Harangszó, 1928
1928-10-21 / 43. szám
1928. október 21. HARANQSZO. 331 arra az őrállásra, ahová őt, ezt az Isten szerinti lelkipásztort lelki kiválóságainak rendkívülisége kezdettől fogva predestinálta. A beiktatási aktus ünnepi isten- tisztelet keretében folyt le s minden tekintetben imponáló volt. Ott volt a hívők hatalmas serege, ott láttuk Kiss István ev., dr. Antal Géza ref. püspököt, Józan Miklós püspöki vikáriust, dr. Rásó Lajos egyet, főügyészt, dr. Mesterházy Ernő kér. felügyelőt, Stráner Vilmos, Kovács Sándor egyet, tanárokat, Csemez István kormányfőtanácsost stb., Győr szab. kir. város és vármegye számottevő egyéniségeit. Az ünnepség Zongor Béla esperes oltári szolgálatával kezdődött. Közbeeső ének után Pálmai Lajos és Schöll Lajos esperesek kíséretében Németh Károly lébényi esperes lépett az oltár elé, ki klasz- szikus szép beszéddel iktatta be Kapi Béla püspököt győri lelkészi állásába. Az ünnepi énekkarnak égbe szárnyaló és emelő akkordjai alatt tűnt fel ezután a szószéken Kapi püspök alakja s amint az utolsó akkordok elhangzottak, megnyílt az aranyszájú főpásztornak már most mint a győri gyülekezet beiktatott lelkészének ajka szólásra. A Korinthusbeliekhez irt levél (9.16—19.) alapján Pál apostol alakját rajzolta meg lebilin- cselően. Majd így szólt, Pál apostolról beszéltem s néma imádsággal önmagámra gondoltam. Hoki tudja, hogy boldogtalanná tette gyermekét. „Hozzétörődik a szent élethez, legyen nyugodt Rónay uram I“ „Belepusztul, belepusztul az én jó Ilonkám. Tudom s én juttattam oda I Óh nagy Isten van-e számomra irgalom, kegyelem? Oly kegyetlen lennél te véghetetlen jóság, hogy egy embernek, egy gyermeknek boldogságáért az atya boldogságét kéred áldozatul ? Nem ily kegyetlen te nem lehetsz. Belepusztul az én leányom 1“ „Annál előbb nyeri el az örök üdvösséget.“ Mintha kést vágtak volna szegény öreg szívébe, úgy érintette a plébánosnak e lelketlenül odadobott válasza. Kődobás volt, mely a háléntékot érte. A düh ereibe rohan Rónaynak s vérbe önti az egész embert. Ökölbe szorult kezeit a plébános fölé emeli s ordítja, mint a megsebzett vad: „Hazudsz, hazudsz I tönkre tettél.“ Ezzel ráveti magét. A plébános a felgyülemlett keserűségnek e vad csapására csak meneküléssel tudott válaszolni, Nem volt más út. Elrohant. Kergette a félelem, űzte a bűntudat. Rónay összeesett. Úgy mosták fel cselédjei. Kivezették a parkba s leültették egy padra. Ismét magára hagyták. Mereven négyan munkálkodhatnék mint Pál, Isten országáért. Jaj nékem, ha az Evangéliumot nem prédikálom . . . Én az Evangéliumot akarón hirdetni, ezt akarom lelketek húsává, éltetek forrásává tenni. Ne várjatok tőlem hát emberi bölcseséget. Ez a ház legyen Justus háza, a szószék Pál apostol méltatlan szolgájának szószéke. Hirdetem néktek: Úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adá érette, hogy... Ébredjetek a bűnből... Nem nevezheti az Istent atyjának, aki nem érzi az egyházat édesanyjának ... Eleven húsba formált élő szobor kíván lenni Kapi püspök, mint a győriek lelkipásztora, hogy homlokáról szerte sugározzák az Evangéliumnak minden szépsége, gazdagsága, nem felejtvén el, hogy minden templom magyar földön áll s hogy lehet különböző az oltár, de mindenegyikbe bele van építve nemzeti múltúnk, sorsunk, jövendőnk egy- egy darabja. Minden szószékről nemzeti eposzunk törékeny akkordjait kell összekeresnünk jövendőnk biztosítására. Majd az ünneplő gyüekezethez' fordulva kérte a hí- veklseregét, minthogy ketten ábrázolják a Krisztus dicsőséges arcát, ketten állnak az Isten előtt, a lelkipásztor és a gyülekezet, álljanak melléje, öleljék keblükre. Tegyenek életükkel, hűségükkel bizonyságot a Krisztusról és az Anyaszentegyházról. Odatérdelve zett maga elé, mint akinek tekintete az őrültekével kacérkodik. Feláll s megindul kifelé. Nem túdja hová. Akarata nincs, csupán ösztönei vezetik. Mint az alvajáró, úgy megy. Ki ér az útra. Megy tovább, mintha láthatatlan kötélen húznák. Falussyék kis- ajtaja előtt megáll. Tovább nem tűd menni, befordul. Ott áll az ajtó előtt, mint egy kol- dús. Az összetört nagy úr, a megroppant gőg roncsa elvánszorgott az ellenség, a gyűlölt, a megvetett ellenség ajtaja elé segítségért könyörögni s vigaszért. Klára néni jót tesz mindenkivel, az megbocsátja az évtizedes bűnöket is. Ide jött az öreg Rónay, honnét megnyugtatás nélkül még nem távozott senki. Az ajtó kinyílik s megjelenik Klára néni bánatos arca. Szinte meghökkent. Az öreg Rónay 1 Még soha nem tette be ide a lábát. Első gondolata az volt — nem tehet róla — hogy a haragvó szomszéd roszban töri a fejét. De csakhamar a jobbik oldalét nézte a jelenetnek. Életet lehelő mosolyával ránézett a megtépázott öregre s e mosolyra Rónay arca újjáéled, mint a kisütő napra magához tér a megdermedt, kicsiny féreg. „Isten hozta Rónay uram, jöjjön beljebb!“ Úgy hangzott Klóra néni hívása, mintha a halottakat is képes lenne életre kelteni. elétek, odahajtom fejemet, fejezte be a püspök első áldott igehirdetését, mint győri lelkész, győri gyülekezet szeress, ölelj át bizalommal, fogadj be a szívedbe az imádsággal. Főpásztori imával, áldással véget ért az ünnepi istentisztelet. Ezután díszközgyűlés keretében üdvözölték a püspököt: Mikiás Mihály felügyelő, a győri egyház nevében, Dr. Rásó Lajos a külföldön tartózkodó báró Rad- vánszky Albert egyetemes felügyelő üdvözletét hozta el. Kiss István püspök a dunáninneni egyházkerület, Stráner Vilmos a theológiai fakultás áldáskívénatait tolmácsolták. Nagy hatást váltott ki dr. Antal Géza ref. püspök üdvözlő beszéde, ki a testvéri szív meleg szeretetével köszöntötte Kapi püspököt. Megható volt Józan Miklós püspöki vikárius köszöntése. Dr. Mesterházy Ernő a dunántúli egyházkerület nevében üdvözölte rendkívül melegen Kapi püspök személyében az új győri lelkipásztort, Dr. Kovács Sándor, egyet, tanár a Luther Társaság érzelmeit tolmácsolta, egyben átnyújtotta a püspöknek a tiszteleti tagságról szóló okmányt. A győri papnék nevében Kovács Zzigmondné, a győri egyház nevében Németh Károly, a vasi közép egyházmegye és a körmendi gyülekezet nevében Zongor Béla esperes üdvözölték. Jánossy Gábor országgyűlési képviselő, gyülekezeti felügyelő a szombathelyi gyülekezet nevében tett ismét bizonyságot arról a rajongó szeretetről, mellyel a püspök volt gyülekezete nagyrabecsült személye iránt viseltetik. Hanzmann Károly soproni lelkész a püspök szülővárosának, Sopronnak áldáskívánásaival zárta le az üdvözlők sorát a templomban, ahol is a díszközgyűlés a püspök főpásztori imájával, áldásával, majd a Himnusz eléneklésével ért véget. Utána a püspök az egyház dísztermében fogadta tovább a világi hatóságoknak S meg nyitja ajtaját előttem Nagyasz- szonyom ? Csak úgy csillogtak az öreg szemei az örömtől. „Lépjen be. A jó Isten áldja meg lépteit.“ Rónay belépett. Remegve nyúlt Klóra néni keze után, megcsókolta. Szemei megteltek könnyekkel s csak annyit tudott mondani : „Bocsásson meg egy bűneiért sokat szenvedő embernek. Megcsalt, megvert az élet s akit én gyűlöltem, folyton bántottam, annál keresek oltalmat.“ Karjánál fogva vezette be Klára néni alázatossá lett vendégét. Egy kényelmes karos székbe ültette s helyet foglalt vele szemben a díványon. Sokáig nézték egymást, szótlanul, bánatosan. Könnyes pillantásaik beszéltek egy gyűlöletben elsikkasztott múltról, egy szomorú jelenről s egy reménytelen jövőről: a közeli sírról. A bűnös múlt megboszúlja magát s nagy árt kér tőlünk váltságul: öregkorunk nyugalmát, lelkünk békéjét. Szólal meg Rónay. „S nincs oly nagy korhatár, ha sírunk szélén állunk is, hogy nem volna időnk a megtérésre s nem nyerhetnénk el Isten kegyelmét.“
