Harangszó, 1929
1929-06-09 / 24. szám
1929. június 9. flARANQSZO, 189 300 presbiter. A győri egyházmegyében új ünnep kezd kialakulni. Mikor a róm. kalh. egyház hatalmának tüntetéséül úrnapi körmenetekre sorakoztatja fel népét, a győri egyházmegye falvaiból is megindul egy másik körmenet. Csupa férfiak, a legkülönbözőbb helyekről, társadalmi állásokból. Ekkor szokta ugyanis tartani a győri egyházmegye presbiteri konferenciáját. Május 30-ikán volt a második presbiteri konferencia. 300 presbiter volt jelen : lelkészek, felügyelők, tanítók, gondnokok, egyháztanácsosok. A konferencia istentisztelettel kezdődött, melyet Németh Károly esperes végzett. A Bírák könyve 18-ik fejezetében van feljegyezve Lais története. Irigylésre méltó város, senkivel semmi dolguk nincs. Élhetik a maguk életét, A sidonbeliektől átvették a civilizáció minden gyümölcsét, annak felelőssége és terhe nélkül. Azonban ép ez a veszte is. Nem lehet büntetés nélkül megtagadni a közösséget. Mikor 600 vitéz megtámadja, tönkreteszi, mert a közösség terhéivel együtt eldobta magától a közösség által nyújtott védelmet is. Ma is megvan mindenkiben a hajlam arra, hogy elszigetelve a közösségtől élje a maga felelősség nélkül való életét. Minden lelkészt, tanítót, gyülekezeti tagot fenyegeti az a veszedelem, hogy hajlékában egy kis Laist teremtsen magának, pedig rövidlátás az, ha valaki azt gondolja, hogy jobban fel fogok virágozni akkor, ha csak a magam terhét hordozom. Az elzárkózás mindig katasztrófa az elzárkózóra. Ó bárcsak felébredne a sok magyar petyhüdt Lais elzárkózó társadalmi osztályokban, gyülekezetekben s egyénekben, míg el nem jön a 600 halni kész hős. Válasszuk inkább Mózes példája szerint az Isten népével való együttnyomor- gást, mint a bűnnek gyönyörűségét. A konferenciát magát Csemez István egyházmegyei felügyelő nyitotta meg : ösz- szetartásra buzdítva a presbitereket. Javaslatára a konferencia részvétét fejezte ki Kapi Béla püspöknek édesanyja elhunyta alkalmából. Mikiás Mihály győri felügyelő köszöntötte ezután a konferenciát a győri gyülekezet nevében, majd dr. Vélsz Aladár börcsi felügyelő tartotta meg előadását a sajtóról. A Jelenések könyve 10. fejezetében leírt erős angyalhoz hasonlítja a sajtót. Reá mutat arra, — a sajtó elvi jelentőségének megrajzolása után — mennyi hátrányt jelent az a számunkra, mikor a mai magyar sajtó a bennünket ért sérelmeket elhallgatja, ellenben a sérelmekre való felszisszené- sünket támadásnak kürtöli ki. Javaslatára a konferencia fölhívással fordul a különböző egyházi lapokhoz az erők szétforgá- csolódásának megakadályozása érdekében. Szükségesnek tartja egy protestáns napilap megindítását s nyomda létesítését, melynek felállítása érdekében szükség esetén a megadóztatástól sem riad vissza. Mindjárt akadt is jelentkező, aki a felállítandó nyomda részvényeinek 75°/o át vállalta. A következő előadást Kiss Samu nagy- barátfalui lelkész tartotta a házasságról. Végigment a házassággal kapcsolatos ösz- szes kérdéseken, hangsúlyozta, hogy a házasság szerintünk is egész életre szóló közösség s csak akkor bontható fel. amikor azt maga Jézus is megengedte. Beszélt a vegyes házasságról, a reverzálisról, melyet hitbeli és erkölcsi rabszolgavásárnak tart, de amelyet védekezésből — jobb ízlésünk ellenére — mi is kénytelenek vagyunk követelni. Javaslatára kimondotta a'konferen- cia, hogy felterjesztéssel él a szombati és vasárnapi lakodalmak s az ádventi és böjti esketések megszüntetése érdekében. Szombaton és vasárnap csak olv esketések végezhetők, amelyeket lakodalom nem követ. Felhívással fordul a gyülekezetekhez a házasságkötések alkalmával az egyházi kihirdetések megkövetelése érdekében. A keresztszülői tisztség elvi megfontolása alapján nem tartja megengedhetőnek, hogy nagyszülő legyen keresztszülő. A harmadik előadást Garan János ménfői ev. tanító tartotta „Az iskola és a szülői ház" címen. Beszélt a tanító és a csalód közötti bizalmas viszony kialakulásának egyéni és intézményes feltételeiről. Azt szeretné. ha mindenki így beszélne: a mi iskolánk és a mi tanítónk. A konferencia a résztvevők kitartó érdeklődése mellett Németh Károly esperes záróbeszédével délben ért véget. KORKÉPEK. Karcolatok a hétről. Hogy a világ mennyire megérett az ítéletre, bizonyítja az alábbi eset. A Kentucky-állambeli Tideswell- ben egy hatesztendős fiúcska, Carrel Marrant, játék közben egy darab vason összeveszett egy szintén hatesztendős iskolatársával. A kisfiú magához vette apja revolverét és agyonlőtte pajtását. A kentuckyi törvények elrendelik, hogy tíz évesnél fiatalabb gyermekeket bűnvádi úton nem lehet felelősségre vonni. Mindamellett az esküdtbiróság elnöke lefolytatta a gyermek ellen a tárgyalást, amihez a tizenkét esküdt is hozzájárult. Az egyhangúan meghozott ítélet szerint a hatéves vádlottat 15 évre az ifjúkoruak börtönébe utalták. Az ítéletet egyhangúlag hozták meg az esküdtek. Az egész tárgyalás alatt a kis vádlott, aki szemmelláthatóan nem értette meg, hogy mi történik vele, jókedvűen játszadozott. A párját ritkító ítélet egész Amerikában feltűnést keltett. Pár szó az áriáról. Irta : Hajas Béla. A Harangszó 1929. évi 9. számában Payr Sándor, egyháztörténelmünk fáradhatatlan búvára, a régi alsóbüki tanítókról emlékezik meg. Éles kutató szeme olyan mozzanatokat is meglét, amelyek elkerülik más ember figyelmét. Fölkeresi a nemzeti és egyházi életnek azokat az egyszerű napszámosait, akik a nagy nyilvánosság előtt talán kevesebbet szerepeltek, de beható, pontos munkát végeztek abban a szükebb körben, ahová az Úr rendelte őket. így kerülnek történetírói tollára az alsóbük! tanítók, akikről kiderül, hogy nemcsak jeles nevelők, hanem még költők is voltak. Jó magam ugyan — ezt csak a történeti igazság kedvéért jegyzem meg s nem azért, hogy szeretve tudós bátyámnak ellentmondjak — felsőszakonyi születésű vagyok, s Alsóbükre csak bevándoroltam az Úrnak 1885. esztendejében: de az alsóbüki tanítókat gyermekségem óta ép’ úgy becsülöm, mint ő, hiszen az én atyám is egyike azoknak, akiket Alsóbük tanítói között megemlítésre méltóknak talál. Ez indít arra. hogy egy-két. talán nem érdektelen adatot én is közöljek — atyámról és az áriáról. Az áriák t. i. nemcsak Bükön, hanem Szakonyban is ismeretesek voltak. Még zsenge korban voltam, midőn atyám odaült a gyér világosságot árasztó lámpa mellé áriát készíteni. Ilyen irányú képességét bizonyára ismerték már a szakonyiak, mert az ilyen eset gyakori volt, hiszen alig fordult elő temetés ária nélkül. Ma is még egész ária-gyűjteménye van. egykor elénekelt szerzeményeinek a kéziratai. A költészet magyar mestereivel szívesen foglalkozott ifjú korétól kezdve: Czuczor, Vörösmarty, Tompa. Petőfi, Arany régi kiadásai még most is megvannak kis könyvtáréban. Vonzotta a Biblia magasztos igéje s vonzották a versnek alaki szépségei. A rím-faragást különösen kedvelte. Este lefekvés után a rímelésben gyakorolta magát s mi, gyermekek, próbáltunk segíteni neki. A nyelv zenéje!iránti érzékünknek itt fejledeztek első csírái, Egyik megboldogult anyai nagybátyám levelének a végén is rímet küldött neki. A külső forma mellett azonban a tartalomra is kiváló gondot fordított. A falusi élet egyszerű viszonyai nem kívántak ugyan magas röptű költészetet, d^ a vallásos lélek any- nyit elvárt s elvárhatott az áriától, hogy a Biblia hangján szóljon. Ebben a várakozásban, tudtommal, nem is csalódtak az elhunytnak hozzátartozói. A legtöbb esetben kéziratban el is kérték az áriát s elhelyezték a család kis levéltárában. Mikor pedig a templom régi orgonája mellől vagy a háznál az Isten szabad ege alatt fölhangzott a vigasztaló ének: könnyben úsztak a szemek, mert tanítójuk eltalálta azt a hangot, amely szívük húrját meg- rezegtette. Egy ilyen ária akkoriban meg is jelent nyomtatásban Mohácson a „Fáklyalángok“ című református egyházi lapban. Egyik felsőszakonyi buzgó családnak VI. o. gimnázista fia kénytelen volt előhaladott sorvadó betegsége miatt a soproni ev. líceumot elhagyni s otthon a szülői háznál nemsokára meg is halt. A temetésre 1883. április 2-án tanuló társai közül nyolcán leutaztak Sopronból, ök vitték ki barátjuk koporsóját a temetőbe. Sírköve ma is hirdeti a felsőszakonyi temetőben Hasza János tanuló emlékét. A Fáklyalángok az előfizetők hiánya miatt hamar kialudtak. Hasábjain inkább búcsúztatók jelentek meg, de a szakonyiak az innen kölcsön vett búcsúztatót nem kedvelték, az ő részükre áriát kellett csinálni, mert annak dallama is volt, a búcsúztatónak ellenben nem. Nagyon természetes, hogy ezek az áriák az egyházi énekek ismert dallamait követték. Különösen sok ária készült az : „Istenfélők mily boldogok vagytok" s a „Légy csendes szívvel és békével“ dallamára. Szórványosan a „Jehova csak néked ének- lek". „Jézus sebeidnek mélye", „Az én időm mint a szép nyár" melódiája is fölhangzott. Az u. n. predikációs halottakat, legalább Felsőszakonyból, eleintén bevitték a templom udvarába s a gyászbeszéd után az ária következett. (Később minden
