Harangszó, 1929
1929-01-06 / 2. szám
Á Luther Társaság decemberi budapesti estélye. A Luther Társaság december 17-én az Üllői úti teremben magas színvonalú és fényes sikerű estélyt tartott. Ezen estélynek egyik kiemelkedő pontja volt Szontágh Tamás és Mágócsy-Dietz Sándor uj tisz- tiszteleti tagok üdvözlése, s a díszoklevél átnyujtása. Az ülést Kapi Béla püspök, egyházi elnök nyitotta meg, s megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy a Luther Társaság nem csupán az elme kultúrájára, hanem a szív kultúrájára is törekszik, mert az emberiség boldogsága a szivek nemességén alapszik, Ezt a célt szolgálja a Luther Társaság, amidőn kiadványaiban a vallásos ismeretek terjesztése mellett nagy gondot fordít arra, hogy az evangélikus közönségnek lelkét és szívét művelje és minden nemes mag befogadására fogékonnyá tegye. Beszéde további fonalán megemlékezett az uj tiszteleti tagokról, Szontágh Tamásról és Mágócsy-Dietz Sándorról, akinek »-^rész élete pályája és életmunkája a leg- ^remesebb eszmények szolgálatában állt és e szolgálatban ők soha el nem csüggedtek. Mindakettő a természettudományoknak buvárlója, de a természettudományi foglalkozás lelkűket nemcsak hogy el nem távolította Istentől, hanem még inkább közelebb vitte őket a világ Terem- tőjéhez, akinek bölcseségét és nagyságát mint természettudósok tanulták meg igazán csodálni. Vallásos lelkűk késztette őket arra, hogy életük jórészét a munkára fordítsák s idejük, erejük áldozatával, de anyagi áldozattal is munkálták úgy evangélikus egyházunk, mint a Luther Társaság céljait és jövendőjét Amidőn nékik — úgymond — a Luther Társaság szerény koszorúját átnyújtjuk, fogadják azzal a szeretettel, amily szeretettel a Luther Társaság őket megtisztelni óhajtja, s kívánja, hogy Isten áldja meg termékenyítő áldásával életük hátralévő éveit s őrizze meg ifjúi lelkesedésüket azon nagy célok számára, amelyekhez eddig oly hűséggel ra12 ______________________________ HA RANQSZO. Tárogató a Rozálián. Állottál-e már idegen sziklán. Érezve léted parányiságát ? S mégis szétzengni, ami bent sajog, Pedig körötted győztesek raja Issza a gőgös és bus dallamot. Fújtál már kürtöt vad viharban úgy, Hogy az elemek dölyfe térdre hull ? S ellened szemén részvéttűz lobog ? Mert érzik a szent kurucbánatot, Mely a bujdosók lelkén vert lobot. Daloltál-e már más fajta nép közt Örömkiáltó, lángverő dallal ? S szemedből mégis kínt jajongva Könnyek peregnek és beszélnek, mint A fájdalom élő Memnon-szobra. Érezted-e már, milyen fenséges Hódítóvá nőni határon túl ? Kopár sziklán Dárius lenni ? S míg keblére von száz ismeretlen A zordon ég is elkezd nevetni. Testvér 1 De jó ily diadal lenni, Határledöntő Krisztus — győzelem. S hirdetni széfdúlt, gonosz gátakon: Azért fogták a Megértés árját, Hogy rie úszhassunk az örök bércig, Hol a szeretet gyémántját vájják. Bakó József. gaszkodtak. Szontágh Tamás és Mágócsy- Dietz Sándor tiszteletére az egész jelenlévő közönség felállott és az elnök szavait lelkes éljenzéssel fogadta. A két ünnepelt meghatott szavakkal mondott köszönetét a Luther Társaságnak s tett újólag ígéretet a további munkálkodásra, amíg őket Isten erővel és egészséggel segíti. Ez ünnepi rész után D. Kovács Sándor olvasta fel: A haladás törvénye a kérész- tyénség történetében című dolgozatát, amelynek fejtegetéseit a közönség nagy figyelemmel hallgatta. Mivel a dolgozat az Ösvényben egész terjedelmében megjelenik és külön lenyomatban is kapható lesz, tartalmának ismertetését mellőzzük. — Óh, ezt én is ismerem. Qui bene distinquit, bene docet.“ Mondhatom igen nyakatekert módon fordítottad le. Ebből is látszik, ,. . — Inkább csak szokatlanul! De tanulni voltakép annyit jelent, mint betekintést nyerni a dolgok lényegébe. Ám nem fontos, hogy most ezen vitázzunk. Kérlek, azonban tégy különbséget 1 Más az, hogy én valakinek hasznára vagyok s más, hogy az illető maga elismeri-e ezt. Én például meg vagyok győződve, hogy a tőke hasznára van az utolsó munkásnak. Azt hiszem, ebben te is egy véleményen vagy. De kérdezd meg csak az utolsó munkást. A próféták is nagy hasznukra voltak a koroknak, melyekben éltek. De a saját koruk ezt soha el nem ismerte. A dúsgazdag is csak a mennyországban tudta meg, hogy az a toprongyos fekélyes Lázár nagyobb hasznára lehetett volna őneki, mint ő Lázárnak, ha mindennap a legjobb falatokból adott is volna neki enni. Pár pillanatra csendet hagyott az asz- szonynak. Hiszen megtanulta mér, hogy aki a telkeknek segítségére óhajt lenni, az ne beszéljen sokat egy végbe. A célhoz úgy is csak az visz közelebb, hogy szavunk közben megszólal a Lélek. Erre várt. Amint feleségére nézett, az volt a benyomása, hogy célt ért. Valami az asszonyt bensőleg foglalkoztatta. De arról sejtelme sem volt, hogy mi. Az asszony a gyermekekre gondolt. Azok tényleg most kapták meg igazán apjukat. — Megmernéd mondani, mire gondoltál ? — fordult Dömölky Gábor a feleségéhez, valami olyan megindultsággal, mintha most adná neki az első virágszálat s azzal kapcsolatban tenne fel efféle kérdést. — A gyermekekre — Egyszerre igen egyszerű lett minden. Elfelejtette a nyolc szobás lakást, a nagy hozományt, a bonyolult érdekhélózatot, melyen egész eddig élete, mint a nagy keresztes póknak egy súlyos áldozata lógott. — Most találtam meg az első érvet. Hosszú idő után az első érvet melletted. Mégis csak nagy dolog az, hogy, ha mi minden elmondhatjuk, hogy elvesztettünk, a gyermekek nem mondhatják el. De le- het-e a gyermekek után indulni ? Bár az ellenvetést is megszólaltatta, azért valami halvány mosoly jött ki még mindig a szemén. Dömölky Gábor megcsókolta a felesége kezét. (F*ljrt käv.) Következő pont Meróthy Jenőnek, a feltűnt fényes Írónak „Ki hozza a karácsonyfát ?“ című rajza volt, amely egy nógrádi gyülekezetnek és parókhiának karácsony esti hangulatát színes elevenséggel és megható humorral érzékitette meg. örvendünk azon, hogy Isten az elköltözött kiváló regény és novellairók nyomába ilyen szép tehetséget állított, aki egyenlőképen büszkesége az evangélikus parókhiának és a pozsonyi egykori magyar lyceumnak. Végül Auer Kató énekművésznő énekelt régi magyar karácsonyi énekeket és Bachnak egy fenomenális szépségű szerzeményét. A művésznő előadását hálás tapssal köszönte meg a közönség s az elismerés nem csupán neki szólt, hanem a jelenlévő tanítójának R. Béres Mimi úrnőnek, az operaház volt tagjának is. Az estélyen előkelő közönség vett részt. Ott voltak a budapesti egyházi életnek és tudományos világnak képviselői, többek közt báró Radvénszky Albert egyetemes felügyelő, D. Raffay Sándor és Kiss István püspök, dr. Zelenka Lajos kerületi felügyelő, dr. Haberern Pál egyetemi tanár, közfelügyelő, Sárkány Jenő és Raics Károly allébornagyok, a budapesti egyházak elnökségei, az iskolák képviselete s több tudományos társulat. A Szontágh-család képviseletében dr. Szontágh Sándor. A Társaságot s az új tiszteleti tagokat melegen üdvözölték dr. Sztranyavszky Sándor államtitkár, B. Kaas Albert, dr. Rásó Lajos, dr. Szontágh Félix és Szontágh Antal, dr. Eöttevényi Olivér, Glüch Frigyes stb. A felolvasó ülést barátságos vacsora követte a Luther Otthon étkezőjében, ahol az ünnepelt két tiszteleti tagot báró Rod- vánszky Albert, Kapi Béla, Raffay Sándor, Kiss István, Szigethy Lajos és Kovács Sándor üdvözölték. A legközelebbi felolvasó ülés január második felében lesz, ugyancsak az Üllői úti termében, amely e célra nagyon alkal- kalmasnak bizonyult. A berlini pápai nuncius. Pacelli érsek, nagy lépésre szánta el magát. Elment Wittenbergbe, hogy személyesen megismerhesse azokat a helyeket, ahol egyházának egyik legnagyobb ellenfele járt egykoron. Sőt Erfurtba és Wartburgba is ellátogatott. Felkereste a Wittenbergi superintendenst s megkérte, vezesse végig a Luther- csarnok gyűjteményein. A városi templomban megnézte Luther szószékét, a vártemplomban pedig hosszabb ideig szemlélte Luther sirját, Bölcs Frigyes és Állhatatos János választó fejedelem síremlékét és azt az ajtót, amelyre a 95 tétel volt egykor kiszögezve. — Az ő sorsa csodálatos véget ért. Igen mélyrehatóan foglalkozott a reformátori gondolatokkal s ennek folytán szakított Rómával és evangélikus lelkész lett. Aztán protestáns lelkész lett Svájc olasz részében és hercegi tanácsos Wür- tembergben. Tübingenben van eltemetve. ___ ___1929. január 6.
