Harangszó, 1930

1930-04-20 / 16. szám

1930 április 20. HARANQSZO. 127 Iharosberényben feledhetetlen ünnepet rendezett az Ev. Ifj. Egyesület márc. 15-én, amikor is 4 karének, szavalatok, „Múlt. Jelen. Jövő." előadása ragadták magukkal a hallgatóságot, amely könnyek között értette meg, hogy szükséges és érdemes nevelni és szeretni a mi ifjúságunkat. Dicséretre méltóan dolgoznak az ifjak most mér 42-en a megbecsülésért és Jézus királyságáért. Testületileg vettek részt 16 iskolánkívüli előadáson és minden szombat este a biblia órán, mely nélkül egészségesen nem állhat fenn egyesület I Kiemelendő mégis Tóth János ifj. elnök, Tóth József, Szakály Sán­dor, Pap József. Bonc Imre, Magyar Dezső, Balázs János, Varga Ferkó, Pocsék Sándor, Bartó József buzgólkodása. — Nem lehet meghatódottság nélkül elmenni a Nőegylet ez évi agapéja mellett sem, mely mind jobban összeköti az egész környék ev. asszonyait a szeretet szálaival. 22 pontból állt programmjuk középpontjában mindig az Isten igéjével. Nemeskolta. Április 6-án gazdag mű­sorú vallásos estélyt tartott a templomban. Az est központjában dr. Deák János ma­gasröptű előadása állott „Életünk nem a magunké" címen. Szavaltak: Szanyi Ist­ván, Komjáthy Jenő A gyülekezet dalár­dája két szép énekkel működött közre. Rendkívül mély hatást váltott ki Leng Zsigmond hegedűjétéka, László Béla or­gonakíséretében. Az est imával kezdődött és nyert befejezést. A téti ev. gyülekezetben a böjti időben vallásos estélyek tartatlak. Március 23-án közének és ima után a helyi lelkész tartott előadást Jézusnak a kereszten elhagyott ama szaváról: „Atyám bocsásd meg nekik, mert nem tudják mit cselekesznek“. Sza­valtak Csele Margit és Somogyi István, az ifj. egylet Klauzer Jenő tanító vezetésével karénekkel szerepelt. Március 30 ón tartott vallásos estélyen közének és ima utón Ihász László kisbaboti ev. lelkész tartott szívet-lelket lebilincselő előadást: „Nagy emberek a bibliáról“ c. Szavaltak : Lam- pért Zoltán és Nagy Lajos Szalai György és Zámbó Sándor énekükkel, az ifj. egylet pedig ez alkalommal is énekkarával emel­ték az áhítatot. CSALÁDI ÉRTESÍTŐ Halálozás. Alulírottak úgy a maguk, mint az összes rokonság nevében is ösz- szetört lélekkel és fájó szívvel tudatják, hogy felejthetetlen jó fiuk, a legjobb test­vér, sógor, nagybátyjuk illetve rokonuk Adorján Jenő bölcsésztanhallgató f. hó 10-én déli 12 órakor élete 23-ik évében Szombathelyen a Vármegyei Közkórhózban hosszas és kínos szenvedés után vissza­adta lelkét Teremtőjének. Szombathely, 1930 április 10-én. Nyugodjál békében I Adorján Ferenc és neje szül. Papp Juli­anna szülői* Adorján Emma férj. Franko- vics Károlyné, Adorján Gyula testvérei. Frankovics Károly sógora. Frankovics Zo­lika és Emmike unokaöccse és unokahuga. Szerény igényű, középkorú, református vallású hadiözvegy tisztviselőné. aki a ház­tartás minden ágában jártas, házvezetőnői állást keres, falura is szívesen elmenne, esetleg beteg gondozását is vállalja. Fehér­nemű varrásban és kézimunkában is ügyes. Megkeresések Fülöp József ref. espereshez Körmend címzendők. 1—8 ÚJDONSÁGOK. Bethlen Gábor mellszobrát a budapesti protestáns egyetemi és főiskolai hallgatók Bethlen Gábor Köre szép ünnepség kere­tében leplezte le Az ünnepi beszédet Ma- day Gyula képviselő mondotta. Száz munkahelyre 1406 munkakereső. Az állami munkaközvetítő hivatal jelentése szerint április 2-án a budapesti és 7 vidéki hatósági munkaközvetítő összesen 537 munkahelyet és 7554 munkakeresőt tartott nyilván. Csalással vádolják Hantos Andor dr. budapesti ügyvédet, mert a tízezer pengő hozomány felvétele után elhagyta feleségét. Tiltott műtét miatt Kincses Imre dr. békéscsabai orvost a csabai törvényszék egyévi börtönre és 200 pengő pénzbünte­tésre. Nagy Zsófiát pedig, akin Kincses dr. a műtétet végrehajtotta, egyhónapi fogházra Ítélte. Egy makói orosz hadifogoly, Móndoki Sándor a Felvidékre érkezett, ahonnan óttoloncolták Magyarországra. Mándokit a hatóságok már régen holttá nyilvánították. Szent Imre-bélyegek kerülnek forga­lomba május 15-én 8, 16, 20 és 32 filléres árban. Az új bélyegek egy évig lesznek érvényesek. Ezer munkanélküli földmunkás és kubikus jelent meg a gyulai városháza előtt munkát és kenyeret követelve Vérével írt hódoló levelet a Kormány­zónak jubileuma alkalmából Vicián Pál debreceni postaaltiszt, volt huszárörmesler, bizonyságául annak, hogy ha kell. szívé­nek minden vércseppjét hajlandó feláldozni Magyarországnak és a Kormányzónak. Á legújabb statisztika szerint 12,617.371 magyar él a világ minden táján szétszórva. Ebből Csonkamagyarorszógon 7,725 254. Gyógysót találtak 1916 méter mélység­ben Hajdúszoboszlón a második artézi kút fúrásánál. A város most 1,300.000 pengős kölcsönt akar felvenni, hogy hasz­nosítsa az újabb leletet. Negyven bányász bentrekedt egy be- omló tárnában a spanyolországi Caslro- Urdiales-ben. Eddig egy holttestet sikerült kiemelni a romok alól. A rizstermelési kísérletek Biharvár- megyében a geszti Tisza-birtokon fényesen beváltak Holdanként 20—24 métermázsa volt a termés. Az egyke-rendszer ellen Komárom és Esztergom vármegyék törvényhatósága erélyes akciót kezdett. A kisgyűlés bizott­ságot küldött ki ebben az ügyben és el­határozta, hogy főkép a komárommegyei magyar községek népét pusztító egyke ellen minden lehető eszközzel felveszi a harcot. A nemzetközi női kongresszus május 26-án ül össze Bécsben. A kongresszuson a nőmozgalom legfontosabb kérdéseit tár­gyalják.. Ágost Ferdinánd porosz herceg, a némettrónörökös másodszülötl fia eljegyezte egy argentínai bankárnak és nagykereske­dőnek egyetlen leányát. Csak oláhul szabad ezután az oláh kormány rendelete értelmében a városi és megyei közgyűlések jegyzőkönyvét vezetni. A magyar párt akciót indított a rendelet ellen Hét tanító — hét növendék. A Cseh­országban lévő Reichenstadt tisztára német városban a csehek cseh iskolát létesítet­tek, amelynek hét tanítója és hét növen­déke van. A berlini szovjetmisszió vezetőjét, Friedrich Ernő anarchista írót több társával kommunista szervezkedés miatt a berlini rendőrség letarlóztatta. Az egyiptomi sáskaveszedelem oly nagy méreteket öltött, hogy ily nagyméretű sáskajárásra még eddig sohasem volt példa. A kormány 50 ezer fontot szavazott meg a veszedelem elhárítására s újból bevezette a munkakényszert, melyet 40 éve meg­szüntettek. Beomlott a massachuseltsi államban levő Lowell városban a Szent József szé­kesegyház pollárja és negyven asszonyt maga alá lemetett. Megsült az olajban két munkás a kölni Weltern-gyárban. A gyár olajtartánya fel­robbant és a forró otaj a két munkást halálra égette. Agyonszurta egyetlen fiát a bajor-cseh hatérnegységben fekvő Mitterfels városká­ban Reinhofer parasztgazda, mert szegény leányt akart feleségül venni. Tüntetés és sztrájk van már egy hó­napja a párisi orvosegyetemen. A hallga­tók azért tüntetnek, mert a szigorú és pro­tekciót nem ismerő Blauchetiere professzor, áthelyezését kérték a párisi egyetemről, de kérésüket a közoktatásügyi miniszter nem teljesítette. Pilóta nélkül elrepült egy repülőgép a ciampioni repülőkikötőben, mert a mű­szerész véletlenül lassú járás helyett teljes sebességre állította be a gép motorját. Né­hány száz méternyi repülés ulán a gép földre zuhant és összetört. A „München“ német gőzöst, amely néhány héttel ezelőtt a newyorki kikötő­ben kigyulladt és elsülyedt, sikerült ki­emelni. Sidney-el beszélt Génuából Marconi, ezúttal másodízben dróttalan telefonkészü­lékén. Eltörölték a fogyasztási adót Olasz­ország valamennyi városában. Az adó­eltörlés mindenütt az élelmiszerek árcsök­kenését idézte elő. Az angol alsóház 290 szavazattal 135 ellen elfogadta a törvényjavaslatot, amely törli a halálbüntetést a katonai büntető­törvénykönyvből a gyávaság, vagy szökés esetében. A jövőben csak az árulást bün­tetik halállal, s azt is csak a harcvonalban. Kár megöregedni: erről a tárgyról elmés és ked­ves cikket közöl az Uj Idők e heti száma, amelyben Kosztolányi Dezső finom és értékes tanulmányt írt a Bánk bán szerzőjéről, Katona Józsefről századik születésnapja a'kalmából; régi képek támasztják fel az akkori Kecskemét emlékét, Katona szülőházát, síremlékét, és vándorútra kelt nagy szobrát. Falu Tamás „Névtelen levél“, Huguette Garnior „Az Ál­mok Háza“, Pásztor József „Jók vollak inégia“ cí­men írlak egy-egy érdekes elbeszélést az Uj Idők-be, amelyben a mai regényírás két mestere : Kosáryné Kéz Lola és Csatho Kálmán nagysikerű regénye fo­lyik. Mühlbeck Károly humoros fejlécein klvüí mu­latságos képsorozat mutatja ba a hosszá utat, amig egy fotográfus eljut odáig. Szép művészi és aktuális képek gazdagítják a füzetet, amelyben gazdag rova­tok sorakoznak egymás meilé: kézimunka, recept­pályázat, rejtvények, út a szépséghez, szerkesztői üzenetek, kertészet, gasztronómia, szépségápolás stb. Az Uj Idők előfizetési ára negyedévre 6.40 P. Mutatványszámot díjtalanul küld a kiadóhivatal, Budapest VI., Andrássy ut 16. Az Kn Újságom a legszebb, legrégibb képes gyermeklap, 6 18 éves fiúk és leányok legkedvesebb szórakoztatója, amelyet, Pósa Laios alapított és szerkeszti Gaál Mózes. Van Az Én Ujságom-ban folytatásos regény, elbeszélés, mese, vers, kis szín­darabok, cikkek. Játék-, sport-, rejtvény-rovat gon­doskodik a gyerekek szórakoztatásáról. Kicsik éa nagyobb gyermekek egyformán találnak olvasni valót Az Én Ujságom-ban. Áz Én Újságom minden szom­baton jelenik meg Előfizetési ára negyedévre 2 P. Az Én Újságom előfizetői 1 20 pengő kedvezményes áron fizethetnek elő a legnépszerűbb, legolcsóbb gyerekkönyvekre, Az Én Újságom Könyvei-re. Mu­tatványszámot minden érdeklődőnek díjtalanul küld a kiadóhivatal, Budapest, VI. Andrássy ut. 16.

Next

/
Thumbnails
Contents