Harangszó, 1930
1930-10-19 / 42. szám
1930. október 19 HARANQSZO. 325 szenet behoztunk fölöslegesen kb. 90 millió pengő értéküt s ugyanakkor sok magyar bányamunkás kivándorolt a francia szénbányákba, mert itthon alig kaphat munkát, kenyeret. De ne folytassuk tovább I Elég, ha azt mondjuk, hogy 1924- től 1928-ig, tehát öt év alatt kereken egy milliárd pengőt dobiunk ki a külföldre olyasmiért, amit itthon is megtermelhetnek a magyar gazdák, amit ithon is meg bírnak csinálni, jobban, olcsóbban a magyar munkáskezek. Ha pedig ez a rengeteg pénz mind itthon maradna évről-évre, akkor boldogulna minden osztály, minden család és még véres megcsonkitottságunk ellenére is jobb sora volna az országunknak. Krisztus Urunkról azt jegyezte fel a Szentirás, hogy „szánakozott a sokaságon, mivelhogy nem volt, mit enniök!“ A Krisztus Urunk tanítványainak, nekünk is felebaráti kötelességünk, hogy szánakozzunk és segítsünk a kenyórtelen, küzdő embereken. Segíthetünk a magyar ipar pártolásával, a magyar mező- gazdaság védelmével! Magvetés, aratás. Ne mondjuk az igehirdetést hiábavalónak, ha nem mutatkozik is mindjárt az eredmény. A vetést sem követi mindjárt az aratás, hanem először szél, vihar, eső, jégeső, mennydörgés és villámlás jön és csak azután az áldás. gyűlölet és bűn. Menekültem előlük, mert minden tettük eszembe juttatja a gonosz diadalát a jó felett, eszembe juttatta a szeretet virágos kertjének, a mi szép telepünknek pusztulását. Ide jöttem a romok közé, hol legalább az enyészet susog a boldogságról. Visszajöttem halottaimhoz. Ezek a sírjukban is megértenek engem és szeretnek. Valahol messze-messze innét talán van még két szív, mely megértené az én panaszomat. Nem tudom, merre jár Rolson s Sziklai? Élnek-e még? Óh menynyi mondani valóm volna nékik! Szeretném nékik megmondani, mi lett az ő kis madarukból, milyen árva, milyen elhagyatott. Én tudom, azok elvinuének engem messze hazájukba, messze innét, a szomorú emlékek helyéről, hol minden virág oly bánatos és beteg szívembe sírja könnyeit. Elvinnének, tudom, nem hagynának magamra s lennének még nékem is boldog napjaim. De nem, még se. Ne tudják meg soha, mi lett az Isten népeinek otthonából. Ne tudják meg soha, hogy teszi tönkre néhány óra alatt a gyűlölet, a szeretetlen- ség a szeretetnek évtizedes szép munkáit. Ne tudják meg soha, mert ők is oly boldogtalanok lennének, mint én vagyok. Legyen emlékezésük mosolygó álom, legyenek ők boldogabbak, mint testvéreik voltak. Én itt maradok halottaimmal s viszek nékik virágokat. Imádkozom sírjaik felett, OLVASSUK A BIBLIÁT! Jöjj Istenhez ! II. Mi tart távol Istentől ? Okt. 20. Tudatlanság. Máté 22, 29. Amíg nem ismered Istent s a Hozzá vezető, róla szóló írásokat, nem lehetsz az Ő közelében. A tudatlanság kínai falként emelkedik eléd s elzárja kilátásodat az Isten megismerésére, de egyúttal útadat is a Hozzá való közeledhetésre. Szorgalmasan kutatgasd azért, kivált csendes óráidon az írásokat, hogy megszerezd belőlük Istennek ismeretét, szeretetét s félelmét. E nélkül nem juthatsz Hozzá, mert, akit nem ismerünk, azt nem tudjuk megtalálni. Okt. 21 Bűn. Ésaiás 59, 2 A bűn olyan, mint a sötétség, melynek védelme alatt éli legvigabban életét, Isten pedig szentség és igazság, azért nem lehet együtt e kettő. Ha le még a bűn rabigáját nyögöd, nem lehetsz Istennel, sőt bűnnel szívedben nem is közeledhetsz hozzá. Hagyd el hát a bűnt, térj az Úrhoz, ne engedd, hogy vétkeid elválaszthassank téged Istenedtől. Okt. 22. Félelem. Jerémiás 5, 22. Talán már túl vagy a tudatlanságon, tudsz már egyetmást az Un ól, tudod, hogy ő bűnt- gyűlölő Isten, szigorú Ítélő biró, de még nem tudod, hogy ö szerető, mennyei Atyád is s így távol tart még tőle a rettegés, a félelem, Győzd le ezeket magadban. Jusson eszedbe hogy: „nem félelemnek lelkét adott nékünk az Isten ...“ (II. Tim. 1, 7) s hogy: „nem kaptatok szolgaság lelkét ismét a félelemre, hanem a fiúságnak lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: Abbá, Atyám 1" (Róma 8, 15 ) Oki. 23. Testünk. Róma 8, 6—8 Testünk kívánságai egyik legnagyobb akadálya annak, hogy Istenhez juthassunk. Vágyaink, érzékiségünk, anyagiasságunk e világ szeretete mind ide köt a földhöz s nem engedi, hogy felfelé tekintsünk, hogy lelkiekkel törődjünk s az odafent való mennyei kincseket kereshessük. Amig a pihenjenek békében. Angyalszárnyán jön a szép halál, érzem, látom, közeledik felém s elvisz engem is oda, hol már várják kis madarukat, hol nincsen gyűlölet, hol örök-' ké szeretnek. Eddig az Írás. Csendesen zokognak mind a négyen. Már nem a tépő bánatnak jajja ez, a megnyugvás könnyeiben feloldódik minden fájdalom. Ágnes karjaiba zárja Editet, csókjaival borítja fehér arcát s melengeti keblén, mint egy megdermedt kis madarat. S Editnek oly jó ott pihenni, hol a szív dobogása szeretetről beszél. Ágneshez szorítja arcát, mint egy védelmet kereső ártatlan gyermek s ajka körül megjelenik az első mosoly, mely egykor annyi melegséget árasztott a testvérek szívébe. Ágnes mégszólal: Ne félj kis madarunk I nem hagyunk magadra. Eljössz velünk. Messze északon van egy szép ország, abban van egy kis falu s ott egy kis ház, hol szeretettel várnak léged. Ott fogsz te élni mivelünk, ép úgy, mint egykor a telepen, szeretetten, boldogságban. Ott lesz Rolson, ott lesz Sziklai. Ezek vigyáznak a kis madárkánkra, hogy tudjon feledni, tudjon remélni, tudjon újra élni. Két aranyos gyermek játéka vár ott téged s egy háznak szeretete. Ott leszek én is s csak úgy foglak hívni: szerető, jó leányom. test uralkodik felettünk, lelkünk nem tud egyesülni az Istennel, azért „ha test szerint éltek, meghaltok, de ha a test cselekedeteit a lélekkel megöldökölilek, éltek.“ (Róma 8, 13.) Okt. 24. Aggodalmaskodás. Máté 6, 25—34. A mindennapi kenyérnek a gondja, az Isten által reánk mért megpróbáltatások sokszor távollartanak az Istentől. Bizalmatlanok vagyunk, van-e ereje neki segíteni rajiunk még a szokatlanul nagy bajunkban is ? Már pedig neked soha sem szabad kétségbe vonnod a liliomokat öltöztető s az ég madarait tápláló Istennek nemcsak mindenhatóságát, hanem atyai szeretetét sem. Ne engedd hát, hogy fölösleges aggodalmaid gátat állítsanak eléd Istenhez vezető útadón. Okt. 25. Önszeretet. Róma 16, 17—18. Az önbálványozás, önimádás. önmagunknak mások fölé helyezése igen könnyen reá nevel bennünk arra a bűnre is, hogy magunkat nemcsak embertársaink, de Istennek is föléje helyezzük s így nemcsak őt. de még a Hozzá vezető útat sem látjuk meg. Pedig létezésünket s mindenünket Isten adta s ennek felismerése is épen a Hozzá való térésre kellene, hogy indítson bennünket. Ha igazán akarsz önmagaddal, jövőddel s földöntúli életeddel törődni, akkor is első sorban Istenhez kell menned, mert hiszen vele való viszonyodtól függ jövendőd s örökéleted. Okt. 26. Ha életet akarsz, keresd az utat I Ámos 5, 4. Most mér beláthatod, hogy Isten nélkül nincs élet. Győzz le azért minden elődbe gördülő akadályt, igaz hittel, igaz vágyakozással keresd az Urat, a te Istenedet, hogy nyerhess Tőle igazi életet. Ha Reá találtál, ne engedd, hogy bármi is elszakíthasson Tőle, „sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem hatalmasságok, sem jelenvalók, sem következendők, sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény ...“ (Róma 8, 38—39 ) Abaffy Gyula. Edit e szónál összerándul, magához szorítja Ágnest, erősen, mintha nem akarná elengedni soha és súgva mondja: De boldog vagyok édes anyám! Én veletek akarok menni, ott akarok nálatok lenni mindig .. . mindig. Ugye elviszitek magatokkal az árva madárkátokat? Olyanná lett körülöttük a szomorú táj, mint a mennyeknek hazája, hol egymásra találnak a szerető szívek s életre kelnek a halottak. Mintha az atyának szavát hallották volna a sír mélyéből: Gyermekeim szeressétek egymást. Antónia sírjára egy követ hengergettek a romokból, lássa a vándor, kit erre vet a sors, hogy valaha élet volt itt, ahol ma a halál hirdeti diadalát. Még egyszer virágot hoznak a sírokra. Utoljára. Mégegyszer imát mondanak itt a halottak felett. Utoljára. Azután megindulnak mind a négyen nehéz szívvel. Egymásba karolnak. így járják be mégegyszer a telepet. Visszanéznek a sírok felé. A kövek mintha integetnének : menjetek békességgel! Már messze hátuk megett hagyták a szomorú helyet, de egyre.zúgla fülükbe az onnan jövő szellő: Órák alatt teszi tönkre a gyűlölet azt, mit a szeretet esztendők alatt épít. Küldjétek el szívetekből a gyűlöletet messze... messze... a végtelenbe ... ne jöjjön vissza onnét soha ... soha ... vége.
