Harangszó, 1930

1930-07-13 / 28. szám

222 Zsoltárok azok, melyeket ma is lelki nye­reséggel olvashatunk. A végső tekintély ebben a kérdésben is természetesen az Űr Jézus, aki nem törölte bár el, de hatályon kívül helyezte az Ótestamentomban azt, ami túlhaladott, farni emberi és meg­tartotta, ami isteni, ami üdvösséges. fFolytatjuk ) OLVASSUK A BIBLIÁT! Nők a Szentirásban. I. Júl. 7. Miriám. II. Mózes 2, 1—8. Ami­kor a legnagyobb zsidó prófétáról, Mózesről beszélünk, aki visszavezette népét a régi hazába és a régi vallás tiszta egyistenimá- dásához, hatalmas alakja mellett vegyünk észre egy csendes női alakot is: testvérét és dajkáját, a kis Miriámot. Ott a sáserdő­ben mi lett volna azzal a kis gyékény- ládácskával, ha a kis Miriám nem vigyázott volna reá és azt a halálraszánt csecsemőt vissza nem juttatja az édesanyjához. Mi­riám maga sem sejtette, hogy mit bízott reá az Isten. Ö csak egy gügyögő kis gyermeket látott s arra vigyázott, pedig egy egész népnek sorsát, jövőjét, boldog­ságát mentette meg. Milyen fenséges szol­gálatra hívhat el az Isten egy kis dajka­leányt is. Júl. 8. Rebeka. I. Mózes 24,10—27. Nem biztos, hogy Mezopotámiában Rebeka volt a legszebb leány. Termetre is, arcszépségre is igen sokan lehettek szebbek is nála. Valami mégis volt az arcán, ami kiemelte őt a kutrajáró többi lányok közül, valami meleg szívesség és szolgálatkészség. Szíves szolgálatkészség, ami ha megvan nem lehet letagadni, ha nincs meg, nem lehet mí­melni. Ezzel tette magát méltóvá arra, hogy felesége legyen az Istentől kiválasztott ábrahámi sarjnak. Mennyi van benned a Krisztus-követő keresztyénben a Krisztus előtti Rebeka szíves szolgálatkészségéből? Júl. 9. Eszter. Eszter 4,1—17. Nem volt az olyan egyszerű dolog, amikor Eszter hívatlanul ment be a királyhoz. Fejével játszott az, aki meg merte háborítani a király nyugalmát. De Eszter kockára merte tenni az életét is. Mert népének élet-halál kérdése függött ettől a lépésétől. Megérezte, hogy őnéki most el kell tekintenie egyéni érdekeitől s ha elveszik is, be kell menni a királyhoz. Hősi áldozatkészségének ered­ménye egy nép megmenekülése volt. Esz­ter tudott áldozatrakész lenni, pedig ő még nem látta maga előtt példakép gyanánt azt a csodálatos önfeláldozást, amely a Golgothán ment végbe. Te láttad, meglát­szik-e rajtad? Júl. 10. Anna. I. Sámuel 1, 1 — 29; 2,1. Hogyan tudja ez az asszony ostromolni az eget: milyen buzgón és milyen állhatato­san. Míg az emberek gúnyolják és gyanu- sítgatják s míg őt magát is bizonyára kisérti imádsága meg nem hallgatásának a gondolata — imádkozásában nem csüg­ged meg, csak kéri Istent buzgón, állha­tatosan. Ilyen imádságra hogyan is marad­hatott volna zárva az ég. Hiszen „aki kér, az mind kap; aki keres talál és a zörgető- nek megnyittatik.“ De figyeld meg, hogy Anna nemcsak kérni tud, hanem megkö­szönni is:, örömteljes buzgó hálaadásban mond az Úrnak köszönetét, imádsága meg­hallgatásáért. Milyen kevesen jutnak el idáig. Milyen sokan vannak, akik ha egy­általán imádkoznak, csak kérő imádságok teremnek a szívükben. Ezek között a há­látlanok között nem vagy-e ott te is ? 1 HARANG SZŐ. Júl. 11. Hulda. II. Kir. 22, 14—20. A prófétát mindig valami hősi elszántság jellemzi. Rajta keresztül az Isten mond el üzeneteket a világnak s a próféta szólja, hirdeti, zengi ezeket az üzeneteket. Hogy emiatt kárt szenved egyéni érdekeiben, hogy magára vonhatja övéinek, vagy talán egész népének a haragját, azzal nem törő­dik. Ő az Isten hangadója, neki túl kell tekintenie minden földi apró érdeken. Ez a hősi vonás megvan Hulda prófétanőben is. Nem törődik azzal, hogy kockáztatja a népszerűségét, a király kegyét, talán az életét is : bátran hirdeti az Úrnak Ítéletét. Lám gyönge nő is lehet az Urnák bátor bizonyságtevője. Júl. 12. Sába királynője. I. Kir. 10,1-13. Ebben az asszonyban egy kereső lélek áll előttünk. Ha csak szenzácioéhes kíváncsi­ság vezette volna, nem tudott volna annyi áldozatot hozni ezért az utért. Vállalkozik egy hosszú ut fáradságára, kellemetlensé­geire és költségeire, csakhogy szívének nyugtalan kereső vágyát kielégítse: meg­láthassa és megtapasztalhassa Salamon világhíres, emlegetett böloseségét és gaz­dagságát. Nekünk van Valakink, aki sokkal nagyobb Salamonnál. Az, aki a királyok királya, mert néki adatott minden hatalom égen és földön. Szeretete meggazdagít, bölcsesége eligazít, evangélioma üdvözít. Hallottál már róla bizonnyal. Akarod-e látni, hogy többet találsz nála és többet kapsz tőle, mint amennyit reméltél. Júl. 13. Ruth. Ruth könyve 1, 7—19. Orpa is szerette napát. Ha nem szerette volna, nem kisérte volna el. Ám Orpa el­kísérte napát, de csak a határig. Ott meg­csókolta, megsiratta napát és visszafordult. Szeretete csak a feleutig tartott el. Ruth azonban nem fordul vissza, hűséges szere­tettel megmarad a napa mellett és elkíséri őt útja végéig. Hűségéért meg is kapta a jutalmat. — Azt mondod, hogy Krisztus­követő vagy. Ámde az a fontos, hogy ho­gyan követed, hogyan kiséred Őt. Fél szívvel-e, hogy majd a félúton megállj, avagy pedig hűséges vagy hozzá mindig mindenekben ? 1 Válaszd a jobbik részt 1 Szabó József Szaddhu John Nelson Christananda körútja. Missziói egyesületünk kedves vendége, a 4 év előtt való köztünk- időzése alkalmával mindenfelé is­mert Christananda hindu evangéli­kus lelkész július 5 én hazánkba érkezett. Győrött már várta tolmá­csa, báró Podmaniczky Pál egye­temi tanár. Nagy gyülekezet töltötte meg a győri templomot, melynek soraiban még megszállott területről jött testvéreink is megjelentek. Christananda ma is a régi. Nagy erővel hirdette Isten hívó szavát, a mennyegzői lakodalomnak Lukács XIV.-ban feljegyzett példázata alap­ján. A következő napon, vasárnap délelőtt a pápai gyülekezetben szol­gált Christananda, ahol a vasárnap délelőtti istentisztelet keretében hir­dette az igét. Innen délután Celldö­mölkre ment, ahol a nemesdömölki gyülekezet környékéből is sokan összegyülekeztek. Molitorisz espe­ressel élén több környékbeli lelkész, id. Berzsenyi Jenő dr., egyházkerü­letünk volt áldottlelkü felügyelője, továbbá a Berzsenyi-család több tagja, Koltai Vidos Dániel s mások növelték a templomot zsúfolásig megtöltő gyülekezetét. Christanan­da a vasárnapi epistoláról beszélt. Hétfőn a szombathelyi gyülekezet látta vendégül. Az állomáson Czipott Géza lelkész, Fóth Kálmán, Herczeg Ferenc és Szabó Kálmán fogadták. Christananda és kísérője, báró Pod­maniczky Pál egyetemi tanár a gyülekezeti Nőegylet áldozatkész alelnöknőjének, Szabó Kálmánné- nak volt szombathelyi tartózkodásuk alatt szívesen látott vendége. A délután folyamán ifj. Vitális Károly autóján megtekintette a város ne­vezetességeit, majd a hősi halottak temetőjét és este 7 órakor a zsúfo­lásig megtelt templomban, ahol vegyest voltak evangélikusok és katolikusok, a tékozló fiúról szóló példázatot magyarázta a feszült figyelemmel hallgató gyülekezet­nek. Itt érte el az offertórium a legnagyobb magasságát, 54 pengőt. Christananda utjának következő állomásai: Kőszeg, Komárom, Bu­dapest, Szarvas, Orosháza, Kiskőrös, Ózd, Bonyhád, Mucsfa. Istennek gazdag áldása kisérje további mag­vető utján. _______________1930. július 13. EGY RÖL-MÁSROL. A mindennapi életből. Gazdák figyelmébe! Vasutüzleti rendtartás 99. §-a és az ide vonat­kozó törvény alapján a vasútvonal menti birtokosok terményeiket a pályától 100 méternél közelebb nem rakhatják le. Ha azonban a birtok keskenysége miatt a terményeket 100 méternél nagyobb távolságra elhelyezni nem lehet, úgy ezek a terményeiket a pályától lehető leg­nagyobb távolságra helyezzék el és legrövidebb idő alatt hordják el. Ebben az esetben földjeiket a pálya és a lerakott mezei termények között három méter szélességben szántsák fel, hogy az esetleg támadó tűz tovább ne terjedjen. Evangélikus tanár-család 1930—31. is­kolaévre teljes ellátásra elvállal egy iskolás vagy egyetemi hallgató leánykát. Kívánatra korrepetálás, nyelvek tanítása és zongora használat. Cím : Budapest VII., Baross-tér 20. sz. IV. e- 25a. J. S. tanár.

Next

/
Thumbnails
Contents