Harangszó, 1929
1929-06-30 / 27. szám
210 BARANOSZO. 1929. június 30. hogy rendesen csak ennél maradunk. Pedig a demonstráció csak külső kerete a jubilálásnak. Ennek a lényeghez vajmi kevés köze van. Ünnepléseink lényege mi vagyunk, mi protestánsok s nem a rajtunk kívül álló világ. Luthernek hite s ebből folyó, a vakmerőségig menő bátorsága, apostol volta mi rajtunk nem változtat semmit, mint nem változtat rajtunk a speyeri hitvallóknak világjelentőségü protestáci- ója. Luthernek hite, a protestálóknak önzetlen hűsége nem demonstráció akart lenni a külvilág előtt, nem. Ezek a szív mélyén rejlő vallásos érzelmek voltak, melyek a Krisztus országa érdekében cselekvésre ösztönöztek. Érzelmeik nem is voltak időhöz kötve. Hitük egy folyton lüktető erőforrás volt, mely éltüknek minden napját méltóvá teszi arra, hogy róla megemlékezzünk, hogy jubiláljuk. Wittenberg, Worms, Speyer, Augsburg csak szükségképpeni kirobbanásai annak a mély lelki életnek, mely a tiszta evangéliumból táplálkozva hősökké avatta nagy elődeinket. Ezek a nagy állomások egy bűnbánó, egy kegyelemért folyton imádkozó, megszentelt életnek eredményei csupán. Nem a hitvallásnak e nagy helyei adják őseinknek az értéket, hanem azok a csendes napok, melyekben lelkűk az Istent keresve ezekre előkészült. A művészi épületnek nem a nagy- szerűsége adja meg a felbecsülhetetlen értéket, hanem a lángésznek csendes munkája, mely megtervezte Erős vár a mi Istenünk. Irta : Szende Ernő. 10 — A hiúság, az emberi érzékenység vitt rá jó anyám. Szerettem volna a gyülekezet felügyelője lenni. Elhatároztam, hogy ha megválasztanak, egy oly alapítványt tettem volna, ami mindörökre levette volna a gyülekezet válláról a gondot. De nem engem választottak meg. Aztán gondnok kellett. Annak se választottak meg. Mindez végtelen bántott és sértette hiúságomat s most már a dac kerekedett felül bennem. Ezért voltam ellene a templomépítésnek, sőt any- nyira aljasodtam, hogy felgyújtottam az Isten házát, hogy boszut álljak a gyülekezeten. — S börtönbe juttattál egy ártatlant. — Úgy van. Vak dühömben már azt se tudtam, mit csinálok. Csak a boszu dühe lángolt bennem s ennek esett áldó;, zatul a templom, meg az a szegény ember. Újra megeredtek a könnyei s jó ideig csend lett a szobában. Az este mór leszállt. Egészen sötét lett a szoba. Az anya lámpát akart gyújtani. De a fia nem engedte. — Ne gyújts világot anyám. Oly jó így a 'sötétben. Még nem tudnék a szemed s a hűségesen szorgalmatos kezek, melyek összehordták. Tehát ne gondoljuk azt, hogy az ősök iránti hálás megemlékezés kötelességének eleget tettünk azzal, hogy vallástételük nagy napjainak évfordulóin megemlékezünk róluk, hogy könnyek között csodáljuk őket s mellünket verve dicsekedjünk velük, inkább csendes óráikban szemléljük életüket, annak a hitben való fejlődését, annak mindeneket felülmúló küzdelmeit, hogy lássuk, mely utón lettek azokká, amilyeneknek láttuk őket a nagy idők égbenyúló magaslatain. Ez a magát szemlélő léleknek örök jubilálása, mely előtt minden nap elég fontos arra, hogy az evangéliummal foglalkozzunk. Vonjunk minden nap párhuzamot mi köztünk s nagy őseink között, hogy lássuk, vájjon adott helyzetben a mi tetterőnk is oly hithűségről tud- na-e tanúbizonyságot tenni, mint az ő tetterejük? Akkor megértjük, mint kell jubilálnunk. Imádkozni és munkálkodni, hogy a Krisztus érdekében cselekvő hősei lehessünk korunknak. Mindössze három garasa volt egy embernek és árvaházat akart alapítani. Egy ismerősével találkozott, akinek miután elmondta tervét, kigúnyolta őt e pár garas miatt, mire ő így válaszolt: Tudom, hogy csekélység, amivel bírok, nem is erre alapítottam, de tudom azt is, hogy Jézussal és három garassal mindent meg lehet valósítani. közé nézni, nem bírnám ki a tekintetedet. — Szegény fiam, szegény fiam. Mit fogsz most csinálni ? Kocsis Antal egy darabig hallgatott. Aztán megszólalt. — Holnap jelentkezem a törvényszéken, hogy én vagyok a bűnös. Az a szegény ember ne legyen egy napig se elzárva tovább miattam. Leülöm én a két évet. Megérdemlem. Csak javamra fog válni az ottani vezeklés. Aztán pedig felépíttetem én a templomot. S gondoskodni fogok az egyházról azután is, hogy anyagiakban ne szenvedjen szükséget. S majd idők múltán mindent az egyházra hagyok. A mi gyülekezetünkre pár száz holdat, a többit meg a kerületre hagyom azzal a meghagyással, hogy annak jövedelmét csakis Isten háza építésére fordíthatják. Én úgy sem házasodom meg soha. Velem kihal a család. Hát az egyház legyen a csalódom, akit oly nagyon megbántottam. Azé legyen minden, így talán még az Isten is megbocsát nekem. Helyesled tervemet jó anyám ? Az anya keblére ölelte a fiát. — A jó Isten áldja meg szándékodat. Tévedtél, rossz útra tértél, de még van időd a jóra visszatérni. S az Isten bizonyára keblére öleli az igazán megtérő bűnöst. Legyen veled az Isten áldása és könyörülPüspöki egyházlátogatás Sopronban. Kapi Béla püspök június hó 8-án érkezett Sopronba, hogy itt kezdje meg a soproni felső egyházmegye meglátogatását és ezzel azutónobe is fejezze azt a nagyszabású egyházlátogató körútját, amelyet még 1917-ben kezdett meg. Sopronra vonatkozólag a püspök látogatásának különös jelentőséget kölcsönzött az a körülmény. hogy itt a reformáció óta ev. püspöki egyházlátogatás még nem volt. minthogy a szabad királyi városok ebben a tekintetben különös kiváltságot élveztek. Az állomáson nagy tömeg várta a főpész- tort, élén a theol. fakultás tanári karával, vitéz dr. Simon Elemér főispánnal, dr. Gévay-Wolf alispánnal és dr. Thurner Mihály polgármesterrel. A gyülekezet nevében dr. Stráner Gyula h. felügyelő üdvözölte a püspököt, akivel eljött neje is, hogy a másnap megtartandó tanítóképezdei zászlóavatáson a zószlóanya szerepét töltse be. A pályaudvartól autók hosszú sorától kísérve templom elé vonult a püspök, ahol Ziermann Lajos lelkész, Hanzmann Károly és Bukaker Oszkár lelkészekkel együtt köszöntötte. A templomba vonulva a püspök megkoszorúzta a gyülekezet 250 hősi halottjának emlékművét, majd imát mondott és áldást osztott. Istentisztelet után a népiskola udvarában Gráf Samu igazgató- tanító köszöntését és a másfélezer íőnyj tanulóifjúság hódolatát fogadta a püspök Végtelenül bájos kép volt, amikor az ele-' mi iskolai és középiskolai növendékek, a leánykák fehér koszorúval fejükön, a harsonakar hangja mellett szinte végeláthatatlan sorokban elvonultok a főpásztor előtt. 9-én, vasárnap, az ünnepi istentiszteleten Ziermann Lajos lelkész Luk. 12, 32, alapján magyar prédikációt mondott, a püspök pedig Jel. 11, 1. alapján német nyelven hirdette prófétai erővel az igét. Az istentiszteletet követő közgyűlésen dr. Stráner Gyula h. felügyelő szívből fakadó. jön meg rajtad. Én szívből megbocsátok neked . . . Nyugalomra tértek. S Kocsis Antal hónapok óta ma tudott először nyugodt lélekkel aludni. Másnap kocsira ült s a vasútra hajtatott s elutazott. Harmadnap meg megérkezett a faluba Kis István. Szabadon bocsátották azzal, hogy kiderült az ártatlansága. Mehet haza. Kis István hét vonatra ült s megérkezett. Két nap múlva meg elment gyűjteni és szorgalmasan küldözgette ő is a pénzeket. Gyűlt a pénz elég szépen, de mégis kevés volt ahhoz, hogy a templomépítéshez hozzáfoghatlak volna. A termés szépnek Ígérkezett s ha az aratás is sikerül, úgy a kétszeres adóval szép tőke lesz mór együtt. De hát Istenem, hány évi termés kell majd. hogy a romból felemelkedhessék az Isten háza ? Két év forgott le az idő kerekén. Egy kora tavaszi estén magányos utas szállt le az állomáson a vonatról. Nem nézett se jobbra, se balra, hanem lassú léptekkel elhagyta az épületet, balra kanyarodott s megindult Radnót felé. Jó egy órai út volt a faluig 8 a magányos ember, úgy látszik, nehezen bírta a 3b3*
