Harangszó, 1929
1929-05-05 / 19. szám
1929 május 5 M kővágódrsi ev. egyház ősi temploma, melyben Gyurátz mint káplán j867-68-ban az Úr igéjét hirdette. M templom tornya és falazata már V550-ben, amikor a legelső prédikátor itt állandóan működött, állt. KORKÉPEK. Karcolatok a hétről. * Nagy lelki élvezettel lapozgattuk :xít Turóczy Zoltán lelkésznek, a \Harangszó főmunkatársának ösz- iszeállításában a győri egyházközség [Évkönyvét az 1928-ik esztendőről. \.A Diakonissza anyaházról szóló jelentésnek egyik része azonban i végtelen fájdalommal töltötte el lel- \ künket. E részben ugyanis Pálmai Lajos szeretetházi igazgató többek iközött a következőket írja-’ Az előkészítő tanfolyamon most ,3 diakonissza növendék van, akiknek oktatását, vezetését Huber Etelka főnöknő és a szeretetházi igazgató végzi. Isten segítségével reméljük, hogy sikerrel. De itt nehézséget okoz valami érthetetlen felekezeti elfogultság. Ugyanis ezek a diakonissza növendékek az első évben a betegápolásban való gyakorlati kiképeztetésre a helybeli közkórházba jártak be. Szíves, kedves fogadtatásban részesültek úgy az igazgató-főorvos, az összes orvos urak és az ottani apáca ápolónők részéről. A múlt évben azonban ez a gyakorlati kiképzés nem volt lehetséges, mert a győri r. kath. püspök úr kijelentette, hogy ha az evangélikus hajadonok oda bemennek, ő az összes r. k. apácákat azonnal kiveszi a kórházból. Hiába kíséreltünk meg minden utat-módot, HÁRANQSZO. hogy ezt az akadályt elhárítsuk, nem volt lehetséges. A növendékek kénytelenek voltak gyakorlati kiképzésre Pozsonyba menni. Felírjuk ezt az eseményt a mai kor történetének lapjára, — de azért mi visszük a segítséget, gondozást, vigasztalást kath. testvéreink nyomorúságos házaihoz is. Mi így tanultuk ezt as Ür Jézus Krisztustól. K. I. E. konfereaciíija Balassagyarmaton. Csonkfl-Magyerorszég e protestáns végváréban tartotta felsőmagyarországi konferenciáját f. évi április 20. és 21-én a Keresztyén ifjúsági Egyesületek Szövetsége (KJE.). A konferenciára a nógrádi-honti és feisőpeslmegyei esperességből mintegy 350 ifjú jelent meg, hogy hitvallást tegyen az evangéliom drága kincsei mellett. Kiváló alkalmat nyújtott erre az az ünnepi hangulat, meliyel a balassagyarmati két prot. (ev. és ref.) egyház a konferencia tagjait várta, a midőn ezzel egyidejűleg ünnepelte, meg a speyeri protestécíó 400 éves jubileumát. A központból a K1E. vezetősége részéről a konferencián dr. Scholtz Oszkár elnök, Tőltéssy Zoltán titkát, Vídovszky Kálmán a Luíher-Otthon igazgatója. Antretten János irodaigazgató és Makédy József a budapesti K1E. képviseletében jelentek meg. Az egyházközségekből a megjelent ifjúság vezetői, lelkészek és tanítók, leventeoktatók nagy számban. Április hó 20-én, szombaton délután a vezetők konferenciája volt, melyen megjelentek Pályi Pál Nógrád vármegye főispánja, Rákóczy István nyug. főispán, Szenthe Kálmán törv.-sz. elnök és még sokan a helyi egyház vezetői közül. Itt a vezetők kellő irányítást kaptak arra nézve, hogyan kell. főképen falun, megszervezni a KIÉ. munkát. Este ez Ifj. Egylet helyiségében a nagy közönség részére gazdag programmal vallásos estély volt, melyen Kardos Gyula alesperes tartott írásmagyarázatot Máté 5, 14—1. alapján, szavalt Hutnyik Károly ifjú, a Prot. egyházi énekkar szép chorálokat adott elő és dr. Scholtz Oszkár „Egy csodás élet története“ címen nagy figyelemmel hallgatott, tartalomban gazdag előadást. Garami Kató és Kardos Viktor kis imát mondtak. Április 2l-én reggel 8 órakor vette kezdetét a konferencia és pedig a megjelentek nagy száma miatt az evang. templomban, melyet a nagy csoportokban össze- sereglett ifjúság teljesen nnjgtöltötf. Itt Kardos Gyula alesperes imája, Tgeolvasása után meleg érzésekkel üdvözölte a konferenciát, majd dr. Scholtz Oszkár tartott nagyszabású előadást azon a címen: „Miért szükséges a KIÉ. munka az evang. egyházban ?“ Az előadó ezen előadásába sűrítette mindazokat a gondolatokat, amelyeket az ifjúsággal közölni akart. Beszélt az idők sivárságáról, a trianoni magyarság szomorú sorsáról, a lelki élet leromlásáról, az ifjúságnak, mint a jövendő reményének magasztos hivatáséról, célkitűzéséről. S kifejtette, hogy egyedül a biblia szellemében felnevelt és annak kristálytiszta vizéből táplálkozó ifjúság lesz képes ön________________________149 ma gát és a jövendőt megmenteni. Részletesen ismertette a KIÉ. munka négy főágát: a szellemi, a testi, a lelki nevelést és a szolgálatra való előkészítést. Az előadás után az ifjúság részt vett az evang. és ref. templomban megtartott jubiláris istentiszteleten, melyek a speyeri protes- tátió emlékére tartattak, s ez alkalommal az ev. templomban Sulacsik Zoltán ref. lelkész, a ref templomban pedig Kardos Gyula ev. alesperes tartották az ünnepi beszédet és pedig azonos textus alapján (Róm 15, 4—6 ). Az ünnepi istentiszteletek után folytatódott a konferencia, s ez alatt dr. Csengődy Lajos salgótarjáni lelkész tartott lelkes, eszmékben gazdag és tanulságos előadást: „A pusztuló Magyarország“ címen, Vidovszky Kálmán igazgató pedig a „Magyar Cserkész“ szerkesztője „Mi érdekli ma a magyar ifjúságot“ címen lebilincselő alakban buzdította az ifjúságot a magyar jövő érdekében testének és lelkének nemes fejlesztésére. A konferencia 1 órakor félbe szakadt, meri az ifjúság közös ebédre gyűlt az ev. egylet helyiségében össze, ahol olcsó cserkész ebédet fogyasztott el, alkohol-mentesen. (Gulyás é* túróscsusza). Ebéd után Tőltéssy Zoltán a K1E. szórakoztató játékait mutatta be az ifjúság vidám hangulata mellett. Majd kivonultak a konferencia résztvevői a közeli trianoni határhoz és ott elénekelték a Himnuszt. Az esti 6 órás vonattal ki-ki egy-két szép nap felejthetetlen emlékével távozott haza. Áldott magvetés volt ez az Úr országában, amelynek — Isten kegyelméből — gazdag aratása lesz I Vajha minél többen csatlakoznának az Ifjúság megmentésének munkájához, mert a kié az Ifjúság, azé a Jövő. EGYRÓL-MÁSRÓI. A mindennapi életből. A föld mível ésügyi minisztérium felhívása a babtermelőkhöz. A földmívelésügyi minisztérium az egyenletes, válogatott, jó bab külföldi exportja érdekében a babtermelőkhöz az alábbi felhívást intézi : Országos és egyéni érdek, hogy jobbminőségü babot termeljünk. A rossz bab csak nagyon alacsony áron adható el külföldön, míg egyenletes, válogatott, jó babért magasabb árakat lehet elérni. A bab minőségét a következőképpen javítsuk: 1. A vetőmagvat elvetés előtt gondosan válogassuk. Szedjük ki asztalokon a beteg magvakat, valamint a tarka, másszínű babot, mert a fehér babban például nem szabad színes babnak lennie. 2. Egyenletes nagyságú magvakat vessünk (vagy kizárólag kisfajtát, vagy kizárólag nagymagvú fajtát). 3. Cséplés után a termelt babból asztalokon válogassuk ki a benne előforduló föld és kavicsdarabokat, a szemeteket és más-