Harangszó, 1930
1930-06-22 / 25. szám
194 HARANQSZÓ. 1930. június 22 gyűlésen, már is győzött. A németrómai császár u. i. nem engedte, hogy szóljon, hanem írásban kérte az igazoló okiratot, a hitvallást. De ilyen csellel nem lehetett most már a Krisztus ügyét elgáncsolni. Ha megidézték, hát hallják is a szavát! Nyíltan támadták, ezért jogos a nyílt védelem ! Erre újabb csellel a nagy tanácsterem helyett egy kis terembe hívta a hatalmas, de az igazságtól félő császár a gyűlés tagjait s ott akarta felolvastatni a hitvallást, hogy kevesen hallják és még kevesebben értsék. Ezt már a szász választó fejedelem nem engedte, hanem nyíltan kellett felolvasni a hitvallást. Bayer kancellár olyan mennydörgő hangon olvasta fel elejétől végig az „ágostai hitvallását, hogy a nyitott ablakokon keresztül az utcán is megértette az ott tolongó nagy tömeg. Az eredmény lenyűgöző volt! Az Ige győzött 1 Az augs- burgi római katholikus püspök a hitvallás felolvasása után nyíltan kijelentette, hogy: „Amit felolvastak, az mind való, tiszta igazság, azt nem tagadhatjuk!“ Ez történt 400 évvel ezelőtt. A „mi“ hitvallásunkat terjesztették be őseink 400 évvel ezelőtt az augsburg-i (magyarul „ágosta“-i) birodalmi gyűlés elé s ott a Krisztus leikével vallást tettek az igazságról, az örök evangéliumról azzal a jelszóval, hogy „mindaz, ami az Istentől született, legyőzi a világot. És az a győzelem, amely meggyőzte a világot, a mi hitünk!“ (I. János 5, 4.). Mindezt nem azért ünnepeljük ma, hogy erkölcsi tőkét és pedig anyagilag kamatozó erkölcsi tőkét kovácsoljunk a mi őseink, a reformátorok és a reformáció hatalmas pártfogói, barátai érdemeiből, valamint az evangélikus, ágostai hitvallás 400 éven át sok nemzet életében kifejtett áldásos működéséből, amellyel milliókat nevelt emberré, milliókat vezetett az üdvre, s amellyel megmérhetetlen jó hatással volt a gazdasági, társadalmi, politikai és kulturális életre, — hanem azért ünnepeljük, mert mint az ősöknek, nekünk is kötelességünk megjelenni és vallást tenni az evangéliumról, vallási meggyőződésünkről a Pilátusok előtt. Ez a mi nagy ünneplésünk is nyilvános vallástétel Krisztus Urunk és az Ő szent evangéliuma mellett, amellyel azt hirdetjük, hogy mindenkor készek vagyunk az evangéliumért, az igazságért, a vallási meggyőződésünkért síkra szállni és nem akarunk kétfelé sántikáló huligánok lenni, akik egy tál lencséért, egy arany karika gyűrűért, egy kis anyagi előnyért eladják a lelkűket az ördögnek a gyermekeik leikével együtt. Krisztust tagadja meg az, aki az evangéliumot megtagadja, aki az evangéliumról nem mer, vagy nem akar vallást tenni, azért síkra szállni, azért lemondani, azért szenvedni, vagy ha kell, meg is halni! Krisztus Urunk pedig azt mondta, hogy „aki vallást tesz én rólam az emberek előtt, én is vallást teszek arról az én mennyei Atyám előtt. Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom azt az én mennyei Atyám előtt!“ (Máté 10, 32—33). Világos, félre nem érthető, egyenes beszéd ez! Legyen a mi jubileumi ünneplésünk is nyílt, igaz, hű vallástétel Krisztus urunk mellett azzal a vallomással: „Nem szégyenlem a Krisztus evangéliumát, mert Istennek hatalma az, minden hívő üdvösségére !“ Az evangélikus püspöki kar az Ágostai Hitvallásról. Az Ágostai Hitvallás 400 éves évfordulója alkalmából a magyar evangélikus püspöki kar egyetemes pásztorlevélben fordult a gyülekezetekhez, amelyben többek között a következőket mondja: — Ennek az ágostai hitvallásnak a mi forrón szeretett evangélikus egyházunk történeti kialakulásában páratlanul jelentős a szerepe, mert a hitelvi alapon való együvétartozásnak és a hivatalos egyházi tan tanításának ez a hitvallás-könyv az alapja. A reformáció nagy történelmi alakjai, hősei és hittudósai, élükön a nagy Lutherral és hűséges társával: Me- lanchton Fülöppel, számtalan egyházi beszédben, tudományos vitaAz Isten népei. Irta: dr. Schüft Gyula. 10 Az üzletkötésnél egészen normális embereknek bizonyultak a vadak. Csupán a dolgok értéke felől nem volt nekik fogalmuk s így hamarosan megtörtént a csere. Visszafelé már nem nagyon érdekelték Rndnait az öreg négernek meséi. Egészen más dolgok foglalták le a maguk számára gondolatvilágát. Akárhogy forgatta agyában az ügyet, mindig csak odaért következtetéseiben, hogy a vallás tekintetében tévedett eddig. A tévedés meglátása egy egészen új élet számára gyújtott világosságot lelkében. A Nyassza tó mentén volt Hanauerék- nek még egy ültetvényük. A karaván erre vette útját. Valami elintézni valójuk volt a telepen. Itt volt Hanauerné is. Tudta, hogy erre jönnek s várta őket. Rudnait nagyon meglepte, hogy itt találja Antóniát egyedül. Megint azzal a régi melegséggel viseltetett iránta, mely mindig oly kellemetlenül érintette. Egymás mellett töltötték az egész délutánt. Rudnai elmesélte a karaván útját s Antónia különös örömmel hallgatta, mily nagy hatással volt Rolsonra r benszülötteknek durva, hálaadó ünnepe, embertelen istentisztelete. Rudnai nem gúnyosan beszólt róla, hanem őszinte sajnálkozással, amiből Antónia arra következtetett, hogy Rolson másként gondolkodik Istenről, mint eddig. Ez a tapasztalat valósággal felvillanyozta Antónia kedélyét. Vidám lett, mint egy gyermek s mintha valami nagy öröm érte volna, futkosva járja be a szép telepet, mosolyogva szólít meg minden munkást, hogy lássák az ő boldogságát. Közvetlenségében magával ragadó volt s jókedve ártatlanságában any- nyira kedves. Játszani szeretett volna a mező bársony pázsitján, mint egykor régen, játszani ártatlan gyermekjátékokat, ő és Rolson. Ki tudja miért ? S a szívnek mely tájairól jönnek a vágyak? Talán azért, hogy Istenhez látja megtérni azt az embert, kit oly nagyra becsül, hisz ez valóban öröm, mely kikivánkozik a szívből az emberek elé. Talán azért, mert oly érzelmek játszanak vele, melyekről nem beszélhet senkinek s így játszi kedvébe fojtja azokat, hogy ne nehezedjenek lelkére. Ki tudja ? 1 Kellemes délután volt ez. Kedves és ártatlan. Az éjszakát Rudnai egy függőágyban töltötte, kint a szabadban. Az ut óta Rudnai teljesen megváltozott. A vallás kérdéseiről szeretett gondolkodni. Többnyire ezekről beszélgetett Antóniával is. Őszintén kereste az Istent s Antónia vallásos lelke egyengette az utat számára. Nem félt már úrnője kedvességétől. Nem múlt el nap, hogy ne töltöttek volna együtt néhány órát. Rudnai tisztán azért kereste az alkalmat a találkozásra, mert látta, hogy Antónia mellett leginkább tud közeledni az Istenhez. Hogy-hogynem, de mikor elérkezett vasárnaponként a háziistentiszteletnek ideje, Rudnai is ott volt Hanauerék- nál. Résztvett s gyakran imádkozott. Oly boldogok voltak mind a hárman. Antónia lelke örült, hogy leckéi nem voltak hatás nélkül Rolsonra. Rolson megmentésében neki is része van. Erre büszke volt. Ez a szoros lelki kapocs azonban mindinkább közelebb vonta Antóniát Rolsonhoz s oly érzelmek ébredeztek szivében, melyektől ő is irtózott. Sokszor oly vágányokra terelte önkéntelenül beszélgetésüket, hogy elpirult s szemlesütve elhallgatott. Sőt jogot formált már magának arra, hogy közelebb férkőzzön Rolsonnak titkolt bánatához. Egy este a kertben sétáltak ketten, Hanauert várták. Antónia meglepetésszerűen fordul e kérdéssel Rolsonhoz : Mondja, Rolson, tud maga hozzám őszinte lenni? S oly közel hajolt hozzá, hogy Rudnai érezte forró lehelletét.
