Harangszó, 1929

1929-06-16 / 25. szám

194

HARANŰSZÖ.

1929. június 1Ö

keresményüket, mert 25—30 dolláros havi bér mellett ott sem könnyű annak a néhány ezer dollárnak az összegyűjtése, ami saját föld és farm megszerzéséhez szükséges.

Természetesen mindig akadnak szerencsések, akiknek jól megy dolguk s ezeknek azután hire is terjed az egész vármegyében, persze nagyítva és kiszínezve s azután mindenki ezek szerint Ítéli meg a kivándorlónak sorsát. S akkor a könnyen hívők és hamar hevülők azt gondolják, hogy épen órájuk várnak odakinn s ők is épen olyan szerencsések lesznek. Arra a sok ezer szerencsétlenre azonban senki sem gondol, akik keserves munkával tengetik életüket s örülnek, ha meg tudják váltani a hajójegyet, hogy csalódottan hazajöhessenek. Amikor az ilyeneket kérdeztem, miért nem írják meg minden nyomorúságukat haza, hadd okuljanak a többiek, — azt a választ kaptam: úgysem hiszik el azt otthon ; azt gondolják, hogy irigységből akarok visszatartani másokat a meggazdagodástól.

Még egy nehézségre kell rámutatnom, amivel a Kanadába indulók nem számolnak. Ha a hajójegyet és egyéb költségeket ki is fizették s Budapestről el is indultak, azzal még nincs biztosítva a Kanadába való eljutásuk, mert a vízumot csak a kikötővárosban : Hamburgban, Antwerpenben, vagy a Cherbouagon át utazók PárisErös vár a mi Istenünk.

Irta : Szende Ernő. 8

— Nem hiszem, hogy Kis István volna a gyújtogató. Ő útnak készült, én küldtem el. S ha ő azt mondja, hogy elindult, hát annak úgy is kellet történnie. Kis becsületes, jóravaló ember, ki ilyenre soha nem vetemedhet.

A körülállók mind helyeselték a beszédet.

De az őrvezető nem engedett.

— Mér engedelmet kérek, történt, ahogy történt, azt én nem firtatom tovább. De ezt a kalapot itt találtuk a tett színhelyén s ez a kalap a Kis Istváné. A gyanú mindenképen rajta van. Az ő dolga lesz, hogy a bíróság előtt magát tisztázza.

Aztán rászólt Kisre.

— Most pedig előre I Gyerünk az őrségre I

Kis István majd összerogyott a ráfogott • bűn súlya alatt. Nem birl egy lépést se megtenni.

A lelkész hozzá lépett.

— Én nem hiszek el ebből egy szót sem. Maga ártatlan ebben a dologban, ami csakhamar ki is fog derülni. Bízzék az Istenben s a maga igazságában.

Kezet nyújtott neki.

ban kapják meg. Ezt azonban szigorú orvosi vizsgálat előzi meg. Elég a legcsekélyebb, alig észrevehető testi hiba, pl. a szemnek a hosszú utazás által okozott vörössége, hogy az illetőtől a vízumot megtagadják. S akkor — ha mindenáron ki akar jutni — kénytelen esetleg heteken át orvosilag kezeltetni magát s ott tartózkodásának költségeit fizetni, vagy pedig visszatérni. Ez pedig sokakkal megtörténik.

Még inkább óvakodni kell a Délamerikába való kivándorlástól, ahol nagy a munkanélküliség s az ismeretlen idegeneket senki sem védi a lelketlen ügynökök zsarolásaival szemben. Hazajövet találkoztam egy Délamerikából vissza- vándorló csoporttal, akik elkeseredetten panaszolták az ottani állapotokat.

Azért az egyedüli jó tanács, amit kivándorolni akaróknak adni lehet: ne hagyd el könnyelműen hazádat, szülőföldedet 1 S aki már mindenáron kivándorlásra szánta el magát, ne hallgasson bizonytalan hírekre, vagy a hajós ügynökök ígéreteire, hanem forduljon tanácsért lelkészéhez, vagy a Magyar Kivándorlókat Védő Irodához Budapesten. De ne feledje el senki a költő szavát: „A nagy világon e kívül Nincsen számodra hely, Áldjon vagy verjen sors keze, Itt élned s halnod kell.“

Kis Islván lehajolt s megcsókolta a kezét.

— Isten látja a lelkemel, hogy nem én voltam.

A csendőr türelmetlen lelt.

— Elég volt már ebből I Induljunk I

Azzal közre fogták az embert s elvitték magukkal.

Ezalatt a tűz végzett a tetőzettel, a ge- rendázattal s nagy robajjal esett össze. A súly alatt a gyenge mennyezet beszakadt. Az égő zsarátnok behullott a templom belsesébe. Ott aztán a padok is lángra lobbantak, s kísérteties fény szűrődött ét az ablakokon. Mire reggel hat óra lett, oda lett a templom. Csak a csupasz, kormos falak meredeztek az ég felé. Semmi sem maradt belőle, csak az egy biblia, meg a feszület.

Azokat még most is a lelkész tartotta a kezében.

Odafordult a nép felé.

— Én édes híveim! íme, mér nincs templomunk, romba dőlt az Isten háza. Semmink nem maradt belőle, csak ez a könyv, meg ez a keresztre feszített Krisztus. Hát keresztre vagyunk mi is feszítve. Gyengék, szegények vagyunk s ez a kis szegénységünk is oda lett most s koldusok lettünk, igazi árva koldusok.

Az asszonynép hangosan felzokogott.

A férfiak is a szemüket törölgették.

Püspöki egyházlátogatás a tolna- baranya-somogyi egyh.-megyében.

Kapi Béla dunántúli püspök ez évi második egyházlátogatási körútját a tolna- baranya-somogyi egyházmegyében végezte. Május 23-án érkezett László Miklós püspöki titkár kíséretében a szekszárdi állomásra. Útközben csatlakozott hozzá Belecskai Mechwart Ernő kormányfőtanácsos, egyházmegyei felügyelő, Knéfely Ödön gyülekezeti felügyelő és Fábián Imre sárszent- lőrinci lelkész, az egyházmegye főjegyzője. A szekszárdi állomáson vitéz Vendel István Szekszárd város polgármestere és Schöll Lajos főesperes fogadták nagy közönség élén. majd bevonultak az új paróchiára, hol a templom előtt gyülekezetével Németh Gyula lelkész fogadta és üdvözölte a püspököt, aki alig néhány hónappal ezelőtt decemberben volt közöttük és avatta fel szép templomukat. Épen ezért, ez alkalommal — püspök kívánságára semminemű tisztelgés nem volt. Ezután meghallgatta az ösz- szegyűjtött ev. elemi és középiskolai tanulók feleleteit, majd ünnepi istenitiszteletet, utána egyházlátogató közgyűlést tartott. A lelkészlakon adott ebéd végeztével Kapi püspök kíséretével a .Gindlicsalád község területén levű Jánosmajos és Kistengelic fiókgyülekezeteket látogatta meg. Ez idő szerint még Szekszárdhoz tartoznak ugyan, de már erősen készülnek az anyásításhoz és vezetésüket is külön lelkész, Fuchs János adminisztrátor látja el. Nagy örömmel várták és fogadták ezen német anyanyelvű, de magyar érzésű és magyarul beszélő hívek püspöküket, üdvözletekkel, virággal halmozták el és mindenképen kedvessé kívánták tenni otllartózkodását. Az isteni- tiszteletet mindkét helyen az állami iskola udvarén tartotta meg a püspök, az első helyen német, a másodikon magyar nyelven, majd megtartotta a közgyűlést is az iskolában, különösen buzdítván a híveket arra, hogy a meglévő lelkészlak mellé mielőbb építsék fel templomukat is. A közA gondnok odalépett a lelkészhez. El" vette tőle a feszületet. Azt megcsókolta s felsírt benne a fájdalom.

— Koldusok lettünk, árva koldusok tisztelendő uram.

A két ember egymás keblére borult.

Sirt, zokogott ott mindenki.

A két ember mellett állott az öreg mester. Némán, könnyes szemekkel nézte a megrázó, lélekbe markoló jelenetet. A gyülekezet siratta a templomát, az Isten házét. Valami szívfacsarón kimondhatatlan fájdalmas volt ez a zokogó temetés. Az öreg mester csak nézte, csak nézte őket... Egyszerre valami édes meleg hullám tört elő a szíve mélyéből s elöntötte az egész valóját.

Lekapta fejéről a kalapját s reszkető hangján feltört lelke mélyéből a dal.

— Erős vér a mi Istenünk I . . .

A lelkész megdöbbenve emelte fel a fejét. Ránézett a könnyein át éneklő tanítóra. Aztán őt is megkapta valami hatalmas szent érzés. Lekapta a kalapját s belevágott ő is a diadalmas himnuszba.

Ekkor már mind lerepültek a kalapok s a következő pillanatban mér száz, meg száz ajak harsogta az ezer vész között is diadalmaskodó hatalmas éneket I A melódia lúlharsogta a vihar erejét, keresztül