Harangszó, 1931

1931-07-19 / 29. szám

234 HARANGSZÓ lQ3Í július 19. pénzt! Meg mernénk-e mi mindig mutatni Jézusnak a pénzünket? Me­lyikünk nem fizetett több adógarast a Sátánnak, mint Jézusnak? Jézus ma is követeli tőlünk: Mutassatok nekem egy pénzt! A veszni indult magyar élet trónjára ültette ismét az arany borjut s még diplomás emberek között is akadnak, akik a maguk nagy kenyere mellett kive­szik mások szájából a kicsiny ke­nyeret. A pénz szerelme öl meg ma mindent. Ezért vagyunk nyomorul­tak, mert sok a magyar Áron, kik előtáncosok a sikkasztások, a túl­fizetettek mammoni imádásában. Mit csináljunk a pénzünkkel? —- Mutassuk meg Jézusnak és Jézus átértékeli a Sátán gyűlölt pénzét Isten drága áldásává. Akik Jézus­sal igazán találkoztak, azoknak kezében egyszerre átértékelődött a pénz. A szegény özvegynek két fil­lérjén keresztül Jézus a szivébe lá­tott, Zakeusnak, a vércseszivü uzsorásnak kezét egyszerre égeti az arany, mikor Jézust megismeri, a bethániai Mária sem sajnálja a drá­ga nárdus olajat, hanem Jézusra önti. Hogy Jézus mennyire átérté­keli mindenki pénzét, arra nézve szomorú példák is vannak. A gaz­dag ifjú életének leggazdagabb pil­lanatában nem meri rábízni Jézusra a vagyona felett való rendelkezést s a pénze átértékelődik ítéletté. A dag, aki Lázár nyomorát pénzvakos szemmel elnézte, elszenvedték a hamis Mammon boszuját, Jézus szeme ránéz mindenkinek a pénzére és abban a pillanatban vagy mi mondunk a pénzünk felett ítéletet, vagy pedig a pénzünk itél el ben­nünket. Mutassuk meg pénzünket Jézus­nak, hogy letörölje a hamis érté­ket, mert nagyon sok hamis és is­tentelen gondolat fűződik a pénz­hez. Az emberek hisznek a pénz mindenhatóságában. Azt hiszik, hogy minden ajtót ki lehet nyitni aranykulccsal. Pedig szánalmasan csődöt mond a pénz hatalma, mi­helyt a hitnek drágakövét akarjuk vele megvásárolni. Az őrültek és az öngyilkosok számát nem a koldu­sok, hanem a dúsgazdagok szapo­rítják. Ha pénzt vész a kezedbe, gondolj Jézusra, aki egyedülálló joggal mondhatja el magáról, né­kem adatott minden hatalom a mennyen és a földön. Pénzen nem lehet békességet sem vásárolni. Kérdezzétek meg, aki el­temette szeretett hozzátartozóját, meg lehetne-e fizetni fájdalmukat pénzzel? Tud-e vigasztalást és bé­kességet nyújtani? Megvigasztaló­dott szivek mindig csak Jézusra te­kintenek, mert Ő a mi békességünk. A szeretetet sem lehet pénzzel pótolni. Tudnál-e annyi pénzt fi­zetni valakinek, hogy úgy szeresse gyermekedet, mint az, aki szive alatt hordozta? A szeretetet fel le­het váltani pénzre, de pénzt nem lehet szeretetté varázsolni. A szived szeretetén keresztül bánj a pénzed­—Hogy is ne! Hát akkor ki etette volna meg a kacsákat, a libákat, a tyú­kokat, no, meg ki főzne nekem vacsorát? Talán a cicanéni? Az bizony elkóstol­gatná inkább azt, semhogy megkészítse! S én hoppon maradnék! De úgy ám, ki­csi Ella! A beszélgetésnek Csepreghy vetett véget. Kijött a vendége elé s vele jött a nevelőnő is. — Kérem, kisasszony menjen sétálni Lilával, míg én a vendégemmel leszek. A nevelőnő magához szólította a kis leányt s távoztak. Csepreghy szívélyesen közsöntötte a lelkészt:-— Hozta Isten, tisztelendő uram. — Szívesen jöttem a hívására, tekin­tetes uram. Kezet fogtak. Azután a bejáratnak tartottak. S mi­kor helyet foglaltak az egyik szobában, Csepreghy azonnal ráfordította a szót a tárgyra. — Azért kérettem, tisztelendő uram, mert egy dologban a tanácsát óhajtanám kikérni. A lelkész bólintott. — Ha képes vagyok rá, készséggel megteszem. del! A pénzbevetett reménység ak­kor vall legcsúfosabb kudarcot, amikor meg akarjuk vele venni a megvehetetlent, a bünbocsánatot, a váltságot. A pénz kisértésében az a legistentelenebb gondolat, hogy pó­tolni akarja ú. n. kegyes cselekede­tekkel a bűnbánatot, ezzel helyet­tesíteni Krisztus váltságát. A leg­gyakoribb keresztyén bűn, hogy az emberek még a pénzüket is inkább hajlandók odaadni Krisztusnak, mint a szivüket. A Mammon kísér­tésének ezen a finom álarcán Pál apostol és Luther látott legéleseb­ben keresztül. Luther szinte késhe­gyig menő harcot folytatott az ellen a felfogás ellen, amely Krisztus váltságát a bűnbocsátó cédulák tőzsdéjén akarta forgalombahozni. A pénzedet Jézus . csak akkor hasznáhatja, ha átadtad néki már a szivedet. Mindenkinek nem önmaga a leg­nagyobb érték, hanem az, akinek önmagát is oda tudja adni. Ne le­gyen a szived a Mammoné, hanem Jézusodé, s akkor pénzed sem lesz a Mammoné, hanem a te Megvál­tódé. Bácsi Sándor. Az amerikai segélyek összege. Mo­rehead professzor 1921. évi november 3-iki jelentésében Csonkamagyarország evangélikus egyháza ötödik helyen áll az amerikai lutheránusok által segélye­zett egyházak között. A jelentés szerint akkor, közel tíz éve, a nekünk juttatott segélyek összege 72.004 dollárt és 88 centet, tehát kerek számban félmillió pevgőt tett ki. — Köszönöm előre is. — Hát miről van szó? — Tegnap kora reggel kilovagoltam. Lovam az erdei úton úgy megijedt egy nyultól, hogy elragadt. Nem voltam ké­pes megfékezni. Sőt a ló egyik ugrásánál elvesztettem az egyensúlyt s oldalt for­dultam. A ló nyakát még át tudtam ölel­ni s egyik lábam még a kengyelben ma­radt s ez volt a szerencsém, mert így függve maradtam a lóvon. De csakha­mar éreztem, hogy erőm fogytán van. Karjaim lankadni kezdtek s alig bírták már a nagy erőfeszítést. A vágtató ló rá­zása teljesen kimerített s én képtelen voltam a ló hátára vergődni. Pár pilla­nat még s én lezuhanok. Csepreghy szünetet tartott. Elővette a zsebkendőjét s megtörölte a homlokát. A visszaemlékezés borzalma vett rajta erőt. A lelkész riadtan nézett rá. Csepreghy aztán folytatta: — Már az eszméletem is kezdett el­hagyni s éreztem, hogy a kezeim szét- ktilcsolódnak s én csúszni kezdtem lefe­lé. Ekkor a ló hirtelen megtorpant, mint­ha sziklához vágódott volna s én messze röpültem tőle. De semmi bajom nem tör­A zálog. Irta: Szende Ernő. (4) — Megkérem apukát, küldjön ma­gáért kocsit. S akkor, ugye, sokszor el­jön? A lelkész azt sem tudta, mit feleljen hamarjában. De aztán csak ráhagyta. —Jó lesz kis Ellácska. Jó lesz. A kis leány tapsolt örömében. Aztán új kérdéssel állott elő. — Mit csinál Etelka néni? Miért nem hozta azt is el? Etelka a lelkész nővére volt. Felesége már régen meghalt s azóta nővére ve­zette a háztartását. A lelkész elnevette magát. — Hát a Bodri kutyát, meg a Cica­nénit ne hoztam volna el? Meg aztán a... A kis leány belecsimpaszkodott a karjába. Jaj, maga rossz tisztelendő bácsi. Most kicsufol, ugye? '— Dehogy is csúfollak, kis leányom. Csak azt akarom- mondani, hogy nem hozhatok magammal senkit, amikor csak engem hívnak. — De a nénit azért mégis csak el­hozhatta volna.

Next

/
Thumbnails
Contents