Harangszó, 1930
1930-04-06 / 14. szám
106 HARANOSZÓ. 1930. április 6 ma összefognunk, ha nem akarunk alul maradni vagy elpusztulni a mások hihetetlen előretöréseivel szemben. ..? Ki ne érezné, hogy nincs nekünk tusakodásunk a vér és a test ellen, hanem a birodalmak ellen, a világnak urai ellen, az élet sötétségeinek vezérei ellen, a lelki gonoszságok ellen...? És ezért fel kell öltenünk az Istennek minden fegyverzetét, hogy ellene állhassunk a veszedelmes időknek, hogy mindent elvégezvén majd megállhassunk! Akik mindezeket megérzik, azok az Evang. Nőegyesületek Orsz. Szövetségének a megszervezésére nem egyeseknek a túlbuzgalma, nem is a gomba módra szaporodó, a tagsági díjak beszedésén kívül más célt alig szolgáló egyesületek utánzási vágya, de egyenesen a Krisztus szeretető szólít fel bennünket. Meg kell éreznünk, hogy az új időknek fokozott munkára éberségre hívó szózatának tulajdon- képen csak a hangja, a csengése más, de az értelme ugyanaz, ami volt kétezer évvel ezelőtt. Én úgy hallom, mintha így szólna hozzánk: Ti Máriák és Márták, Thabiták, Fébék 'és Magdolnák, találjátok meg a megváltozott idők labirintusában azt az új formát, melyben olyan odaadással, szolgálatkészséggel és annyi hittel tudtok dolgozni, mint a kétezer év előtti testvéreitek! így aztán rájövünk arra, hogy nem is valami új dolgot akarunk Megtérés. Elbeszélés. Irta : Győrik György. 4 Szavaiból kiérzelt, hogy a beteg alig fogja megérni a reggelt. Hajós lstvén az Isten kegyelméből mégis megérte. Igaz, hogy eszméletlen állapotban . . . még mindig. Elhozták az orvost s amikor megvizsgálta, így szólt a beteg ágyánál virrasztó lelkészhez : — Nem hittem volna . . . Rendkívül szívós, mondhatnám makacs természet. Ha még huszonnégy óráig kibírja . . . talpra állítjuk. Még huszonnégy válságos óra . . . Kérem a nagytiszteletü urat, ellenőrizze, hogy a beteget szigorúan utasításaim szerint kezeljék ... Akkor talán sikerülni fog az, ami kezdetben lehetetlennek látszott. — Mindent megteszünk, amit a doktor úr jónak lát — mondta a lelkész. A délutáni órákban a sebláz egyre ma- kocsabb erővel jelentkezett. István görcsösen rángatta kezeit és összefüggestelen szavakat beszélt . . „Nem akarjátok . . . Megmutatom . ■ . Táli Eszti lesz ... Bartók ellenség .. . Bartók leány nem kell . . .“ az evang. nőegyesületek országos szervezésével, hanem csak a megváltozott idők keretébe beilleszkedő új formát. Új tömlőt az új bornak! Új bor az a buzgóság, mely evang. nőink hitéletében ma oly gyönyörű lendületet mutat. Ez pedig keresi azt a keretet, amelyben minél fokozottabb mértékben tudná kibontani a lelkében ébredező szent- séges erőket. Merem állítani, hogy ev. nőink szívében élő egyházszeretet egyike a legfontosabb egyházfenntartó erőknek. Amelyik gyülekezetben ezek az erők egyesületbe tömörülve fejtik ki hivatásszerű munkájukat, az tagadhatatlanul meglátszik annak a gyülekezetnek a képén. Épen így látszana meg egész egyetemes egyházunk arculatán az országos szövetségi munka. Miért magyarázzam előre, hogy ez országos egyesület szociál-kari- tativ tevékenységéből mennyi áldás fakadna!? Előbb sütni kell a napnak, hogy melegével szárba szökkentse a csirát, amely meghozza idővel a maga gyümölcsét. Nem foglalkozom itt részletesen azzal, milyen módozatok közt alakulhat meg az Evang. Nőegyesületek Országos Szövetsége. Erre többféle lehetőségünk van. Ez a részletkérdés semmi esetre sem képezhet akadályt azok között, akik evangéliomi elgondolásban akarják megvalósítani az eszmét. Ma még korai erről beszélni. Hiszen még azt sem tudom, nem marad-e ez a felhívás csak kiáltó szó a pusztaMéria kétségbeesetten tördelte kezeit es hangosan felzokogott: — Istenem, Istenem, még öntudatlanságában is oktalan gyűlölete gyötri. Istenem, mit vétett, hogy nyomorúségéban sem tud megtérni 1 . . . Jaj, mi lesz velünk 1 ... Istenem, tégy csodát I . . . Istenem, maradj velünk! A lelkész a betegre mutatva, nyugalomra intette. — Maradjunk csendben, Hajósné asz- szonyom, a doktor úr szigorúan meghagyta, hogy a legkisebb zajtól óvakodjunk. Odalépett az ágyhoz és friss borogatást tett a betegre. István kissé nyugodtabb lett, de egy kis idő múlva újra kezdte : „Még te is Bartók mellett . . . Nem bánom . . . legyen... Én vagvok a bűnös... Ilonka.. • Ilonka... gyere lányom... János... fiam... gyere te is . . .“ A lelkész egész éjjel maga rakta a betegre a borogatást. Hiába kérlelték, hogy pihenjen«... nem hagyta el a beteget. Fülébe csendült az orvos szava: „huszonnégy válságos óra." Megnézte óráját, a huszonnégyből még négy volt hátra. Reggel felé szűnni kezdett a láz, minden órában kevesebb fokot mutatott a lázságban ?! Egyelőre felkérem a nőegyesületek vezetőit, hogy gyűléseiken foglalkozzanak ezzel a kérdéssel, s erre vonatkozó megjegyzéseiket, határozataikat hozzám — mint akit az Ev. Papnék Országos Szövetségének őszi konferenciáján megbíztak ennek a kérdésnek a tisztázásával, t. i., hogy mennyiben érett az eszme a megvalósulásra — eljuttatni szíveskedjenek, június hóval bezáróan. Abban a reményben, hogy a nőegyesületek vezetői és tagjai mélyen átérzik e korszerű és egyházunk életét közelről érintő kérdés fontosságát, — munkájukra Isten áldását kérve maradok Székesfehérvár, 1930. márc. 21. hittestvéri szeretettel Irányi Kamillné. D. Kapi Béla püspök a nemzeti bünbánatról. Nagykőrösön, a református templomban kulturestét rendezett a Magyar Protestáns Irodalmi Társaság s azon D. Ravasz László ref. püspök után D. Kapi Béla püspök tartott előadást a nemzeti bűnbánatról. — A nemzet igazi erkölcsi egyéniséggé csak akkor válik, — mondotta — ha megelevenedik lelkiismerete, erkölcsi érzülete, önvizsgáló hajlandósága és a bűntudattal együttjáró bűnbánata. Nincsen igazi nemzeti fejlődés, újjászületés, csak akkor, ha a nemzet eléri tejlődésémérő. A lelkész szeme csillogott az örömtől. Bizakodás költözött szívébe... A lázt legyőzte a szervezet; a gondos. lelkiismeretes ápolás segítségével . . . Odalépett a beteg hozzátartozóihoz és csüggedő, bánatos szívükben halk, suttogó hangon felébresztette a reménység első fénysugarát... III. István felnyitotta szemét és tétován tekintett körül, mint a mondák szerint: Attila Catalanon harcmezején, ahol olyan szörnyű áldozatok árén győzött, hogy a győzelem beillett vereségnek is ... Feleségét, fiát és a lelkészt, akik ágya körül állottak, megismerte. Megmozdította kissé á fejét. Sebe égni, sajogni kezdett és megadta a magyarázatot az öntudatlanságból felébredő léleknek Elkezdett gondolkodni és mint egy távolból felvillanó fény, cikázott át agyán szerencsétlensége. Látta azt a hazug világot, melyet ő maga épített fel lelkében, a gyűlölettől elvakítva. Amely minden bajnak forrása lett. Érezte, hogy a kicsinyeskedést, a hiúságot, amely kilopta szívéből a szeretet szelíd melegét és a harag, a gyűlölet csiráját plántálta helyébe. Mert gyarló az
