Harangszó, 1931

1931-06-07 / 23. szám

188 HARANGSZÓ 1931. június 7. testvéri viszonnyal sehogysem egyeztet­hető össze, hanem azért is mert a gyer­mek egész életére kiható káros követ­kezményekkel járhat. Tudjuk, hogy a harag a gyermek legelső lelki megnyil­vánulásai közé tartozijc, melyet ha mes­terségesen is növelnek benne, hovato­vább az egyre féktelenebbé válik. A gyakori felindulások kimerítik a testi erői, görcsöket okoznak a különben is gyönge idegzetben, állandóvá teszik az indulatosságot és útját egyengetik a görcsös idegbántalmaknak, melyek tö­kéletesen megbéníthatják az értelmi mű­veleteket. Bűnt követ el tehát az a gyermek, aki kisebb testvérét ahelyett, hogy az ő haragját és lobbanékonyságát fegyel­mezné azzal, hogy figyelmét más irány­ba terelj, még jobban felingdrli azt. Sose volna szabad a testvéreknek megfeledkezni arról, hogy öccsük, vagy hugocskájuk mindig éles szemmel figyeli cselekedeteiket, hogy fiilük mindig nyit­va van az ő beszédeik befogadására és mindig készek arra, hogy utánozzák őket. Egész biztosan tetszelgővé, kacér­rá válik az a leányka, aki napjában több­ször ott lepi meg nagyobb testvérét a tükör előtt s aki nénjétől csak a cicomá­ról és toilettről hall beszélni. És egész biztos, hogy annak a fiúnak leikéből, aki előtt bátvjait állandóan léha dolgokról, vidám, vagy sötét krónikáról mesélnek, lassankiní kiveszik az érdeklődés az egyedül nevelő szép dolgok iránt és kí­váncsisága az alacsonyságokra, szennyes dolgokra terelődik, amelyek kutatása pe­dig csak megzavarja és megrontja a lel­ket. Végül hangsúlyoznom kell, hogy a testvérek közötti jó viszony a szülök ne­velői tisztét nagy mértékben megköny- nyiti. Sok gyermek van, aki jó szívvel el­fogadja testvérétől a tanácsot, mit talán heves természetű édesapja hiába mon­dogatott neki. Szülőjét szerető gyer­meknél, már ennek elég súlyos oknak jobban kibírják. Ha így közeledik felé­jük, meglássa, hogy bizalommal találko­zik nálunk“. Az utolsó emberöltő theológiai libe­ralizmusa egy kissé megingatta a múlt század közepének és végének jóviszo­nyát. De mivel a „közösségi“ családok­ból igen sok lelkész került ki, Württem- bergben, különösen vidékén, nem igen tudott ez a „modern szellem“ erős gyö­kereket verni. Ebben ugyan nagy része volt a tübingeni egyetem erősen pozitív szellemének és Schlatter professzor meg­ragadó egyéniségének. Tübinnenben még mai napig is szokás, hogy a theológusok vasárnaponként csapatostul felkereked­nek és meglátogatnak a vidéken egy hi­res „Brúdert“. Legtöbbször egy öreg pa­rasztembert, aki egészen a Szentirásban és Szentirásból él s meglepő mélységű gondolatokat tud az egyes iráshelvekből előhozni. Egy ilyen híres „Stundehalter“ pl. manapság „Bruder Dávid“ is Tübin­gen közelében. Heim professzor, a hires tübingeni dogmatikai professzor, amint beszélik, „jó barátságban“ van az egy­szerű, csendes és alázatos Dáviddal s gyakran megfordul nála, hogy meghall­gassa az „órán“. Fézer, a gyakorlati professzor, nem győzte eleget dicsérni előttem a „Háhn-féle közösséget“: „Se­gédlelkész koromban, mondta, minden kell lenni arra, hogy testvérével mindig jó viszoríyban legyen. Egy fiú, aki kis testvérét folyton gúnyolta és bántalmazta, habár az neki sohasem vétett, egyszer magába szállt és belátta, hogy anyjának igaza volt mikor tettéért megszidta. Édesanyja ek­kor így beszélt hozzá: „Édes szívem, meg vagyok veled elégedve, mert látom, hogy szereted testvéredet. Tudja, hogy magánál erősebbre szorul s azért szeret annyira téged. Légy neki atyád helyet­tese, mikor ő nincs itthon; segítsd, hogy tanülja meg, amit nem tud; tanítsd járni, beszélni, enni. lépcsőn lemenni, játék­szereit kímélni, ruháját be nem piszkolni, a kutyát nem bántani és ö — meglátod — boldog lesz, hogy néki ilyen jó szol­gálatokat tesz; és te is boldog leszel... Ugy-e meg teszed? És én még jobban szeretlek, ha látom, hogy jó lész iránta“. Kedves Testvér! Mit felelsz Te az édesanyádnak, amikor ő is int téged és tőled is megkérdezi: „Ugy-e édes gyer­mekem, te is megteszed?“ Ha édesanyád csendes fejbólintásodat látja, bizonyára igen boldog lesz és még jobban szeret majd téged. De még nála is boldogabb lesz a te kis testvéred legnagyobb Ba­rátja, az Úr Jézus Krisztus. Az ő szelíd szemében örömkönny fog csillogni mind­annyiszor, amikor azt látja, hogy jó szívvel vagy kis testvéred iránt. És tu­dod-e, hogy ez az örömkönny lesz a te számodra a legjobb ajánló levél, amikor majd atyádfiának leikéről számot kell adnod! Annak az egészséges, szilárd erköl­csű és akarni tudó új nemzedéknek, mely fel fogja emelni és édes hazánk s evang. anyaszentegyházunk dicsőségére magasan fogja lobogtatni azt a zászlót, melyet mi porba ejtettünk, a családi élet tűzében kell kialakulnia és meg- acélosodnia. Kérjük az Isten kegyelmét, hogy ezt a tüzet az édesanyák odaadá­sa, az édesapák példája s a testvéri megértés és összetartás állandóan éleszt­hesse s kialudni soha ne engedje vasárnap ott voltam az órákon. Az első szó az enyém volt, elmondtam, amit tud­tam a szövegről, de sokszor meg kellett állapítanom, hogy ezek az egyszerű em­berek sokkal szigorúbban ragaszkodtak ahhoz, hogy a „textus gondolatait“ tár­ják feí és ne a maguk gondolatait vigyék belé, mint én“. A háború után ismét valóságos dé­delgetett gyermekei lettek a Württem­berg! egyháznak a közösségek. Az a fe­keteruhás, csendes életű sereg eleven felkiáltó jel a modern hitetlenség jobb- ról—balról beözönlő szellemével szem­ben. Só és kovász lenni, — ez a szere­pük az egyházban. Vezető emberei majdnem kivétel nélkül belekerülnek az „egyházi tanácsba“. A legutóbbi egyházi választások alkalmával kezembe került egy választási röpirat, ahol az egyház hivatalos jelöltjei voltak felsorolva. A jelöltek között megtafáltam minden is­merősömét, akiket úgy ismertem, mint az egyik vagy másik „közösség“ vezető­jét az egyik vagy másik helyen. Nem sokkal a választás után a „vallásos szo- ciálisták“ lapjában olvastam egy cikket, amelyik statisztikát állított össze a meg­választottak „foglalkozásáról“ és sajná­lattal állapította még, hogy oly kevés „munkásosztálybeli“ került be. Sehogy se tudtam a cikknek igazat adni. Az Egy nagylelkű hítsorsosunk halálára. Glück. Frlgyes. Meghalt egy ember, akiről joggal el lehet mondani, hogy a szív embere volt. Szíve tele volt szeretettel, amelynek kincseit pazar kézzel osztogatta szét em­bertársai körében. Ez a kiváló férfiú, a mi Nagylelkű hítsorsosunk: Glück Fri­gyes, a főváros egyik legelőkelőbb ho­teljének, a Pannónia szállónak volt tu­lajdonosa. Élete és gályája tele van hasznos tanulságokkal. Szorgalma igen szép vagyon birtokába juttatta. De a jómód nem tette eltiizakodottá. Soha nem akart több lenni, mint hazájának, egyházának és a társadalomnak hasznos polgára. Pénzt áldozótt és dolgozott a közért és egyházáért. Egyházát rajon­gásig szerette, erről tesz bizonyságot, hogy példátlan áldozatot hozott annak érdekében. Egyházias gondolkodásáról és áldozatkészségéről sokat tudna be­szélni különösen a pestmegyei domonyi ev. gyülekezet, melynek valóságos gond- viselésszerü jóltevője yolt. 30 éven ke­resztül, 1899—1929-ig egyházfelügyelő­je és mindhalálig örökös tiszteletbeli fel­ügyelője volt. Szinte fejedelmi bőkezű­séggel halmozta el az egyházat. Egész vagyont áldozott rá. Megválasztása után legelső dolga volt, hogy a templomot restauráltassa. — 1900-ban a puszta falak kivételével az egész templomot t-ívül-beliil újjáépíttette, az orgona kivé­telével egész berendezését megújittatta. Egy vagyont érő aranyfeszületet ajánlott fel az új oltárra. Az építtető bőkezűsé­gét, de az építők lelkiismeretességét is jellemzi, hogy a templom aránylag cse­kély mértekben viseli magán az azóta elteli 31 eszteiidő nyomát. A templom környékét parkiroztatta, éveken át gon­doztatta úgy, hogy csak a háborút kö­vető években veszett ki a park, de a fák máig is díszei a templom környékének és hirdetői Glück Frigyes emlékének. Ezt a parkot a hálás hívek felügyelőjük „egyház“ nem lehet a politikai harcok területe. Itt azt választják meg akit a ke­resztyén élete és komolysága méltóvá tesz reá. Már pedig, hogy kimaradjon a listáról egy „Bruder Dávid“, egy egy­szerű szegény parasztember csak azért, hogy egy más, talán éppen „hitetlen“, kerüljön be, mert a „munkásosztályt“ is képviselni kell — azt nem tartanám mél­tónak. Ha a „munkásosztály“ is termel „Bruder Dávidokat“, már itt a földön „mennyei polgár“-ként élő embereket, legközelebb bizonyosan jobb lesz a sta­tisztikájuk. Ennek a fejezetnek a zárszavául is ugyanezen választási röpirat egy mon­data kínálkozik. A „hivatalos envház“ adta ki ezt a röpiratot és a többek köz’ azt írja programmjában: „6. Örülünk az evangélikus egyházi élet sokszínűségén, amely a különféle ^közösségekben', val­lásos egyesületekben, missziói és szere- tettevékenvségben jut kifejezésre s azt kívánjuk, hogy az egyházi hivatalnak és ezeknek a szabad szervezeteknek a szol­gálata mint eddig, úgy ezután is egy­mást kölcsönösen kiegészítsék és gyü­mölcsözővé tegyék. Minél mélyebben és komolyabban fogja fel a gyülekezet a maga keresztyén hivatását, annál erő­sebb lesz a hatása a köznapi életre is".

Next

/
Thumbnails
Contents