Harangszó, 1929
1929-12-01 / 49. szám
HARANOSZO 379 És mesélt a — körtékről. A körtékről, melyek akkor kezdtek érni és arról tarfolt előadást, hogy hányféle körte van és melyik a jó körte és melyik a legjobb. És közben eszegettük a körtéket és egész délelőtt, délután körtét ettünk, szedtünk; ettünk, megint szedtünk és megint ettünk. Körtét. És a káté ott bóbiskolt a tiszteletes úr hóna alatt. De legalább a káté egyszerű, szürke födelét megszoktam. És kezdtem belátni, hogy nem éppen gonosz emberek az evangélikusok sem; nem kell tőlük félni, a gyerekkel mindenesetre nagyon is jól bánnak. És a tiszteletest se gyűlöltem többé és egyszer csak azt mondtam neki: — Hát ha akarja, adjon fel valamit leckére abból a kátéból, majd megtanulom. Azóta nagyon megszerettem a vallásomat. És voltak szépséges óráim, amikor az evangélikus templom szegényes, fehér falait dúsgazdagoknak találtam.“ * Eddig ime a történet. Már most az a kérdés: ki volt az a névtelen csákvári lelkész, az a „jóképű gömbölyű emberke“, aki ilyen bölcsnek és sikeres térítőnek bizonyult a valláspedagógiában? Mi jól ismertük személyesen, jő barátok voltunk. És a meginterpellált budapesti iróművész úr is be- vallá és nem tagadá, hogy az a kistermetű, de jól táplált, derült 1929 december 1. ____ _ cim bora élete párja mulatott egy kancsó bor mellett. Hajuk szétziláltan meredt az égnek, blúzuk kigombolva lógott rajtuk. Négy gyerek hempergett az asztal alatt tökrészegen. Kicsi szemükkel bambán nézték a forgó szobát és végighányták a feldöntött bútordarabokat. A két cimbora örömmel rontott be a bűzös szobába. — Hej I Mari — kiáltott Duhaj Pista — de okos asszony is vagy te I — De te is ám, Rozi — röhögte Pöszmög Andris a feleségének I . — Hi hi-hi — vihogták az asszonyok. — Tudjuk mi a mórest. Ha ti ott, mi itt mulatunk. — Hej! kocsméros I bort, az angyalát 1 — zengte hősiesen Andris. S míg az Isten házában, a hívek buzgó serege, az ének és imádság szárnyán fel- emelkedett az isteni régiók tiszta világába, addig Duhaj Pista házában, a két templomkerülő család a bor mámorában le- sűlyedt a pokol mélységébe. A két részeg ember bamba szemekkel meredt egymásra. Nyáluk végigcsorgott dolmányukon. Az asszonyok és a gyerekek egymás hegyén-hátán aludták részeg álmukat. A két férfi kitémolygott a szobáarcú és jókedvű papi ember a néhány év előtt elhalt Kövesi Béla barátunk volt. Gyurátz Ferenc akkori esperes mellett káplánkodott és a sok Iótást-futást jó egészséggel kivallotta Pápán négy évig. Csákvári beiktatásán 1892 nyarán boldogult Hering Lajos esperes komámmal voltunk ott. Mikor a beköszöntő prédikációját elkezdte, Heringgel egymásra néztünk. A külsőségekben, hanghordozásban és kézmozdulatokban szakasztott hű másolata volt Gyurátznak. A kurátor úr meg volt elégedve. Istentisztelet után a papiakon mondta új papjoknak: „No, Isten hozta, tisztelendő uram; egészséget, azt látjuk, eleget hozott Pápáról. Mi is majd csak eltartjuk.“ Kedves, jólelkü barátunk volt Kövesi. Egyébként pedig csendes, szerény ember, aki a szereplést, feltűnést nem kereste. S ime a sorsát még sem kerülhette el. Fővárosi iróember iktatta az emlékkönyvébe. S egykori csendes parókiáján Háry János dalművét adták elő fővárosi művészek közreműködésével. Bizony nem tudott csendes, névtelen ember maradni, bár mennyire akart is. Legyen áldott a jó barát emléke! Valamelyik temetőben fehér sír- kövön a következő felirat olvasható : Itt nyugszik az a gyermek, akiről játszótársai azt mondották, hogy „könnyebb volt jónak lenni, ha ő köztünk volt“. ból és a ház mögött levő szérüskert szalmáján végignyúlva elaluptak. Benn a szobában pedig ezalatt megindult a katasztrófa. Duhaj Pista pipája elnyúlva feküdt a padlón. A pipából észrevétlenül kihullott egy darab parázsló dohánycsomó egy összegyűrt papirosra. A papiros lángot kapott és odébblebbent egy rongydarabra. A rongy fojtó füstöt lehelve égett. Lépésről-lédésre terjedt a katasztrófa. Lángnyelvek nyaldosták körül a tornyos ágyát és a részegen alvók ruháját. Kísértetiesen kúsztak a lángnyelvek ; mohón falták a szoba bútorait, majd felkúsztak a plafonra és a vastag gerendákat falták mohó étvággyal. A korhadt, vén gerendák pattogva jajgatlak és sziporkázva szórták testükből a tüzes nyilakat. A lángnyelvek tovább habzsoltak. Az egyik lángocska átbújt a plafonon és rávetette magét a száraz zsupfedélre. Pillanatok alatt végigszaladt a háztetőn, a pajtán és istállón. Recsegve, ropogva, zizegve, pattogva, si- vítva, bömbölve égett az egész porta, hatalmas füstkarikákat lövelve a magasba. Benn a templomban imádságra harangozott az egyházfi. Mindenki leborult a padra és buzgón imsdkozta •. ...... bocsásd meg a mi vétkeinket, miképen mi is meg- bocsájtunk az ellenünk vétkezőknek ... I“ OLVASSUK A BIBLIÁT! Szabadulásra váró rabok. Dec. 2. A vagyon rabjai. Máté 6, 19. Nagyon sok rab él a világon, akik talán szabadon járkálnak az életben és mégis hiányzik a szabadságuk. Rab az, akinek mindene a föld, a ház, a pénz. Pál rég megmondotta, hogy minden rossz gyökere a pénz szerelme. 1 Timotheus 6, 10. Nem helyes olyan kincset gyűjtenünk, melyet a rozsda megemészt, hanem romolhatatlan lelki kincseket. Dec. 3. Az étel rabjai. I. Korinthus 10, 31. Akár eszünk, akár iszunk, mindent Isten dicsőségére műveljünk — így int bennünket Pál apostol. Mily sokan vannak akik csak azért élnek, hogy ehessenek, akiknek a „hasok az istenük*. Ne becsüljétek az ételt túlságos sokra. Róma 14, 17. Isten nem az evésben és ivásban gyönyörködik. hanem az igazságban és békében. Dec 4. Az ital rabjai. I. Timotheus 3, 3. Se a püspök, se a diakónus ne legyen borozó az apostol szerint. Az alkoholnak sok rabja van. Ettől a rabságtól nehéz megszabadúlni, de erős akarattal lehetséges. Titus 2, 6. Efezus 5, 18- „Meg ne részegedjetek a bortól.“ Dec. 5. A test rabjai. Efezus 5. 5. Parázna vagy tisztátalan nem örökölheti Isten országát. I. Timotheus 5, 6. „A bujálkodó pedig élvén megholt.“ Zsidó levél 13, 4. Galata 6. 8. „Aki vet az ő testének, a testből arat veszedelmet." I. Korinthus 15, 50. „Test és vér nem örökölhetik Isten országát.“ Levetni a testiséget, a lélek legyen a fő. Dec. 6. A rang rabjai. Jakab 4, 6. „Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad." Krisztus nem szerette a gőgös farizeusokat, ö a szegénység és alázat embere volt. A gőg nagy betegség, a szerénytelenség sokszor hátrány az életben. Dec. 7. A ruha rabjai. I. Timotheus 2, 9, Mily sokan vannak a cifrálkodók, divatmajmolók, főleg a nők közűi. Az apostol inti a női testvéreket, hogy tisztesKétszázötven szív mélyéről feltörő ima összefonódva szállt, repült a végtelenségen él a láthatatlan Isten színe elé, hogy odahullva zsámolya elé meghallgatásra találjon. „És ne vigy minket a kisértésbe ... 1“ suttogta a kétszázötven reszkető ajak . . . s ebben a pillanatban félre kondult a harang nyelve. Bim, bam-bim, bim... bim... bam — kongott a nagyharang vészjóslóan I Az emberek riadtan tódultak ki a templomból és rémülve látták az égő házat. Mindenki rohant oltani. Nagynehesen sikerült megmenteni a szérűket, de a ház teljesen leégett. A két részeg ember csak akkor ébredt fel mély álmából, amikor az emberek zája, lármája, kemény kezek ütése felébresztette. Nem tudták megérteni, hogy mi történik körülöttük. Kótyagos fejjel, bambán nézték az égő házat. Pöszmög András röhögve ordította az agyában motoszkáló nóta végét. — Főzök neki jó vacsorát: Keménymagos isten-nyilát 1 Ebben a pillanatban a két cimbora olyan kiadós nyaklevest kapott, hogy menten kijózanodott. Hülyén nézték a leégett házat ás a megszenesedett holttesteket.
