Harangszó, 1931

1931-05-10 / 19. szám

1931. május 10 HARANGSZÓ 153 Ci verset végig). A fia játszott a harmó­niámon. Csak később tudtam meg, hogy a kofához nem értenek, de a harmonium- juk olyan patent találmány, hogy két bil- lentyüsor van rajta. Alul a rendes. Ezen játszik, aki ért a kofához. Felül egy ki ­sebb. amelyik balra-jobbra húzogatható, ami által be lehet állítani az egész billen­tyűsön arra a dur-ra vagy moll-ra, ame­lyik épen szükséges. Aztán csak egy új­jal kell játszani az éneket a kis billentyű- soron és szól hozzá az egész kiséret is, mintha csak négy újjal játszana valaki. A hangjegyeket a kótán számok helyet­tesítik. A billentyűk is meg vannak szá­mozva s aki játszik, mindig azt a számú billentyűt nyomja le, amilyen szám a kótán áll.*) Az egész korál-könyet át­dolgozták már ilyen számkótára. Reg­gel, délben, este használatban van a har­monium a kis családi áhitaítokon. Azon­kívül napközben se a legújabb operett­slágert verklizik a zongorán vagy a gra- mafonon, hanem, ha fel akarják üdíteni a lelkűket, akkor a harmonium mellé ül­nek s egy-két szép Istent dicsérő ének melódiáján épülnek. Harmóniumoí kü­lönben igen sokat talál az ember paraszt­házakban is. „Egyik faluban azt mondta a lelkész: „Itt majdnem minden második házban van harmonium.“ Hej, Bangha Páter, Bangha Páter, só­hajtottam fel mindennek megtapasztalá­sára, csak nálunk, meg nálatok lennének „ilyen szétzüllött“ vallási állapotok! A bőséges ebéd után jól esett volna még egy kjcsií a pamlag sarkában bó­biskolni, de az idős fiú már nógatott bennünket, hogy jó lesz indulni a dél­utáni ösázejövetelre, mert messze van cs nem érünk oda időben. — Hát nem ott lesz, ahol délelőtt volt? — kérdtem. — Nem, nem. Ez a terem túl kíicsi. Most más helyen lesz, a Bundessaal-ban. — Milyen messze van az? — Innét legalább 25 perc. — Hó, hiszen akkor még nagyon rá­érünk! még fél kettő sincs. — „Ach, nein.“ Ha később megyünk, már nem kapunk helyet. — Micsoda? Hát nem 3 órakor kez­dődik az összejövetel? — „Doch, doch!“ (De, de.) — bólo­gatott a fiú. — De mindig „'arg viel“ (rettentő sok) nép jön. Megadtam magam és indultunk. Két óra körül értünk oda. A terem ugyancsak hatalmas volt, köröskörül karzattal. És 2 órakor már zsúfolásig tele volt. Csak valahonnét a háttérből elökeritett kerti­széken tudott már a fiú elhelyezni mint „külföldi vendéget“ .a két széksor közötti úton. Nemsokkal utóbb pedig kiállt a do­bogóra egy rendező s bejelentette hogy a délelőtti teremben „Parallelversamni- lung“ (párhuzamosan egy másik össze­jövetel) lesz, ahol ugyanazok a lelkészek szogálnak, akik itt, csak fordított sor­rendben. Amikor itt kész valaki, autóba ül és ott elmondja ugyanazt megegyszer. S amint Hallottam, az a másik terem szintén teljesen megtelt. Nos, igy festettek Würtenbergben az „ürességtől kongó templomok“ és a mo­dern protestáns egyházi „szétzüllés“, amelyre én, Bangha Páterék tájékoztatá­sával a gyomromban, jóelóre felkerül­tem érzelmileg. *) Ugyanilyen harmóniumot már Bpes- ten is lehet krpni „Harmonista“ cégjelzéssel. Vakok világossága. Milyen nehezen jutnak el az épszemű emberek is az igazi világosság meglátá­sára, noha ők bármikor kezükbe vehetik az Írás;. Mennyivel nehezebb azonban a világtalanok sorsa, akik csak nagy iigy- gyel-bajjal tudják a bibliát olvasni. Kü­lön írásra van szükségük, amit tapogat­va értenek meg. Holott őket is keresi az Isten. A vakok szüksége és Isten meg- bizása arra késztette egy egyetemi tanár evangélikus feleségét, hogy vakirású bib­liákat készítsen. Nem kiméit sem idő;, sem anyagi áldozatot, csakhogy megfe­leljen az Ür parancsának. Súlyos beteg­ségek érték, félszemét elvesztette, de ezek a megpróbáltatások csak annál vi­lágosabbá tették előtte, hogy milyen nagy szükségük van a vakoknak az Isten igéjére. Akiknek a szívét szorítja a vi­lágtalanok nyomorúsága, támogassa a vakok bibliájának ügyét adományaival. A következő címre lehet küldeni ezeket: Dr. Matolcsy Miklósné, Farmos, Pest m. A „Bethánía“ Egyesület tavaszi konferenciája április 9—12. Három teljes napon keresztül hullott az Ige áldott magva azok leikébe, akik a „Bethánia“ Egyesület tavaszi evangéli- záló konferenciáján résztvettek. A pénz­telenség dacára is tekintélyes számmal sereglettek egybe az Ige után éhező és szomjuhozó lelkek. Nem egv füldmíves asszonynak hónaprtkon-yát kellett össze- kuporgatni az útiköltségre valót. Volt olyan fiatalember, akinek ez sem állván rendelkezésére, barátjának kölcsönkért kerékpárján rándult föl Pestre. Az előadások két nagy tényre igye­keztek világosságot vetni: először, hogy a bűn az ember egyetlen igazi ellensége, másfelől, hogy Isten az ember egyetlen és igazi mentsvára. A konferencia csütörtökön este szere- tetvendégséegel kezdődött, melynek leg- kido^borodóbb számai a lelket magasba emelő karénekek voltak. Igen bájos volt a bemutatott kis színdarab, melyben Naomi zsidó leány megtéréstörténete vo­nult el szemeink előtt. A reggeli órák közös Bibliatanulmá­nyozással teltek el. A Diákok Házában elszállásolt férfi résztvevők ajkán már kora reggel felcsendült az ének, amikor a pesti ember jóformán még a másik ol­dalára szokott fordulni. „Ellenséged — a bűn!“ ez volt a konferencia első témacsoportjának foly­ton visszatérő figyelmeztetője. Arra a kérdésre, hogy miért ily nagy ellenség a bűn, a konferencia szónokai három nagy előadás keretében adták meg a feleletet: a) Elrabolja békességedet: Deme László. b) Elhomályosítja lelkiismeretedet: Benkö István. c) Megkeményíti szivedet: Sebestyén Andor. A második témacsoportban a követ­kező előadások szerepeltek: a) Törődik-e velem, szeret-e engem az Isten?: Konrád György. b) Van-e Istennél számomra segít­ség?: vitéz Bánáthy Péter dr. c) Mit kíván tőlem Isten?: Szabó József. d) Vezet-e az Isten?: Vargha Tamás. Gyakorlati útmutatást és vezetést kí­vánt adni ez az előadás: Mit adhat a rendszeres Bibliaolvasás és imádkozás?; ifj. Szabó Aladár dr. A vasárnap délelőtti istentisztelete­ken Németh Károly ev. esperes (Fasor) és vitéz Bánáthy Péter dr., ref. lelkész (Salétrom-u.) hirdették az Igét. Isten­tiszteletek után külön ev. és ref. gyűlés volt. Elötjbin Németh Károly előadása nyomán ezzel a tárggyal foglalkoztak: „Az egyháztagság áldása és kötelessé­gei“, utóbbin Nyáry Pál esperes vezeté­sével a Heidelbergi Káté képezte a meg­beszélés tárgyát. A konferencia utolsó előadása erre a kérdésre igyekezett feleletet adni: Meg­látom-e az Istent?: Szőnyi Sándor ceg­lédi gimn. igazgató tartotta ezt az elő­adást. A zárógyülésen néhány komoly meg­nyilatkozás volt, bizonyságul annak, hogy a telkeknek Krisztushoz vezérlésé­ben ez a konferencia sem maradt meddő. Tanulságosak voltak azok a válaszok, amelyeket az Írásban benyújtott kérdé­sekre a konferencia több napján Sallay István szájából hallottunk. A konferencia záróköve a fasori ref. templomban tartott vallásos ünnepség volt, amelyen Nyáry Pál és Benkö István mondotl beszédet. Visszatérve az evangélikus külön gyű­lésre, meg kell állapítanunk azt, hogy szívetmegindító nyilatkozatok hangzot­tak el az evang. egyházhoz való törhe­tetlen ragaszkodás mellett egyfelől, de másfelől viszont felsírt egy a lelkek mé­lyén ott élő sóvárgás is: Evangélikus egyházunknak Szentiélekre van szük­sége 1 H. B. OLVASSUK A BIBLIÁT. Krisztus híveinek méltósága. Május 11. Isten munkatársai. Máté 20. 1—16. I. Kor. 3, 9. Sokféle méltóság van a földön. De minden földi méltóság kö­zött legniagasztosabb az a méltóság, amely a keresztyén ember osztályrészéül jut. Mily nagy kegyelme az Istennek, hogy a benne bizó, az Ö üdvözítő ke­gyelmét elfogadó embereket munkatár­saivá teszi! Istennek munkatársa csak az az ember lehet, aki alázattal figyel az Ura és Istene utasításaira, s örömmel és Isten iránt való engedelmességgel végzi munkáját nem a saját, hanem Is­ten tervei szerint. Nem munkatársa, ha­nem ellensége Istennek az az ember, aki a saját gondolatait és akaratát Isten aka­rata és gondolatai fölé helyezi. Május 12. Istennek gyermekei. Ján. 1, 12. Ga). 4, 1—6. Isten irántunk való atyai szeretetét azzal mutatta meg, hogy Fia az Ur Jézus által édes gyermekeivé fogadott bennünket. Az Ö kegyelmének köszönhetjük azt, hogy nem kell „isme­retlen Istennek“ szolgálnunk, hanem édes mennyei Atyánknak. Ö ajándékozta né- künk az Ő Szentlelkét is s mi gyermeki örömmel kiálthatjuk: „Abba“, édes mennyei Atyám! Május 13. „Földnek savai.“ Máté 5, 13. Csel. 3. 1—10. A Krisztusban hivő ember nem élhet önző életet. Hivatása az, hogy az Istentől nyert áldásokat tér-

Next

/
Thumbnails
Contents