Harangszó, 1931
1931-05-17 / 20. szám
1931. május 17. HARANGSZÓ 159 Az apa szinte pátriárkái tekintélynek örvend a családban s felnőtt fiának rendszerint jóbarátja, tanácsadója: Ebben a tekintetben is szép példákat tapasztaltam meg, de ezeket már nem akarom felvonultatni, mert hosszú lenne. Most azonban egy meglepő kijelentést kell tennem Bangha .Páterék javára. Az első kellemesen csalódtató felfedezések után lassanként, közvetett úton (Szóbeszédek, újságok, könyvek, sőt az egyetdmi professzorok előadásai és a velük való személyes beszélgetés által) tudomásul kelleti vennem, hogy létezik ám Bangha Páterék Németországja is. (Ebben az esetbein is le kell azonban számítani a megállapításaikból legkevesebb 50 százalékot arra a nekikeseredett ellenszenvre, amellyel ök a ..protestáns Németországot“ kezelik.) Létezik, de nem Württembérgben. Egyebütt. Leginkább Berlin környékén. Württembergbe csak most próbálna befolyni, beszivárogni ez a szellem, de amint a württem- bergi Ev. Sajtószöv. egyik vezetője. Hil— zinger lelkész kifejezte előttem: „Württemberg még meglehetősen legény a gáton.“ Egyebütt, igen, dolgozik a szovjet aknamunkája kézzel-lábbal. pénzzel és csellel, terjeszti a materialista mételyt. Különösen az egyházat igyekszik aláásni. de azonkívül is minden tisztaságot és erkölcsöt. Azonkívül magában az egyházban sem lehet letagadni az előző két emberöltőben uralkodó sorvasztó the'o- lógiai liberalizmus irtózatos romboló munkáját. — Wiirttembergben. azonban sohse tudott a liberálizmus oly erősen lábra kapni. — Észak-Németországban. Szászországban tehát valóban áll a bál úgy a kapitalista, miit; a szovjet-féle materializmus számára. Wiirttembergben azonban csak jómagam ismerek az én szűk ismeretségi körömben 4—5 gyárost, akinek a gyárában imaterem van és minden reggel maga a gyáros tart a munkásainak áhítatot. van róla győződve, hogy öt akarja bántani. így volt Balázs Viktor is. Bántotta a zaj s az összemosolygó arcok idegessé tették. Hirtelen Helénhez fordult, mintha csak kérdőre vonná: „Helénke, mondja csak, rajtam nevetnek?" Helénnek nagyon tetszett az ügyes társalgónak ideges kapkodása, mellyel keresi a szót s alig tudta magát tartóztatni, hogy ne nevessen szemébe. Valahogy örüli, hogy fölébe került ennek az agyon magasztalt embernek s így szólt: „Nem magán nevetnek, képviselő úr, hanem merész vállalkozásán, hogy nekem férjet szerez. Nem találja ezt túl merésznek? Nem akarom önteltségnek minősíteni az én jövömmel kapcsolatos kijelentéseit, de engedje meg, hogy azok túl járnak azon a határon, melyet szerénységnek szoktunk mondani.“ Helén ezt oly fölénnyel mondta, hogy Balázs a világot látta maga körül forogni. „No Viktor“ szól valaki a társaságból, „most. aztán replikázz!“ Balázs, mintha mit sem hallott volna, Helénre függeszti szemét, egy pár pillanatig ránéz, majd nyomatékkai így szól: „Kisasszony szerénytelenséggel vádol s én újra kijelentem, hogy ön ma este még menyasszony lesz.“ Száz meg száz apró megfigyelést tudnék felsorolni, ami mind azt bizonyítja, hogy a württembergi nép tiszta gondolkodású, melegszívű, barátságos. (Itt semmi sincs a nálunk hírhedt „német hidegség és udvariatlanságból.“ Sőt ellenkezőleg) erkölcsös és Iegfőképen hivő nép. Ma a legjava Németországnak. De ha ez így van, rögtön itt a kérdés: Honnéí van eíz? Talán annyira elzárt vidék, hogy a „régi jó erkölcsök“ úgy fenn tudtak maradni, mintha üvegbúra alatt lettek volna? Nem. Egyáltalán nem elzárt vidék. Rajta járnak keresztül Svájcba. Franciaországba s általában délre. Közvetlen szomszédja Franciaország. De különben is az ú. n. „régi jó erkölcsök“ mindig is csak meseszámba mentek. Az ember mindig egyformán rossz. Ha mégis a jó uralkodik egy vidéken vagy korszakon, annak más az oka és okozóia. Meg is mondhatom: az Isten Igéje. Mélységes keresztyén hit és élet tud csak igazi „jó gyümölcsöket“ teremni. És ennek áldása meglátszik még a fiakon is. Jó erkölcsök másként nem is jönnek elő. És ha Württemberg éltető forrását keressük, szintén oda jutunk az Éleit vizéhez az Isten testté lett Igéjéhez, ^zzel öntözték és itatták az emberi lelkeket itt már több mint 100 éve Istennek alázatos, bátor és hűséges szolgái és (Jgyéb küldöttei. Azért zöldülhetett, virágozhatott, gyümölcsözhetett hát itt annyi sok szép minden! De ha még közelebbről vizsgáljuk a helyzetet, nem nehéz felismerni, (maguk a württembergi lelkészek és theol. professzorok beszélnek erről ragyogó szemmel). hogy Wiirttembergben az Élet vizének kiapadhatatlan kútfői jóval több mint száz éve már Iegfőképen az ú. n. ..Gemeinschaftok“ (közösségek) voltak. Innét lengedezett elő -sok lelki ébredés szele, innét áradt ki egész Württemberg- re az a komoly, friss lelki levegő, mely Mintha valami kemény márványszikláról pattantak volna e szavak Helén szívére. Lesütötte szemét s már nem is mosolygott. Balázson különös indulat vett erőt. Minden érzés benne gátlást nem tűrő akarássá lett s ha nem is tudta még, hogyan, de látta tisztán, hogy a merésznek mondott célját megvalósítja. Ilyesfélét érezhetett Helén is, mert az előbbi fölényének már se hire, se hamva. Megadással várta a következményeket. A terem is csendes lett. Mindenki figyelt. Talán Helén szívének dobogását hallgatták? „Helén“, — szól most Balázs — „feleljen nekem egy-két kérdésemre. Őszinte választ várok. Nekem nem mondhat valótlant, mert leleplezem. Legyen őszinte hozzám, ehhez jogom van.“ Hetén izgatott lett. Nem az őszinte választól félt, hanem restéit a nyilvánosság előtt beszélni s szinte könyörögve emelte szép szemét Balázsra: „őszinte leszek képviselő úr, de csak négyszem között s ha megismerte a titkomat, úgy megérti, ha arra kérem, hogy vezessen ki a parkba, hol nyugodtan beszélgethetünk. Ennyivel meg ön tartozik nekem!“ Balázs egész természetesnek tartotta Helén kérését s kimentek együtt a hfis éjszakába. Leültek egy asztalnál, mely oly jólesöen csapja meg az embert, ha Württembergbe lép. Báró Radvánszky Albert egyetemi felügyelő hivatalos útja Németországban, D. dr. Kapler Hermann, a Németországi Evang. Egyházi Főtanács és a Német Evangélikus Egyházi Bizottság elnöke 1929. őszén, az egyetemes közgyűlés alkalmából hivatalosan is meglátogatta a magyarországi evangélikus egyetemes egyházat. Látogatását báró Radvánszky Albert, a magyar evangélikusok egyetemes felügyelője, hivatalosan viszonozza Berlinben. Ez az első alkalom, hogy a magyarországi evangélikus egyháznak egyrészt, másrészt a negyvenkét millió lelket magában foglaló német evangélikus egyházak szövetségének elnökei programmszerüen találkoznak. — Berlini fogadtatására megjelentek: a német evangélikus egyház-szövetség elnöke: Kälber, Heckel és Wahl konszisz- toriális tanácsnokok, dr. Holenmüller, az evangélikus szövetség főtitkára, dr. Schubert lelkész, Wollmer lundi svéd dómprédikátor. Wexnler főjegyző Báró Radvánszky Hindenburg birodalmi elnöknél, majd dr. Brünning kancellárnál és Curtius külügyminiszternél audencián jelent meg. Berlini tartózkodásának célja az egyházi intézménynek tanulmányozása. Magyarországról Kuthy Dezső, egyetemes főtitkár kiséri utján. Egyik este Kapler, az evangélikus egyházi tanács elnöke, vacsorát adott a magyar vendég tiszteletére. Másnap Freytag követnél reggelin volt, majd Tamedly, a Collegium Hungaricum igazgatója, teát adott báró Radvánszky tiszteletére. Este Kánya Kálmán magyar követ vacsorát adott, amelyen a német felett a villany égett s hosszan néztek egymásra. Elsőnek Balázs szólalt meg: „Meg fog bocsájtani Helén, hogy goromba voltam s néhány percet nekem kell szentelnie, de nem bírtam már, hogy rajtam nevessenek s minden további tréfának véget kellett vetnem.“ Milyen más ember volt itt a képviselő úr? Szelíd és közvetlen. Helén egyszerre jóbarátot látott benne, ki szerencsétlen sorsa iránt érdeklődik s jó tanáccsal akar szolgálni. Bizalmat érzett iránta, ki megérti őt s úgy érezte, hogy Balázsra rábízhatja nagy titkát. „Nézze képviselő úr“ — szól melegen Helén — „most már megmondom, miért mulattak a maga vállalkozásán? Maga olyan valakinek akar férjet szerezni, kinek nem kell férj. Nem fogok soha férjhez menni! Ezt a társaságban mindenki tudja, ép csak ön gondolt engem oly szerencsétlennek, ki nem kell senkinek. Mennyire sajnálhatott engem?“ Balázs homlokára ütött, mint aki egyszerre mindent megértett s önkéntelenül felkiáltott: „De ostoba voltam! S még hozzá megbántottam Helénkét. Bocsássa meg ügyetlenségemet. De nem tudom megérteni azt sem, miért nem akar ön férjhez menni?“ (Folytatjuk.)
