Harangszó, 1928
1928-09-16 / 38. szám
292 HARANGSZÓ. 1928. szeptember 16. ről. Az egyházmegyei II. felügyelőre elrendelt szavazatok felbontásából kitűnt, hogy a kebelbeli egyházak, egy kivételével, dr. Má- zor Elemér egyhá gyei üg > < szre adták szavazatukat, aki az esküt letéve, meghatódott szavakkal mondott köszönetét a megtiszteltetésért. Ezután Kovács Andor esperes '■’vasta. fel nagy gonddal és körül- rdntéssel megirt évi jelentését. >zomorúan panaszolta fel a sérelmeknek egész sorozatát, amelyek lépten-nyomon érik egyházunkat. Jóleső érzéssel hallgatta a közgyűlés szeretett esperesének apostoli munkájáne'f eredményét, hogy szavára egymásután terelődik ösz- sze az elhagyott nyáj s egymásután épülnek templomaink a nagy pusztaságban. Jelentését nemcsak köszönettel tudomásul vette, de kérte a minden kegyelem Istenét, hogy apostoli munkájában még sokáig segítse. A közgyűlés elrendelte az egyházmegyei felügyelőre a szavazást s a szavazatok beadásának végső időpontjául december elsejét álla- pítottta meg. Egyházmegyei tan- felügyelőnek egyhangú lelkesedéssel Bartos Pál szarvasi lelkészt választotta meg, aki a tan ügy terén eddigi munkájával is sok érdemeket szerzett. Elfogadta a közgyűlés a bizottságok javaslatait, jóváhagyta az egyházak zárszámadásait és az van szó. S e tanok nyugalmat Ígérnek neki, amit eddigelé hiába keresett. „Magadra hagylak fiam — szólt Klóra néni — tanuld ezeket a könyveket, az angyalok adták a kezedbe, mint a jó Isten drága üzenetét. Ismerd meg tartalmukat. Tudtam, hogy jó napom lesz, mikor megszólított ma Rónayék Ilonkája. Oly boldog vagyok fiam.“ S ezzel kiment. Édesanyjának ez utolsó szavai nagy örömmel töltötték el István szívét. Más irányt adtak gondolatainak. Ilonka jutott eszébe. Fel-aló járkál a szobában. Kinyitja az ablakot s belemered az éjszaka setétjébe. A nagy fa alól, a kereskedők éjjeli tanyája felől gyenge mécs világít. Valami odahuzza. Kimegy. Ott áll már az utszélén s egy érdekes kép tárul eléje, öt-hat férfi üli körül a már ismert kereskedőt s odaadással hallgatja ennek suttogó szavait. Közelebb megy. Megismeri a hallgatóságot, falubeliek. Az egyháznak a lelkiélet terén tett üzérkedéseiről beszél, a bűnbocsátó cédulák szemérmetlen árusításáról. Mily káros hatása van ennek — mondja többek között bizonyítja ez is : „Egy rablóvezér vett olyan bűnbocsátó cédulát, persze sok pénzért, mely már az elkövetendő bűnöket is megbocsátja. így nyugodt lelkiismerettel rabolta ki egymásután a szegény utasokat, mit törődik ő már Noé. Egyszerű kis falusi levél. Elkuszált során sok lázas vád. Betűi halkan sírnak és szívem Visszaveri százszor is hangját. Egy könny az őre végszavának, Eleven, fájó, szívperzselő gyöngy, Róla az anyám fájdalma köszönt. Vádol, éget, aztán megárad Elnyel asztalt, nyugalmat, csendet, Féktelen nő kifelé zúgva. Már úszik ház, sok fényes ucca, Mégis duzzad, dagad és dönti Falvak, városok, népek javát. Most jajt összedűl minden földi: A messzeség, idő, magasság . . . Csak a levél az ár játéka. Rajt a lelkem, mint új Noéja Ez új özőnnek azt kutatja; Honnét jön már a hír galambja ? Hová köthet ki e bús bárka ? — Vagy az Ég a könnyek Ararátja?! BAKÓ JÓZSEF. egyházmegye 1929. évi költség- vetését. Kimondotta a közgyűlés, hogy nyomatékosan kéri a felsőbb hatóságokat, hogy a Szarvason működő tanítónőképzőt vegye át az egyetemes egyház, a kerület pedig állítsa vissza a régi tanítóképzőt s nevezze el a nagy pedagógusról Benka Gyuláról. Jóváhagyta a közgyűlés az eléje terjesztett ingatlan eladásokról készült szerződéseket s több egyháznak kölcsönök felvételét engedélyezte a Protestáns Hitelirodától. Több apróbb ügy elintézésével a közgyűlés este 6 órakor ért véget. Főjegyző. az Isten előtti felelősséggel, gyónás sem kell neki, mór bűnt sem tehet s meggyilkolja saját anyját is,“ Istvánbsn megfagyott a vér. „Minket is pénzért oldoznak fel bűneink alól“ — mondja a kis hallgatóságnak egy elkeseredett tagja. „így megy ez mindenütt“ — folytatja a kereskedő — „pedig Isten ingyen bocsátja meg annak bűneit, ki hiszi, hogy Krisztus őt megváltotta. „Ez az igazság“ — vágja közbe az egyik — „nem pénzért adja az Isten a boldogságot." „Ha mindig itt tudna lenni jó barátom“ ■— mondja a másik — „hogy minket taníthatna !" „Gondoskodik az Isten az ő ügyéről, észre sem veszik s itt lesz maguk között az igének hirdetője. Imádkozzanak, hogy erősekké legyenek a hitben. Az Istent kérjék a Jézus nevében, ne a szentek nevében, azok ép olyan bűnös emberek voltak, mint mi s ma is csak pénzért akarnak közbe- jórni. A jó Isten nem hagyja az ő ügyét, bízzanak őbenne s ő megcselekszi.“ Mily jó volt e néhány szót hallani, szinte ujjászülve távoztak. Nyugodt volt a lelkűk, reményteljes a szívük. István azzal a tudattal ment haza, hogy az Isten őt hívta el szent ügyének megOLVASSUK A BIBLIÁT! Milyennek ismer tégedet Jézus ? Szept. 17. Elzárkozónak ? Lukács 16, 19—31. Ugyan honnét tudod, hogy milyennek ismer engemet Jézus ? A Bibliából. Különösen a példázatokban találhatsz bő anyagot erre, ha nem lennél elzárkózó, már rég megtudhattad volna, milyennek ismer téged. A dúsgazdag három dolog elől zárkózott el, míg a földön volt. A halál gondolata, a bizonysógtevés meghallása s a másokon való segítés elől. Nyitva vagy te már mindhárom számára ? Szept. 18. Mentegetőzőnek '! Lukács 14, 16—24. A mentegetőző abban különbözik az elzárkózótói, hogy kívül kinyit, de belül csukva marad. Nem engedi a szíve mélyéig hatni Jézus szavát, de nem is akar nyíltan ellenszegülni. Épen azért a mentegetőző a látszat embere. Mily szépen mondják a visszautasítók: Kérlek téged, ments ki engemet! Azt gondolják, hogy ez megtartja őket. Óh, mily sok ember nem jut igazi boldog keresztyén élethez, mert megelégszik a látszattal, pedig az Jézusnak nem elég. Szept. 19. Elveszettnek? Luk. 15.1-10. A mai cím után nem kell kérdőjelet tenni. Mert abban lehet különbség, hogy valaki elzórkózó-e, vagy csupán mentegetőző, de abban nincs különbség, hogy mindnyájunkat elveszettnek ismer Jézus. A példázat ugyancsak az „egy“-nek a keresésére helyezi a hangsúlyt. De máshonnét tudjuk, hogy Jézus az elveszett keresésére küldetett s hogy mindenkihez küldetett. Ne nyugodj addig, míg magad is felismered magadról, amit Luther így fejez ki : én elveszett és elkárhozott ember! Szept. 20. Megfélemlítendőnek ? Máté 22.1—4. Ebben sincs különbség. Mindegyikünk ilyen. Ha kissé távolabb érezzük magunktól az Ítéletet, mór nagyon könnyen veszünk mindent, elbizzuk magunkat. Néha egész ízléstelennek, a Jézus szeretetteljes lényéhez egész illetlennek ismertetésére itt a falu népe között. E tuda erőssé, bátorrá tette. Az éjnek nagy csendessége pedig az Istennek csudálatos dolgairól beszélt. VII. A másnap csendes volt, mintha mi sem történt volna. Csupán a szemek csillogtak jobban, mint máskor. Titkolt tűz égett bennük. Ép úgy dolgoztak, mint tegnap. De ha találkoztak, a szemek összevillantak s mindig volt valami mondani valójuk egymáshoz. A falu külső képe nem változott, de a lelkekben forrongás zaja zúgott. Az öreg Rónay korbáccsal kezében rótta egész nap a falut, a földeket. Kereste az eretnek bestiákat, de mindenütt a tegnapi alázatos jobbágyot találta, ki dolgozik s megfeledkezni látszott a tegnapi eseményekről. Megnyugodott s hírül vitte ezt mindjárt a plébános urnák is. „Sejtettem úgy is“ — mondja a plébános a nála szokásos kézlegyintéssel — buta ez a nép ahhoz, hogy ebből okuljon és sokkal kényelmesebb, minthogy fejtörést csináljon magának az üdvösségnek mikénti elnyerése miatt. Olyan ez, mint a barom, ha oldalba rugód, feljajdul, de a következő pillanatban mór hozzád dörgölődzik. Hiába a vaknak a mécs, arra megy az, merre vezeted s falnak is megy az ut." (Folytatjuk.)
