Harangszó, 1931
1931-01-04 / 1. szám
XXII. évfolyam. 1931 január 4. 1. szám. Alapította: KAPI BÉLA I9l0-b«n. Laptulajdonos: Dunántúli Luther-Szövetség. Az Országos Luther- Szövetség hivatalos lapja. Megjelenik minden vasárnap. Postacsckkszáinla: 30.526. Előfizetést elfogad minden evang. lelkész és tanító. HARANGSZO Jézus legyen jelszavunk, Midőn egy új évbe lépünk. /0n Szerkesztö-kiadóhiratal GYŐR II., Petőfi-tér 2. Előfizetési ára : negyedévre 1 P 28 fillér, félévre 2 P 40 fillér. Csoportos küldéssel 10°/o-os kedvezmény. Amerikába egész évre 2 dollár; az utódállamokba negyedévre 1 P 60 fillér. 1931. Ezsaiás könyve 41. io. „Ne félj, mert én veled vagyok !... O w lomöntés . . . kártyavetés . . . s az embert megalázó babonának ezernyi más faja, mind előkerül az esztendő utolsó estéjén. Nem kivétel sem a palota, sem a kunyhó. Mindenütt valami bizonyosat akarnak tudni az ismeretlen jövendőről, a titokzatos új esztendőről, mert az emberi lélek összeroppan a bizonytalanság rettenetes súlya alatt. Nem jön szemünkre álom, oda lesz a nyugodalmunk, sötét a nézésünk mindaddig, amig fel nem dereng előttünk a bizonyosságnak valami halavány, reszkető sugára ... Esztendők fordulásakor pedig mindig nehéz kérdések szikráznak előttünk, de felelet helyett, bizonyosság helyett csak a nagy bizonytalanság pusztai csendessége vesz bennünk körül. Sokan az ólomöntés szeszélyes alakulását vizsgálják és abból akarják kiolvasni jövendőjük fordulását, életútjuk kanyargását az új esztendőben. így próbálnak remegő kezükkel megragadni valami bizonyosat az észbontó bizonytalanságban ... Mi pedig égre emeljük szemünket és nyugtalan lelkünkre rászáll a csendesítő ige: „Ne félj, mert én veled vagyok!“ ... Elmúlt időnk is ezt az igét hirdeti. Nem voltunk magunkra hagyatva: menedékünk, oltalmunk az erős Isten volt. Munkánk, törődésünk az ö jobbkezének segedelméről beszél; csalódásaink, veszteségeink atyai szívének dorgálásai voltak; munkánk gyümölcse s valóravált reményeink égi áldásként hullottak ölünkbe; megmaradt életünk, szívünk örömei gondviselő kegyelmének látható bizonyságai, és ha fájdamainkra, szomorúságainkra gondolunk, nem mondhatjuk-e mi is a hívő lélek kegyes imádságával: „Bajban ha voltam, őrizőm Te voltál, szívem ha vérzett, fölibém hajoltál. Adtál sebet, de azt be is kötözted, be azt is, amit emberek ütöttek.“ Nos, váitozhatik az új esztendőben minden, bizonytalanságba te- metkezhetik jövendőnk — nekünk elég az Isten biztatása: „Ne félj, mert én veled vagyok“ ... Nem hagylak el! örömeidet ez évben is megszentelem, szomorúságodban megint felkereslek, mint csendes vigasztalás; munkádra áldást, sikert akarok hullatni; csalódások földjén ha jársz, megjelenek előtted, mint felemelő reménység; bűnbánatod imádságára kegyelmem lesz a felelet; béke, csend alakjában szállást veszek a szívedben: „Ne félj, mert én veled vagyok! ... Áldassék az Ur, aki így köszönt minket az újév reggelén. Biztatása erős oltalom, csendes menedék, és egész tábort jelent akkor, ha úgy érezzük, hogy mindenki elhagyott . Ne félj, mert én veled vagyok! .. . Ez az egyetlen nagy bizonyosság a nagy bizonytalanságban . . . Amerikában 1861—1865 között javában folyt a rabszolgákat felszabadító háború. Egy sikertelen csata után az egyik aggodalmaskodó katona odalépett a nemesszivü Lincoln elnökhöz és így szólt: Mit gondolsz, vezér: vájjon Isten a felszabadítók pártján van? ... Lincoln pedig így felelt: Hogy Isten velünk legyen, ez fontos, életbevágó. Nélküle hiába harcolunk. De a te kérdésednél égetőbb ez a másik, amit én adok fel: Vájjon Isten oldalán, az Isten pártján harcolunk-e mi? . . . Nézzétek az Ur azt üzeni miné- künk: Ne félj — én veled vagyok! De vele vagyunk-e mi? Rá merjük-e bízni magunkat önfeledten, minden kételkedés nélkül, mint gyermek az atyjára? Van-e akkora hitünk, amely észreveszi, hogy a jövendő homályán is keresztülvilágít az örökkévaló Isten szent neve? Vagy talán mi ebben az esztendőben is úgy teszünk, mint a múltban, amikor igényt tartottunk Isten oltalmára,-, gondoskodó .kereteiéi szinte követeltük, természetesnek vettük, hogy Iankadatlanúl őrködjék felettünk és vigyázó szemeit mindig rajtunk tartsa ... mi magunk pedig elhagytuk az Istent, megtagadtuk, szembeszálltunk akaratával, szavát fel sem is vettük, kiáltása hiába repült utánunk! De legyen az új esztendő végre egészen más! Az Ur szól: Ne félj, én veled vagyok! A föld emberének erre csak egy lehet a válasza: Uram! én pedig veled tartok, hálás szívvel hozzád ragaszkodom. Ha hozzá menekültünk a bizonytalanság nyomasztó érzése elöl . . . tegyünk fogadalmat, hogy nála is maradunk, míg csak tart életünk! „Egy esztendő ismét élsz állott A gyors időnek szárnyain S én aggódó vándorként állok A jövendőnek partjain Kétség s remény közt emelem Szememet hozzád Istenem. * Te Uram eddig megtartottál, Nem nézted számos bűneim, Jó atyaként gyámolítottái, Ha ingadoztak lépteim Tudom, hogy érdemem felett Tovább is gondom viseledÁmen. Nagy Miklós.
