Harangszó, 1930
1930-05-25 / 21. szám
162 HARANÖSZÓ. 1930. május 2S. mikor egyedül érzed magad, igen „egyedül“ a nagy, rideg világban: „ne félj, én veled maradok mindig!“ — ugyanazt, sőt annál sokkal, de sokkal többet jelent a te Megváltód szava te neked: „ime én te veled maradok minden nap egész a világ végéig! Igen ott van Veled mindig! A munkában, mikor már fáradsz : ott ragyog előtted Ő, aki a munkától sokszor enni és aludni sem ért reá s aki mégis azt mondta a munkáról, hogy „az én Atyám mindeddig munkálkodik, én is munkálkodom“ és „az én eledelem, hogy Annak az akaratát teljesítsem, aki engem elküldött!“ Csak egy pillantást vetsz reá kimerültségedben s már is érzed, hogy „elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által végeztetik el!“ Amikor lehetetlennek látszó nagy feladat és akadály tornyosul előtted, akkor is megjelenik előtted és mennydörg a szava: „minden lehetséges annak, aki hisz!“ Amikor csüggedsz, amikor hátrálni akarsz, akkor megint az ő szava zeng feléd: „aki az eke szarvára veti a kezét, az ne nézzen hátra!“... Mikor ott ülsz édesanyád, vagy kis gyermeked halálos ágya mellett, mikor az ég kapuit döngető könyörgésedre süket, síri csend a válasz, mikor „az Isten hallgat“, akkor is ott marad veled, nem hagy el hütlenül a legnagyobb bánatodban, hanem elébed ragyog az a gecsemánéi szent éjAz Isten népei. Irta: dr. Schlitt Gyula. 6 Rudnait az egyenlítő körüli napnak perzselő forrósága térítette magához alélt- ságából. Az első pillanatban azt hiszi, hogy még kuckójában van s csak félve mer mozogni. Olyan mozdulatokat tesz, mintha kapaszkodni akarna, hogy ne taszigálhassa a hánykódó hajó. Ez a kellemetlen érzés azonban hamar elillan leikéből. A napfényben tündöklő tenger, az égbe nyúló pálmák susogása megérteti vele, hogy szabad. Hol van ? Ez az első gondolata. Azzal nem törődik, hogy került ide. Örül, hogy nincs már a hajón s ha mingyárt a barát hálá- datlansága lökte ki onnét. így van jó. Bárhol legyen, de szabad. Más vér kering ereiben, más érzések és gondolatok járják idegeit, mint sötét vackában, a hajón. Ott örökösen a halál gondolata foglalkoztatta. Nem talált lelkében egyetlen egy érvet sem, mely visszatarthatta volna az öngyilkosságtól. Tisztán a helyzet, az elzárkózott- ság mentette meg. Most az élni akarás motorja zakatol benne. A forró égövnek varázshatásu légköre önti beléje az életösztönt. Vágyait talán füti az a tudat is, hogy távol van ama világtól, mely ismeri tetteit. Itt lám szemébe mer nézni bűneiszakai látvány: a földön térdepelő, könnyes szemével az Égre néző, imádkozó Megváltód, amint rebeg az ajkán a leggyönyörűbb imádság: „Atyám, legyen meg a Te akaratod!“... Mikor pedig te fekszel ott a halálos ágyon, mikor a halál hideg verejtékét érzed a halántékodon, akkor is ott áll melletted és azt mondja neked : „aki én bennem hisz, az ha meghal is, él!“... Mikor pedig ott állsz majd minden sok bűnöddel az örök Biró előtt, aki tud és lát mindent, akkor Ő áll közétek és azt mondja majd: „Atyám, irgalmazz az én kedvemért ennek a bűnös léleknek, mert nem akarom, hogy egy is elvesszen azok közül, akiket nekem adtál!“ És Ő megment téged a kárhozattól, megszerzi neked az örökkévaló élet végtelen üdvét, felséges gyönyörét... „íme én veletek maradok minden nap egész a világ végéig!“ Ezt soha ne feledd el Testvér! Sőt inkább az legyen a reggeli és esti imád első és utolsó szava, hogy: „Te áldott, hűséges Megváltóm! Én is Veled maradok mindig, egész a világ végéig!“ Légy Hozzá te is olyan hűséges, amilyen hű Ő te hozzád mindig! Orosz parasztok sorsa. Két orosz faluból 150 paraszt át akart menni lengyel területre. A határőrség s a cseka egy lovas szakasza a parasztokat mind agyonlőtte. nek. Eddig pedig megrázkódott, ha eszébe jutottak, félt velük közelebbről megismerkedni. Most nem fél. Igazán csodálatos. Sorra veszi őket mind. Boncolgatja, bírálja őket, szinte beszédbe elegyedik velük. Lelke elborul, mert minden tettéről a saját hitványságát látja leríni. Ez elszomorítja, még könnyet is érez szemében. Talán nem a bűnbánatnak a könnyei ezek, hanem egy elprédált élet felett érzett keserűségnek könnyei. Fájdalma azonbau nem lemondó, inkább célokat tűz eléje és serkenti benne a törekvést a célok elérésére. Dolgozni akar. Átsuhan lelkén a múlt jóvátevésének gondolata is. Jóvátenni a múltat! Ujjáte- remtő ereje van e parancsnak. Talán még haza is tud valamikor menni. Feleségéhez, gyermekéhez, övéihez. Hangosan felzokog, neki dől egy fának s keservesen sír, mint egy eltévedt gyermek. önmagába való merüléséből lódobogás ébreszti fel. Egy magányos lovas kocogtat a tengerpart mentén felfelé. Rudnai felé irányítja lovát. Formás arabs ló. A lovas egy nő. Fiatal asszony. Úgy üli a lovat, mint egy amazon. Egészséges szép arca a nap hevétől barnára pirult, ruhája vakító fehér vászon. Fülön függő nagy gymánt- jainál csak a szeme csillogóbb. Valamit mond, de Rudnai nem érti. Hangja megnyerő s bátorságot önt RudMayer Endre ünneplése. Mióta az eperjesi kollégium egyik virágzó főiskolája, a theolo- giai akadémia megszűnt, annak egykori dókánprofesszora, Mayer Endre teljesen visszavonultan él a közélettől. Csupán az Evangélikus Diakonissza Nőegylet az. amelynek humanitárius munkájában mai napig is résztvesz. A nyugalomnak ezekben az éveiben — szerető lelkektől körülvéve, boldog otthonában, — a tudós professzor minden idejét tudományos búvárkodásainak szenteli és az utolsó tizenegy év ily irányú munkásságának értékes gyümölcse: „Jézus élete“ c. munkája, amely most már készen van és 2 kötetben kiadásra vár. Mayer Endre 1929 október 5-én múlt hetven éves. Ezt az alkalmat használta fel az Evang. Diakonissza Nőegyesület arra, hogy lerója régi tartozását, hálájának adóját vele szemben, aki az egyesületnek megalapítója és 35 éven át lelkes és érdemekben gazdag titkára volt. Az Evang. Diakonissza Nőegylet választmánya ünnepélyes ülésben emlékezett meg Mayer Endréről; majd az évforduló napján otthonában kereste fel őt, amikor is az egyesület és az annak kebelében fennálló ifjúsági csoport jó kívánságait Gömöry János tolmácsolta és az egyesület nevében művészies kivitelű emlékalbumot nyújtott át. Az ünneplésről tudomást szerezvén naiba. Rudnai a tenger felé mutat, meg akarja értetni a szép lovassal, hogy került ő ide. Nehezen megy. Különben a nő nem is látszik törődni ezzel. Int neki, hogy kövesse. Szótlanul ballagnak, közben egymásra néznek s mosolyognak. Milyen furcsa, mikor két ember nem tudja egymást megértetni. Annyit sejtett Rudnai, hogy vezetője európai nő lehet. Modora, hangja, egész viselkedése elárulta, hogy müveit asszony. Valószínű német. Jó ideig haladtak, míg egy nyílenyenes utón befordultak az erdőbe. Rudnai szeretett volna már ütjük céljánál lenni, hogy látta volna, hol van. Aggodalom nem gyötörte, hogy veszély fenyegeti, arról meggyőzte a nő úri magatartása. Ezer s ezer gondolata támadt, ki lehet ez a nő ? Férje van, azt a jegygyűrűből látta. Ki lehet a férje ? Munkás ? Nem. Az asszonynak kifogástalanul ápolt keze van. Gazdag emberek lehetnek. Talán vállalkozó a férje valami európai gyarmaton. Ez a gondolat tetszett neki. Ennél megállapodott. Lesz munkája s ő dolgozni akart. Munkával akarja jóvátenni a múlt hibáit. Nagyot sóhajtott. A nő észrevette s néma játékkal megnyugtatta, nincs mitől félnie. Nemsokára helyen lesznek. S valóban amint kiértek az erdőből, egy nagy síkság terül el előttük, a középen egy gyönyörű épülettel. Ez lesz a lakásuk.
