Harangszó, 1930

1930-05-25 / 21. szám

■ 166 bizonyos fokán magától elhal. Nevezetesen úgy vélik, hogy ha az ember a jelenlegi életkörülményeiben megtalálja a teljes ki­elégülést. akkor értelmetlenné lesz, hogy a túlvilágra számítson, attól féljen, vagy pedig abban reménykedjék, hogy ott majd megtalálja a teljes boldogságot. Éppen ezért szerintük a kommunista világnézet alapján kell harcolni felvilágosító és oktató munkával a vallás mételye ellen. A szov­jet magáévé tesz Marx hírhedt szavait: „A vallás ópium a népnek.“ Ez a mondás nagy betűkkel világít a moszkvai Kreml, a bolseviki kormány főhadiszállásának külső fülén és a maga lázító türelmetlen­ségével állandóan szítja a vallás elleni gyűlöletet. Kezdetben a forradalmi vezérek talán úgy vélték, hogy ezen felvilágosító munkával hamarosan kiirthatják a nép­ből a hitet és egyházához való ragaszko­dást. Azért széleskörű propagandát fejtet­tek ki újságokban, népgyűléseken, útcai felvonulásokon stb. Az ilyen alkalmakkor a vallás és egyház gyalázása nem ismert határokat. Egyik leggyakoribb agitációs eszköz a következő : a különben nagvon primitiv szónokok gyalázzák és ócsárolják Istent, öklüket fenyegetve rázzák az ég felé és kihívják Istent, hogy ha van, azon­nal sújtson le rájuk. Mivel ez nem törté­nik meg, bebizonyítottnak veszik, hogy nincs Isten. Vagy rendeznek atheista pro­paganda kiállításokat, amelyek a nép hitét azzal akarják megingatni, hogy rámutat­nak az egyház „csalásai“ és hiszékeny­ségének az egyház által történt kiaknázá­sára. Még 1918-ban megjelent egy rendelet amely elrendelte a szentek sírjainak a ki­bontását minden „csalás“ lehetetlenné tétele érdekében. Az orosz népben igen élénk a hit és meggyőződés, hogy szent- életű férfiak teste a halál után nem megy át a romlásba. Sokszor az a körülmény, hogy valakinek, akit életében szentnek tartottak, a teste halála után oszlásnak indult, elég ok volt arra, hogy az illetőt többé ne tekintsék szentnek. Viszont az orosz templomok és zarándokhelyek min­denütt őriztek olyan koporsókat, amelyek­ben állítólag a szentek tetemei a feloszlás jelei nélkül épségben pihenlek. Mindezen koporsóknak a felbontását elrendelte a szovjet. Legtöbbször természetszerűleg csak csontmaradványokat, akárhányszor kitö­mött viaszbábukat, hellyel-közzel pedig múmiákat is találtak. Ezeket a maradvá­nyokat részben múzeumokba — pl. a moszkvai egészségügyi múzeumba — szál­lították és a látogató tömegnek a legna­gyobb csodálkozására magyarázták, hogy a hullák szellős helyen, ahol eléggé járja azokat a levegő, nem indulnak oszlásnak. Hogy ez mennyire természetes jelenség, annak igazoláséra az egyik ilyen propa­gandakiállításon bemutatják egy ismert hamispénzverőnek a múmiáját, amely Moszkva egyik elhagyott lakáséban hóna­pokon keresztül feküdt elfeledve temetet- lenül anélkül, hogy oszlásnak indult volna. Másutt bebalzsamozott patkányokat és hasonlókat mutattak annak az igazolására, hogy az egyház milyen csalással tartja hatalmában a népet. íFolyt. kőv.) Legolcsóbban és legkellemesebben nya­ralhat a BALATON mellett az Ev. tanítók Üdülőházában. Ev. lelkészeknek és tanároknak nagy ked­vezmény. Kimerítő tájékoztatást nyújt az Üdülöház gondnoksága Révfülöp. i_e HARANQSZÓ. OLVASSUK A BIBLIÁT! Az Ágostai Hitvallás a Bibliában. XXIII. cikk : A papok házasságáról. Május 26. Isteni törvény. I. Móz. II. 18—24 1. Kor. VII. 1—7. A házasélet az Isten akaratán nyugvó természeti és er­kölcsi világrendnek egyik fő tartóoszlopa; ez a reformátorok első s legfőbb érve a papok házasságénak védelmezésénél. Mi­lyen jól felismerik a házasság jelentőségét azok, akik Isten uralmát akarják e világ­ban megdönteni s az erkölcsi törvényeket hatályon kívül helyezni. Gondolj az Orosz- országi Istent tagadó uralomra. Először törölték el a házasságot s csak azután ke­rült a sor a templomokra Tudták, hogy ahol az erkölcs megrendül, ott a hit üres látszat csak. Felismered-e mindig hited s erkölcsi életed között az Isten akaratán nyugvó szoros kapcsolatot. Május 27. Istentől származó jog. I. Kor. IX 1—5. „Amint emberi törvényekkel nem lehet megváltoztatni a természeti tör­vényt. akként sem fogadalmakkal, sem emberi törvénnyel nem változtatható meg az emberi természet Istennek különös köz­reműködése nélkül“, mondja az Ág. Hitv. védöirata, az Apologia. A házasélethez minden embernek, akit Isten az életre al­kalmasnak teremtett, természetes joga van s nem lehet sem egyházi sem világi hata­lom e földön, mely e jogától őt hatalmi szóval megfoszthatná. Pál nem volt házas, mégis teljes határozottsággal tiltakozik az ellen, hogy a házassághoz való jogát bárki is kétségbe vonja. Tiltó akadály csak egy lehet: Ielkiismereted szava. Május 28. Kötelesség-e a házasság ? I Kor. VII. 25—26. 29—40. Két szélsőségbe esik az az egyház, mely a házasságot egy­részt eltiltja papjainak, másrészt szentség­nek nyilvánítja másokra nézve. Evang. egyházunk szerint szentség csak az olyan cselekmény lehet, melyet Krisztus urunk határozott szavakkal elrendelt s minden emberre nézve kötelező kegyelmi eszközzé tett. Jézus nem rendelte el kötelességül a házasságot, mert lehetnek okok és körül­mények, melyeknél fogva valakire nézve nemcsak nem kötelesség, hanem Isten s emberi elleni vétek a házasságra lépés (betegség stb ). Pál nem isteni parancs, hanem saját emberi véleménye szerint ajánlja, az akkori rendkívüli viszonyokra tekintettel, hogy aki szilárdan áll szívében s hatalma van tulajdon akarata felett, de csak az, részesítse előnyben a házasság kötelékétől való mentességet úgy a maga, mint hozzátartozója életében Nem általá­nos szabály, hanem kinek-kinek egyéni természete, körülményei itt a döntők. Adj számot magadnak komolyan Isten színe előtt, mielőtt e lépésre szánod magad: Kötelesség-e vagy vétek reádnézve a há­zasságra lépés. A házassághoz jogod van, de nincs jogod arra, hogy előrelátott biztos romlásba vidd családodat könnyelmű há­zasságkötés által. Május 29. Isten szolgálata s a család. I. Tim. IV. 1-6. III. 2, 12. Tit. I. 5-6. Az írás számtalan helye bizonyítja, hogy Isten azokra nézve sem alkotott külön tör­vényt, akik hivatásuknál fogva őt akarják szolgálni. Pál apostol példája nem meg­dönti, hanem mint kivétel, megerősíti az általános szabályt. Azért nemcsak nem tanácsolja, hanem egyenesen tiltja Pál apostol a házasságonkívüli életet mind­azoknak, akik velükszületett hajlamaikat, testi vágyaikat megfékezni nem képesek. (I. Kor. VII. 2.. 9 , stb.) Ez az apostoli pa­rancs kivétel nélkül mindenkire vonatko­zik. Reád is! Május 30 Nem érdem s nem bűn. I. Kor. VII 25-40. Tit. I. 15. Kol. II. 6-8. Az Isten tetszése szerinti élet nem a házas­ságtól, vagv házastársi kötelékektől való mentességtől, hanem attól függ. hogy ho­gyan él az ember a házasságban vagy azon kívül. Örök igazságot jelentő szép szavak az Apológia e sorai: „Amint a szüzesség tisztátalan a hitetleneknek, úgy a házasság tiszta az Istenfélőknél az Isten igéje s a hit miatt." Aki a házasságon kí­vül is tiszta szemérmetes életet tud foly­tatni, adjon hálát azért, hogy Istentől erőt nyert erre, de ez az adomány, más fontos kényszerítő ok nélkül még nem jogosít fel senkit sem arra, hogy a házasélettől, mely Isten természetes rendjéhez tartozik, csu­pán kényelemszeretetből, vagy hasonló önző okokból tartózkodjék. Akinek pedig ily adománya nincs, tekintse Isten rende­lésének a házasságot, örömeivel, gondjai­val s Istentől edott korlátáival együtt. Május 31. Az élet egyik legfontosabb kapcsolata. Ef. V. 21—32. Országok, nem­zetek megújulásának forrása, fennmara­dásuknak alapfeltétele a tiszta családi élet. Annyira szent s tiszteletreméltó e kötelék, hogy az apostol Krisztusnak az egyházhoz való viszonyával hasonlítja össze. A tiszta család adja a társadalomnak az életet megbecsülni tudó s életre érdemes új nemzedékeket, melyek az egészséges fej­lődés zálogai. Ilyen tiszta forrás-e a te családod is ? Akiket Isten neked adott s te adsz egyházadnak, hazádnak, visznek-e olyan kincseket ki a családi körből, hogy azok gazdagokká teszik őket egész éle­tükre. Protestáns papiházak mennyi áldás forrásai voltak I Hány nagy ember indult szerény paplakokból dicsőségteljes útjára. Minden ház, ahol Isten igéje lakik áldott életek forrósa lehet. Jún. 1. Nem jó az embernek egyedül lenni. I Tess. IV. 1-5.6. Kol. III. 12-21. I. Tim. III. 8=15. Boldogság forrásává rendelte Isten a házasságot. Hányszor válik áldás helyet ótok, békesség helyett hábo­rúság, öröm helyett bánat forrásává. Kiben van a hiba ? A férj nem tudja házát jól igazgatni, vagv talán felesége nem felel meg a Titus. 111. 11. követelményeinek. Ha érzed, hogy házaséleled nem olyan, mint kellene lennie, ne azt keresd, hogy mit vétett a másik. Vádaskodással, szeretetlen Ítélkezéssel nem segítesz. Türelemmel, szeretettel fedezd a másik fél hibáját s tégy meg a magad részéről minden lehetőt, jobb legyen kettesben róni az élet ország- útját, mint hogyha árván, egyedül volnál kénytelen éltedet leélni. Büki Jenő. _______________1030 május 25 EGY RÖL-MÁSRÓL. A mindennapi életből. Kezét csókolom helyett: szebb jövőt. Érdekes újítást hoztak be a legutóbbi napokban Kecskeméten a Mátyás-téri iskolában. A tanulók, akik eddig tanítónőjüket „kezét csókolom“ köszöntéssel üdvözölték, az új rend értelmében ezentúl a „Szebb jövőt“ üdvözlést fogják használni.

Next

/
Thumbnails
Contents