Harangszó, 1929
1929-04-28 / 18. szám
144 HARANOSZO, 1929. április 28. Meghalt Magyary Imre, Tisza István kedvelt cigányprímása. A régi jó magyar világnak egy híres alakja húnyla le szemét: meghalt Magyary Imre, a hires debreceni cigányprimás, aki a debreceni Aranybikában negyvenhét évig játszott. Hatvanöt esztendős korában érte utói a halál Magyaryt, aki gyakran muzsikéit Tisza István grófnak, sokszor húzta ilyenkor a Cserebogár, sárga cserebogér-t. Ferenc József az arany érdemkereszttel tüntette ki; 1926-ban pedig a kormányzó Signum Laudist adott neki. Szerelte a magyar nótákat, szívvel, lélekkel szolgálta a hegedűt a cigányprimás, akinek művészetét külföldi uralkodók is megcsodálták. Két hónap alatt több mint húszezer váltót óvatoltak. A váltóóvások statisztikája a fizetésképtelenségi válság kimélyülése mellett bizonyít. Az új év első két hónapjában ugyanis 20.223 drb. váltót óvatoltak fizetés hiánya miatt, amelyeknek együttes értéke 15 4 millió pengőt telt ki. Külföldi adomány az elaggott és tönkretett szállodásoknak és vendéglősöknek. Lehner Oszkár kereskedelmi tanácsos, a Nemzetközi Hoteligazgatói Egyesület elnöke a Magyarországi Szállodások, Vendéglősök és Korcsmárosok menháza javéra 1000 shillinget adományozott. Magyarország gépjárműállomány a 24.643 kocsi. Február végén az ország gépjárműállománya 24 643 kocsiból állott, amelyből 13.465 kocsi a fővárosra esett. Ellopták az elhunyt érsek félmillió líra értékű arany keresztjét. Az elhunyt anconai érsek örökösei nagy megdöbbenésükre vették észre, hogy eltűnt a félmillió líra értékű biborosi aranykereszt, amelyet Vica kardinális Kolumbia katolikus lakosságától kapott, mikor pápai nuncius volt Kolumbiában Az aranykeresztet ritkaszép drágakövek díszítik. Vasúti menetrendváltozás. A Magyar Királyi Államvasutak, Duna-Száva-Adria Vasúttársaság, Győr-Sopron-Ébenfurti Vasút és az összes maganvasutak vonalain a nyári menetrend május 15-én lép életbe Változás majdnem minden vonalon lesz. Az államvasutak és a Duna-Száva Adria Vasút vonalain igen sok új idenyvonat fog közlekedni, A teljes és részletes nyári menetrendeket a május első napjaiban megjelenő 49 év óta ismert Vasúti Útmutató a magyar és közös közlekedési vállalatok Hivatalos Menetrendkönyve fogja közölni Ára 1 pengő 60 fillér. Kapható az állomásokon lévő ujságárusítóhelyeken, könyvkereskedésekben és dohánytőzsdékben. A Vasati Útmutató közel ezer oldalas „nemzetközi“ kiadósa — amely úgyszólván egész Európa menetrendjét tartalmazza — néhány nappal később fog megjelenni. Herceg Ferenc, „UJ IDŐK“ című hetilapja a legszebb és legtartalmasabb képes szépirodalmi lap. Előfizetési óra egy negyedre 6 pengő 40 fillér Magyar Lányok, fiatal leányok legszebb és legjobb képes irodalmi lapja. Szerkeszti Tutsek Anna. Előfizetési ára negyedévre 2 pengő 40 fillér. „Az Én Újságom“ a legelterjedtebb gyermeklap. Szerkeszti Gt ál Mózes. Előfizetési óra negyedévre 2 nengő. Megrendelhetők I.. Andróssy u. 1 Budapest Árvaleóny, 12—13 éves, állandó otthonra talál idősebb házaspárnál. Teendője könnyű házi munka, kézimunkázni is megtanítjuk. Csakis szelíd, engedelmes, szorgalmas leánykák írjanak. — Cim: Reumann Gézáné Szombathely, Ernuszt Kelemen utca 23. 1—B Abbáziában finom úri csalódnál lakás ellátással napi 25 lira. Szobák ellátás nélkül is kiadók. Nagyobb gyermekek kiséret nélkül is felvétetnek és családi gondozásban részesülnek. Cim : Villa Pilepich. Vezető körjegyző, 30 éves, magas, szőke fiatalember, ev. vallású feleséget keres, kinek némi vagyona van, intelligens, jó, gondos, takarékos házias. Hogy ezúton keres házastársat magának, ennek oka, hogy nem evangélikus helyen működik s így működése helyén ev. vallásu leány nincsen, pedig legfőbb kikötése, hogy leendő hitvestársu ev. vallásu legyen. Ha nem a vallás lett volna kikötése, már rég megnősülhetet volna. Férjhezmenni szándékozók „Komoly szándékú úriember" jeligére írjanak a kiadóba. Fényképet csatolók előnyben, feltétlen diszkréció, a fényképek visszaküldetnek. A Kiadóhivatal a kellően felbélyegzett leveleket továbbítja. Keresek jó házból való minden tekintetben kifogástalan fiút pincértanoncnak. Tóth Antal vendéglős Moson. Fő-u. 6. „Dunántúli Szakácskönyv“ legújabb bővített kiadása 6.80 P. Kapható szerzőnél : özv. Nagy Ferencné Sárvár, Vasmegye. Három péld. 16.50 P. tiz péld. 50 P kedvezményes árért kapható. Keresek egy 16 év körüli kis lár^yt gyermekek mellé, úgyszintén egy jó nevelésű fiút is tanoncnak. Cim: Benscherer Jenő hentes m. Pópa. Török Bólint u. 4. Gabonaárak Búza 25.80, rozs 23.15, árpa 25.90, köles 26.60. zab*25.40, tengeri 28.90, korpa 19.10 pengő métermázsónként. Felelős szerkesztő es Kiadó . OZIPOTT Q&ZA Szentgotthárd. (Vasvárxuegyo). Szerkesztőtárs : NÉMETH KÁROLY. Főmuokatarsak : NAGY MIKLÓS, SZENDE ERNŐ, TÚRÓOZY ZOLTÁN. Kéziratokat nem adunk viasza. Nyomatott Wellisch Béla könyvnyomdájában Szentgotthárdon Felelős nyomdavezető : KISS KÁLMÁN. A konfirmáció és a vizsgák ideje közeledik, gondolj arra, hogy fiaidnak, leányaidnak és keresztfiadnak, keresztleányodnak, sőt esetleg másoknak is emlékül ajándékot kell adnod, a legjobb, amit adhatsz nekik, a jó könyv. Fordulj bizalommal Kis Tivadar régi protestáns könyvkiadóhoz Pápán. Legolcsóbb | _ 1 | • _ _ _ ' „ Csak amíg a evangélikus LGlKl VGZ6T. készlet tart! imakönyv: ,rta Gyurótz Ferenc. 10. kiadás. Valódi vászonköté9b#n . . . 2 40 II Felbőr díszkötés tokban . . . 6.20 Párnázott vászon df»zk. tokban 6 20 ü Finom bőrk,, aranyozott lapsz. 11 — Kapi n »1 ' 5.10 oldala» Béla, Bekesseg. j—, Párnázott vászonkötés, aranyozott lapszélekkel . . . 12.— Díszesebb vószonkötés, aranyozott lapszelekkel . . . 15.— „Szoros kapu - keskeny ut.“ Fiatal lányok imakönyve. 2. kiadás. Irta Czeglédyné Kosa Margit. Valódi vászonkötésben . . . 1.90 Párnázott vászonkötésben . . 4.20 Finom bőrkötésben, aranyozott lapszélekkel.......................8.50 Bibliák. Ujtestamentumok. Ujtestámentum ..................................................................— .60 „ zsoltárokkal..........................................—.80 „ ludiai papiron..........................................2.80 . „ , aranyozott lapszéllsl. . 8 S0 Teljes biblia 17X11 cm. nagyságú, vászon kötcsbvn . 2 50 „ ff 17X11 cm. nagya., indiai papíron, vá^zonk. 4.— tf „ 17X11 cm. „ „ w bőrkötés 12.— „ „ 21X13 cm. „ 4 térképpel, vászonkőt. 4.— „ * 24X15 cm. „ 4 „ 6.— „ „ 24X15 cm. * 4 * bőrkötés . 25.— „ „ 2vX18cm. „ 4 „ vászonköt. 8 — v „ 28X18 cm. 0 4 » bőrkötés . 85.— Evangélikus énekes&ouyY. FélvászonkStfa......................................4 50 V ászonkfttés......................................5 60 Pá rnázott vászonkötéa ...... 12.— Félbőr kötés......................................8.— F nőm bőrk., arany lapra, dobozban 18.— Régi, használt imakönyvét könyv- kötészetemben újra beköttetem, tar- tósabb lesz. mint a gyári kötés. Konfirmációi emléklap. Református 21X26 centiméter 2 szinil nyomással. . —.12 * 25X35 „ 3 „ „ . . —.20 ft 29X37 „ 2 „ „ . . — .24 Evangélikus 32X4J cm. többszínű díszes nyomással. —>0 Konfirmációi Káték. Raffay S. VII. kiadás................................—.64 T úróczy Z.: Evangélikus öntudat . . . —.80 Kiss Samu—Nagy István............................—80 K onfirmációi emlékkönyv evangélikus ifjaknak es leányoknak. Irta Paulik ev lelkész. 320 oldalas könyv, sok képpel, bekötve 6 72 P. Hiterősítés napjára legolcsóbb emlék Könyvjelző, bibliai mon lassa1, darabja 8 fillér Képeslevőlozőlap, bibliai képpel, darabja 16 fillér. — Bibliai fali táblák, legszebb szobadísz, különfélt» ; kivitelben és nasrya g^an 24 fillér*ol 3 pengőig Á |Hr'»-zrSr%Ot"Ítr\r'trvb'irT bérmentve küldi KIS TIVADAR könyvkiadó PÁPA, ha a ** VfZ.UV/O Ll 1 kívánt könyvek érát a 25.210 sz. csekklapOn előre beküldi.