Harangszó, 1931
1931-06-28 / 26. szám
214 1931. június 28. iskola udvarán sorakozott fel a község apraja, nagyja. Illés Lászlót megjelenésekor lelkes éljenzéssel fogadva, Zongor Béla esperes felemelő szavakban ecsetelte az ünnepelt gazdag munkásságát, lelkiismeretes, kötelességtudó, sokoldalú fáradozását. Köszönetét kifejezve hűséges működéséért, boldogságot, hosszú életet, egészséget kívánt neki. Majd Somogyi Béla, körmendi ev. igazgató- tanító vasi közép ev. egyházmegye tanítóegyesülete és szomszéd kartársai nevében üdvözölte öt, mint őszinte, egye- neslelkü, jó barátot, kit kartársainak sze- retete kisér nyugalmának színhelyére. Egy kis iskolásleánya tanulók nevében verssel és virágcsokorral búcsúzott. Bonczó Ilona a leány- és nőegylet és műkedvelő ifjúság nevében búcsúzott s egy ezüst dohányzókészletet adott át emlékül. Nagy Ferenc leventeoktató üdvözlőszavai s a Himnusz hangjai után a leventék díszmenete zárta be a szép ünnepélyt, amelyet Illés László meghatott szavakkal köszönt meg. A Baldauf Gusztáv Otthon felavatása. A terv, amelynek megvalósításáért Istenben boldogult lelkészünk oly nagy szeretettel fáradozott, valóra vált. Nemes szándékát megértő híveinek ádozatkész- sége rövid idő alatt megteremtette az Otthont. Felavatása f. hó 7-én ünnepélyes keretek közt ment végbe. Az Otthon helyiségeit zsúfolásig megtöltötték a hívek. Az avató beszédet Takó István, h. lelkész mondotta a 121. zsoltár alapján. Mélyen járó beszédében az Otthont a Szeretet Házának nevezte, melyet a vezérét vesztett gyülekezet szeretete emelt hálás kegyelettel elhunyt nagy lelkészének emlékére. Az avató istentisztelet végeztével Nendtvich Andor dr. egyház- felügyelő a gyülekezet nevében Félix Antalné Önagyméltóságának, mint a Diakónia Nőegylet elnökének köszönetét mondott az Otthon berendezése érdekében kifejtett nagy fáradozásáért. A hívek ezután megtekintették az Otthon ízlésesen berendezett helyiségeit. A Baldauf Gusztáv Otthon megkezdette hivatásának szolgálását. Három cél szolgálatában áll: 1. Otthont ád a gyülekezeti diakonisszának, ki az Otthont vezeti. 2 Olcsó szállást ad a Pécsre utazó és Pécsett megszálló vidéki nőknek. 3. Teljes ellátást ad a felsőbb iskolába járó leányoknak. Pápa. Az egyházközség elemi iskolájának növendékei Kovács Emma és Ágoston József tanügyi tisztviselők kiváló rendezésében a múlt vasarnap nagyon jól sikerült tomaünnepélvt rendeztek. A templomudvart megtöltő érdeklődőknek felejthetetlen szép délutánt jelentett a jól fegyelmezett és ügyes csapatok nagy fáradsággal betanított gyakorlati, játékai és karénekei. A „Mecsekvidéki Evang. Tanítóegyesület“ a báranyamegyei Nagyhajmás egyházközségben tartotta idei tavaszi értekezletét. Közgyűlés előtti este a tanítóegyesület vallásos estélyt rendezett, melyen Büki Jenő. mekényesi lelkész mondotta a bevezető és befejező imát, Frank Károly, csikóstöttösi lelkész előadást tartott arról, hogy miféle kötelességei vannak' minden evangélikus hívőnek a belmissziói munkával kapcsolatban. Knábel Vilmos igazgató-tanító egy vallásos tartalmú novelláját olvasta fel, melynek tanúsága volt: „Meg ne csalatHARANGSZÓ kozzatok. Isten nem csufoltatik meg. Ki mint vetend, úgy arat“. Grieszhaber Endre Henrik, a tanítóegyesület elnöke emlékbeszéd kíséretében megkoszorúzta a „Hősök Emléktábláját“, utána pedig előadást tartott a gyermeknevelésről, a szülők és tanítók közös munkájáról. Az egyes számokat Hoffmann Károly ka- posszekcsöi tanító szólóéneke és a májusi kvartett (Gáspárné, Grieszhaberné, Gáspár és Grieszhaber) énekei egészítették ki. A másnapi tanítóegyesületi közgyűlés reggeli áhítata után Grieszhaber Endre Henrik tartotta elnöki megnyitóiát és e'nöki jelentését. Utána Fanzler János helyi levita — kántor-tanító gyakorlati előadást mutatott be a földrajz köréből, szép eredménnyel tárgyalván le magvarul a „Balaton és vidéke“ című tételt német nyelvű tanulóival. A közgyűlés részletesen tárgyalta Baier János, bonyhádi igazgató előadása nyomán azon különféle javaslatokat .melyekét az egyetemes egvház az egyházmegyékhez leteriesztett. Külünösen a val'iásoktatás kérdésével foglalkozott behatóbban, mint olyan javaslattal, melv a tanítóságot gyakorlatilag közelebbről is érinti. Hoffmann Káro'v élvezetes előadásban számolt be egyes németországi taniigvi taoaszta.latáról. Conrád Emilia, nagvhai- mási tanítónő lebilincselő előadásban foglalkozott az iskola munkájával és mindazon tényezőkkel, melyek annak eredményét kedvezően befolyásolhatják, lellemzö. hogv úgy a vallásos estélven, mint pedig a közgyűlésen a nagyhajmási hivek szorongásig töltötték meg a templomot és ezzel ékes tanujelét adták annak a szeretetnek, mellyel evangélikus egyházunk munkásainak megnyilatkozásait kisérik. Az ö szavaikat idézzük, amidőn azt mondjuk, a tanítóságnak itt eltöltött két napja a nagvhajmási hivek lelkében felejthetetlen élmény lesz. És v'szont mi evangéligus tanítók is teljes elismeréssel vagyunk Nagyhajmásnak és minden egyes hívőiének, ha azt kívánjuk. hogy a Mindenható sok olyan áldozatkész. vendégszerető és igaz evangé- üomi szellemtől áthatott gyülekezetei adion egyetemes egyházunknak, mint amilyen Nagyhajmás. Amit Nagvhajmá- son tapasztaltunk, amellett bizonyít, 'mgv itten Büki Jenő, az anyagyülekezet lelkipásztora, Fanzler János kántor- tanító és Conrád Emilia tanítónő minden “‘kintetben hivatása magaslatán áll. Er- ■•ői szól a kézimunkakiállítás és a gyűlés -dkalmával rendezett műkedvelői előadás is. Istennek áldása kisérje őket továbbra is. Felvétel az Evang. Theológusok Otthonába. Felhiviuk mindazokat, akik az 1931—32. tanévben tanulmányaikat az evang. hittudományi fakultáson, Sopronban szándékoznak folytatni s magukat a Theo!. Otthonha őhaitiák felvétetni, hogy a Theol. Otthon Bizottsághoz címzett kérvényeiket a Theol Otthon Igazgatóságához (Sooron. Felkelő-út 42.) minis 15-ig küldiék he. Kérvényeikhez a következő mellékleteket tartoznak csatolni: L Érettségi bizonyítvány másolata. 2. Életrajz, melyben arról is meg kell emlékezni, hogy mi vonja az illetőt a lelkészi pálvára. 3. Orvosi bizonyítvány arról, hogv teljesen egészséges s e tekintetben a lelkészi pálvára alkalmas. 4. Szülői kötelezvény arról, hogy vállalják a tartásdíj pontos fizetését. 5. A szülők vagyoni állapotáról szóló bizonyítvány. (5. Erkölcsi bizonyítvány az illetékes lelkésztől, ill. vallástanártól. — Az Otthonban a tartásdíj (lakás, fiités, világítás, fürdés, napi 3-szori étkezés) évi 550 P. Ez az összeg félévenként előre fizetendő, indokolt esetben azonban a bizottság engedélyt adhat a díjnak havi részletekben való fizetésére is. A kérvényben azért ezt is kérelmezni kell. A tartásdíj befizetése augusztus elején veszi kezdetét. Kedvezményes, illetve féldíjas helyeknek az elnyeréséhez legalább is jó érettségi bizonyítvány szükséges. Egyébként felvilágosítást bármikor szívesen nyújt az Evang. Theológusok Otthonának igazgatósága. A Budapesti Iparosképző Protestáns Egylet ebben az évben töltötte be fenn- álásának 71. esztendejét. Szuchovszky Gyula titkár összeállításában most jelent meg az Egylet választmányának évi jelentése. amely egy esztendő áldásos működésében enged betekintést. Az egylet vagyona ignatlanokkal együtt 95.638 P 51 fillér. A segédtanítói állások szabályozása. A kultuszminiszter most adta ki a segédtanítói állás rendszeresítésére vonatkozó végrehajtási utasítást. A rendelet szerint 1931. január elsejétől kezdődőleg a nem állami elemi iskoláknál megüresedett, vagy újonnan szervezett tanítói állások segédtanítókkal töltendők be. A segédtanítói alkalmazás három évre szól és a betöltése választás útján történik. A segédtanító illetménye évi 1380 pengő, azonkívül családi pótlékra is igénye van. A miniszter rendelete szerint ez a rendelkezés alkalmazandó a nem állami óvodáknál megüresedendő óvónői állásokra is. A segéd-óvónőket havi 100 pengő díjazás és lakáspénz illeti meg. Az erdélyi szász evangélikus egyház a tönkremenés szélén áll. Olvan óriási veszteségeik vannak anyagiakban és földbirtokban s az egyházi adóztatás oly nagyarányú lett, hogy a gyülekezetek nem bírják tovább a terheket. Éppen ezért dr. Teutsch püspök körlevelet intézett a német egyházakhoz, hogy a végveszélyben levő testvéreken segítsenek s lehetőleg valósuljon meg az a szép terv, hogy a tehetősebb gyülekezetek elvállalják az elszegényedett erdélyi szász gyülekezetek gondnokságát. Magyar ev. egyházközségek Amerikában. Az amerikai magyar evangélikusok már negyedszázados szervezkedési munkára tekintenek vissza. Ez alatt az idő alatt az Egyesült Államokban 13, Kanadában pedig négy gyülekezetünk van. Egyik legtekintélyesebb a detroiti, melv alapítására nézve a harmadik gyülekezete a magyar evangélikusoknak s most ünnepelte fennállásának 20-ik évfordulóját, melven felekezeti különbség nélkül együtt ünnepelt a mintegy 40.000 lelket számláló detroiti magyarság. A „Fébé“ Evangélikus Diakonissza Anyaház különböző intézményeire szeretettel felhiviuk olvasóink szíves figyelmét. Hűvösvölgy, i p e n s i ó, amely Budapest I., Hidegkuti-út 123a. szám alatt, a hűvösvölgyi villamos-végállomás közvetlen közelében, gyönyörű, egészséges, csendes helyen, erdőben fekszik. Üdülők pihenők, a fővárosban hosszabb-rövidebb időre megszállók a pensiöban egész éven át szobát kaphatnak teljes ellátással. Sőt állandó tartóz-