Harangszó, 1931
1931-04-05 / 14. szám
112 HARANGSZÓ 1931 április 3. A süllyedés. Irta: Dr. Schlitt Gyula. Kovács András egy falu végi házban lakott. Szegény ember volt, de mindenki becsületesnek ismerte. Árván nevelkedett testvérével, Jóskával. Mikor felnőttek, Jóska kiment Amerikába, ő pedig itthon próbált szerencsét. Napszámba járt és takarékosságával sikerült odáig jutnia, hogy vehetett magának egy kisházat. Megnősülni még nem mert, mert úgy gondolta, hogy e lépésre csak akkor szánja el magát, ha már szerzett annyit, hogy gond nélkül tudjon családot alapítani. Jóskának, úgy látszik, jól ment Amerikában, mert száz dollárt küldött Andrásnak, .hogy nevében adja át az egyháznak, az árvák alapjára. András megörült, mert látta, hogy öcs- cse érzelmeiben nem romlott meg kint a rideg pénzvilágban s elhatározta, hogy vasárnap az isten- tisztelet után átadja az összeget a tisztelendő urnák. Vasárnapig folyton azon gondolkodott, mily jó lett volna, ha ő is kimegy Amerikába. Száz dollár! Nagy pénz. Ép egy húsz literes tehén ára. Eljött vasárnap a templomba, de a pénzt nem vitte magával. Nem tudta, miért? De a pénz otthon maradt. Jól esik az embernek elővenni néha azt a szép pénzt és nézni. Nem olyan sürgős, hogy átadja, jó lesz a jövő vasárnap. Közbe megnézegette a száz dollárost milyen szép pénz! Mily gazdag lehet az öccse, hogy 600 pengőt tud ajándékozni az egyháznak. Ép egy jó tehén ára. Eljött a következő vasárnap is, a pénz azonban csak maradt a ládafiában. Minek is zaklatná a tisztelendő urat vasárnap, mikor úgy is elég a dolga. Ráér majd egy hétköznapon is. Az idő csak múlt s a pénz nem jutott rendeltetési helyére. Andrásban lassanként meggyökeresedett a meggyőződés, hogy öccse jobban tette volna, ha néki adja a száz dollárt. Rajta egy jó tehén segített volna, az egyház meg igazán nem szorul erre az adományra; a kötelező adókból szépen fenntartja magát s ha nem futja, jogában áll további kivetést csinálni. S utóvégre ő Jóskának bátyja s közelebb áll hozzá, mint az egyház. Elgondolásaiban csakhamar odáig jutott, hogy jogot formált a száz dollárra s ha Jóskával ezt levélben megérteti, az igazat fog neki adni s nem lesz neki ellenvetése, hogy öccse felhasználta a pénzt és segített magán. Jut még Jóska pénztárából az egyháznak is. E gondolat megvigasztalta s nem izgatta már egyáltalán a kérdés, hogy a pénzt átadja-e a tisztelendő urnák, vagy ne? A legközelebbi alkalommal a városban be is váltotta a száz dollárost s most már a hat darab ropogós százpengőst nézegette. A templomba eljárogatott még, de a tisztelendő úr szeme elé már nem mert kerülni. Valamitől félt! Talán meglátja rajta, mit tett? Közben meglett a vásár. András kint jár a tehenek között s gyönyörűséggel néeegeti a szép állatokat, valósággal csábítják a megvételre. Mintha beszélnének hozzá: „András vigy haza az istállódba, meglásd, mily könnyen fogsz élni, még meg is nősülhetsz. Negyven pengőt szedhetsz fel havonként a tejemért s borjut is adok“. András rettentő harcot vívott magával. Egyszerre csak megindul, megy haza s hozza a pénzt. Sie-' tett, szinte kiverte a víz. Talán nem is a sietéstől, mint inkább az izgalomtól. Nem sokat alkudott s vett egy szép tehenet. Büszkén vezette végig az utcán, de hátra-hátra nézett, nem ökleli-e fel a tehén. Zsebében a passzus, meg mintha égette volna. Mikor az istállóban állt az állat, megnyugodott. A tehenet ellátta minden jóval, úgy érezte, hogy az állat jótartásával enyhít megsebzett lelkiismeretén. A tejet csak korán, vagy későn tanulnak ott. El is mondott néha egyet. András nem szerette hallgatni a bibliai történeteket. Úgy érezte, ezek vádolják s bevilágítanak sötét leikébe. Többször durván leintette a fiút, de ez csak tovább mesélt s társasága kényelmetlen kezdett lenni Andrásnak. Egy napon azzal áll elő a kis pajtás, hogy este bibliaóra lesz s ő is szaval. Szép verset mond s szeretné, ha András bácsi meghallgatná. Mintha szíven ütötték volna Andrást. Mentegette magát, hogy ő nem mehet templomba. A fiú ijedten ■ mondja: akkor maga rossz ember, András bácsi. Ez hatott. Nem akar-t ta, hogy ily véleménnyel legyen róla az ártatlan gyermek s megígérte hogy elmegy. El is ment. A tisztelendő úr a hamis Sáfárról beszélt: „Aki kevesen hamis, a sokan is hamis“. Minden szó úgy érte Andrást, mint a fejszecsapás. Rettentő kínokat állt ki a beszéd alatt. Hozzá szólt minden szava, mert őrá illett. Úgy érezte, mindenki őt nézi. A föld alá szeretett volna bújni szégyenében, a tisztelendő úr tud mindent, mert másképen nem beszélhetne így. Alig várta, hogy vége legyen. Másnap a szomszéd község vásárán eladta a tehenet százpengő nyereséggel. Azonnal vitte a tisztelendő urnák a hétszáz pengőt. Bevallott mindent. A lelkész szelíden megdorgálta, de megbocsátott neki. András boldogan ment otthonába. BERZSENYI DEZSŐNÉ KÁROLYI RÓZA. Szent-Anna templom Ágosta városában és az ötvösök kápolnája. vitte, mikor nem látják annyian s akkor is futott vele, mintha lopott holmit vinne. Félt az emberek közé menni, a templomtól meg irtózott. A tájára sem mert menni. Úgy érezte, hogy a templom falai egyszerre csak megszólalnak s világgá kiáltják szégyenét. A tisztelendő urat már távolról kerülte. A beszédes András ettől fogva teljesen szótlanná lett s ha véletlenül emberek elé került, csak azt figyelte, mily szemmel nézik őt. Magába zárkózott s csupán szomszédja kis fiának társaságában érezte jól magát. Eljátszadozott vele, mint egy gyermek, hogy legalább kis időre meneküljön a bűntudat nyomasztó terhe alól. A fiú sokat beszélt neki az iskoláról, mily szép történeteket Akik nem ismerték csodálatos lelkületét, azoknak számára csak egy nemesi név, de akik ismerték, azoknak a szívébe zárt legnemesebb fogalom megszemélyesítője volt Kemenesalja nagyasszonya: Berzsenyi Dezsőné, Károlyi Róza. A vallásos lélek melegsége aranypróbaként ragyogott jóságos arcán s a vallásos szív áldott üteme vitte minden cselekedetében. Sohasem hiányzott az Isten-házából, hacsak betegség, vagy halaszthatatlan kötelesség otthon nem tartotta. Legnagyob boldogsága az volt, ha hosszú nőegyleti munkássága alatt szolgálhatott Krisztusnak. Krisztus szolgálóleánya volt egész életében, akinek tekintetében Mesterének szelídsége s tisztasága tükröződött. Lelke átáradt azokra, akik között élt, de világított mindenhol, ahol megjelent. Családi házát az evangéliumi szeretet házává varázsolta, ahol hajlékot talált a békesség és felebaráti szeretet. Életének útja a szeretet útja volt: amerre
