Harangszó, 1930
1930-12-21 / 51. szám
396 HARANGSZÓ 1930. december 21. a lelkét. Mert az isteni bölcseség nincsen iskolákhoz, oklevelekhez kötve. Ha azért bárki, vagy bármi vagy e gyarló földi életben, lelkedet igaz isteni tudománnyal, igaz isteni bölcseséggel akarod táplálni, ha e földi élet sötét, homályos útjain fénylő világosságban akarsz járni, ha erős akarsz lenni az élet nehéz küzdelmeiben s az egyenes úton akarsz járni akkor is, midőn csupa hamis, görbe utat látnak szemeid: jer az Ur Jézushoz; vedd kezedbe az ő szent Igéjét, ülj le Máriával az ő lábaihoz és tápláld lelkedet az ő szent Igéjével, az élő vizek üdítő, lelket frissítő italával. Meglátod a csoda hatást! Zúgó viharban is békén maradsz s vad hullámverésben is kőszirtként meg- állsz. Az Ige üdít, az Ige erőt ad, az Ige vigasztal, az Ige megvilágosít s a sötétben is meglátod' az ösvényt, amelyen tántoríthatatlan léptekkel haladnod kell a szabadulás felé! Istennek szent igéjét, lelki életünknek eme egyetlen élő forrás vízét csakis az Űr Jézustól magától vehetjük kristály tiszta alakjában. Mihelyt emberi edényből, emberek lelki csatornáin át jut a mi lelkűnkbe, számolnunk kell azzal, Folytatás Jerikóban. Irta: Gáncs Aladár. 7. —■ Óh nem! — szedte össze erejét a beteg. — Ez az, amit már neked el kezdtem mondani... Nem nyughatom addig, míg mindent meg nem tudok. Óh, áldott Samáriai, ha van szívedben részvét, mondd meg, mikép lehetne bűnöm jóvátenni? —■ Csillapulj kissé, kedves betegünk! Hadd mondja el most a levita a bűnét; a bűnét... Lévi szent népének nyomorult rút sarja. Hadd tudják meg itt a jerikói fogadó vacsorázó házában, mit neked már elmondtam: hogy nekem kellett volna ott az útfélen lehajolni hozzád s éri jöttem melletted. Lehet, hogy nem tudtalak volna úgy bekötözni, sebeid olajjal, borral enyhíteni, de nem itt kellett volna megismerkednem veled a jerikói házban. Isten mást szánt nékem s én azt elvetettem. Hitet, parancsot, törvényt, Izraelt, Istenét és népét így megtagadtam. Te már nekem megbocsátottál... De ez nem elég. És itt különösen kell, nemes Samáriai fordulnom feléd! Nem itt a biztos hajlékban kellett volna, hogy én találkozzam veled, hanem ott a vadonban, a bozótos útszélen ... Óh, hogy vádolt a Lélek, mikor itt megláttalak, óh milyen nehéz volt. Nem mutattam ki belőle semmit, de nagy volt a szégyen, mit takargattam. Ám most kitárom... És kérlek, bocsáss meg! Aki ellen első sorban vétettem, az megbocsátott. Bocsáss hogy a tiszta üdeségéből veszített s így veszített éltető erejéből is. Az Ige különféle kifordítói, különféle tanítói az Igét különféle mó- .don magyarázzák, saját lelkűk ízét, saját felfogásukat, gyakran saját érdekeiket keverik bele; külső formájában az így nyújtott Ige még mindig Istennek szent Igéje, még mindig a Jézus tanítása és evangéliuma. Mint ahogy az én vöröskuti forrásvizem is külsőleg ugyanaz, ha vas csatornán is vezetik a házakba: de íze, zamatja, ereje, üdítő frisse- sége örökre elveszett. Ó Testvérem, rossz, meg nem felelő csatornán át élvezve: Istennek Igéje is elveszti eredeti tisztaságát, világosságát, erejét, lelket üdítő frisseségét. Azért óvatos légy a lelki tanítókkal szemben! Óvakodj az áltanítóktól, akik a saját Ízlésük szerint hirdetik az Igét és annak mély bölcse- ségébe soha nem hatoltak, mert csak külső formákon rágódnak. Ó, bizony próbáld meg a lelkeket! Nézd meg azokat a lelki edényeket és lelki csatornákat, amelyeken át Istennek Igéjét élvezni óhajtod. — Tiszták-e, tisztán nyujtják-e néked azt a lelki italt, s- hogy ezt meg- ítélhesd, menj el magad is a lelki élet kiapaszthatatlan forrásához, a Bibmeg most Te is s a továbbiakra várom tanácsod. — Ne szólj még, ne szólj! Hadd mondja el most a pap is bűnét. Esetem ugyanaz, mint Lévi fiáé. Ne várjatok sok szót! Mondom és vallom mindazt, mit ö mondott. Mondom és vallom első sorban neked, kedves Atyámfia, nagy Izrael fia. Nem a levitának, nekem kellett volna először lehajolnom hozzád, ott az útfélen. Akkor kevesebb véred folyt volna, mára már meg is gyógyulhattál volna. Óh, bocsáss meg nekem. Mert én úgy érzem, nem jelenhetnék meg addig nagy Jehova szent templomában s hiába áldozom fel a bárány vérét, míg te bűnömet meg nem bocsátód. Elhallgatott. Ezzel jelezte, hogy nem mefrv tovább, míg ezt a pontot el nem intézte. A beteg felnézett. Szeme tele volt megbocsátással. Kezét a pap felé nyújtotta. Jóváhagyólag mosolygott. De csak ennyit szólt a levitára mutatva: — Ügy, mint ennek! —• S megsimogatta mindkettőjüket. — De ez még mindig nem az én esetem, — sóhajtott mélyen, felfelé nézett s aztán ismét rá- roskadt az asztalra. — És most hozzád van szavam, nemes és minket úgy megszégyenítő Samáriai! Óh, de igazad volt, hogy múltkor nem fogadtad el jobbom! Mivel akartam én elintézni a dolgot? Egy iidvkivánattal. Ahogy Rómában s Pilá- tuséknál mondják: gratulációval... Ugy-e értesz már mindent? Bocsáss meg, hogy 31liához az Űr Jézus Evangéliumához s tápláld így te magad halhatatlan lelkedet a lelki élet élő vízének egyetlen forrásából. Ülj le az Úr Jézus lábához és tanulj! Köszönetnyilvánítás. Október 23—tói november 14-ig Magyarországon és Pozsonyban voltam és a következő 18 gyülekezetei látogattam meg: Rajka, Hegyeshalom, Budapest (német istentisztelet és 2 előadás), Szarvals, Mezőberény | (német és tót gyülekezet), Budapest (FÉBE-egyesü- je.‘d), íov?|bbá a Tolna-Baranya-Somo- gyi esperességben a következő német gyülekezeteket: Száraz, Varsád, Felső- nána, Magyarbóly, Csikóstöttős, Rácko- zár, Bonyhád; a somogyi esperességben: Gyékényes, Szepetnek és végül megint északon: Győr, Sopron, Lébény, Levél. Ehhez csatlakozóan meglátogattam még Pozsonyt és néhány pozsony- környéki német gyülekezetei. A paplakokban mindenütt magyar vendégszámtetet élvezhettem s a leg- szeretetteljesebb és legfigyelmesebb bánásmódban részesültem, amiért kedves testvéreimnek szjivbö! fakadó köszöne- temet nyilvánítom. Egyúttal a gyülekezeteknek és képviselőiknek, a felügyelő uraknak, a prezbitereknek és tanítóknak is köszönetét mondok a barátságos fogadtatásért, amelyben részesítettek és az érdeklődésért, amejlyet a niikSZió ügye iránt tanúsítottak. Jóllehet az egyik helyről a másikra való' Utazás és a naponoly csalárd voltam. Fogadd el kérlek most már hálámat azért, hogy akkor a Názáreti Jézusra felhívtad figyelmemet! Möst nem merem kérni, hogy fogadd el jobbomat, mert érzem, hogy még nem vagyok az, akinek kellene lennem ... Szívem még nagyon fél Jézust követni. Fél a szenvedéstől, gúnytól, gyalázattól, mely kijár Neki s annak, ki követi. Nem is kérek mást, csak, hogy megbocsáss. Vedd tudomásul, hogy milyen voltam: nevemtől, híremtől, rangomtól és rendeltetésemtől mily távö'l! Mennyire csak szó volt nálam minden. Reggel a templomban megáldottam a jerikói utast, s pár órával később hagytam vérbe fagyni azt. Óh, vedd ezt izzón tudomásul, mint a szent tűz, melybe belevettetik a pelyva, engem pedig hagyj égessen a szégyen tüze s a megaláztatásé ... így bocsáss meg nékem. S aztán hadd kérlek én is, add tanácsod, mitévő legyek! — Először is jobbom kell adnom. A gőgös szív megtört. Ez testvérré tesz veled. A Názáreti Jézus követésében még magam is nagyon tökéletlen vagyok. Sokat ne várjon egyitek se tőlem. De azt tenni tudom, amit Ő tenne most helyemben: bűnötökről nem emlékezem. Szívem megbocsát. Nem csinál kárörvendést az eset s nem szed zsákmányt porig való megalázkodástok felett. Tanácsom pedig az, hogy ne felejtsetek. Ne felejtsétek, mikor a porba kellett homloktok tennetek. Minden azért történt, hogy felfedessék a ti nyomoruságtok. A papi talár, a levita köntös s az igazgyöngy
