Harangszó, 1931
1931-04-05 / 14. szám
XXII. évfolyam. 1331 április 3. 14. szám. Alapította: KAPI BÉLA 1910-ben. Laptulajdono8; Dunántúli Luther-Szövetsóg. Az Országos Luther* Szövetség hivatalos lapja. Megjelenik minden vasárnap. Postacsekkszáinla: 30.520. Előfizetést elfogad minden ovang. lelkész és tanító. ? Oh yéausom, Én orvosom ! Sebeiddel gyógyuljak, Vélem nagy irgalmat tégy: Békességem te légy! Szerkesztő-kiadóhivatal GYŐR II., Petőfi-tér 2. Előfizetési ára : negyedévre 1 P 28 fillér, félévre 2 P 40 fillér. Egy évre 4 P 80 fillér. Csoportos küldéssel 10°/o-os kedvezmény. Amerikába egész évre 2 dollár; az utódállamokba negyedévre 1 P 80 fillér. „És monda nékik Jézus: Sohasem olvastátok-e a szegeletnek feje; az Úrtól lett ez és csodálatos a mi Igen sokszor hallani más vallású keresztyénektől is azt, hogy nekünk, evangélikusoknak nagypéntek a legnagyobb ünnepünk Érdemes elgondolkodni azon, hogy miért ment át ez a felfogás a köztudatba. Hiszen az evangélikus egyház nem szokta osztályozni az ünnepeket. A mi evangélikus egyházunknak nincsenek első-, másod- és harmadrendű ünnepei, nem emeli ki és nem hangsúlyozza egyik ünnepet sem a másik rovására. Minden ünnepnapon és minden vasárnapon egészen ugyanaz az istentiszteleti rend, az igehirdetés, mert az evangélikus egyház minden ünnepben egyformán meg tudja látni Isten kegyelmes szeretetének a bizonyságait és minden alkalomban egyfomán talál Istennek hálát adni-valót. Egészen bizonyos, hogy az evangélikus egyház szántszándékkal sohasem tett semmi olyast, amivel nagypénteket különösképpen akarta volna kiemelni a többi ünnepek közül. Nem veszi körül ezt az ünnepet sem különösebb pompával, sőt templomunk egyetlen ékességére, az oltárképre is eltakaró, fekete gyásztakaró borul ezen a napon, a szavunk megcsendesül, az éneklésünk könnyes, bánatos lesz, valami csöndes, szelíd bánat borongja át az egész ünnepet, olyan, mint maga az a nagy szenvedés a Golgothán: kínjában is csendes, halálos arcában is néma, nangtalan és komor. Pedig a közfelfogásnak ezúttal mégis igaza van: nagypéntek valóban a legnagyobb evangélikus ünnep. Emlékszem rá: az én szülőföldem evangélikus népe között valóságos megbélyegzés számba megy, ha valakire azt mondják, hogy még a nagypénteket sem szenteli meg. Akik a karácsonyban csak kedves költészetet látnak, akik a húsvétban és pünkösdben csak a rügybontó, virágfakasztó tavaszi életkibontakozást ünnepük, a nagypéntek lelke még azokat is megfogja, mert nagypéntek olyan, mint egy véres, sötét, komorárnyékú sziklaszál: aki megáll alatta, annak bűnbánattól telik meg a szíve, hajlik meg a feje. Innét van, hogy nagypénteken szokott a legtöbb urvacsorázó lenni. Kedves Testvérem! Az az igazság, hogy nem az evangélikus egyház tette nagypénteket a legnagyobb evangélikus ünneppé a maga számára, hanem nagypéntek szelleme alakította úgy az evangélikus egyház lelkét, hogy az evangélikus embernek is, meg a világnak is észre kellett vennie, hogy valami csodálatos ösz- szefüggés van az evangélikus keresztyénség és a nagypénteki esemény között. Az evangélikus keresztyénség Máté 21:42. az Írásokban: Amely követ az építők megvetettek, az lett szemeink előtt. “ ott fakad a kereszt tövéből, az evangélikus keresztyénség szegeleti tartóköve a nagypénteki kereszten meghalt Krisztus áldozati halála. Úgy szoktuk ezt kifejezni, hogy az evangélikus vallás középpontjában a kereszt áll. Az evangélikus lélek az, amelyből az evangéliom legjobban kilúgozta az önérdembe vetett bizakodást; ezért van az, hogy a kereszt nekünk nem ereklye, nem kegyeleti tárgy, szent emlék; nekünk a kereszt több, mint tiszteletnek, vagy akár imádatnak a tárgya; nekünk a kereszt egyetlen és utolsó menedék, ahova kárhozatra-szántságunk keserves tudatával, bűneink rettentő terhével úgy menekülünk, mint az üldözöttek. Nagypéntek a kereszt alá állítja az embert, a kereszt bűneinket mutatja, de Isten kegyelméről is prédikál nekünk, mi pedig Isten kegyelme nélkül elvesznénk nyomorultan és bűnösen: ezért a legnagyobb evangélikus ünnep a nagypéntek. És addig lesz boldog, áldott az evangélikus egyház, míg a kereszt lesz élete középpontjában, míg nagypéntek lesz a legnagyobb evangélikus ünnep. Jó minékünk nagypénteken meg-megállni a kereszt alatt és felnézni rá őszintén, komolyan. Nagypénteken, ott a kereszt tövében ismerheti meg az ember legjobban a maga nemzetségét és önmagát. Talán mindent inkább és jobban ismer az ember, mint saját magát. A külső nagy világot megtudja ismerni az ember. Ellesi, leírja és rendszerbe szedi a természet törvényeit. Utat vág magának az őserdő szívébe, átbuvá- rolja az óceán titkos mélyeit, messzelátójával megrövidíti a világűr roppant méreteit, ügy hinné az ember, hogy mi ehhez képest az a kis belső világ, amit a lélek világának nevezünk, micsoda parányi kis terület az és mégis a lélek világa még ma is tele van ismeretlenséggel. A lélek világa sokszor mélyebb, mint hatalmas tengerek örvényes, kavargó mélyei, szövevényesebb, mint az őserdő, amelyet beszőtt a folyondár. A nagypénteki kereszt alatt megláthatod az emberi lélek titokzatos belső világát. A nagypénteki eseményekben egy pillanatra megtárul az egyetemes emberiség lelktiletének a förtelmes mélye, mint ahogyan földrengés idején felnyílik a vulkán krátertorka és ömlik belőle a föld gyomrának titokzatos, gyilkos tartalma, a megolvadt, kénköves láva. Mit tett ezen a napon az ember? Megvetette és megölte azt, akit az Isten boldogsága alapjává akart tenni. Elvetette magától, kiirtotta maga közül azt, aki
