Harangszó, 1929
1929-04-01 / 14. szám
110 HARANQSZO. 1929. április 1. melyet zsúfolásig megtöltött a hívők serege. Az örök élet igéit itt is Nagy Miklós zalaegerszegi lelkész hirdette. A halál fekete hajójához hasonlította a mai embert, melynek hivatása az elitélteken végrehajtani a halálos ítéletet. Azonban elindul a fehér hajó fiatal erőtől duzzadó evezősökkel s viszi a kegyelmet a halálra Ítélteknek. Az élet hajója a mai ifjúság. Vasárnap délután Turóczy Zoltán győri lelkész tartott gyönyörű előadást az élő Istenről. Turóczy Zoltán előadáséval befejezést is nyert a konferencia. A délután 5 órai vonattal elutaztak a konferencia résztvevői, hogy mint Jézus apostolai vigyék és terjesszék azt a lángot, melyet a konferencián hallott örök igazságok gyújtottak szívükben. Az ima. Egy édesanyának az volt a mindennapi szokása, hogy reggelenként legalább negyedórácskára bezárkózott szobájába s imádkozott, nemcsak önmagáért, de egész családjáért. Ily módon családjának egyik tagja a másik után megtért, az Úré lett. Mikor az édes anya egy nap megint kijött szobájából imája elvégzése után, a legkisebb azt kérdezte tőle: „Mond csak, édesanyám, mit csinálsz mindig szobádban? Ahányszor kijösz, mindig olyan szép vagy, mint az Isten!“ Vájjon te, kedves lélek, nem akarsz-e olyan szép lenni a te házadban? EGYRŐL-MÁSRÓL A mindennapi életből. 800 milliót költöttek Ausztriában 1927-ben alkoholra. Tändler tanár, Bécs közegészségügyi tanácsosa kimutatta, hogy 1927-ben az osztrák nép kereken 800 millió schillinget költött szeszesitalokra, vagyis nyolcszor annyit, mint amennyit a város népjóléti intézményekre fordít. Nem csoda aztán, hogy az állami tébolydák létszáma egyre növekedik. Bécsben az alkohol fejkvótája évente 120 schilling, még a csecsemőgyerekre is 120 schilling alkohol jut, ezt azután megisszák az apák és az anyák. Egy osztrák ember évente megiszik 78 liter sört, 14 liter bort és 1.7 liter pálinkát. A két lator. Dr. Lorimer lelkész feljegyezte egy magát megtértnek valló emberrel folytatott beszélgetését : „Tehát ön semmiféle egyházhoz, vagy vallásos egyesülethez sem akar csatlakozni?“ kérdezte a lelkész. „Nem“, válaszolt amaz, „a keresztfán függő lator sem csatlakozott semmiféle gyülekezethez, mégis a mennyországba jutott.“ „Adott-e ön valamikor valamit a misszió részére?“ „Nem, hiszen a lator sem adott, mégis üdvözült.“ „Igen helyesen, édes barátom, — mondá a prédikátor — de mégis úgy tetszik nekem, mintha lenne önök közt valami csekély különbség. Az egy haldokló íator volt, ^ön pedig egy élő !“ Yargha Gyulámé. Husvét. Nincsen megállós . . . Menni kell tovább 1 Megyünk távoli, fénylő cél felé, Miként a gyermek az anyja elé, Kinek ölében megpihenni vágy. Viruló hon és szabadság volt vágyunk .. . De fölénk szálltak borús fellegek — S mit elénk festett bűvös képzeleti Nem telhetett be a mi legszebb ólmunk. Bilincset hordoz lábunk és kezünk . . . Más útra térni immár nem szabad I De hisszük, eljő husvétvirradat S minden bilincset széjjeltördelünk! Várhegyi Iván. HETI KRÓNIKA. A képviselőház a közigazgatási javaslatot tárgyalta. — Kossuth Lajos halálának 35-ik évfordólóját kegyeletes megemlékezéssel ünnepelte az ország. Budapesten az ev. egyház a hagyományos gyászistentisztelettel rótta le kegyeletét nagy fia iránt. Az emlékbeszédet dr. Kendeh-Rirchknopf Gusztáv lelkész mondotta. — A kormányzó nagy beszéddel nyitotta meg a mezőgazda- sági kiállítást. — Apponyi átvette az egyetem díszdoktori oklevelét. A felvidéki keresztény szocialista pórt kongresszust tartott Ótátrafüreden. — Érsekújvárod a községi választásokon a szervezett magyar pártok fölényes diadalt arattak. A zágrábi Novoszti c. lap főszerkesztőjét meggyilkolták. A dán kormányt leszavazták. A román királyné kibékült Károly herceggel. — A szenátusból az új bányajavaslat tárgyalása alkalmából kivonultak a liberálisok. A Kisántánt a kisebbségi kérdésben memorandumot terjeszt elő. A norvég trónörökös és Martha svéd királyi hercegnő esküvője az 1697-ben épült történelmi nevezetességű oslói székesegyházban március 21-én folyt le fényes szertartás keretében, a norvég király és a svéd királyi pér jelenlétében. Az angol szabadelvű klubban Magyar- ország területi sérthetetlenségét követelték. Párisban az egész ország részvéte mellett temették el Foch marsall!, a világháború győzedelmes hadvezérét. A spanyol diktátor kitiltotta a nőket az óllamhivatalokból. Amerika új elnökének beiktatása 50 ezer ember jelenlétében folyt le. Az új elnököt hivatalbalépése alkalmából Magyarország kormányzója táviratilag üdvözölte, melyre Hoover hasonló melegséggel válaszolt. Mexikóban változatlanul tovább tart a harc a felkelők és a kormánycsapatok között. Pennsylvániában egy bányarobbanás alkalmával 300 bányász életét vesztette HARANGSZÓ. Husvét. Ev. Márk 16. is Az Úr feltámadott! Ne keresselek az élőt a holtak között. Ez a húsvéti üzenel szól mindanyiunknak. A húsvéti üres sir amely először megdöbbentette ama Krisz tus sírjához zarándokló asszonyokat, az a szilárd alap, az a biztos fundámentom, amelyen az egész keresztyénség épülete felépül. Krisztus feltámadásában való hit nélkül husvétet ünnepelni nem tudunk Bárcsak ezt a hitet, mint legszebb óján dékot adná nekünk az idei husvét. Lapunk előfizetőinek, munkatársainknak és minden jó akaró támogatójának Istentől megáldott boldog húsvéti ünnepeket kívánunk. Az új évnegyed alkalmával kérjük a hátralékos előfizetőket, hogy hátralékos kötelezettségüknek eleget tenni akiknek pedig negyedévi előfizetésük lejárt, hogy azt megújítani szíveskedjenek. Raffay püspök Miskolcon. A Petői Társaság a Lévay-kör meghívására Re ményi Ede emlékére a Zenepalotában vi déki nagygyűlést tartott. A beteg Pékár el nők helyett Raffay püspök tartotta a meg nyitó beszédet. Mikszáth főispán üdvözölte a Kör tagjait. Lampérth Géza „Reményi' c. versét szavalta el. Csathó Kálmán é; Raffay püspök felelvastak. Gyökösy Endre szavalt. Az ülés a Himnusszal ért véget Ajkay Béla ünneplése. Ajkay Bélé répcelaki földbirtokost az evangélikus egy házi élet terén kifejtett hosszú és eredmé nyes munkássága elismeréséül a kor mányzó kormányfőtanácsossá nevezte ki A kinevezésre vonatkozó dekrétumot ün nepies keretek között most adta át Sop ronban vitéz Simon Elemér főispán, ak meleg szavakkal méltatta az új kormány főtanácsos érdemeit. Ezután Kapi Bélé evangélikus püspök és Mesterházy Érne dr. nyugalmazott főiápán, evangélikus egy házkerületi főfelügyelő üdvözölték Ajkayt aki az üdvözlésekért köszönetét mondott Az ünnepi aktuson részt vett a Sopronbar időző Ravasz László református püspök is Egyházmegyei lelkészértekezlet Győ rött. A győri egyházmegye márc. 20-ér tartotta lelkészértekezletét Győrött. Az úr vacsorát Szalay Mihály lovászpatonai lel kész osztotta. Németh Károly esperes i lelkészi szolgálat méltóságáról, alázatossá gáról és testvériségéről szólt elnöki meg nyitójában. Kiss Samu nagybarátfalui lel kész a kiskátéról tartott felolvasást. Mun kájét a lelkészegyesület a nép közötti tér jesztés céljából jubileumi iratként ki i; fogja adni. Ugyancsak hamarosan nyomdt alá adja a lelkészegyesület az elemi isko