Harangszó, 1928
1928-09-30 / 40. szám
1928. szeptember 30. HARANOSZO. 307 Az amerikai lutheránus egyház üdvözlete. A magyarhoni evangélikus egyetemes egyház budapesti Üllői-uti palotája, kihatásaiban mélyreható eseménynek volt a szintere folyó évi szeptember 21-én. Ekkor adta át a több millió lelket számláló amerikai Egyesült Lutheránus Egyház üdvözletét az amerikai Kossuth zarándoklat viszonzásaként, Ormai János, buffalói lelkész. Az Üllői-uti imahéz szinültig telt meg ez alkalommal a főváros .és a vidék evangélikus társadalmának képviselőivel. Báró Radvánszky Albert, egyetemes felügyelővel az élén jelen voltak : Kapi Béla, Raffay Sándor püspökök, Zelenka Lajos kér. felügyelő, a kultuszminisztérium protestáns ügyosztályának képviseletében Bartos Róbert dr. miniszteri tanácsos, Hohenlohe Egon herceg, a bányai kerületi Luther- Szövetség elnöke, dr. Kovács Sándor, dr. Mágócsy Dietz Sándor, dr. Kaas Albert báró. dr. Mauritz Béla egyetemi tanárok, dr. Rásó Lajos kormányfőtanácsos, Mikola Sándor főgimn. igazgató, dr. Szlávik Mátyás nyug. theol. igazgató, dr. Scholtz Oszkár, dr. Petrik Aladár, Kuthy Dezső egyet, főtitkár, Broschkó Adolf, Németh Károly esperesek. Kemény Lajos, Abaffy Gyula, Szuhovszky Gyula, Czipott Géza lelkészek stb.; a Luther-Otthon egyetemi ifjúsága s a Veres Pálné leányintézet növendékei úgyszólván teljes számban. A Lulheránia dalkör gyönyörű éneke után Ormai János buffalói lelkész adta át az Amerikai Egyesült Lutheránus Egyház üdvözletét, melynek kapcsán többek között így szólt: „Az amerikai városok a legszívesebben fogadták a magyar Kossuth- zarándokokat, akiknek soraiban ott voltak az evangélikus magyarság képviselői is, élükön Kapi Béla püspökkel. Ez az út munkát, mint tavasszal a melegágyást szokták, hogy védjék a hideg ellen, amig megerősödik az új hit s dacolhat a viharral. IX. A gyertyafényt nem lehetett sokáig a véka alá rejteni. Az új meggyőződés ki- kivánkozott a szivekből s itt-ott már hal- ladzott az önérzetes kijelentés: én evangélikus vagyok. Nem maradhatott sokáig az sem titok, hogy ki is tartja az egész dolgot a kezében. Megtudta a plébános, hogy a művelt s tanult Falussy István az ügy mozgatója. Már Ilonka is gyanús volt neki. A gazdaasszony volt a kéme s a besúgója. A faluban bár őrizkedtek tőle. de a mit az egész falu asszonynépe tud, nem maradhatott titokban. A gazdaasz- szonytól tudta meg a plébános, hogy a falunkívüli birkaól a lutheránusok gyülekezőhelye, Az az iskolájuk, az a templomuk. Ott jönnek össze éjnek idején. E hírrel a kastélyba rohan a plébános. A mint az út kanyarodójához ér, a honnan már fellétni a kastélyig, egy fehér- ruhás leány surran be Falussyék kis ajtaján. Ilonkának nézte, tehát sejtelme való. Bár határozottan nem merné más előtt állítani, de magában akár meg is esküdne rá. csak folytatása és kiépítése volt annak a kezdésnek, amelyet a másik kiváló püspök, Raffay Sándor másfél évtizede végzett." Ezután felolvasta az amerikai egyház hivatalos, Írásbeli köszöntőjét: „Kiváltságunknak tartjuk, — úgymond egyebek közt az üdvözlőirat, — hogy az Egyesült-Államokban letelepedett magyar evangélikusok lelki életét is szolgálhatjuk. Ezt a munkát a jövőben is úgy akarjuk végbevinni, hogy az testvéreinknek a legnagyobb mértékben javukra váljék. Igen nagy örömünkre szolgált a két magyar püspök látogatása, amely rénknézve megkülönböztetett tiszteletnek jele : ők is hozzásegítettek minket, hogy a magyar néphez közelebb jussunk. A Szentlélek segítse önöket — »végzi az üdvözlőirat — nagy és szent céljaik elérésében. Imádkozunk és dolgozunk Önökért I“ Radvánszky Albert báró egyetemes felügyelő válaszolt a közvetlen hatású szavakra : — Egy hatalmas nemzet fiainak testvéri kézszorítását érezzük e pillanatban. Egyik üzenet szól ebből az evangélikus hittestvérnek, másik a ma§yar embernek. Egyházainkat kölcsönös rokonszenv kapcsolja együvé és ez a lény a magyar nemzet mai, szomorú helyzetében fokozott jelentőségű. Nemcsak reményeink, de meggyőződésünk szerint is be kell következnie annak a jobb kornak, amelyről az imént a hatalmas amerikai egyház szónoka beszélt. Adja át új hazája egyházénak, — fordult Radvánszky báró Ormai lelkészhez, — az ó-haza egyetemes egyházának üdv- és áldás-kívánságát. Éljenzés fogadta az egyetemes felügyelő nyilatkozatát, a Lutheránia Énekkar az „Erős várunk . . .“-at énekelte, majd Raffay Sándor dr. püspök emelkedett szólásra : Kedves családi ünnepre gyűltünk össze, — hangoztatta Raffay püspök — s erre az ünnepre eljöttek azok, akik együvé tartoznak. Az amerikai evangélikus egyház még száz esztendeje sincs, hogy fennáll, de fejlődési lehetőségei, befolyása már is rendkívüliek. Az elárvult szegény magyar nemRónay most ébredt délutáni alváséból s nagy ésítozésok között fogadja a plébánost. „Tudja-e Rónay uram, hogy községünknek háromnegyed része lutheránus ?“ Erre az öreg magához tért. Mi? Mi? Lutheránus?" Szinte ijedezik. „Igen lutheránus, vezérük pedig a Falussy fiú s lehet még más ilyen féle csemete." Ilonkát nem merte megnevezni. „Hogyan ? Hogyan ? Lutheránus ? Sem nem lopnak, sem nem gyilkolnak, szarvuk sem nő. Hát mi az a lutheránus ?“ Az öreg azt sem tudta mit beszél, any- nyira megijedt. „Estére megnézzük őket, ott lesznek a pajtában, ott a falun kívül. Ott jönnek össze s szövik istentelen terveiket. Meglessük őket, Rónay uram velem tart." „Ott leszek, Jaj annak, kit ott érünk. Úgylátszik még most készülnek a gonosz dolgokra." „Úgy van, úgy," hagyta helyben a plébános, „összeesküvés ez, a királyok, papok s nagy urak ellen.“ „Vérbe fojtom őket." Morogta fogai között az öreg Rónay. összebeszéltek, hogy amint bealkonyo- dik, alkalmas helyet keresnek a pajta közét és a megcsonkított evangelikusság a legnagyobb ajándékot kapta most Amerikától, mert vigasztalást és kitartásra való ösztönzést nyert. Raffay püspük felszólalásét követően Ormai János lelkész figyelemreméltó előadást tartott az amerikai lutheránizmus és benne a magyar egyházak helyzetéről. Élénk tetszéssel fogadta a hallgatóság Ormai János előadását, végül Kapi Béla dunántúli püspök mondott záróbeszédet: A mostani üzenetből az amerikai evangélikusok szívedobogását érezzük ki. Tapasztaltam. — mondja a püspük, — hogy amerikai lakosság őszintén szereti a magyar nemzetet és pedig főként Kossuth Lajos történelmi egyéniségén keresztül becsülnek, mert benne a nemzeti jogok hosszú harcainak hősét látja. Várjuk az időt, amikor az óceán sem lesz elég széles arra, hogy a testvérek egyesülését megakadályozza. Biztosak vagyunk felőle, hogy az amerikai magyar soha meg nem tagadja édesanyját. Az ünnep a Himnusz eléneklésével ért véget, majd a Luther-Otthonban zártkörű vacsora volt, amelyen számos felköszöntő hangzott el. Felköszöntőket mondottak: Mágosi Dielz Sándor, Ormai János, dr. Raffay Sándor, Bartos Róbert, dr. Kovács Sándor, Kimer egyet, hallgató, báró Kaas Albert, Rásó Lajos dr. és Kapi Béla püspök. Görög rege beszéli, hogy egy ember könnyűnek tartotta a nap istennek Phöbus Apollónak a munkáját, amint az a napot megszokott pályáján vezette s hajlandónak nyilatkozott azt elvégezni. Kívánsága teljesedett s a nap azonnal letért a pályájáról és szerencsétlenség-szerencsétlenségre következett. Ma is hányszor mondja az ember, hogy miért történik ez így, vagy az úgy. Tudná azt valaki jobban megcsinálni, mint az Isten? zelében s onnan figyelik az összejövetel egész lefolyását. Meglátják hogyan és kik jönnek, meghallják tárgyalásaikat s holnap ítéletet tartanak. A plébános valóban Ilonkát látta bemenni Falussyéknél. Mostanában már nem is oly ritka vendég volt ő itt. Falussyék háza volt a főhadiszállás. Itt beszélték meg a közös teendőket, itt készültek a tervek a nemes munkához. Ilonka itt érezte magát a legjobban. Az anyai szeretetet kereste, melyet ő néki nélkülöznie kellett. S itt megtalálta. Klára néni majd a tenyerén hordta, becészte, leste gondoláit s amit az anyai szív fel tud kínálni a gyermekének, hogy magához láncolja, azt Ilonka megkapta kétszeresen Klára nénitől. Ilonka most élte az édesanya oldalán az igazi gyermekkorát. A soha nem tapasztalt, ily értelmű kényesztetés jól esett neki. Klára néni most is valami fagylalt félével várta. Bejött, megcsókolta Klára nénit, kit mamának nevezett, leült s ette a nyalánkságot akár egy gondtalan gyermek. „A Pista hol van ?“ kérdezi egyszerre Ilonka. „Dolgozik. Szegénykét mér úgy sajnálom. Egész nap ott ül szobájában s ir, felém se néz."
