követésére. Krisztusnak hivó szavai, . mint mennyei fénynek, világosságnak sugarai hatják át lelkünket. E világosságnak fényénél megismerjük bűnös állapotunkat s bű­neink tudatára ébredve, mi magunk vá­gyódunk a szabadulás, a megváltás után. Krisztus az Ő mentő, szabadító karját nyújtja felénk, mint Péter után, mikor tengeren járt. Halljuk meg azért Krisz­tusnak hivó szavát, amely szent igéjéből, bizonyságtevő ajkáról szüntelen hangzik felénk, ragadjuk meg az Ő felénk nyúj­tott karját, hogy szabadokká tegyen minket s boldog örömmel vallhassuk, hogy mit tett az Úr velünk! Július 22. A Krisztus útján. Luk. 9, 57—62. Zsid. 12, 1—14. vers. A keresz­tyén emberre nézve, aki meghallotta Krisztusnak hivó szavát s reálépett az ő útjára, a legfontosabb az, hogy ezen az úton kitartással, -— hátra nem tekintve — célegyenest haladjon előre. Mindaz, amit a mi mennyei Urunk kíván tőlünk, ebben a szóban foglalható össze: hűség. Annak, aki hű, Ígéri az Úr az élet koro­náját, az örök üdvösséget. Az Úr Jézus­hoz való viszonyunkban a hűséget pedig csak akkor tudjuk megtartani, ha szeret­jük őt! Azt kérdezd tehát, szereted-e Jézust? Ö az. akiért lelked titkon hévül, akiben örömödet, boldogságodat, üdvö­det leled s azért a legnagyobb áldozat is, amit érette hozol, a legkisebbnek lát­szik előtted! Vajha a felvetett kérdés mellett életed tenne bizonyságot! Július 23. A kísértések tűzében. Máté: 26, 69—75. Jakab lev: 1, 12—18. vers. A szeretet és hűség az a kettős aranyszál, amely Jézushoz kapcsol. De ó iaj, mily hamar véget ér a mi hűségünk és szere­tetünk. A Krisztus útján haladva, a sö­tétség vitézei leselkednek reánk, mint a magányos utasra a rablók. Jönnek a ki­sértések nehéz órái. A bűn vonz, csábit, vonszol magához s aki azelőtt gyönyört- hajhászó, pénzsóvárgó, hatalomvágyó, dicsőség után szomjazó volt, mily ha­mar hallgat a gonoszra s helyt ad neki, csakhogy bűnös vágya teljesüljön. A Krisztus szava elnémul lelkűnkben, hűt­lenül elfordulunk tőle, megtagadjuk őt. Az élvet, gyönyört, földi örömöket, múló

Next

/
Thumbnails
Contents