Harangszó, 1928
1928-10-07 / 41. szám
HARANQSZO. 1928. október 7. 314 kívánságunk s hő imánk, hogy Isten tartsa meg a német népet és áldja meg annak örökségét és magasztalja fel őket mindörökké 1 (28. zs. 9.) S mi hisszük, tudjuk s az egész világ előtt megvalljuk, hogy a mi szegény lutheránus egyházunk, — mely az erdélyi szász egyházat nem számítva, — közel 400 anya- gyülekezetet, ezer és ezer leány- s fiókgyülekezetet, ezer és ezer népiskolát, sok közép- és főiskolát elveszített — a németországi hittestvérek és a G. A. e. szellemi, erkölcsi s anyagi támogatása nélkül nem élhetne meg s tönkremenne. Ép ezért mindig és mindig is azt kérjük Önöktől, ne feledkezzenek meg magyarországi hittestvéreikről. Ezen hittestvérek közt körülbelül 50.000 a német, a többi tót és magyar. De — s ezt nyomatékosan kell hangsúlyoznom — úgy a németek, minit a tótok szabadon használhatják anyanyelvűket a templomban, iskolában, bíróság, hatóság előtt, nyilvános és magánéletben. Sőt a magyarok maguk is igyekeznek megtanulni a német nyelvet s szívesen befogadják a német kultúrát is. S mi érdemesek vagyunk arra, hogy nálunk az evangéliom terjesztessék s fenntartassék. Híveink hűségesen megállnak az apák öröksége mellett s nagy áldozatokkal tartják fenn és fejlesztik az egyházat. Szinte megható, hogy hogyan igyekeznek ebben a nehéz időben Akik az evangélium után vágyódnak. Irta: dr. Schlitt Gyula. 7 „Ilonka köszönöm,“ oly melegen mondta ezt István, hogy Ilonkát a zokogás fojtogatta. „A maga hite drágább, mint minden gazdagsága s erős, hogy hegyeket mozdít a helyükről. Köszönöm Ilonka," „De azt elvárom, hogy onnan a mesz- szeségből néha napján hirt adjon magáról. Édesanyja kétségbeesne és“ . . . Nem bírta tovább, annyira szorítja, hogy mindjárt elsírja magát, Csak annyit mondott halkan : „Estére jöjjön értem“ s kiment. István az ablakhoz állt s utána nézett, amig eltűnt a kertnek élősövénye megett. X. Az öreg Rónay s a plébános alig, hogy bealkonyodott, mér kint voltakba pajtánál. A sűrű magas bürök között alkalmas helyet kerestek, honnét egyrészt láthatják az érkezőket, másrészt pedig figyelemmel kisérhetik a gyűlés lefolyását. A pajta tengeriszárral volt körül állogatva, de itt-ott volt rajt elegendő rés, melyen beláthattak. mindenfelé templomot, iskolát építeni s belmissziói intézményeket létesíteni. Igen — ha rákerülne a sor, a hívek serege ma is úgy tenne, mint ahogy apáink tettek. Abban az időben, amelyről beszédem elején szóltam, történt, hogy nem messze városunktól, Lékán, a földesúr, a hitehagyott Nádasdy Ferenc templomba rendelte az egész község lakosságát. Ott először misét kellett végighallgatniok. Ennek végeztével közölték velük, hogy választaniok kell a rózsafüzér és vándorbot között. S tényleg. Amikor kiléptek a templomból, ott feküdt az egyik oldalon egy halom rózsafüzér, a másikon pedig egy még nagyobb halom vándorbot. Most választaniok kellett. A kisebbik, a hitében gyenge rész, a rózsafüzér után nyúlt. A nagyobbik rész azonban a vándorbotot választotta s ott hagyta urasságát s szőkébb hazáját s elment s néhány órányira Lékától, két újabb községet alapított, Holzschlagot és Goberlinget (Vágodot és Góbor- falvát), amelyek lakossága ma is túlnyomólag evangélikus. Igen, híveink ma is, hitüket mindenek fölé helyezik. Híveink ma is minden áldozatot meghoznak egyházukért. Miután azonban a hívek olyannyira szét vannak szórva s olyannyira gyengék s szegények, kell, hogy összegyűjtsük, megerősítsük s gazdaggá tegyük őket a Jézus Krisztus evangéíioma által. Ebben a munkában önök s neveEgy ily rés előtt helyezkednek el s várnak. Már egészen beestéíedett, de nem jött még senki. Rónay kezdett nyugtalankodni. Hát ha bolonddá tették őket s most nevetnek rajtuk. A plébános türelemre intette, ő tudja biztosan, hogy jönnek. S jöttek. Egyenként, majd páronként s későbben egész tömegek. Fekete árnyakként suhantak el mellettük. Szótlanok voltak, mint a halottak lelkei. Rónayn a hideg futott végig. A pajtában mécset gyújtottak. Ez még kisértetie- sebb színbe helyezi az egész gyülekezetét. A mélységes áhítat meghatja a két leselkedőt is. Még mindig jönnek. Karon fogva egy pár siet el mellettük Egy férfi, meg egy nő. A férfiban megismerik Falussy Istvánt. Rónay a gyűlölt szomszéd láttára már be akart rohanni, de a plébános visszafogja, ő is kiváncsi, mi lesz itt. A nőt nem ismerték meg, egy nagy kendő takarta, mely arcét is fedte. A plébános sejtette, ki lehet. Mikor István s Ilonka beléptek — hisz ők voltak — a gyülekezet felállt, minden szem feléjük fordult. Egy éneknek könyörgő, lágy hangjai szállnak a homályon át s emelkednek megindítóén a hívek ajkéról. „Jövel Szentlélek Úristen ... „égi melódiája. Régi vágyak hangjai szólalnak meg benne s melegsézetesen a Gusztáv Adolf egylet hűségesen támogatott bennünket. Ezért gyámintézetünk, hazai egyházunk s annak Egyetemes Felügyelője báró Radvánszky Albert úr nevében hálás köszönetét mondok önöknek. Kérem ne hagyjanak el bennünket ezután sem, mert Isten ugyan megengedte, hogy alámerüljünk, de nem engedi meg, hogy elmerüljünk. Mergitur, non submergitur! Kapi püspök búcsúja a szombat- helyi gyülekezettől. l/“api Béla dunántúli püspök ok- **■ tóber 7-én vesz búcsút a szombathelyi gyülekezettől és távozik végleg Győrbe. A szombathelyi gyülekezet apraja-nagyja, minden rendü-rangu tagja soha el nem múló hálával gondol arra az áldott apostoli munkára, amelyet közöttük a püspök, mint a gyülekezet lelkésze 12 éven át végzett. Egyházi érdekből történő eltávozását fájó lélekkel siratja. Az a szeretet, amelyet távozó püspök-lelkész iránt a szombathelyi gyülekezet érez s amely mindig megmarad a szívében, azért arra kötelezi a szombathelyi gyülekezetét, hogy a püspök-lelkésztől való bucsuzása mindenképen méltó legyen. Ezért október 6-án este 8 órai kezdettel a Sabária termeiben a távozó püspök-lelkész tiszteletére bucsuvacsorát rendez. Október hó gükkel megfogják a gonosz terveket forraló kémeket is. Rónay önkéntelenül ösz- szekulcsolja kezét. A vágyakozó léleknek Istennel való beszéde ez. Minden érzése a hivő szív mélyéből fakad, minden gondolata Isten elé sodor s bánatos ütemei az Ur kegyelem ajtaján kopogtatnak. Az erőteljes visszhangban megcsillan az égből küldött remény. Az ének elhallgat. Rónaynak úgy dobog a szíve, mintha tol- vajuton lenne s őt lesnék. Most megszólal István. Pál apostol a korinthusbeliekhez Írott II. levele 12. részének 9. és 10. versét olvasta fel. Mint a perzselő nyári nap alatt megrepedezett föld mohón beissza az esőt, úgy vette be az igét a megsanyargatott népnek az igazság után vágyódó lelke. István úgy beszél, mint egy apostol. Minden szava a szívek mélyére esett. A vérző sebet balzsamként bevonja és uj élni akarást önt az elfásult Ielkekbe. A már minden rosszba beletörődött, közönyös arcba az élet kezdi beírni vonásait, a szemek felcsillantak s az evangélium lüktető élete jelentkezik minden megmozdulásukban. Látják bűnös voltukat. Az Ur iránti kötelességek teljesítésével szemben bevallják hitványságukat, a porban hevernek, ajkukon egy kérés: Légy irgalmas nékem bű-
