Harangszó, 1928
1928-02-19 / 8. szám
58 HARANQSZÖ. 1928. február 19. forrását fakasztják a szülői keblekben. Végtelenül sajnálom tehát, hogy kedves keresztapám öröme még sem volt teljes, mert — mint Írja — a számításába egy kis hiba esett. De bocsánatot kérek; az öröm lelohadását nem az idézte elő, hogy a számítás nem egészen vált be, hanem az, hogy az ünnepélyes családi esemény elrendezésénél a kegyeletes érzelmek közé a számítás idegen arculatja is befurakodott. A családi ünnep lelki gyönyörűségek virágait tenyészti, éleszti s fejleszti a keblekben; a számítás fagyos lehellete azonban megdermeszti ezeknek a virágoknak finom szirmait. Még ha be is teljesedtek volna kedves keresztapám reményei s a nagy számban épen e célból meghívott vendégek nászajándékainak értéke fedezte volna a lakodalom költségeit; a boldogság feletti öröm akkor se lehetett volna teljes, mert az elért haszon öröme levonná azt a hervadatlan örömök magasságából és tiszta levegőjéből. Azt mondja Krisztus Urunk a hegyi beszédben, hogy ahol vagyon a ti kincsetek, ott lészen a ti szívetek is. Az anyagi haszon reménye a szép családi ünnep ragyogását üzleti gondolatok szürke fátyoléval homályositotta el. Ezt a fátyolt távolítsa el kedves keresztapám. Űzze el leikéből az ünnep anyagi körülményeivel foglalkozó s az ünnep méltóságához Csonka Magyarország nem ország. Géza, Lehel, Sárika testvérek. Egy nyitott ablak mellett Magyarország térképét szemlélgetik. Később régi dajkájuk, Zsuzsó néni lép be. Lehel: Eiszorul a szivem, ha szeretett szép hazám térképére nézek. Milyen gyönyörű volt, milyen nagy volt. milyen gazdag volt ezelőtt! — és most? Óli i!t most csupa nyomorúság az élet... Géza: A hajdani haza térképe hasonlított egy szép kerek almához. Lehel: Eegem inkább az őszibarackra emlékeztet. Sárika: Én'pedig mindég szép érett paradicsomra gondolok, ha hazám térképére nézek. Lehel: Csakugyan a Sárika hasonlata a legtalálóbb. Olyan volt, mint egy szép, érett paradicsom. — Még a jólét is olyan volt benne, mint hajdan a paradicsomban. De ez a mostani térkép —! Nem is tudom soká nézni Tényleg olyan, mint amint a tanitóbácsi mondta: Egy törzs, melyről a végtagokat levágták. Nem él, csak haldoklik. Géza: Igazi csonka Magyarország. nem illő gondolatokat; ellenben nyissa meg szívét ama tiszta, meleg és fényes sugaraknak, a melyek szeretett lánya boldogságából szótáradnak. Emelkedjék föl a hálaérzet szárnyain a végetlen szeretet forrásához: a mennyei Atyához, aki ezzel a nagy boldogsággal áldotta meg családját és akkor olyan kimondhatlan öröm és zavartalan megnyugvás üt tanyát kedves keresztapám keblében, a melyet a világ minden gazdagságával sem cserélne el. Beteljesedik akkor rajta minden kétséget kizáró bizonyossággal az apostol ígérete: „Amelyeket szem nem látott, sem a fül nem hallott, az embernek is gondolatjába nem mentek, amelyeket az Isten készített az őtet szeretőknek." Sass János. Kapi püspök imakönyve. Bizonyára nemcsak a Harangszó olvasóközönségénektiszteletreméltó táborában, de az anyaszenlegyház minden rendű-rangú hívénél általános örömöt vált ki mai híradásunk, hogy a közel jövőben a budapesti Franklin Társulat kiadásában megjelenik Kapi Béla dunántúli püspök legújabb szellemi alkotása, magasságokba szárnyaló lelkének legszebb gyümölcse: imádságos könyve, melynek címe: Békesség lesz. Az ékesszavú püspök, ki az Lehal: Nem is szeretem a földrajzot tanulni. Kétszer feleltem ebben a félévben, egyszer tudom, hogy négyesre. A második feleletem valószínűleg ötös volt. Sárika: Ugyan fiuk! Ti másból sem álltok valami sokkal jobban. Hát nem sír a mama eleget, hogy nem akartok tanulni ? Csak ne fogjatok rá mindent csonka Magyarországra ! Géza: Hát bizony nem valami nagy kedve lehet az embernek ebben a kis országban semmihez. Minek tanulnék! Mi lehet itt belőlem? Ha felnövök, kivándorlók Amerikába. Lehel: Én meg Angliába. Az gazdag, okos nép — az angolnak minden földrészen van birtoka. Én oda vágyom. Sárika: Jaj! Ti hűtlen, rossz honfiak! Mit szólna drága, jó apuskánk, ki a hazáért halt meg —, hogy ti kiakartok vándorolni az országból, csak azért, mert szegény lett. — Éa bizony, akármilyen kicsiny, akármilyen szegény lett is, itt maradok. „E nagy világon e kívül nincsen számodra hely, Áldjon vagy verjen sors keze, itt élned halnod kell“. Lehel: Hát ha nektek így is jó, te csak maradj itt nyomorogni, nejünk csonka Magyarország nem országi Géza (hirtelen észre veszi az érkező örökélet igéinek hirdetése kapcsán gondolatainak mélységével, költői nyelvezetének szépségével, előadásának csodálatos varázslatával mindenkor magával ragadja hallgatóságát — mi valahogyan úgy érezzük — legnagyobb mégis akkor, amikor alázatos lélekkel, összekulcsolt kezekkel ott imádkozik csendes otthonában, az Úrnak pitvariban, oltárinak zsámolyánál, érezteti imájának szétömlő illatát s szárnyat ád a vergődő ember-lelkeknek, mellyel aztán csodálatos magasságba emelkednek s oly édesen megpihennek Isten kebelén. Hogy mi lesz, mi kell, hogy legyen napjainkban nemzedékünk számára Kapi püspök imakönyve, melynek megjelenését — akarjuk hinni — százan és ezren velünk együtt eped ve várják a sötét magyar éjtcakában, amikor körülöttünk oly nagy a homály s mindenfelől mérhetetlen örvények tátonganak rémesen felénk, hadd feleljünk erre a kérdésre Hugó Viktorral, (1802— 1885), a nagy francia költővel, ki egyik legszebb költeményében többek között így kiált fel: „Lelkem! Lelkem! Hogy e mélységen által, Mely nincsen elkerítve se korláttal, se gáttal, Az Istenig mehess el az éj sőtétiben : Egy óriás Hid kén’ százmillió íven. Ki épít olyat ? Senki! Oh szörnyű! Sírj óh lelkem ! S míg néztem a homályba, néztem kétséggel telten. Egy phantom tűnt elémbe, fehéren, csillogón. És fényt lövelt kezéből, ha egy a máshoz ért. Reáutalt az űrre, hová az, ami élt Zsuzsó nénit, eléje szalad): Isten hozta édes, aranyos, drága Zsuzsó nénim — egyetlen jó dajkám! Lehel: No, talán nem egyedül a tied, az enyém is Zsuzsó néni. (Üdvözli.) Sárika (átkarolja, megcsókolja): És az enyém is vagy úgy-e, te legdrágább nénikém?! Zsuzsó néni: A tietek vagyok, megint a tietek, drága bogárkáim! De miért volt oly nagy lárma köztetek? Ugyan mi felett civakod átok ? Sárika: A térképet nézegettük. A fiuknak nem tetszik a kis Magyarország, ki akarnak vándorolni... Lehel: Csak úgy tréfáltunk! De honnan is jött most édes, öreg dajkánk? már oly régen nem láttuk. Zsuzsó néni: Honnan! Hogy honnan ? (Zsebkendőjét keresi, sir.) O.t voltam ... ahol ti olyan nagyon szerettek lenni... ott voltam, onnan jövök angyalkáim! Géza (hevesen): Losoncon ?! A mi kedves szülővárosunkban ? Oh és látta azt a kedves kis házat, amelyben laktunk ? az udvart is, a kertet <3? Lehel: Ahol annyit játszottunk, azt a szép szőlő-lugast, és a nagy diófát...? Sárika: Igen! a nagy diófát! (Sirn kezd.) Vagy úgy mondom inkább, a szén
