Harangszó, 1930

1930-07-27 / 30. szám

1930 július 27. HARANQSZÖ. 235 a temetőben Duszik Lajos miskolci lelkész végezték. A diósgyőri dalárda gyászdalokat énekelt. A Hegyaljai egyházmegyének hét éven át főosperese volt. Közgyűlési jelentései valóban iránytszabó megnyilatkozások vol­tak. Bár a régi iskola növendéke volt, mégsem lehetett olyan újabb, belmissziói megmozdulás, amely ne érdekelte volna, sőt részt ne kért volna benne. Az egyház- megyei lelkészi konferenciákon élénk meg­beszélés tárgyai voltak egyházunk bél- missziói, szociális feladatai. Minden egyházi cél számíthatott támogatására. Az egyház- megyei gyülekezetek minden ünnepélyén szeretettel résztvenni. Beszédeire különös gonddal készült. Amelyek a lelkipásztori folyóiratokban megjelentek, azok igazolják, mennyire válogatta beszéde tárgyait, kife­jezéseit. Az egyházkerületben is tevékenykedett. Még a nagy egyházkerületben 14 éven át volt jegyző, majd tb. főjegyző. Számos bizottság tagja úgy az egyházkerületben, mint az egyetemes egyházban. A gazdasági ügyekben bő tapasztalatai voltak, s kész­séggel értékesítette azokat egyháza javára. Negyvenéves lelkészi szolgálata elisme- réseképen a kormányzó a III. osztályú érdemkereszttel is kitüntette, amely alka­lommal az egyházkerület, az egyházmegye, egyházközség, a vármegye és a politikai község meleg szeretettel, az állandóan szolgálatot teljesítő embert megillető elis­meréssel, annak számos jelével vette körül. Életének munkálkodásának emlékét a szívekbe és kövekbe véste. Ha a szívekből elmosódik a hála, a tisztelet, a kegyelet érzelme, megmaradnak a kövek, amelyek hirdetni fogják egy hívő lélek, egy imád- ságos szív, fáradhatatlan kezek századokra kiható alkotásait I Bárcsak megmaradna az az alkotó szellem az egyházközségben, amely a múltban az egyházszeretet és a kölcsönös megbecsülés szép jeleit mutatta. ból szedi a táplálékot. A gyertya tűznyel- vecskéje ugyanaz, mint a tűzokádó lángja. A gyufa lángocskája ugyanaz, mint az utcák házsorait megemésztő lángteDger. A lángtenger a gyufából lett s a gyufa lángja tengerré lehet, mely városokat töröl a földszínéről. Egyformán bűntettek min­den bűnt. A büntetés kiközösítés volt, az együttélésből. A szervezetből kikapcsolták a bűnöst s magára hagyták. A falun kívül épült házba helyezték a bűnöst. Nem börtön volt ez. A bűnös szabadon élt, de maga tartozott gondoskodni magáról. Ter­ményeit nem hozhatta a raktárba. Ő érté­kesítette s magának kellett gondoskodnia szükségleteiről. Vagyonát megkapta. Le­küzdhetetlen nehézségekkel állott szemben az illető. A karavánok csak nagyban vitték a terményeket s a részletbeni összeszedés- sel nem vesződtek. Megfulladt saját zsírjá­ban. Hamarosan belátta, hogy a közösség életfeltétel számára. Az istentiszteleteket látogathatta s erkölcsi oktatásban részesült. A templomban külön helyen kellett a bűnösnek tartózkodnia. A gyülekezet Ítél­kezett a felett, hogy méltó-e már arra, hogy a közösségbe felvegyék vagy ne. Volt egy-két visszaeső, ezek örökös felü­gyelet alatt voltak. Földjeiket megmun­kálták, de jövedelmük a közösségé volt. Megszűnt a főkönyvi lapjuk. A rendes kiközösítés különben oly hatással volt a bűnösre, hogy ritkán fordult elő visszaesés. (Folyt, kör.) Nemes Károly Istennek embere volt, érezte is az Isten szeretetét életében, ha­lálában, bizonyára érzi a Krisztus megvál­tót tainak seregében. Kegyelettel áldozunk az Anyaszentegy- ház hűséges szolgája emlékének 1 M. D. Kapi Béla püspök-az ágostai hitvallás aktualitásáról. A második szempontot az aktu­alitás megítélésében abban látom, hogy az ágostai hitvallás figyel­meztet az egysáz megmaradó mun- kaprogrammjára és hivatására. Lehetőnek tartom azt, hogy az ágostai hitvallásnak az egyházról szóló cikkelyei nem fejezik ki teljes határozottsággal a róm. kath. egy­házzal szemben az evangélikus egyház álláspontját. Aminthogy talán az akkori viszonyok megne­hezítették azt. És ami minden esetre nehézséget jelentett, az, hogy kü- lömböző fogalomnak a megjelölé­sére egy és ugyanazon szót kellett használniok. A szentek közössége az ágostai hitvallás egyéb felfogása szerint nem kath. értelmezésű kö­zösséget jelent, amely az egyéni hit és hozzájárulás nélkül is kia­lakul; hanem ez a fogalom evan­géliumi tartalommal telítődik. Hit­beli közösségét jelenti azoknak, kik a Szentlélek ajándékaként az evangéliumban Isten kegyelmét elnyerik. Az ágostai hitvallás egy­házfogalma mögött ott áll az apostol lelki szemei előtt lebegett kép: a Krisztus élő teste, amelynek feje maga az élő Krisztus. Az egyházat a szentek gyülekezetének nevezi, mert benne az evangélium helye­sen hirdettetik és a szentségek helyesen szolgáltatnak ki. És ehhez e positiv megállapításhoz hozzá vehetjük a másik negativ megálla­pítást, mely a szervezet, kormány­zás tekintetében való uniformizálás kérdéseit másodrangúaknak Ítéli. Ha ezt a két szempontot összegez­zük, akkor áll tulajdonképen előt­tünk az evang. egyházfogalom lényege az ágostai hitvallás fel­fogása szerint. Az evangélikus egyház történel­mi programmja mindvégig ugyanaz. Jó dolog, hogy erre az ágostai hitvallás állandóan figyelmeztet. A Krisztus élő testének tagjává akarja tenni önmagát és a híveket. Nem akar tökéletesen megkonstru­ált emberi organizáció lenni, amely szervezetével behálózza a világot; nem igényel a maga számára világi hatalmat, vagyont, befolyást, poli­tikai érvényesülést. Hanem élő isteni organizmus akar lenni. Krisztus élő teste akar lenni a földi látható egyház által is és minden emberi szervezkedést, em­beri bölcseséget és akaratot oda akar állítani az egyház örökkévaló célja szolgálatába: hogy minél tel­jessebbé váljék a Krisztus élő teste és pedig az örökkévaló isteni ige által. Mert egyház csak ott van, ahol ige van. És az egyházat kül­sőleg megszervezni, erőssé és ha­talmassá, szerte ágazóvá tenni: mindez semmitsem ér az örökkévaló isteni misszió szempontjából az örökkévaló ige nélkül. A hitvallásnak egyébb cikkei utalnak azonban arra, hogy igenis az ágostai hitvallás értékeli magát a külsőleg, látható módon meg­szervezett anyaszentegyházat. Hi­szen a 14—15 cikkben elmondja, hogy az egyházi szertartásoknak mily jelentőséget tulajdonit. Ki­mondja, hogy az egyházban nem taníthat nyilvánosan és szentségeket nem szolgáltathat ki senki sem, hacsak szabályszerű megbízatást nem nyert. Az ágostai hitvallás az ige-szolgálat munkaprogrammját tűzi ki evangéliumi egyházunk elé. Történeti missziójává teszi, hogy legyen az ige által az egyéni hit, a lelki nagykorúság és eleven lel­kiismeret egyháza. Mindennapi kö­telességgé, hogy isteni küldetését szolgálja minden munkájával s azt semmi idegen célokért, vagy csa­lóka előnyökért áldozatul ne adja. Külső szervezkedése, egyházkor­mányzása, szociális munkálkodása ne váljanak öncéllá, hanem eszkö­zökké és az egyház lelki tartalmából merítsenek erőt a maguk tulajdon- képeni szolgálatára, hivatásuknak a betöltésére. A soproni theologiai konferencia. Július 1—4. 3 Júl. 3-án, a konferencia 3-ik napjának délutánján dr. vitéz Péteri Aladár: „A vi­lági elem szerepe az egyházban“ címen tar­tott előadást. Hangsúlyozta, hogy a pro­testáns egyházak önkormányzata roppant érték a közszabadságok terén. Amellett nyilatkozik, hogy a kettős t. i. egyházi és világi elnökséget tartsuk meg és pedig a teljes egyenlőség elve alapján. Pröhle professzor a hozzászólások kap­csán megjegyezte, hogy Ágostai Hitvallást nem egyházi, hanem világi férfiak, feje­delmek írták alá. Dr. Berzsenyi Jenő viszont azt a kíván-

Next

/
Thumbnails
Contents