Harangszó, 1929

1929-08-18 / 34. szám

1929. augusztus 18 HAR ANQSZO. m szenvedő emberiség iránt érzett ezereteta hajtotta, űzte őt a keresztfára Tanítványai­nak is azt hagyja örökségképpen, hogy szeressék egymást. Erről ismeri meg min­denki őket. Ezáltal lesznek fénylő, világító szövétnékké a világ sötét éjszakájában. Aug. 23. 13. vers. Jézus szeretete mi- bennünk azt jelenti, hogy mi is oda állunk másokat szolgálni. Életünk célját abban ismerjük föl. hogy odaáldozzuk magunkat, — életünket, — embertársaink boldogsá­gáért, életük megmentéséért. Ilyen-e a te szereteted ? A mindenétől megfosztott, se­beiben vérző ember számára tudsz-e Irgal­mas samaritánussá lenni 7 Észreveszed-e a körülötted uralkodó szenvedést és nyo­mort? Magadra tudod-e venni az erőtlenek­nek. a megfáradottaknak a terhét? Mikor betegágy, koporsó mellett állsz, tudsz-e vigasztalni ? Mivel hálálod meg az Úrnak irántad való szeretetét ? Aug. 24. 14—15 vers. Jézus a mi ba­rátunkká akar lenni s azt akarja, hogy mi is úgy közeledjünk hozzá, mint leghívebb barátunkhoz, akivel legrejtettebb gondola­tunkat is közölhetjük. Nem a szolga és Ur viszonya van a mester és tanítványa kö­zött. hanem a baráti viszony. Csak Így válhatik teljessé Jézussal való életközössé­günk. Minden gondolatunkat, szándékun­kat. tervünket közöljük azért ö vele és minden dolgunkhoz, tervünkhöz kérjük az 0 tanácsát, mert csak így tud mirajtunk segíteni. így lesz életünknek legboldogabb tapasztalása, áldott élménye, hogy 0 ami leghívebb barátunk. Végül ne elégedjünk meg csupán azzal, hogy barátjaivá lettünk, hanem barátainkat is vezessük 0 hozzá I Aug. 25. 16. vers. Az Úr azért hívott el bennünket, választott tanítványaivá, hogy mi is elmenjünk és gyümölcsöt teremjünk. Gyümölcsöt, ami megmarad, gyümölcsöt az örökélet számára ? Ez pedig azt jelenti, hogy az emberi lelkeket ejtsük foglyul az ő számára, vezessük őket ö hozzá. Em­berhalászokká legyünk I Isten országában minden munka, a kér. szeretet gyakorlása nagyon fontos, de az a legfontosabb, hogy az emberek megismerjék Jézust és eljus­sanak a benne való életre, mert ezáltal terjed Istenországa itt a földön. Élő, munkás jagja vagy-e gyülekezetednek, egyházad­az egyház, még pedig templomjavltásra és orgonára: az államtól 400 P-t, a Baldácsy- alapból 1927 és 1028-ra B00 P-t, a kerületi közalapból 97 P-t, az egyetemes gyámln- tózettől 300 P-t, a nógrádi esperessógi gyámlntézettől 78.42 P-t, Szécsény politi­kai községtől 320 P-t, a kerületi egybáz- fentartási alapból 200 P-t. összesen 1893 P 42 f-t. Az összes eddigi adományok összege tehát 4027.22 P. Tekintélyes összeg I És ez körülbelül másfél év alatt folyt be I Egyházunk hálája és Istenünk áldása kisül je az adakozókat! Voltak azonban az egyháznak tekinté­lyes kiadásai is. Kiadott pedig: az új or- onára 5381 P-t, a torony javítására 850 -t, a templom javítására 2108 P-t, az emléktáblára 175 P-t. Azonkívül az egy­ház folyó kiadásainak fedezésére, mint­hogy az adók a mostoha gazdasági viszo­nyok miatt nem folytak be, az alapokból előlegeztünk 1000 P-t. összes kiadás tehát 9464 K. Mutatkozik tehát 5440 P-nyi hiány. Ennek fedezetére, főképpen pedig az új orgona megvételére, felvett az egyház az úgynevezett amerikai dollárkölcsönből nak? Mit teszel azért, hogy az evengéliüm életadó fénye, világossága terjedjen ott, abban a körben, ahová téged az Úr állított. Mit (eszel azért, hogy embertostvéreid meg­ismerjék Jézust és higyjenek ö benne. — mert az az örökélet I V4«t János. Internátas és háztartási iskola. A „Fébé“ Evang. Diakonissza Anyaház a budai hegyek közt, a Hűvösvölgy végében 6—18 éves leányok számára internátust nyit. Az internátusból a növendékek elemi iskolába s a legkülönbözőbb tipusu középiskolákba járhatnak. Az internátus teljes ellátáson kívül orvosi felügyeletet, korrepetálást, nyelvben éa zenében külön okta­tást vállal. Vállalja az internátus olyan gyengébb szervezetű elemi és középiskolás növendékek vizsgái előkészítését és vizsgáztatását, akik egészségi állapotuk folytán nyil­vános iskolákba nem járhatnak. Az Anyaház az internátussal kap­csolatosan nagyobb leányok szá­mára háztartási iskolát is nyit, amelyben a háztartási ismeretek elsajátításán kívül nyelv, zene, rajz, festés, gyorsírás, gépirás terén való továbbképzésre is nyílik alkalom. Az Anyaház természeti fekvése tiszta, egészséges erdei és hegyi levegőt, belső élete pedig a leg­komolyabb, meleg keresztyén kör­nyezetet biztosítja a növendékek számára. Szülők, akik ily értelem­ben gyermekeik testi s lelki elő­menetelét szívükön viselik, fordul­janak megkereséseikkel az alábbi címhez: Pauer Irma diakonis«za- főuökné Bpest I. Hidegkúti ut 123/a. 6270 P-t. Ez segített tulajdonképpen az egyházon. E nélkül sem orgonát nem ve­hetett volna, sem templomát ki nem ja­víttathatta volna. A kölcsön megszerzése pedig dr. Balthazár Dezső ref. püspöknek érdeme. Hála és köszönet érte. De járjon őszinte hála és elismerés a következő egyháztagoknak is : Esztel Béla egyh. másodfelügyelőnak egyházi tisztsé­gének nagymértékű hivatalt elfoglaltsága mellett is mindenkor odaadó teljesítéséért, Gaoulya János és Králik István gondno­koknak a rájuk bízottakkal való hűséges sáfárkodásukért, Szvoboda Sándornak az egyházi énekkar megszervezéseért és nagy lelkesedéssel való begyakorlásáért, magá­nak az énekkarnak és annak minden egyes tagjának a gyönyörűséges énekért, Túrák Jánosnak a Pulszky-Szimonidesz-emlék- tábla felállítása gondolatának buzgó ápo­lásáért és a gondolat megválósításának lelkes sürgetéséért, Csecsetka Gyulának az emléktáblára még a világháború folyamán való gyűjtéséért, Szomor Györgynek a templomjavításra való felügyeletért, Lov- osányi Gyulának rz oltárkerftés, a szószék, a csillárok és a templom ajtó Ingyenes befestéseért, Csordás Józsefnek az emlék­Imádság. A kettthelyl új tvangillkas templom felavatnia kor. 1929 augusztus 4. Seregeknek Ura, Tied a dicsőség, Tied a föld, az ég, az egész mindenség, Fent vagy a magasban, lent vagv a mélység- Ott vagy a nappalban, ott a setét ség ben [ben, Új templomot emelt a buzgósdg itten, E falak között is jelen vagv nagy Isten, Add, hogy e szentegyház mindörökké álljon, Az idő. e világ, vész neki ne ártson, Ha e heb en néped könyörögve keres, Hallgasd meg fohászát, légy hozzá kegyelmes. Ha e helyre hoznak új szülött kisdedet S a szent keresztségben felajánlják Neked, Fogadd kegyelmedbe, hogy Tl<d maradjon, Megváltó Jézusunk nyomdokán haladjon, Családi kert örömvlragóvá válljon, Reá az üde fényes koronája várion. Ha serdülő gyermek e hetven esküt tesz, Hogy hú marad — dicső apái hitéhez, Add, hogy fogadását ne felejtse soha, Legyen egyházunknak jövendő oszlopa. Ha új házaspár itt áldásodat varja, Bocsásd el megáldva az élet útjára, Hol Téged tisztelnek, hol a hit lángja ég, Legyen boldog minden kis családi hajlék. Ha bűnbánó bűnös ez oltárhoz térdel, Hadd távozzon innen kegyelem hitevei. Halld meg a bús sóhajt, melyet a gond fakaszt, A bánatos kebel találjon itt vigaszt. Viszálykodás magvát itten el ne vessék, Békesség, szeretet igéit hirdessék; Egv az b'az Isién, 0 általa éllink, Egy az Üdvözítő, egy mennyet remélünk. Áld meg azokat, kik örömmel áldoztak, Ez új szentegyházért buzgón fáradoztak, Áld meg e kis nyájnak klcslnvjét és nagyfát. Özvegyét, árváját, szegényét, gazdagját. Népek nagy Isten, áld meg e nemzetet, Vértől ázott vállán könnyitsd a keresztet, Eey új Mohácshoz ért ezeréves hazánk, Áld meg reményünket könyörülő Atyánk, Magas Tálra táján himnuszunk haddzengjen, Erdély, Bánát földje ne másnak teremjen, Hadd öleljék egymást a szétszórt magyarok, Hozz ránk szebb jövendőt, tegyen csodát karod, Tied a hatalom, védd az Igazságot, Támaszd fel a sírból nagy Magyarországot .! Szentantalfal NAGY LAJOS. tábla ingyenes beépítéséért és Ízléses ke rétének megcslnálásaért, özv. Jakab Nagy Lászlónénak a templomavatási ünnepség alkalmára adott értékes fehér oltárterítő­ért, Túrák Amáliának, Janák Józsefnónek, Jancsó Mlhálynénak, özv. Jakab Nagy Lászlónénak, Pohánka Györgynénak, Rá­kóczi Gábornénak, Schneiher Józsefnénak, Szabó Bélánénak, Szedlák Mátyásnénak, Szedlák Józsefnónek, Szutórisz Mihályné- nak, Vlsnyai Jánosnónak, a templom több­szöri kitakarításáért, rendbehozásáért és virágokkal való feldíszítéséért. Végül álljon itt még néhány rövid zárszó. Ez az 1929. év, történelmi év a szócsényi ev. gyülekezet életében. Ekkor szerzett új orgonát, javította templomát, rendbehozta tornyát, állított Pulszky Ágost és Szimonidesz János emlékére emléktáb­lát, szervezett egyházi énekkart, meghono­sított új templomi-énekes könyvet és élet­be léptette a katechizációt. Határkövet állíthat azért ebben az évben a gyülekezet. Rajta ezzel a hálát adó sóhajtással: «Mind­eddig megsegített bennünket az Ür 1“ és ezzel a kérő fohászkodással: „Segíts meg minket tovább is Istenünk 1“

Next

/
Thumbnails
Contents