Harangszó, 1930
1930-12-07 / 49. szám
382 HARANOSZÓ 1930 december 7. Schönbrunt elhagyva, a belváros felé mentünk. Láttuk a hatalmas Stephans-dómot. Alapkövét 1258- ban tették le. Gótstilü világhírű épületeknek egyik remeke. Az Operaház és a szép Hofburg gyönyörködtettek azután. Az utóbbit ezidö- szerint pénzért mutogatják. A Burgringen végig balról a parlament, a, városháza, jobbról a Burg- theater és az egyetem keltett figyelmet. Nemkülönben a Votiv- kirche. Mivel a közmondás szerint Bécset csak a Práterben lehet igazán megismerni, mi is kimentünk oda. Itt láttuk az ú. n. gemüthliche Wient, nem ugyan a legszebb oldaláról. Julius 23, szerda. Reggel 8 órakor indult a D. G. T. hajója velünk hazafelé. Dévénynél kezdett változatos lenni a vidék, innen tovább méginkább. A gyönyörű Esztergom, Visegrád, Dömös, a Salamon-torony stb. felejthetetlen szépségek. Feljött a hold! Majd ott csillan Újpest már villanyfényben, mely mindig jobban emelkedik, amíg a teljes fényárban úszó Budapest fel nem tűnik szemeink előtt. Mily szép, tündéri látvány! Bizonyitani mernénk holt bizonyossággal, hogy nincs a világon egy olyan szép város sérti, mint Budapest. Lelkünk megtelik büszkeséggel ..., mi is magyarok vagyunk..., ez mind a miénk . . ., itthon vagyunk! Itthon vagyunk! Sok, sok lelki élménnyel meggazdagodva megy ki-ki a maga kis munkakörébe, otthonába, hogy gazdag élményeinek elbeszélésével felkeltse az érdeklődést a magasabb kultúra látásának szükségessége iránt és élénk munkát fejtsen ki ennek a látott és hallott kultúrának a terjesztésében. Ehelyütt is hálás kö- szönetünket fejezzük ki a KIE-nek, hogy áldozatot és ráfizetést sem sajnálva, ezt a kedvesen szép és tanulságosan gazdag tanulmányútat megrendezte. Élünk azon reménynyel, hogy ha a tanulmányút újra megismétlődnék, nemcsak 16-an, hanem nagyon-nagyon sokan fognak jejentkezni az azon való részvételre. (Vége). Keresek megvételre egy kis családi házat (2 szoba, elő- és fürdőszoba, konyha stb.) kerttel olyan dunántúli községben, hol ev egyház és templom, vasút, posta helyben vannak. Vas- és Veszprémmegyék előnyben. Cím válaszbélyeg ellenében a kiadóhivatalban. A mepemértett gyermekek. Irta: Kuszák István. A szomorú gyermekek harmadik csoportjába a meg nem értett gyermekek tartoznak. Sajnos, szinte általánosságban elmondható, hogy a felnőttek nem értik meg a gyermekeket. Nincs idejük, idegük és türelmük hozzá, hogy megtanulják megérteni. Nem ismerjük a gyermeknek sem testét, sem lelkét, sem ezek fejlődési törvényeit és a magunk durván megszerkesztett életének nagy gépezetébe igyekezünk beletörni az ö kis életük csodálatos világát is. Mi csendet, zavartalan munkát, nyugodt pihenést akarunk s azzal nem törődünk, hogy a gyermeknek életszükséglet a játék, a kiabálás, a folytonos kérdezősködés és a szünet nélkül való mozgás. Mi démoni hajszát járunk a mindennapi kenyérért küzdők országúján s a körülöttünk zugó rideg, reális élet közepette nem érünk rá arra gondolni, hogy a csodálkozó, tágranyi- tott szemeken kitenkintő gyermekiélek csupa mese, fantasztikus alakokkal, színes, csodás tündérálmokkal. A kérdésre nyíló ajkakat elnémítjuk egy-egy elutasító felelettel; az ugrándozó kedvet elvesszük egy-egy „nem szabad“-dal. Állandóan korlátok közé szorítva, csendre intve, ha útban van, türelmetlenül félrelökve, úgy jár a gyermek közöttünk, mint egy csodálkozó kis idegen, aki nem élheti azt az életet, melyet játékos kedve és furcsa kis igényei megkövetelnének. !ár közöttünk, mint aki álmodik érthetetlen álmokat és csak arra vigyáz, hogy a nagyok útjában ne lábatlankodjék, hogy őket ne zavarja. És ha aztán így .sikerült őt egy kis gép gyanánt beleilleszteni a mi életünk gépezetébe, akkor „jó gyermek“ lesz a neve. Pedig valójában akkor áll előttünk a meg nem értett szomorú gyermek, kinek csak egy vágya van: megnőni, nagynak lenni, mikor majd neki is szabad lesz minden. Ó nem egészséges állapot az, ha a gyermek nem élheti a saját életét és nem jó az, hogy csak kifelé vágvik az élet legbol- iogabb szakából anélkül, hon- annak szépségeiről csak sejtelme is lenne. És itt meg kell mondanunk azt is, hogy sok ideig az iskola is szaporította a meg nem értett szomorú gyermekek számát. Az sem vette figyelembe sokáig a gyermek testének és lelkének fejlődési törvényeit. Felfoghatatlan rendszabályokból álló dresszurának vetette alá, mely elfojtotta egyéniségét és megbénította, vagy meglassította sok fejlődő tevékenységét. Ma már új szellem szab irányt a nevelésnek. Az a szellem, mely a gyermek testi és lelki adottságából kiindulva. igyekszik számára megteremteni mindazokat a lehetőségeket, melyek között akadály nélkül nyílhatnak ki az ő testének és lelkének fesledező bimbói. A következőkben a mai nevelési irányzat néhány általános érdekű gondolatát fogom megpendíteni. Teszem ezt egyrészt azért, mert azokkal közvetve szolgálatot vélek tenni — a felnőttek meg nem értése miatt — szomorú gyermekeknek, másrészt meg azért, hogy az iskolát és szülői házat összekötő „aranyhidat“ egy pillérrel alátámasszam. A mai nevelési irányzat egyik igen nagy jelentőségű gondolatát és annak megoldását a következő mondatban foglaljuk össze: „Adjunk minél több mozgási és cselekvési szabadságot a gyermeknek, mert csak szabad gyermekből válhat bátor, életerős és munkabíró ember.“ A mai iskola már nem kívánja az állandó, padratett kezekkel való, feszes ülést, mert ez ellenkezik — az Isten egyik legszebb gondolatával „örök mozgónak“ teremtett — gyermek természetével és mert nyilvánvaló, hogy a testtel gúzsba- kötjük a lelkét is. A megszaporított tornaórákkal és az órarendbe beillesztett kirándulásokkal is az egyik főcélunk, hogy alkalmat adjunk a gyermek tüzes energiáinak levezetésére. Általában mindig figyelemmel vagyunk arra, hogy a gyermeknek minél több mozgási lehetőséget biztosítsunk. A test felszabadításánál azonban sokkal fontosabb újítása a mai nevelési irányzatnak a lélek felszabadítása. Ez az iskolában fökép abban nyilvánul meg, hogy a tanító nem kényszeríti rá a gyermekekre saját gondolatát, hanem utat enged a gyermek egyéni gondolatvilága megnyilvánulásának és módot ad arra is, hogv a gyermek gondolatait és érzéseit szabadon kinyilatkoztathassa. Lehetőleg sohasem adunk készen olyan ismereteket, melyeket a gyermek gondolkodás utján maga is megszerezhet és nem végzünk el helyette semmi olyan munkát, melyet ő maga is el tud végezni. A gyermek öntevékenységi ösztöne olyan bővizű forrás, melyet nem szabad kihasználatlanul hagynunk. Az önerőnkből elvégzett munka mindig örömérzetet kelt szivünkben és az öntevékenység utján megszerzett ismeret sokkal értékesebb, mint az, melyet mások akasztottak reánk. Mindezek mellett az öntevékenység helyes vezetésével elérjük azt is, hogy gyermekeink nem fognak megokolatlan cselekvésekhez és másoktól diktált elhatároz zásokra szokni. Nem lesz tehát belőlük olyan torz játékbáb, akit az életkörülmények ide-oda rángathatnak, hanem mindenkor tudatosan fogják irányítani éleítük kormánykerekét. És nem lesznek ingó-bingó nádszálemberek sem, akiket mindenféle eszmeáramlat és kisértés meg tud mozgatni, mert ezekkel szemben mindig meg lesz a maguk önálló álláspontjuk. A mai nevelési irányzat egy másik követelése összhangzatos (harmonikus) nevelés. Ez azt jelenti, hogy mindig az egész embert kell nevelnünk; tehát a gyermek testét, értelem-, érzelem- és akaratvilágát egyaránt. Tudás nélkül az egészséges, erős test: „Ólomkard aranyhüvelye“. De nagy igazság van Petőfinek ezekben a szavaiban is: „Az ész miatt akár megfagyhatnánk, de szivünkben (az érzelem központjában) felmelegít a láng.“ És végűi szent igaz az is, amit Báró Eötvös József mond. Az t. i., hogy „az ember való becse nem eszének, hanem akaratának erejétől függ. Nincs szerencsétlenebb, sőt néha alábbvaló teremtés a világon, mint a nagy ész, melynek a jellem nem felel meg.“ A harmonikus neveléssel kapcsolatban itt csak egy gondolatot kívánok hangsúlyozni. És ez az, hogy a szülők az iskola munkájának eredményét ne annak az ismeretanyagnak a mennyiségével mérjék meg csupán, melyet az iskola gyermekeik emlékezetében elraktározott, hanem azt is vizsgálják, hogy gyermekeik növekedtek-e szivjóságban, erősödött-e kedélyük, jq irányban fejlődött-e
