Harangszó, 1928
1928-02-05 / 6. szám
42 HARANQSZÓ. 1928 február 5 Ev. egyházunknak ilyen derék munkását ünnepelte a veszprémi egyházközség Gálos Gyula kántortanító személyében 1927 december 11-én. Ugyanis az egyházközség elnöksége ez alkalommal nyújtotta át neki közgyűlés keretében az igazgatói cím megadásáról szóló püspöki okmányt. Gálos Gyula, ki azelőtt a lé- bényi gyülekezetnek volt kedvelt tanítója, 1914 végén választatott meg a veszprémi gyülekezetben. Nem sokkal a háború kitörése után katonának vonult be, 1916- ban orosz fogságba került, honnan két évi szenvedés után, 1918-ban szabadult. Azóta mind a mai napig tanítói hivatását a legteljesebb megelégedésre, a legnagyobb lelkiismeretességgel tölti be. Iskolájának jó hírét annyira emelte, hogy Veszprémben — ahol pedig csupa elsőrendű tanerők által vezetett és nagy ellenőrzés alatt álló iskola van — az ev. iskoláról, mint a legjobbak egyikéről, mindenki a legnagyobb elismerés hangján beszél. Iskolájának jóságáról nemcsak az egyházmegye kiküldött iskolavizsgálói, hanem a vármegyei tanfelügyelőség is nem egyszer tanúságot tettek. Tanítványai feltűnő szeretettel ragaszkodnak hozzá. Nemcsak iskolájának, hanem egyházának is odaadó munkása. Hogy egyházát szereti, az kitűnt legelőször a kommunizmus idején, amikor a kommunista vezetők figyelmeztetése és fenyegetése ellenére is, tanítói munkássága mellett A sátán városa. Irta: Novák Rezsőné. Tetszett a sátánnak a város és elindult hadával és betért abba a városba. Éjszaka járta körül a várost. A lakosság aludt, az Istenháza körül csend és békesség honolt Tudta a sátán, hogy itt nagy harcot kell vívnia, mert a város lakói szerették egymást, békességben éltek; a házak ablakaiból esténkint Istent dicsőítő hálaének hallatszott, az emberek minden vasárnap siettek Istenházába, szívük mélyére rejtették az igét, szerették felebarátaikat. A gyermekek az iskolában azokat a tantárgyakat szerették a legjobban, melyek Jézusról szólották. Isten angyalai egyenkint őrizték a gazdagok palotáit és a szegények kunyhóit. Égy éjszaka azonban, nagy vihar szárnyán megérkezett a sátán hada. Isten angyalai szelíd szemekkel tekintették a dörgés, villámlás zajában bevonuló ördögsereget és nem mozdultak a hajlékok ablakából. Nyolc sátort épített a sátán. Mind a nyolcban, minden este hangos zene-bona hívta, csalogatta a békességben élőket. Először csak az ablakon tekintgetett be az ifjúság — a serdülő legények. Egyszercsak bőven kivette részét a veszprémi gyülekezet életének irányításából. Azokban a válságos időkben, amikor mások visszavonultak az egyházi élettől, az akkor még új lelkésznek legjobb tanácsadója és segítőtársa volt és a legnagyobb odaadással járt el az egyház sok kényes ügyében. Akkor, amikor sokan kényszerítő ok nélkül egyházellenes magatartást tanúsítottak, ő vállalta azt a kockázatot, amit az egyház ügyeivel való törődés a kommunizmus idejében jelentett és híven kitartott, egyháza és kötelessége mellett. A kommunizmus után következő nehéz időkben, a veszprémi gyülekezet az anyagiak hiánya miatt a lét és nemlét határán lebegett és bizony nem tudta megadni tanítójának az őt jogosan megillető pénzbeli fizetést. Gálos Gyula nem követelődzött, hanem szó nélkül tűrt és több évig egyházi eredetű fizetés nélkül, a jövőben bizva, igazán egyhizszeretetből végezte kántortanítói munkásságát. Pedig joga lett volna követelődzni és hogy mégsem tette, az önzetlenségét, egyházszeretetét és higgadt belátását mutatja. Egyházi ügyekben azóta is odaadó, önzetlen munkatárs. Szívén viseli nemcsak az iskola, de a templom, a hívek, a gyülekezeti élet minden dolgát. A gyülekezet elnöksége, presbitériuma régóta érzi, hogy Gálos Gyulában olyan tanítója van, aki az átlagból messze kiemelkedik. Szerette volna is iránta háláját és elismerését valami módon kifejezni. egy ismeretlen furcsa arcú, sánta lábú vegyült közéjük. Kalapját mélyen a szemébe húzta. Senki sem vette észre, hogy homlokából két kicsiny ördögszarv emelkedik bozontos fekete hajfürtjei közé. Kellemes volt a hangla, hivogatón szólt: ,Mit álltok itt bámészkodva? A zene nem kívánatosabb-e közelebbről? Jertek, hallgassátok bent 1“ Gondolkozva néztek össze a legények. Egyik sem akart gyávább lenni a másiknál. Majd betörték az ajtót, úgy tódultak be a zenés terembe. Egy másik furcsa arcú ördögfi poharakat hozott, italt töltött... Aki becsalta őket, kocintott s minden legény fenékig itta ki a poharát. «„Nemsokára vad lárma, ordftón felzen- dült dal, hangos kurjantás hallatszott a sátorból, a megszédült legények ittak, a sátánfiak töltöttek, újra ittak ... a sátán kioltotta a falon pislákoló mécsest és a legények dülöngve, hangos zűrzavarban tódultak ki az utcára. Mind a nyolc sátorban így telt el az éjszaka. Másnap hiába kondult a templom harangja istentiszteletre. A legények részeg mámorukban, mélyen aludtak, nem hallották a kedves, hívogató harangszót... az ő padjuk azon a vasárnapon először maradt üres a templomban. Máshol talán az érdemes munkaerőket fizetésemelésben, vagy valamely anyagi támogatásban részeltetik. Sajnos, ehez a veszprémi kis gyülekezetnek nincs tehetsége. Elhatározta tehát, hogy az igazgatói címet kéri a püspöktől tanítója számára, hogy legalább ezáltal fejezhesse ki elismerését és nagyrabecsülését. Igaz, hogy Gálos Gyula még nincs abban a korhatárban, amikor ez a cím mintegy az öregkornak kijáró tisztelet alapján adódik, mert szolgálati éveinek száma csak 25 év, de a veszprémi gyülekezet épen abban látta e kitüntetés kérésének értékét, hogy azt nem a korral és hosszú szolgálati idővel összekapcsolódó kegyelet, hanem az igazi érdem és a nagy átlagból kiemelkedő egyéniség és lelkűiét teszi indokolttá. Miután a gyülekezet kérését és annak indokolását Takács Elek esperes is magáévá tette, — püspök a kérést teljesítette és Gálos Gyulát érdemei elismeréséül az igazgatói címmel felruházta. E kitüntetésnek a túlnyomó számban kath. Veszprémben annál nagyobb jelentősége van, mert míg a kath. egyház mindig megtalálja a módját érdemes emberei megfelelő jutalmazásának s ezt a világnak is alkalmas módon tudtul adja, addig a veszprémi ev. gyülekezet érdemes munkása eddig minden látható elismerés nélkül, csendben és észre nem véve végezte a maga szép munkáját. Úgyhogy az igazgatói cím nemcsak Gálos Gyulának kiTetszelt a sátánnak az első siker s most a legközelebbi szombaton még nagyobb tivornyát rendezett. Alig volt elég a nyolc sátor. Mert nemcsak a legények, a családapák is elmentek. Aznap este nem csendült fel sehonnan sem az Istent dicsőítő ének. Minden házban aggodalmas csend honolt, ijedt szemű édesanyák és gyermekek értelmetlenül tekintettek egymásra — elfelejtettek aznap este imádkozni... Szép holdas éjszaka világította be a falut... és Isten angyalai könnyezve hagyták el őrhelyeiket... Az Úr levette kezét arról a városról — és hatalmas lett abban a sátán. A természet csendes tavaszi éjszakáját már a hajnal halovány pírja festette rózsásra. A sátánsátrak kiürültek... mindenütt dülöngő emberek ballagtak az utón. Dörömbölve követelték bebocsátásukat a részeg apák. S amikor a lakásban, az elhagyott otthonban szomorú arcú családjukat megpillantották, éktelen szitok, káromkodás dőlt borgözös szájukból. Némelyik botot ragadott és félholtra verte feleségét, a másik őrjöngő dühében az udvarra hajította síró. rimánkodó gyermekét. Végre elcsendesedett a falu... aludt minden ember. De másnap alig néhányan
