Harangszó, 1930
1930-02-02 / 5. szám
36 HARANOSZÖ. 1930 február 2 „vallásoskodást“ agyonhallgatni, vele nem törődni, viszont meglátni a magunk hibáit, azokat kiküszöbölni, becsületesen élni, hitünket, egyházi életünket befelé kiépíteni, gyermekeinket Isten félelmében, egyházhüségben nevelni, Krisztusnak azon szavai szerint: „Úgy fényljék a ti világosságtok az emberek előtt, hogy lássák a ti jócselekedeteiteket és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat 1“ Ez az okos istentisztelet 1 Senki se mondhatja, hogy ez könnyű dolog! Úgy élni. hogy az mindig istentisztelet számba menjen, bizony nehéz formája a keresztény életnek. Sokkal könnyebb és kényelmesebb megelégedni a külső formákkal: néhanapján, esetleg csak nagy ünnepeken templomba menni, vagy oda csak gyerekeinket elzavarni, mig magunk távolmaradunk onnan, gyerekeinket esténként, vagy az asztalnál meg- imádkoztatni anélkül, hogy mi magunk is imádkoznánk és mindezt abban a tudatban, hogy ezzel mindent elintéztünk Istennel szemben. De az igazán vallásos szívű embernek, aki kész Isten akaratát teljesíteni, aki azt akarja, hogy egész élete állandó és igaz isten- tisztelet legyen, épen azért kell buzgó templombajárónak lennie, hogy ott erőt gyűjtsön magának erre az okos (és pedig azért okos, mert gyümölcsöket termő, mindenkinek javára való és Isten akaratát szem előtt tartó, hasznos) de nehéz istentiszteletre. Az olyan ember, aki nem szokott templomba járni és mégis azt mondja, hogy ő istentisztelő, vallásos érzésű ember, valószínűleg vagy nem mond igazat, vagy nem tudja, mi az igazi vallásosság és istentisztelet. Hiszen a mindennapi élet legtöbb mozzanata és példája egyenesen elvon bennünket a vallásosságtól és Isten tisztelésétől. Nemhogy erőt adna a jó szolgálatára, inkább elszívja lelkűnkből még a hajlandóságot is a jó szolgálatára. Kivételes ember legyen az, aki templom nélkül istentisztelő és folyton Isten akaratát szem előtt tartó tud lenni. Csak az tudja egész életével, a hétköznapjaival is Istent igazán és okosan tisztelni, aki erre a templomban kér és gyűjt lelki erőt. Az okos istentisztelet a templomban kezdődik, a hétköznapokon folytatódik és a templomban fejeződik be. A gyöngysor. Egy dúsgazdag kalmár, a világot járva. A legszebb négy gyöngyöt: egy füzérbe látta. Azt, mit csak századok hoznak napvilágra! Megakarta venni . . . Alkudozott rája. De szédítő nagy volt a megszabott ára S mindenét elhagyta érte utoljára 1 — Az első gyöngyszemet szeretője kapta. ... S egy duhaj éjszakán pezsgőjébe csapva: Elpusztult a nagy kincs gyöngyöző habokba’! — Azt, amiért férfi — becsületét adta : Felesége hordta drága foglalatba S míg ellopták tőle, addig mutogatta ! A harmadik gyöngyöt: szerelme, kislánya kérte tőle. hogy az legyen hozománya. — De játék hevében rálépett kis lába ! Az utolsó gyöngyszem nem veszett el még- Édesanyja zárta el azt a keblére. [se’! S halottas ágyán is ott fogta kezébe. Ifj. Krug Lajos. OLVASSUK A BIBLIÁT 1 Az Ágostai Hitvallás a Bibliában. IV. cikk: A megigazulásról. Febr. 3. A kovász-cikkely. Róm. 3, 9-18. Terjedelme szerint a legkisebbek közt van a negyedik, de a cáfolok jól érezték, hogy támadásaikkal ezt kell legjobban végig- döngetniök. Dolguk könnyű volt, mert a megigazulást csak olyanok tudják elfogadni, akik lelki ébredésen mennek át. Ám Me- lancthonnak sem volt túlnehéz a dolga. Hiszen nemcsak az ujtestámentum, hanem már az ó-t is tanítja, hogy nincsen az ember számára más, mint a kegyelem alapján való megigazulás 1 Kezére jött ebben az is. hogy ép a negyedik cikknél utal először maga a Hitvallás a Bibliának egy határozott helyére. Épen a mi igénkre! Febr. 4 Aki csak a második táblát nézi. II. Mózes 34. 29-35. II Kor. 3. 4-18 Cikkünk védelmében ismételten is idézi Me- lancthon a Biblia e helyeit. A lepel azoknak az arcát borítja, akik csak a törvényre s azokban is csak a második táblán levő parancsolatokra néznek. Ezek nem vágynak többre, minthogy eleget tegyenek a bölcsészeti, nyárspolgári, más szóval: e világi igazságosságnak. Így nem veszik észre azt a szakadékot, amely őket Istentől elválasztja. A Szentlélek feddése nélkül élve, nagy biztonságban érzik magukat. Ezek „a tétlen szívüek“, akik sohasem lesznek megfáradtak és megterheltek, hogy így egyszer Jézushoz vitethessenek. Ugy-e most már tudod, mikor szakad ketté a lepel ? Febr. 5 Több, mint bűnbocsánat. Róm. 4. 1—5. Ha bűn alatt csak egyes bűntermékeket értünk, akkor a megigazulás több, mint bűnbocsánat. Az eredendő bűn megrontotta az ember lényét, a megigazulásnak ki kell terjednie az egész emberi lényre. És Krisztus műve, az ö érdeme épen ebben tündököl. Ezért igényli ö az egész embert önmagának. Ezért akar teljes átalakulást hozó hatással lenni minden egyesünkre. Ezért van a mi megigazulásunk a magunk keze helyett egyedül az ö kezébe téve. Ügy-e örülsz, hogy ezt így tanítja s teszi kötelezővé a te hitvallásod ? Febr. 6. Nem kevesebb, mint bűnbocsánati Róm. 8, 1—14. Ha kufárok lakjék a szent helyet, azok minden szent és tiszta dolgot felforgathatnak. Mi ez ahhoz képest, amivel az Ur Jézus forgatta fel a jeruzsá- lemi pénzváltók asztalait 1 így lehet a meg- igazulás tanát kiforgatni, hogy az csak az eredendő bűnre áll, a cselekedetbeli bűnök bocsánatét azonban az embernek magának kell kieszközölni. Mi ez? Túlságos jó igyekezet ? Dehogy 1 Az ember, akit Krisztus érdeme teljesen körülzár, hogv ne tudjon más másé lenni, csak az övé, — rést akar törni magának, hogy azon a legszebb kegyesség látszata mellett — kiosonhasson s űzhesse a maga lovagjátékait l"*Mi jó, hogy e rést az Ágostai Hitvallás betömte! Febr. 7. A hit, mint szolgálat. Róm. 10, 2—17. A IV. cikk arról is nevezetes, hogy benne fordul elő a sokat vitatott kifejezés : „hit által“. Aki a megigazittatást csupán Isten munkájakép látja elérhetőnek, az attól fogva új értelemben fogja fel a hitet. A hit nem egy huszfilléres lesz, melyet bedob az automatába, hogy azután az abból kapott édességgel tovább álljon. A hit a mi hitvallásunk első vallói szerint egy egészen új neme az Istennek való szolgalatnak, amelyben Isten és ember nem mint üzletfelek állanak egymással szemben, hanem mint a szőlőtő és szőlővessző. Ez a hit csak egy hitet ismer megigazító- nak : a Jézus Krisztus Keresztjéhez menekülő, öt megradó s magát kiszolgáltató hitet. Febr. 8. Miért nem a szeretet? Luk. 7, 36—50 A kovász elfojtására alaposan kezükbe vették elleneink a Bibliát. Kikeresték belőle a mai részt. Hát a bűnös nőnek nem a szeretetéért bocsáttatott meg ? Ma is sok ember van, aki jobb szeretné szintén így érteni ? Igen, szeretet által kapjuk mi a megigazulást, csakhogy ez annak a szeretete, Aki előbb szeretett minget I Igen, azt is mondjuk, hogy a megigazulás első gyümölcse emberi oldalon is a szeretet 1 De hogy minket a saját szeretetünk igazítana meg, — ez Krisztus teljes megtagadása s minden tapasztalat megcsúfolása lenne 1 Joggal mutatott rá Melancthon is, hogy mikor az asszony elment, neki nem a szeretetét, hanem a hitét emelte ki az Ür! Febr 9. És az eredmény ? Jelen. 7, 9—17. Védőiratában e ponthoz ugyan nagyon kérte Melancthon a császárt, hogy ne unja el, ha sokat kell mondania e tárgyról. A legjobb dolgokról van itt szól Ettől függ Krisztus egész dicsősége s ez az, ami nélkül ép a legőszintébb s Isten után vágyódó lelkek nem juthatnak békességhez. Valóban így van ez ma is. Ki kellene tén- nünk a Biblia legdrágább lapjait, megtagadnunk Krisztus közbenjáró-voltát, kétség- ségbeesésbe taszítani a legistenfelőbb lelkeket, — ha a Bárány vére által való megigazulás nem lenne szinarany igazság. Óh igen, a megigazulás eredménye dicső ! Fent mindjobban fénylik a Bárány trónja, körötte s alatta itt a földön : mind ujjon- góbb az ének: Hallelujah I S hogy ez így lehet, abban jelent valamit — nemde — a most jubiláló hitvallás is ? oánc» Aladár. Felrobbantják a templomokat Oroszországban. A sorozatos robbantásokat most kezdték meg a történelmi nevezetességű moszkvai Simon kolostor elpusztításával. Az épületet pionír csapatok robbantják és mintegy ötezer kommunista hordja a romokat.
