Harangszó, 1930
1930-08-17 / 32-33. szám
252 HARANQSZO 1930 augusztus 17 össze. így hódítanak a babtista szekta prédikátorai is, akik Luther képeinek eltávolításától teszik függővé híveik menyországba való jutását. A bibliamagyarázat a legnagyobb felelősség kérdés és ezért azt csak avatott kezekre kell és szabad bízni. Beszélt még Ziermann Lajos a nőknek egyházi szolgálatáról. Szerinte az egyházi szolgálat férfihivatás. Nagy hálátlanság az, amikor egy gyerek tulajdon édosanyja ellen támad fel, — fejezte be beszédét az előadó, terhesnek tartja annak felügyeletét, szabadulni akar tőle s azt mondja: öreg, gyenge már, nem tud haladni a korral. Első, vagy „Szent“ István, a magyarok apostola. Irta: Vértesi Zoltán. A ' Italában három nagy reformációt különböztethetünk meg. Az első nagy reformáció akkor volt, midőn az égi reformátor a Megváltó Ur Jézus Krisztus jött a világra, a második, midőn a világ megváltására jött Krisztus evangélioma, a keresztyén hit egyes apostol lelkű Krisztust hívők haláltmegvető fáradhatatlan buzgalma, példás élete, és tanítása folytán szikrát fogott és lángot vetett egyes országokban egyes népeknél s a harmadik, a soha nem szünetelő, meg-megújuló reformáció, melyet az az Isten kegyelmét kereső ágostonrendi szerzetes dr. Luther Márton a 16. században Németországban megkezdett és véghezvitt. Én ezúttal különösen a másodikra, a Krisztus evangéliomának egyes országokba behatolásának és elterjedésének nagy jelentőségére akarom a figyelmet felhívni. Mindnyájan tudjuk, hogy a keresztyén hit elfogadása milyen áldásos hatással volt és van az egyénre, a társadalomra és a nemzet életére egyaránt. Az élő keresztyén hit megreformálta a népek szívét és lelkét, békés foglalkozáshoz, állandó lakhelyhez szoktatta a rablókalandozó harcias törzseket, új és erősebb alapokra fektette a nemzet vagyonát, állami berendezkedését, bel- és külpolitikáját s a nemzeti egységnek is megteremtője lett. Ámde az új hit elterjedése nem ment oly simán. Különösen ott nem, ahol éppen az országok és népek ■ ■ Ünnepekre készülődnek. Ünnepekre készülődnek Sürgés-forgás minden házban, Ki mos, vasal, kalácsot süt Sonkát főznek nagy lábasban. Házak falát tapasztgatják Fehér mésszel bemázolják. Vájjon a szív ünnepel-e? Békét talál, békét is oszt? Bujdosóknak szállást kinyit? Mezitlennek ruhákat hoz? Megbocsátó szeretete A szivéből kiárad-e? Ezek nélkül az ünneplés Hétköznapi csúfolódás, A kalács is száraz darab Imádságod csak káromlás. Fehér lesz a házad fala, De tisztátlan szíved magal PÁTER JENŐ. vezetői és uralkodói rövidlátásuk, önző hatalmi féltékenykedésük miatt egyenesen tűzzel-vassal a ke- resztyénsóg ellen léptek fel. Zsidó országokban a Heródesek, a régi római birodalomban a pogány császárok halálra keresik és ezrével hurcolják máglyára a keresztyén hit terjesztőit. Az ap. Csel. 5, 28. szerint a nép vezérei a főpapi tanács megtiltotta Péter és János apostolnak, hogy Jeruzsálemben Krisztusról prédikáljanak, midőn pedig Pál apostol, amint azt ugyancsak az Ap. Csel. 19. fejezetében olvassuk a keresztyén vallást a Kis Ázsiai efezusbeliekkel akarta megismertetni, a pogány bálványok készítésével foglalkozó és nagy nyereségre szert tevő aranyművesek lázították fel ellene a népet. A ke- resztyénség első hittérítői pl. Péter, Pál apostol mind, éppen az ország kormányának rosszindulata és tehetetlensége folytán börtönt szenvedtek s vértanúi halált haltak. Kínában, Japánban még ma is nagy életveszedelemmel jár a hittérítés, mert sokáig érvényben volt egy országos törvény, mely szerint halállal büntették azt, ki közülök a kér. hitre mert áttérni. Annál nagyobb tisztelet, csodálat és hála illeti a népnek ama bölcs vezetőit és uralkodóit, kik idejében felismerve a kér. áldásait, a Krisztus evangéliomának országukban szabad utat engedtek sőt annak maguk is áldozatkész buzgó terjesztői és apostolai lettek. Minden hálás nemzet alkalmat keres, hogy a Krisztus tana terjesztői emlékezetére külön egyházi és hazafias jellegű ünnepet is szenteljen, róluk megemlékezzék áldván Isten kegyelmét, ki őket néki adta és hozzájuk elvezérelte. így emlékezik meg — hálás szívvel — a svéd és dán nemzet Ansgarról az északi népek apostoláról, a németek Wienfriedről, a frankok, franciák Chlodvigról, a szlávok, bolgárok Cirill és Metho- diusról mint akik országukban a kér. hit elterjedésének úttörői voltak. Nekünk magyaroknak is volt egy ily úttörőnk a kér. hit áldozatkész megalapozója és országunkban terjesztője és pedig maga az első koronás magyar király, honfoglaló Árpád ivadéka; Első, vagy Szent István, a magyarok apostola. Igaz, hogy István királynak is nagy küzdelmébe került, hogy a pogány világ romjain egy szebb és jobb világot teremtsen, de miután a magyar nemzet többségének saíve, lelke mindig fogékony volt egy szebb, jobb és nemesebb ügy iránt, Isten kegyelméből és segítségével sikerült hazánk akkori lakosságát a Krisztus evangélioma részére megnyerni. Tekintettel arra, hogy ismét közeledik aug. 20-ika István király nevenapja, melyet II. Endre 1222- ben kiadott aranybullája is mint országos nemzeti ünnepet rendel el, talán nem lesz érdektelen, ha a az első magyar király életrajzát rendkívül közhasznú apostoli működését mi is felújítani és egész röviden jellemezni igyekezünk. Első, vagy Szent István született 977-ben, Szülői: Géza magyar fejedelem és neje Sarolta már keresztyének voltak. Mint keresztyén szülők gyermeke a keresztség szentségében is részesült és az első kér. vértanú nevéről a keresztségben István nevet nyert. Némely történetíró feljegyzése szerint keresztszülök voltak: III. Ottó német császár és Henrik bajor herceg. István nagyon gondos nevelésben részesült. Korán megtanult írni, olvasni. Már szülői, nagyműveltségü kér. tanítói és előkelő keresztszülői révén is korán megismerkedett a Krisztus evangélioma szerinti kér. vallással s nemcsak színleg, hanem belső meggyőződésből szívében lel- lélkében istenfélő kegyeséletü keresztyén volt. István korának egyik legképzettebb tudósa is volt. 995-
