Harangszó, 1929

1929-07-14 / 29. szám

232 HARANQSZÖ, 1929. július 14. A harang nyelve leszakadt egyik olasz faluban és a templom előtt játsza­dozó gyermekek közül kettőt halálra zúzott. Herceg Ferenc, „UJ 1DÖK“ című hetilapja a legszebb és legtartalmasabb képes szépirodalmi lap. Előfizetési ára egy negyedre 6 pengő 40 fillér. „Az Én Újságom“ a legelterjedtebb gyermeklap. Szerkeszti Gt.ól Mózes. Elő­fizetési óra negyedévre 2 nengő. Megren­delhetők 1., Andróssy u. ló Budapest Magyar Lányok, fiatal leányok leg­szebb és legjobb képes irodalmi lapja. Szerkeszti Tutsek Anna. Előfizetési ára negyedévre 2 pengő 40 fillér. Szakácsnő és első konyha leány au­gusztus l-ére felvételt nyerhet a Kőszegi Ev. Leónynevelőintézetbe. Fizetés a ké­pességek alapján megegyezés szerint. Sza­kácsnőnek csak olyanok fogadhatók fel, akik teljesen önállóan tudnak kifogásta­lanul 100—120 személyre főzni. Az első konyhalónynak is kell tudni főzni, hogy a szakácsnőnek állandó segítsége, szük­ség esetén helyettese tudjon lenni. Jelent­kezők forduljanak az intézet házvezető­nőjéhez. 1—2 Az intézet igazgatósága. A bőnyrétalapi (Győr megye) égőst, hitv. evang. egyházközség osztatlan elemi iskolai kántortanitói állására pályázatot hirdet. A tanítói javadalom a törvény sze­rint megállapított. Az állás betöltésénél a nyugdíjas tanerők előnyben részesülnek, de csak a kezdő, tényleges rendes tanítói alkalmazásban nem álló tanítókkal szem­ben. Pályázati határidő e hirdetmény meg­jelenésétől számított három hét. Az állás f. évi szeptember 1-én elfoglalandó. A pá­lyázatok a bőnyrétalapi ág. h. ev. lelkészi hivatal címére küldendők. 1—3 „Dunántúli Szakácskönyv“ legújabb bővített kiadása 6.80 P. Kapható szerzőnél: özv. Nagy Ferencné Sárvár, Vasmegye. Három péld. 16.50 P, tiz péld. 50 P kedvezményes árért kapható. Legszebben és leggyorsabban fest, tisztít női-, férfi és gyermekruhát, függönyt, bútorszöveteket, csipkét és selymeket Vitális Károly műfestő és vegytisztító vállalata. (Alapítási év: 1898.) Szombathely, Köszegi-ucca 15. Keménying, gallér, kézelő tisztítás. Celldömölki polgári iskolába (zárdába) járó leánykákat teljes ellátásra elfogad evangélikus család. Jó ellátás külön szoba és gondos felügyelet. — Értekezni lehet : Celldömölk Pápai u. 16. sz. alatt. 2—3 Jó szerszám fél munka! Ez a régi közmondás válik valósággá ismét a „Ncm6S3CélwJtaszánál is. Dacára annak, hogy nincs módomban óriási összegeket költeni reklámra, még is megállja a helyét, mint Dávid Góliát­tal szemben. Ez pedig csakis azért lehetséges, mivel a minősége olyan, hogy háromszori kalapálás után is ki­cserélhetem. — Kapható kizárólag Szalber Károly kereskedőnél, Szentgotthárdon. Menthol methylium. Kiváló jó hatású csúz, köszvény, neuralgia, ízületi fájdalmak és fejfájás ellen ; számos orvosi nyilatkozat. Tartalalmaz: Mentholt, Methylsalicylt, Lanoligeut és Gaultheria olajat. A világ minden államában védjegyezve és szabadalmazva. Készíti: Friedrich Ödön gyógyszertóra 2 Szentgotthárdon. (Vas m,) 9 30 A világhírű szegedi édes nemes Paprika-különlegesség és mindenféle paprika-őrlemények legelőnyösebben beszerezhetők KARBINER PÉTER paprikakiviteli üzletében Szeged, Dugonics-tér 11. sz. Telefon; 13—21. — sürgönyeim; Expaprtks. Kiváló tehetségű szegénysorsu egyetemi bölcsész-hallgatót, aki jelenleg állami költ­ségen a római Collegium Hungaricumban végzi tanulmányait, a nyári időre nevelőül ajánl a pécsi ev. lelkészi hivatal. Közelebbi felvilágosítás ugyanitt szerezhető. 2—3 Egy idősebb nő, lelkész családból, mint házvezetőnő vagy gyermekekhez ajánlkozik. Cím a kiadóhivatalban. 2—3 Gabonaárak Búza 21.50, rozs 17.40; árpa 23.75, köles —.—, zab 19.50. tenger* 25.60, korpa 14— pengő métermázsánként­Felelős szerkesztő és kiadó ; OZIPOTT GÉZA Szombathely. (Vasvármegye). Szerkesztotár. ; NÉMETH KAROLY. Fömunkatársak; NAQY MIKLÓS, SZENDE ERNÓ, TÚRÓOZY ZOLTÁN. Kéziratokat nem adunk vissza. Nyomatott Welllsch Béla könyvnyomdájában Szentgotthárdon. Felelős nyomdavezető : KISS KÁLMÁN. Ne ámíttassuk el magunkat könyvügynökökkel mert nincs olyan könyv, mely kényelmes feltételekkel megszerezhető ne volna Kis Tivadar könyv-és papirkereskedésében Pápa, Fö-u„ 21 alatt.

Next

/
Thumbnails
Contents