Harangszó, 1931
1931-06-14 / 24. szám
196 HARANGSZÓ 1931. június 14, raszt Brúderekével. Mint barátait, testvéreit és gyermekeit tudja őket vezetni az Ige hatalmával akár a mennyország utján, akár a civilizáció, a gazdasági és társadalmi fejlődés útvonalain. Nagyvelcg. A község Fejérmegyében, Veszprém- megye széléhez közel fekszik. A falú egy völgyben van, tehát akármilyen irányból megyünk bele, csak akkor látjuk meg, mikor már bent is vagyunk. A hepehupás környék szinte kézzelfoghatóan szemlélteti, hogy itt valamikor a tenger hullámai hömpölyögtek. Maga a község igen régi: már 1232-ben szerepel Csák Miklós végrendeletében, tehát 1932-bén fennállásának 700 éves jubileumát ünnepelheti. 1453-ban Nagyveleg és Kisveleg is török uralbm alá került s akkoriban cseszneki jobbágyok bírták. Később a törökök teljesen elpusztították a községeket. Az 1678. évből a csókakői várbirtokról maradt fenn egy összeírás, mely felsorolja a törökök által részben, vagy egészben elpusztított községeket. „Vellek falú“ a teljesen elpusztítottak között szerepel. Ma már Kisvclegnek a helyét se tudjuk megállapítani. — Van ugyan a falú mellett egy úgynevezett .falúhely“, de nem tudjuk: Nagyveleg, vagy Kisvelegnek a tégladarabjai jönnek-e elő ott szán- togatás közben. A fejérkomáromi egyházmegye levéltárában levő feljegyzés szerint a községet 1746-ban szállották meg újra s ekkor alakult az evangélikus gyülekezet is. A templom 1784-ben épült. 1796-ban azonban nagy baj érte a gyülekezetei. Mint az egykori feljegyzés mondja: „Veleghi Helyiségünk szörnyű tűz által igen megkárosíttatott. A szélnek sebes fúvása és a Lakosoknak távol lételek miatt nem tsak 40 gazda ház, hanem még, fájdalom, az Aug Conf, levő templomunk, Parochiális és Oskola házunk is egészen elégett... és annak felépítése mitőlünk, akik inegkárosíttattunk, ki nem telhetik.“ Az 1796-ban engedélyezett országos gyűjtésből épült fel újra a templom, iskola, lelkész- és tan’itólak. Alig múlt el ez a baj: jött utána a másik: 1810. január havának 14 .napján este 6 órakor egy földindulás. Ezután „a megrongáltatok! Templomnak Délfelő! való része két ölnyi kerekes sanctuariummal (szentély) ríagyobbíttatott, melyben áll mostan az oltár és Prédikáló szék.“ Bo- dácz András tanító idejében, 1780-ban szerzett a gyülekezet egy 50 font súlyú harangot, 1808-ban pedig 490 forintért egy 6 változatú orgonát, mely még ma is használatban van. A régebbi időkben majdnem minden évben volt esperesi egyházlátogatás, mely alkalommal az esperes a gyülekezetnek, a lelkésznek, tanítónak, kúráto- roknak is meg szokta adni a szükséges utasításokat. Az esperesi egyházlátogatások jegyzőkönyvei tanúsítják, hogy mennyivel másabb vejt valamikor az egyházi fegyelem. Egy ilyen látogatás alkalmával pl. az esperes egy templomot nem igen látogató nőt maga elé idézett, keményen megdorgálta s az illető a következő írásbeli nyilatkozatot adta: „Alább irt H. P., Sz. M. hitvese, megvallom T. Lelki Atyáim előtt, hogy rendetlen életemmel az Ur Istent megbántottam, a Gyülekezetbe botránkozást szerzettem, férjemet szomorítottam és Atyámfiáit •—, mellyel azt érdemlettem, hogy most a vizitátzió alkalmatosságával példássan megbüntettessem. De elengedték a megérdemelt büntetést T. Lelki Atyáim, egyedül azt kívánván tőlem, hogy kezem keresztvon,ásával erősített jobbulásomról való levelet adjak magamról. Ezt tehát Ígérem Isten segítségével. Ha pedig elővenném a régit s félre tévén a T. Lelki Atyák intését, akkor és a Templom előtt, mellybe eddig nem úgy jártam, mint illik jóravaló Keresztyénhez, magamnak megérdeinlet büntetésül, másoknak pedig tanúságokra, a falú Hadnagyja által Vasárnap, mikor kijönnek a templomból, megkorbátsoltassa'r.í. Melyekről adom kezem ke- resztvorijásával erősített fogadástételemet, az alulirt Tisztelendő Atyáknak jelenlétekben. Költ Velegen, a Seniorális Vizitátzió alkalmatosságával 26 .Nov. 1804 ...“ Bizony néha a mai embernek szokatlan feljegyzéseket is találunk a régi Írásokban. Pl. az 1810. évi esperesi látogatási jegyzőkönyv meghagyja az oskolamesternek, hogy „az orgonát természetesen verje és rte sokat tzifráza. Nyáron az oskolába ne tartson baromfiakat.. .“ Az 1796. évi könyöraldomány gyűjtő könyvecskében a következő feljegyzés olvasható: „Mári János egy malacot igér, de soká ággyá meg.“ A gyülekezet temploma 1784-ben épült a lelkészlak kertjében,. Kívülről nézve, régies képet mutat. A gyülekezet évszázados vágya', hogy a templom toronnyal legyen ékesítve s ha ez meglesz, akkor némi átalakítás is szükséges lesz. A toronyalap jelenleg 8000 pengőt tesz ki. Sajnos, a nehéz gazdásági helyzet miatt egyelőre el kell halasztani a torony építés;. A templom belseje barátságosabb képet mutat, a Nöegylet cementlapokkal rakatta le a templomot, az ifjúsági egylet pedig (a Hangya szövetkezet támogatásával) a pacjokat és az oltárt festtette ki, mintegy 1000 pengő költséggel. Az iskola elég tágas, világos, két tantermes. 1927-ben széles asztalokkal és vastalpakkal ellátott padokkal szerelte fel a gyülekezet. Van egy 2000 pengő értéket képviselő vetítőgépe is. Az iskolában a tél folyamán a lelkész és a tanítók 80-nál több népművelési előadást tartottak; közte sok vetített képes előadást is. A reggeli könyörgések helyett a hét- könap esti istentiszteleteket vezették be Velegen, melyeket a hívek sokkal nagyobb számban látogathatnak. Ilyen alkalmakkor a bibliai szakasz után a Harangszóban levő aznapi bibliamagyarázatot és egy rövid elbeszélt st, esetleg valamely gyülekezet bel- missziói tevékenységéről szólóismertetést szokott felolvasni a lelkész. A tél folyamán minden kedden este vallásos estély volt, melyet a hívek mindig igen nagy számmal látvgattak. Az esti-istentiszteletek és vallásosestéiyek alkalmával már új dunántúli énekeskönyből énekelt a gyülekezet. Egyelőre 60 darab ilyen énekeskönyvet lehetett beszerezni az ifjúsági egyesület műkedvelő előadásainak jövedelméből. A szébbnél-szebb énekek teljes mér tékben megnyerték a hívek szívét. 1928-ban a temetőt s rendezte a gyülekezet. Rendbehozták az utakat. A fő-út mentén díszfákat és cserjéket ültettek a hívek. A nőegylet drótkerítéssel látta el az utca felőli oldalt. A hősi halottak emlékére egyelőre hősi sir van. szép parkírozással a temetőben. A gyülekezet kimondta, hogy a temetkezés nem tetszésszerinti összevisszaságban, hanem csak sorba történhetik. Külön sírhelyért 25 pengőt kell fizetni, mely a temetőrendezésre, cserjék, fák beszerzésére szolgál. A háború anyagi téren is sok kárt okozott a gyülekezetnek. Megsemmisült a torony-alap, a templom-alap, Nagy András alapítványa, melynek kamaraiból a szegényebb egyházak adóját szokták kifizetni. Horváth Sándor, volt ve- legi lelkész bölcs előrelátással Luther- alapot létesített, mely bfjzonylos idő múlva teljesen fedezte volna az egyházi adót. Sajnos, ez is semmivé lett a hadi- kölcsönben. A torony-építésen kívül a legközelebbi jövő feladatai közé tartozik egy kulturház építése. Jelenleg ugyanis mindenféle összejövetel, gyűlés, leventeoktatás, stb. az iskolában folyik, amely egy nagyobb ümtepély közönségét nem is képes befogadni. Tennivaló, jövőre vonatkozó terv van bőven. Segítse a jó Isten a nagyvelegi gyülekezetei nemes törekvései keresztülvitelében. Terjesszük a „HARANGSZÓ“-t! A nagyvelegi ev. templom.