Harangszó, 1929

1929-12-08 / 50. szám

390 HAfíANClSZO, 1929. december 8 titkár, dr. Szetsey István gondnoksági elnök a nyugalombavonultat a gondnokság és a község nevében búcsúztatta el Csizskár József a kir. tanfelügyelő és a megyei taní­tóság képviseletében, Gál István a járási tanítóság nevében, Kárpáti Ernő polg. isk. igazgató a polg isk tanári kara nevében, majd Mayer István ipartestületi elnök be­széltek. Barta József az állami népiskola igazgatója fejezte be az üdvözléseket, bú­csúzóul a tanítói kar emlekalbumával lepte meg a körükből távozót. Közben a gyer­meksereg szép énekei tették még melegebbé az ünnepélyt. — Kaiser Lajos könnyekig meghatva mondott köszönetét a szeretetért. — Meghatóan impozáns ünnepség a jelen­voltak Hymnusz éneklésével ért véget és azt az „O|thon“-szállóban bankett követte. Ev. diákkonferencia Győrött. A győri evang. diákszövetség egy napos, úrvacso­rára előkészítő konferenciát tartott novem­ber 30-án. A konferencia témája volt: „Áldás vagy átok ?“ Délelőtt közös gyűlé­sen beszelt Zászkaliczky Pál ev. theol. szénior „Barátaim“ es Havasy Dezső pápai 8 lelkész „Könyveim“ címen. Délután csoportgyülések voltak, melyek a „Szóra­kozásaim“ kérdését tárgyaltak meg. Az alsós fiuknak Zaszkaliczky Pál, á felsősök­nek Havasy Dezső s a leanydiákoknak dr. Farkas Bélané beszélt erről a témáról. Utána bibliaórákon tárgyallak mega diákok ezt a kérdést: „Áldás, vagy átok vagyok-e én ?“ A konferenciát istentisztelet nyitotta meg és fejezte be. amelyeket Köpi Béla és Turóczy Zoltán tartott. A bobai gyülekezetben november 17-én a délelőtti istentiszteleten Turóczy Zoltán győri lelkész hirdette Isten Igéjét. Délután a Nőegylet tartotta közgyűlését, melyen közének és imádság után Turóczy Zoltán szólt Márk 14, 3—7 v. alapján arról, hogy a nő mit kaphat Jézustól és mit adhat Jézusnak. U ána a Nöegylet megválasztotta elnökének Tompa László nyug. körjegyző nejét, megbeszélte az évi munkaprogramját, elhatározta, hogy karácsonyfa-ünnepélyt rendez és erre gyűjtést indít s minden hó­nap utolsó hetének szerda délutánján ösz- szejövetelt tart. — Ugyancsak 17-én este 6 órakor volt a gyülekezet Bethlen Gabor- emlékünnepélye, mely közénekkel és imád­sággal kezdődött. Barath D. tanító szavalata. Bácsy és Szabó győri lelkészek duett-éneke után Szabó József püsp. h. másodlelkész tartott előadást Bethlen Gáborról. Az elő­adást Bácsy S. hitoktató-lelkész zeneszáma és szavalata követte. A szép ünnepély, melyen a gyülekezeti tagok nagy számban vettek részt, imádsággal és közénekkel fejeződött be Az ünnepély offertóriuma az oltáralapra fordittatott. Budapest. A budapesti-lipótmezei ideg- és elmegyógyintézet ev. és ref. vezetőit, orvosait, ápolókat személyzetet és betege­ket és a környéken lévő villáknak lakóit minden vasárnap reggelen kis harangocska szólítgatja, hívogatja az istentiszteletre. Akik a hívószónak engedelmeskedve el­indulnak, boldog szívvel örvendeznek an­nak a tiszta, művészi egyszerűségben is nagyon kedves kis hajléknak imateremnek látásán, mely minden kórháznak díszére, becsületére és áldására szolgálhatna. Csak a szeretetnek lelke építhette ezt a hajlékot az Istennek dicsőségére I Nem is hiányzik ebből a hajlékból semmi sem, mert az intézetnek ev. igazgatója. Fabinyi Rudolf főorvos mindenről gondoskodik. Szükség­telen a hosszas könyörgés, egyszerű, csendes kérésünk is elég volt ahhoz, hogy a nehézkes, barnakötésü énekeskönyvek helyett új Dunántúli énekeskönyvek kerül­jenek Istennek eme hajlékába. Ott áll az oltár a kegyszerekkel és dolgos kezek mű­vészetével készített térítőkkel, melyeket dr. Fabinyi Rudolfné, az igazgatónak r kath., de mindenkiben testvérét tekintő feles'ge es Stimakovics Beláné kecskeméti bank- igazgató neje ajándékoztak az Úr oltárara, ott a szószék, ahonnan vasárnapról-vasár- napra ev és ref. lelkészek ajakéról fel­váltva hangzik az Isten vigasztaló üzenete a gyülekezet felé. ott a harmonium és Schulek Imre Vili. oszt. tanuló művészi játékával emeli a megfáradt embereket az ének harigjan a magasságokba. És e haj­léknak nepe buzgó, egyházukat szerető ápolónők könnyebb betegekkel szorgal­masan eljárogalnak és szívesen megtesz nek mindent, virággal díszítik az oltárt és énekes könyveket tesznek az újonnan ér­kezettek elé. így néz ki a mi evangéliku­saink élete Lipotmezőn. áldja is meg az Isten ezeket a derék embereket és szol­gáljon az ő buzgó-águk mások számára is biztatásul és példaadasul. Pécs. Leányszakosztályunk november 10-én tartotta második teadelutani össze­jövetelét, a háziasszonyi teendőkben Brun­ner Emilia, Serbán Rózsi, Váncsa J. és Halász Eszter serénykedtek. Az összejö­vetelen már 31 lányunk vett részt és gyö­nyörűség volt látni, hogv valamennyien milyen jól éreztek magukat. A legközelebbi teadélutánt ugyancsak a gyülekezeti ta­nácsteremben december hó 1-én tartják d u. 5 órakor. Háziasszonyok lesznek: Serbán Rózsi, G--yer Erzsébet, Kellner Józsa és Koszta Klara, ők gondoskodnak nemcsak a társas asztal megtérítéséről, hanem a kellemes szórakoztatásokról is. E délután rendjében a komoly számot dr. Mansfeld Gézáné előadása fogja képviselni. A kiskőrösi evang. ifjúsági egyesület nov. 15 én tartotta meg az új munkaévet megnyitó közgyűlését, ünnepélyes keretek között. A több mint 80 ifjúból álló köz­gyűlés testvéri egyetértéssel megválasztotta tisztikarát, választmányát és az eddig meg­nyilvánuló evangéliumi szelleméhez híven, komoly programmot tűzött ki ez új munka­évre is. Többek között elhatározta egy Lulher-zászlónak a beszerzését, amelyet, hagy annál értékesebb legyen, az egyesület leánytagjai maguk fognak elkészíteni, ki- himezni. A közgyűlés ünnepi komolyságá­nak emeléséhez hozzájárultak elismerésre- méltó, kedves szavalataikkal.- Kelemen Ilona, Szedmák János és Nagy Ilona ifjú­sági egyesületi tagok. A tapolcafői ev. leányegyház október 31-én este vallásosest keretében komoly áhítattal ünnepelte a reformáció ünnepét. De még lélekemelőbb volt a november 24-én tartott vallásosest. Az egybegyűlt hallgatók — valláskülönbség nélkül — a torony lépcsőit és minden kis szabad helyet betöltötték a virágokkal feldíszített, kedves templomban. Felcsendült az ének : Jövel Szentlélek Úristen s a tanító buzgó imájával emelkedtek a kegyes lelkek ég felé. A vallásos, nemes érzéseket kiváltó szavalatok, melyeket Horváth Jolánka, Szokodi Vilma, Kiss Tini. Vánkos Linus és Szokodi Endre mondtak, nem egy szem­ből csaltak elő könnyeket. Tanító által irt s a reverzális kínos megbánásét tartalmazó párbeszédet Tóth Lajos és Berki Dániel adták elő. Énekszámokat Kéföl Lidia és tanítóné szolgáltatták a tanító harmonium- kiséretével. Horváth Ferenc tanitó beszéd­jében az evangélikus öntudat kimélyítésé­re a magyar történelemben és irodalom­ban kiváló érdemeket szerzett ev. egyhá­zunk fiairól emlékezett meg. Beszéde végén búcsúzott el a szereteti gyülekezettől. Isten gazdag áldását kérve annak minden tag­jára. Tanító imaja után zokogásba tört ki a templom népe, mely a tanító-családot váratlanul ért búcsúztatás, szeretetemlékek és virágcsokrok átadása közben állandóan tartott. Majd felharsant: Isten felséges adománya, miután Isten akaratéban meg­nyugodva, de fajó szívvel távoztak a szent hajlékból Isten őrködjek a gyülekezeten, mely így meg tudja becsülni azt, ki lelki eledellel táplálta és faradt érte. Reformátusok az evangélikus temp­lomban Budapesten. A Keresztyén Ifjúsági Egyesületek jubileumi nuggvűlésévei kap­csolatban a Deák téri evangélikus templom­ban december 7-én este tartott ünnepi előadás műsora volt: 1 Gyülekezeti ének. 2. imádkozott és Bibliát olvasott Kemény Lajos fasori evangélikus lelkész 3 A XVI- XVIII. szazad Protestáns Egyházi Muzsiká­jából : a) Gallus : íme. hogy száll a sírba a hívő? b) Gallus: Árjátok Istent ti po- gányok. Énekelte a Goudimal énekkar dr. Lajtha László vezényletével. 4 Dubois: Fiat Lux: Orgonán játszotta Ákom Lajos orgonaművész. 5- Ünnepi előadást tartott dr. Victor János theol professzor. 6 a) Gumpelizhaimer : Én Istenem bús éjemen, b) Gumpeltzhaimer: Dicsérd Uradat dallal, c) Melchior Franck: Tudom az én Meg­váltóm él I Énekelte a Goudimel énekkar dr Lajtha László vezényletével 7. Zárszót mondott Töltéssy Zoltán református lelkész, a Keresztyén Ifjúsági Egyesületek Nemzeti titkára 8 Gyülekezeti ének. — Budapest evangélikusainak és reformátusainak, va­lamint a vidék és Budapest ifjúságának találkozója volt ez az estely A „Febé“ Evangélikus Diakonissza Nő­egylet a folyó év Adventjének négy vasár­napján „Négy adventi név“ (Ésaiás 9, 6) címmel evangelizaló összejöveteleket tart. A sorozat pontjai a következők : December 1 én „A Csodalatos.“ December 8-án „A Tanácsos. December 15 en „Az Erős.“ December 22-én „Az Örökkévaló“ Az összejövetelek az Egyetemes Ev. Egyház imatermében (Budapest, Üllői-út 24 11. e. feljárat az udvarból) lesznek s minden alkalommal délután 5 órakor kezdődnek. Az összejöveteleken, melyeken szavalat, ének- és zeneszámokból álló kísérő mű­sor is lesz, mindenkit szeretettel lát az Egyesület vezetősége Evangélikusok a Kálvin-téri reformá­tus templomban. A Keresztyén Ifjúsági Egyesületek jubileumi nagygyűlését egy második ünnepély fejezi be, melyet a bu­dapesti Kálvin-téri református templomban tartanak december 8 án, vasárnap este fél 6 órakor. Most van ugyanis 46 esztendeje annak, hogy a budapesti református ifjúság között megindult az ifjúsági egyesület mun­kája és 20 éve annak, hogy megalapították az országos szövetséget. A december 8-i ünnepség programmja a következő: 1. Gyü­lekezeti ének: XXV. zsoltár 1—2. verse. 2. Imádkozik és Bibliát olvas dr. Patay Pál theol. m. tanár. 3. Primus Lepannen : Di­csérd én lelkem... Énekli a budai Luther- Szövetség vegyeskara, Mikus Csák István zeneszerző vezényletével. 4. Ünnepi beszé­det mond Vidovszky Kálmán, a „Magyar Cserkész“ szerkesztője, a, Luther-Otthon igazgatója. 5 Klein B. Az Úr pásztorom... Énekli a Budai Luther-Szövetség vegyes

Next

/
Thumbnails
Contents