Harangszó, 1930
1930-12-21 / 51. szám
398 HARANGSZÓ 1930. december 21 A biblia terjedése. Wiles J. W. urat, a brit és külföldi bibliatársulat balkáni képviselőjét, Cit- tenje város díszpolgárának választotta meg azon érdemeinek hálás elismeréséül, melyeket Montenegró népe körül szerzett magának. A brit és külföldi bibliatársulat havi folyóirata, a „The Bible in the World“ októberi száma érdekes részleteket közöl a bibliának a Szahara- sivatagban való terjesztéséről. Vásároltak egy 12 lóerős Berliet-kocsit, azt felszerelték a legszükségesebb kellékekkel, ráraktak 4000 darab bibliarészt újtestá- mentomot és bibliát és megindultak március 24-én Algírból. Első céljuk volt Algír délkeleti része és Marokká. Az automobil vezetője Marius Bonjour, fiatal svájci ember, ki elvégezte a genfi biblia-iskolát, okleveles gépkocsi vezető és jeles mechanikus, de a könyveladás, különösen a bitíliaeladás tudományában is alapos jártasságot szerzett. Ezzel a közlekedési eszközzel a társaság a bibliát olyan helyekre is eljuttathatja, ahol még nem ismerik. Az első utón 19 nap alatt 986 kötetet adtak el. A társaság északafrikai ügynöksége a múlt évben 82.701 példányt adott el. A bibliatársaság októberi kimutatása szerint a szent könyvet 638 különböző nyelven és nyelvjáráson hozta forgalomba. A bibliatársulat egyik német nyelvű közleményéből ideiktatjuk a következő sorokat: „A bibliaterjesztés mindig nehéz munka, történjék az pogányok vagy kersztyének között. Aki ezt a munkát eredményesen akarja végezni, annak mindinkább meg kell ismernie azt, hogy IX. A búcsúzás órája elérkezett. A pap és levita nem engedték el azt a ..dicsőséget“, hogy a lábbadozó beteget haza ők szállítsák Jeruzsálembe, ők akarták fizetni mindazt, amit a két pénzen felül a vendéglős még a betegre költött. A súlyos vitába a vendéglős maga szólt bele. — Engedjék meg az urak, hogy azt senki ne fizesse! — Nem, az nem lehet! — szólalt meg egyszerre három hang is. —' Akkor is inkább-én! — szólalt Zakeus. — Nem. A mai lakomát te rendelted, legyen az elég tenéked. — óh, hisz én még a finom teve- szőrtakarót sem köszöntem meg! — szólalt meg a beteg. — Jó, hogy említed. Azt gondoltam, alkalmas lesz neked az útra. Puhább lesz az öszvér hátán az ülésed. S azután csak tartsd meg emlékül. — Mit mondjak neked, kedves Zakeus? Tudod te ezt tenni az Úrért? Azért, Akiről ma velem együtt annyit hallottál? — Óh én nagy bűnös vagyok ahhoz, hogy már ma valamit tenni tudnék az Úrért. Az én szemeim nagyon homályosak. Annyit sem látok, mint a Timéusz fia, a vak Bartiméusz. De annyit mondhatok, ha egyszer erre jön ..., én sem fogom elkerülni Jézust. Mindent megteszek, hogy megláthassam, ki az nekem. csek/ély és jelentéktelen dolog az, ami felebarátainktól elválaszt és nagy, valóban nagy csak az, ami velük összekapcsol. Csekély a nemzetek, fajok, tanítások, tudomány és művészet terén való különbség: valóban nagy valamennyi ember bűne s a megváltás után való vágyakozás, végtelen nagy az Istennek hozzánk való szeretete és a megváltó Ur Jézus határtalan irgalma.“ „Te a munkának terhét hordozzad, mint a Jézus Krisztus jó vitéze“. (II. Tim. 2., 3.) Beszámoló a győri ev. Diákszövetség munkájáról. A Győri Evangélikus Diákszövetség az idei iskolaévben tizenkettedik esztendei munkásságát kezdte meg. Programm- ja és munkaköre a régi: növekedni a Krisztusban, segíteni másokon és megmutatni a diákoknak azokat a konkrét feladatokat, melyek Krisztus követőire várnak egyházi, kultúrális .szociális, nemzeti és nemzetközi téren egyaránt. Hadd mondjam el ennek a nagy perspektiváju programmnak a végrehajtási utasítását. Az evangélikus egyház nem dolgozik tömegekkel, mindig egyéneknek a lelki meghódítását (tűzi ki feladatául. Ezért gondoltuk mi is, hogy diákmissziói munkánknak egy részét kis, 7—8 tagú bibliakörökben végezzük. Tizenöt ilyen bibliakörünk van, mindegyikben több alsós fiú dolgozik egy nagyobb diák vezetésével. Hetenkinf öszejövetele- ket tartanak, melynek legfőbb pontját — Legyen áldás elhatározásodon! Lásd én most már egészen látom, pár órával ezelőtt még én sem tudtam, hogy mit is gondoljak. Mert én igen súlyos bűnt követtem el Vele szemben. Nem törődtem Vele s ott hagytam az útfélen sietve az én drágagyöngyeim után. Igen, éppen rólad van szó — szólt az odakö- zelgő Samáriaihoz — te voltál azután, ki szemem megnyitottad az Űr Jézus számára. Megmondtad, hogy ő mindig ott van, ahol a bűnbánó szívek s én akármely percben lélekben felkereshetem őt. Azt is mondtad, hogy Neki az a bűn sem fáj jobban, amit Ellene elkövetnek, mint az a bűn, amelyet egymás ellen követünk el. Mert Neki csak egy bűn fáj. Az, amelyet soha nem bánunk meg. — És mi lesz otthon? — Otthon? Bizonyára már várnak nagyon. Várják majd az újonnan vásárolt drágagyöngyöket. De megmondom nekik: én most csak egv gyöngyöt hozok s ez az én megmentőm, a Názáreti Jézus. Mert úgy-e, hogy Ő mentett meg. — Csakugyan, nem más. De ő még arra is gondolt, amit a rablók elvettek tőled... Ha majd hazamégy s leveszed a kötést, vigyázva bontsd ki. Találsz ott valamit. Zakeus már előbb észrevette, hogy bizalmas térre ment át a beszélgetés, a levitához lépett s így ők ketten zavarta- lanabbul beszélhettek. — Hát ezért igazgattad meg úgy az imént? Köszönöm, köszö ... — Pszt! Csend legyen. Tudod, hogy képezi valamilyen bibliai textus (az idén Márk evangéliuma folytatólagosan) megbeszélése. Szóba kerülnek azután aktuális diákproblémák; a fiuk tanulási nehézségein a vezető mindig iparkodik segíteni és folyton figyelemmel kiséri ta- nulmánvi eredményeiket. A komoly dolgok után következik a testnek felüdítése valamilyen játékban. A diákszövetségi programmnak a másik részét a „bizottságok“ próbálják megvalósítani. A sajtóbizottságnak feladata: egyrészt egyházi és diáklapjainkat tudósítani szövetségünk munkájáról, másrészt pedig figyelemmel kisérni a megjelenő protestáns és katholikus folyóiratokat, lapokat és könyveket és ezekről a diákszövetségi gyűlésen beszámolni. Az .akadémia* vitaestélyeket rendez a diákok számára ilyen témákkal: Miért tanulunk? — A zsenik tragédiája: Ady, Szabó Dezső. — Milyen út vezet Magyarország integritásához? — Az evangélikus diák és a korszellem stb. A szociális bizottság pénzbelileg és természetben segít a segélyezésre szoruló diákokon, segélykönyvtárt állít fel és a pénzügyeket kezeli. Az ünnepélyrendező bizottság pedig a közgyűléseket és az ünnepélyeket készíti elő. A közgyűléseket hónaponkint tartjuk. Valamilyen előadás vagy felolvasás szokott ezeken elhangzani szavalatok, ének és zeneszámok kíséretében. A gyülekezetnek évenkint kétszer szoktuk bemutatni munkánk eredményeit, a novemberi Luther-ünnepélyen és a március 15-ikl hazafias ünnepségen. E két ünnepséggel Icapcsolatosan rendezünk mindig u. n. diákkonferenciát. Az 1930. évi őszi diákkonferenciát köszönni hol kell és hogyan! Úgy legyen! — Tudod, miért merem elfogadni? így hamarabb tudom az enyéimet ellátni és útnak indítani, hogy felkeressem azt, Kit egykor elkerültem s Akit talán mindvégig elkerültem volna, ha Te nem vagy. Újból és újból összeölelkeztek. A búcsúzkodás mindenoldalon elég soká tartott. Szerencsére az ég felhős volt s nap hevétől nem kellett úgy félni. Erre és még másra is gondolva a hun- cutkodó vendéglős az indulásnál meg is jegyezte: — Nos, kedves papom és levitám, így hármasban nem fogtok majd úgy-e annyira megizzadni. Elmentek. Zakeus és a vendéglős egy darabig még a kapuból utánuk nézegettek. Aztán szótlanul elbúcsúztak egymástól. Zakeusnak ugyanis eszébe jutott a Ti- meniusz fia, a vak Bartimenusz. Hűségesen várt rá. — Elmentek? Tudtak-e mondani valamit? — Mondtak azok sokat! — És te? — Én csak annyit mondtam, szeretném látni egyszer jézusít, hogy ki az. — Ezt forgatom én is szívemben. Szeretnék látni csak azért, hogy lássam Őt. De mikor lesz az? — Talán még sokára! Talán nemsokára! — Nekem soká lesz, ha holnap lesz is ... (Vége.)
