Harangszó, 1930
1930-04-13 / 15. szám
114 HARANŰSZÖ. 1930. április 13 oly jótékonyan takarja a rosszat, a bűnt. De a míg ez a világosság beszélni és cselekedni tudott, addig hiába valónak bizonyult minden védekezés, bármilyen ravasz s körmönfont eszközökkel is dolgozott. A cselekvő fényt nem bírja a lomha setétség. Tehát meg kellett szüntetni az igazságnak életmegnyilvánulásait. így került az igazság keresztfára. Különben ez volt máskor is az itt-ott feltünedező igazság elnémítására a mód. Nem csupán á zsidóknál, hanem a pogány népeknél is. így volt ez utoljára Keresztelő Jánossal is. Hero- desnek fájt az igazság, tehát le kellett fejezni. Úgy ahogy sikerült is ez uton-módon megszerezni egyeseknek a bűnös szív nyugalmát, mert megszűnt a bátor ember hangja, megszűnt a bűnösnek félelme is. Most az egyszer azonban az igazság ellenségei csalatkoztak. A keresztfára feszített igazság fénye nem hogy homályosodon volna, hanem még vakítóbb lett. A zsidók valahol tévedésben voltak. Még pedig nagy tévedésben. Azt hitték, hogy Krisztus igazsághirdetése is csak egy magasabb fokú emberi erkölcsnek megnyilvánulása, mely megszűnik, ha elteszik az embert az útból. A következmények mulatták, hogy tévedtek. Krisztus igazsága nem az emberi gondolkodásnak ki- fundált igazsága volt, mely magában hordja az emberi gyarlóságot, hanem maga az „Igazság“, mely mint önálló élet szállt alá az Istentől. Ennek az igazságnak csak Megtérés. Elbeszélés. Irta : Győrik György. 5 Azután arra gondolt, hogy a múlt napokban még gyűlölettől elvakítva járt-kelt az emberek között; családját embertelenül zaklatta . ■ . durva közönnyel hallgatta a Krisztus feltámadását hirdető harangszót... És ma... érezte, hogy újjászületett a Krisztusban... Meghalt benne a harag, a gyűlölet . .. Kigyult, fellobogott szívében a szeretet boldogító fénye. önvádja közben megtalálta a jövő kérdésének helyes megoldását is. Kissé felemelkedett a párnákról és magához intette övéit. — Bocsássatok meg nekem, megtért bűnösnek! — mondta tompa hangon. — Feledjétek el, hogy rossz voltam hozzátok! Szeressetek ... ezután én is szeretlek titeket I... Tudom, hogy bűnös voltam... elfordultam Istentől. Az Isten is elfordult tőlem. Éreztette velem haragját, hogy visz- szavezéreljen az igaz útra. Kiirtotta szívemből az oktalan haragot és csodálatos módon visszaadta a béke, a szeretet nyugalmát . .. Szerencsétlenségembe a saját bűnöm taszított és azok mentettek meg, akiktől addig volt szüksége a testre, a mig az emberek előtt egyszer megnyilatkozott. A tökéletességének hatásával átplántálta magát az emberi lélekbe s úgy rohant végig a tömegeken, mint a láng a gyujló- zsinoron. A Krisztus igazsága, élet, mely nem az embernek érzésvilágából táplálkozik, hanem gyökerét az Isten lelkében bírja. Ez bizonyítja, hogy Krisztus Istentől jött. Mig számtalan ember ajkán elnémították az igazságot a halállal, addig Jézusnál előtört a sírból is és új életet adott az eltemetett testnek. Ez a Krisztus igazságának sajátsága. Eltemethetik, de életét nem veheti senki. Lerombolhatják a templomot, tüzbe vethetik a bibliát, a papokat megölhetik mind, ez az igazság élni fog s testet fog ölteni a legistentelenebb alapokon megszervezett társadalomban is. Isteni erejével megfogja a legizzóbb, Jézust gyűlölő demokratának lelkét, térdre kényszeríti, megtanítja imádkozni s ha kell Krisztus papjává szenteli. Igen. Ez az igazság. Egy komoly gondolkodású bankár olyan képet függesztett fel szobájának a falára, mely az emberi lélek megszemélyesítője gyanánt egy nőt ábrázolt, amint aranynyal, ezüsttel megrakott ládája fölé hajolt; mögötte pedig a Sátán áll, kezében hurok van, melyet a nő elé tart, aztán az alkalmat lesi, hogy megfojthassa, amikor t. i. a nő jobban a pénzesládára hajol és nyaka önkéntelenül is a hurokba kerül. legkevésbé vártam... Az Isten ujja volt ez ... a mindent tudó, mindent látó Istené I... Egy kis időre elhallgatott, majd a lelkészre tekintve folytatta : — Nagyon kérem, tisztelendő úr, bocsásson meg nekem 1 Elismerem, hogy rosszul cselekedtem . . . Nem találok szavakat, hogy kellőképpen megköszönjem azt, amit velem tett . . . A lelkész közelebb lépett, megfogta István kezét és így szólt: — Hajós uram, hiába keresnénk annál szebb szavakat, mint amit az imént családjának mondott. Isteni érzés sugalmazta azokat és mindnyájunk lelkét örömmel töltik el. Mindnyájan örülünk, hogy jobban van . . . mindnyájan örülünk, hogy így hallottuk beszélni... Kívánom : a jóságos Isten adja vissza magának mielőbb egészségét ! . . . Most haza kell mennem, majd holnap meglátogatom . . . Jobbulást kívánok, Hajós uram I — Igen szeretném, ha tisztelendő úr maradna még egy kicsit — mondta István a távozni készülő lelkésznek. — Bűnömet jóvá akarom tenni. . . János, eredj fiam, hívd el Bartókot és Ilonkát, megakarom köszönni jóságukat. Az ország magyarsága meghívja hazánkba Rolhermere lordot. Baltazár Dezső felszólítása az ország társadalmához. Baltazár Dezső püspök soproni sajtóelőadása után, amelyen a város minden egyháza és társadalmi rétege képviselve volt, vasárnap délelőtt az evangélikus templomban prédikált. Azután az istentisztelet egész hallgatósága Baltazár Dezső püspökkel az élén, kivonult lord Rolhermere emlékoszlopa elé, ahol — mikép az egyik fővárosi lap tudósítója írja — a püspök nagy beszédet mondott: — A magyar nemzetnek Európa keletén testvértelenségében adva van szerencséje és szerencsétlensége. — Szerencséje, hogy testvértelensége folytán függetlenségét és szabadságát védve, nem mosódott bele a keleti és nyugat! hatalmak hullámaiba. Szerencséje egyúttal a nyugati államoknak is szerencséje volt. A magyar nemzet világhivatásának méltánylásával azonban mindeddig adós maradt a hálátlan világ. Az első ember, aki ebbe a sötétségbe Istentől ihletett fényével belevilágított, lord Rothermere volt. Görögország igazságáért lord Byron, a magyar igazért lord Rothermere küzdött. Mind a kettő Nagybritannia szülötte. Árasszuk rá a lordra szeretetünk teljességét és hívjuk meg őt a vértanú vérrel átázott és igazságtalanság ostoréval megvert hazánk földjére. E gyülekezésből szólítjuk fel meghívásunkhoz csatlakozásra az egész hálás magyar társadalmat. Baltazár Dezső püspök beszédét a zuhogó esőben is; sok száz ember hallgatta. Végül az evangélikus konvent nagytermében rögtönzött gyűlésen határozati javaslatot fogadtak el, amelyben a magyar sajtó nyilvánossága utján szólítják fel az összes magyar városok és Községek társadalmát, hogy „a magyar igazság nagy hősének, Rothermere Lordnak“ meghívásához csatlakozzanak. — Megyek édesapám I — szólt János, kifelé indulva. Istvánt a beszélgetés kifárasztotta. Visz- szahanyatlott párnáira, hogy új erőt gyűjtsön. De amikor Bartók belépett leányával, újra felemelkedett és mindkét kezével megragadta Bartók kezét. — Köszönöm Kálmán mindazt, amit velem tettél I — mondta elérzékenyülten. — Áldjon meg érte az Isten I Bocsásd meg, hogy igazságtalan voltam hozzád az utóbbi időben oktalan haragommal . . . amelyre jószívűséged, nagylelkűséged volt a méltó válasz. Azon leszek, hogy e tekintetben én is méltó legyek hozzád a jövőben. — Engedje az Isten, hogy a régi jóbarátság kösse össze szívünket újra — válaszolta Bartók. — Ezek után én a régi jóbarátsággal nem elégszem meg. Többet kérek ... többet akarok ... és többet adok I . . . Gyere ide, kedves leányom I — mondta Ilonkára tekintve. — Add ide a kezedet... a kicsi kezedet . . . amelyikkel engem gyámolítottál .. . így ni . . . nem adom vissza többet I. . . Á Jánosnak adom . . . János, add ide te is a kezedet, hogy Ilonka kezét kezedbe tegyem .. . egy egész életre . . .
