Harangszó, 1930
1930-09-21 / 38. szám
290 Magyar! Miklós kapolcsi lelkész, t. esperes bacsója híveitől. (Rövid közlemény, a „Tapolcai Lapok“ 1930 aug. 16. számából.) „A gyönyörű Egervölgye egyik kedves faluja: Kapolcs, mélységesen megható ünnepet ült vasárnap. Búcsúzott a falu. Mint a temetések örökre elválasztó komor búcsújakor, olyan néma, olyan szavat és mo- solytfagyasztó, gyászos hangulat ült a házakon. Az ősi kétszáz esztendős evangélikus templom megragadó szépségű boltívei alatt szorongó néptől búcsúzott, 43 éven át volt lelkipásztora: Magyary Miklós esperes. Ki volt ő? 43 évvel ezelőtt 24 éves izzó lelkű, hatalmas, zengőszavú, jeles képzettségű, magyar pap; tele rajongással, nagyotakarással, mögötte külföldi egyetem hírneves kapuja. Előtte az elhanyagolt, marakodó, elátkozott magyar falu! A püspöke küldte és ő jött azzal, hogy új világot teremt a falujában. Negyven- három évi munka, gigászi küzdelem volt. Kemény vállal, rendíthetlen szívvel, újuló és újuló ambicióval dolgozott. Pontos volt és a végkimerülésig szorgalmas. Kevés barátot, kevés megértést, de gáncsot, fulánkot és tövist talált. Pedig a kapolcsi evangélikus gyülekezetnek, amelynek a krónika szerint 43 évvel ezelőtt nem volt neve és nem volt tekintélye, tekintélyt és becsületet szerzett. De szerzett vagyont is, Az Isten népei. Irta: dr. Schlitt Oyula. 22 A telepen ragályos betegség ütötte fel a fejét. Egymásután több megbetegedés történt, néhány haláleset is, különösen a benszülöttek között. A baj hirtelen magas lázzal mutatkozott, majd pedig fájdalmas kiütések lepték el a beteg testét. A gyengébb szervezetűvel hamar végzett. Nagy riadalom támadt a telepen. A telepet fertőtlenítették s gyors védelmi intézkedésekkel útját vágták a nagyobb bajnak. Rudnai s Sziklai eleinte valami kapcsolatot véltek látni a betegség s Ratnoldnak éjjeli kimaradásai között, de hamarosan meggyőződtek róla, hogy tévedtek. Hire jött, hogy a környéken a négerek között ugyanez a betegség dühöng s tömegesen szedi áldozatait. Egész falvak kihaltak. Egy négertörzs küldöttsége kérte a telep vezetőségét, hogy jöjjenek segítségükre. Gyorsan határoztak és segítségére siettek a nyomorúlt népnek. Tevéken járták be a vidéket s ahol kellett segítettek. A vezetőség közül az atya maradt vissza a telepen, Rainold s két segédorvos a kórházban. Az atya már nem vállalkozhaHARANQSZÖ. azonkívül hogy gyülekezete régi adósságát, amely Kapolcsra jövetele előtt fennállt, kifizettette. Iskolát épített Kapolcson és Dörögdön. Egyháza templomait renováltatta. Harangokat szerzett, bérházat épített. A világháború előtt a kapolcsi ev. egyháznak, az ő lelkészkedése alatt akkora tőkevagyona volt, hogy egyházi adót alig fizettek a hívek. A hadikölcsön elvitte ezt a vagyont!.. . Ide már nem nyúlhatott el Magyary Miklós becsületben gazdálkodó atyai keze. Tizenkét évig volt kemény kezű utóda, boldogult Czuppon Sándor felejthetetlen kővágóőrsi lelkésznek, a zalai egyházmegye esperesi székében. Hosszabb ideig volt egyház- megyei tanítóegyesületi elnök, népiskolai bizottsági, számvevőszéki elnök s egyházmegyei főjegyző. Az esperesi székből távozásakor, az egyházmegye stb. esperesi címmel tüntette ki. 43 év sok munkája teljesen kimerítette, úgy hogy nagyfokú érelmeszesedéssel járt szívbaja miatt, ez évi január 19-én a szószéken rosszul lett s 3 hónapig ágyban fekvő súlyos beteg volt. Betegsége késztette megválni attól a hivataltól, amelynek terheit még tovább is szívesen viselte volna! Kérvényére az egyet, nyugdíjügyi bizottság aug. 15-től nyugdíjazta. Csendesen, észrevétlenül akart megválni gyülekezetétől, mint amilyen volt működése; de tudta, beleegyezése nélkül, ünnepé tették a bu- csuzást gyülekezete s lelkésztársai. tott ilyen útra, Rainoldnak meg nem bírta a természete, hogy sebeket nézzen. Az expedíciót mindenütt nagy hálálkodások között fogadták s munkájuk nem maradt eredmény nélkül. A nyakas ragály terjedésének útját állták s a betegeknek nagy részét ismét talpra állították. Úgy kísérték őket faluról-falura, mint az égnek angyalait, kiket az isteneik küldtek megmentésükre. Nyomukban a hálaadásnak szava hallatszott s mindenütt ünnepségeket rendeztek a bálványok előtt, hogy megmenekültek a bajból. A misszió emberei igyekeztek felvilágosítani a népet, hogy nem az ő bálványaik segítették, hanem az egy élő Isten küldötte az ő személyükben a segítséget. Ezt nem akarták megérteni s ferde szemmel néztek megmentőikre. Végül már ellenséget láttak bennük, kik azért jöttek, hogy elvegyék isteneiket. A térítés munkája hiába lassúbb. Ehhez a mi embereink nem értettek. Most látták csak, micsoda munkát végezhetett az atya a telepen, míg ők segítségére siettek. Az ő munkájuk már könnyű volt. Meg volt vetve az alap. A fő feladat az, hogy megváltoztassunk egy téves gondolkodást, mely évezredeken át lassan magához formálta a lelkiéletnek egész berendezettségét. Ez a munka. Erre nem képes a művész, sem a 1930. szeptember 2^ Az egyházmegye képviseletében Novák Elek kővágóőrsi lelkész, egyházmegyei főjegyző és Jónás Lajos, dörgicsei lelkész, egyházmegyei pénztáros végezték az ünnepi Istentiszteletet. Utóbbi gyönyörű imát mondott az oltár előtt, amelyre a szemekben megjelentek a köny- nyek. Novák Elek tartotta az ünnepi prédikációt. Hatalmas szónoki erővel, tökéletes előadói művészettel követelte a megérdemelt elismerést annak, aki egész életét a körnek áldozta. A szónok könnyei a szószékre gyöngyöznek s lassan megindul az egész templomban minden szemből a könnyek áradata. Magyary Miklós az oltár rácsozat előtt ült, sápadtan, elgyengülten. A prédikáció végeztével az oltár elé állt, hogy onnan mondjon utolsó Isten- hozzádot híveinek. Keresi a szavakat s zokog az oltár előtt. Halk búcsúszavait a hívek hangos sírása követi. Felsír mély fájdalommal egy-egy asszony, egy-egy férfi. Nem lehet ezt nézni, nincs ennél szomorúbb és gyönyörűbb! A bocsánatnak, a köszönetnek, a fájdalomnak halk szavai peregnek a lelkek leírhatlan viharzásában! Nem tud az oltártól elszakadni, mindenkihez van szava! És mindenki a könnyek szivárványán át, felmagasztosultan látja az ősz pásztort és alázatosan hajlik meg akkor, amidőn utolsó Ároni áldását rájuk adja!... A kivonuló éneknél megcsuklik a hűséges munkatárs: Zábóji Gyula kántortanító hangja is. Ő volt az tüdős, ehhez más kell. Apostol. A hittérítő személye még ragyogóbb lett előttük. Egy teljes hónapig voltak távol a teleptől. Messze jártak. Otthon már féltették őket. Az atya nem tudott nyugodni, mi van az ő gyermekeivel ? Edit folyton sírt, Lajos megkapja a betegséget s ő özveggyé lesz. Hanauerné is aggódott. Nagy volt az öröm, mikor a láthatáron megjelent a kis csapat. Eléjük mentek, magukkal vitték az atyát is, csak Rainold maradt otthon. Boldog viszontlátás volt ez, mintha másvilágról tértek volna vissza a nagy emberbarátok. A legboldogabb volt Edit. Ezer s ezer kérdéssel ostromolta Lajost, de mindig csak egy feleletet kapott: nagyon szeretlek. Edit megelégedett vele. Az atyát felültették egy tevére, a kis csapat körülvette s így kisérték. Leghátul jött Hanauerné Rúdnaival s Sziklaival.' Egy kissé visszatartotta őket s jelentőségteljesen nézett, hol az egyikre, hol a másikra. Egyszerre arra gondoltak, hogy valami rossz hírt akar nekik mondani. Mondják csak — kezdi Antónia — nincs Rainold úrral valami nézeteltérésük ? Rudnai s Sziklai egymásra néztek, mintha derengene előttük. Úgy látszik, nem csalódtak ? Nincs tudomásunk semmiről nagyságos
