Harangszó, 1929

1929-08-04 / 32. szám

242

HARANQSZÓ.

1929. augusztus 4.

jas mosolyát. Magyarországon kivitt Svájc, Hollandia és Ausztria volt még képviselve összesen 4 kiküldöttel. A többi nemzetek keresztyén vasutas mozgalmai csak nagyon meleg üdvözlő távirataikat és leveleiket küldhették el.

17- én este kezdődött a konferencia Üdvözlő gyűléssel. Az összes gyűlések a belvárosban fekvő szép és hatalmas Pál-templomban folytak le, melynek tojásdad-alaku hatalmas csarnokában 1848-ban a szabadság-törekvések által életre- hívott nemzetgyűlés is ülésezett. Németország minden részében körülbelül 800 vasutas sereglett össze szent komolysággal meghallgatni Isten üzenetét. Weskott elnök megnyitó beszéde . után a különböző helyi hatóságok és testületek, rokon mozgalmak (hívő postások, hívő kereskedők) és a külföldiek üdvözletei hangzottak el. .Úgy ez alkalommal, mint a későbbi gyűléseken is hatalmasan énekelt a vasutasok kitünően képzett énekkara és más kiváló helybeli énekkarok, magánénekesek és énekescsoportok.

18- án, 19-én és 20-án d. e. a konferencia főtárgyát („Mi az igazi szabadság?“) részletezték a következő címek alatt: „A bűntől való szabadság“ (Ján. 8, 31—36.), „A hit által való élet szabadsága“ (Gál. 5.). „Az örökélet reményének szabadsága.“ (Rom. 8, 18—23.). Ezt a tárgyat egészítették ki az esti előadások is: „Kemény iga“,

„Legyünk szabadok!“, „Mi tesz szabaddá?“ Minden tárgyról először egy kiváló lelkész beszélt (főleg helybeliek), utána a vasutas mozgalom egy-egy vezető tagja. Minden reggel imaórával kezdődött, melyen rövid bibliai bevezetés után sok-sok vasutas imádkozott bámulatosan ügyelve a hármas szabályra: hangosan, röviden, határozott tárgyért. Az első délután tartották évi rendes közgyűlésüket s egyidejűleg máshol egy női gyűlést („A német nő a családban“), — második délután megnéztük a várost, a vezetők pedig ugyanakkor a menekült vallonok idejéből fennmaradt francia református gyülekezetét látogatták meg, a harmadik délután nagy közös urvacsorai ünnepély volt, melyen a felekezeteken felül álló testvéri egységet pecsételték meg.

A beszédek határozott bibliai iránya, gyakorlatiassága, a hatalmasan zúgó közénekek, az előadások és tárgyalások közepette is minduntalan felhangzó buzgó bensőséges ima, az egész konferencia megkapó fegyelemtartása (percnyi pontos kezdés, folytonos áhítatos csend, egymást folyton kiszolgáló udvarias szeretet) mély nyomokat hagyott hátra az ilyesmihez eddig nem, vagy alig szokott magyar kiküldöttek Jelkében. Egy új világ tárult fel előttük : mit tesz valóban vallásosnak lenni, mit tesz a Bibliát megismerni, szerinte élni s az ilyen életet mások között terjeszteni.

Meg kell emlékeznünk a kedélyes közös étkezésekről, amikor a frankfurti nemzetközi vásár egyik hatalmas hangversenytermében ültünk mindnyájan fehér asztalokhoz s költöttük el az erőnk fenntartásához szükséges táplálékot. A külföldiek asztalát nemzeti zászlócskáik díszítették, ideültek a német vezetőség tagjai is. Az evések után a környező kertben beszélgettünk, sétálgattunk, tréfálóztunk, ekkor működtek legélénkebben a fényképezőkészülékek is. Kedvelt találkozóhelyünk volt még a pályaudvari „Milchstube“ is, melynek élvezetét a tikkasztóan forró napok különösen kívánatossá tették.

21-én a konferencia túlnyomó része különvonaton Rüdesheim-ig utazott, itt átszálltunk a Lohengrin fedélzetére s a gyönyörű rajnai várak, várromok, városok és faluk, szigetek és sziklák (köztük a Lo- reley-szikla) közepette vidáman úsztunk le Koblenz-ig, hol ebéd s utána bensőséges búcsuünnepély következett, — majd a fájó válás szorította össze szívünket. De lesz viszontlátás a jövő évben Barmen- ben s talán még inkább Zürichben, — utóbbi helyen már nem a német, hanem a nemzetközi keresztyén vasutasság konferenciáján vehetünk részt szeptember első napjaiban.

„Jaj volna nekem, ha mindenki jót mondana felőlem“, ez volt egyik gyakori kifejezése Luthernek.

A kis púpos. 3

Elbeszélés. Irta: vitéz Magassy Sándor.

Peti észre sem vette vendégét, annyira belemerült az olvasásba. Vasárnap délután volt, ilyenkor nem szokták kihajtani a csordát. De mikor megpillantotta Pistit, könyvét is elfelejtette . . . rohant feléje.

A két gyermek találkozása annyira meghatotta az öreg kanászt, hogy alig győzte törölgetni hosszú, fehér szempilláit. Hol az egyiket nézte, hol a másikat. . . szemét alig bírta levenni róluk. Nem is mindennapi dolog az, hogy két gyermekszív ennyire szeresse egymást. Az ilyen barátság drágább az aranynál, az ezüstnél, de még Toboz Mihály uram csengő-bongő harangjánál is János bácsi egy ideig hagyta is őket kedvük szerint örülni, de végül is megszólalt:

— Hát aztán mi újság nálatok?

— Nincs sok, János bácsi. Édesapám tegnap járt a városban s azt mondta, hogy megveszi a hősök emléktábláját is a községnek. Este nálunk volt a tisztelendő úr meg a jegyző úr, de nem tudom, miről beszéltek, mert az első szobában voltak édesapámmal. Édesanyám hol varrogat,

hol meg a kis malacokat lesi, mert van ám újból nyolc kis malacunk . .. Gergő faragott egy új lőcsöt a trágyás szekérbe, mert a régit a minap lerúgta a nyerges.

— Engem nem emlegettek néha ? — kérdezte hosszú tétovázás után Peti.

— De emlegetünk, Petikéin, — válaszolt Pisti . .. Édesanyám és Dorka néni vacsora után szoktak rólad beszélni. Tudod, édesapám ilyenkor rendsen számolni szokott az első szobában. Dorka néni még imádkozik is érted. A múltkor ebédnél megkérdezte apám uramtól, hogy miért kergetett el téged s nem fáj-e ezért a szíve ? De édesapám csak legyintett egyet és hallgatott.

— Talán megbánta, amit tett, — szakította félbe János bácsi.

— Azt nem tudom, de csütörtökön, mikor rólad volt szó, édesapám nagyon elgondolkozott s a harangavatásról kezdett beszélni. Azt mondta, hogy neki most nem tetszik úgy az új harang hangja, mint először ... akkor mintha szebben szólt volna. Neheztel a tisztelendő úrra, mert szóvátette, hogy téged ok nélkül űzött el és mert azt is mondta a templomban, hogy Istennél többet ér a szeretet, mint a sok áldozat... Pedig úgy-e János bácsi, most sem szól máskép a harang, mint akkor?

— Hm, hm, — diinnyögött magában az öreg kanász. — Úgy látszik szívébe talált a prédikáció. Ej, tudom én, hogy Isten ereje van az igében, nem engedi el azt, akit egyszer megfogott. Engem is megfogott fiatal koromban, de még most sem ereszt. Néha hetekig sem gondol vele az ember, mintha semmi sem történt volna, de aztán csak újra megmarkolja a szívet s olyat ráz rajta, hogy éppen elég.

János bácsi elhallgatott s utána mély csend lett. Egyet gondoltak mind a hárman, mert mindegyik egyszerre kereste a másik tekintetét.

— ... Haza kell mennem, — törte meg a csendet Pisti ... De most jut eszembe, hogy János bácsit édesanyám tisztelteti s izeni, hogy viselje gondját továbbra is Petinek, ő majd meghálálja.

Este az öreg kanász viskójában két •boldog lélek imádkozott Toboz uram háznépéért.

V.

Aki szelet vet, az vihart arat, — szokták mondani a jámbor emberek. És ez oly igaz is, minthogy nyáron meleg van, télen pedig hideg. Úgy is mondhatjuk ezt a bölcs mondást, hogy Isten semmit sem felejt s kinek-kinek megfizet az ő cselekedetei